Tag Archive for Utazás

B. A. maturandusnak…

Az elmúlt napokban azért nem írtam  új bejegyzést, mert nem volt nagyon rá időm. Tudjátok, szerdán elutaztam Budapestre. Az utazás napján Ibolyával elmentünk a Metróba és a Tescoba, ahol megvettük az MTT Születésnap kajáinak az alapanyagait. Mivel már van jogsim, ezért én vezethttem a boltból haza és az kúlság volt. Ibolyáék kocsija csak úgy repül és nagyon jó érzés vezetni.
Másnap, tehát csütörtökön reggel 6 órakor keltünk mármint Ibolya, Dani és én, mert felvettük a Zitát a Lehel téren és elmentünk Bécsbe. Pontosítok Pandorfba, ahol  – bocsánat, nem is mondtam ez egy bevásárló túra napja – bementünk a Lego, S. Oliver – itt vettem 2 lila pólót, meg egy csíkos pulcsit, ami Ibolya szerint nagy bátorságra vall, de mikor később látta, már nem volt vele probléma – Mexx – itt egy nagyon art pulcsit vettem, de roppant jól néz ki a lila pólóval, szóval 😀 – Lindt, -Ibolyáéknak Triumph – Tommy Hilfiger, Mustang – itt egy farmert vettem – szóval egy csomó ilyen outletbe. Ezután – mivel ez egy 6 órás program volt – átmentünk a bécsi Shopping City-be. kezdünk egy kb. Tesco méretű cipőbolttal, majd jött a többi. Aki még nem járt volna itt, annak tudnia kell, hogy ebben a monumentális épületben van egy IKEA és egy Interspar is, meg ki tudja még, hogy mi más. Próbáltam keresni egy piros Converset és akkor kerek lett volna a bevásárlás, de ugyan annyi mint itt Székesfehérváron. A bevásárlás után elindultunk hazafelé és miután a Zitát letettük, én vezethettem, megint :D, öröm és bódottá.
Pénteken olyan 10 óra körül keltem fel, és rohantam a raktárba, mert Nádával elvittük az MTT Születésnap kellékeit Ádámhoz, majd visszementünk és elkezdtük sütni a tortákat a rendezvényre. Náda egy banános tortát késztett én pedig egy csokisat, az alábbi képeket köszönjük Meliannak.:

Tulajdonképpen a torta készítését Ibolya és Zoli segítették, mert voltak nehéz pillanatok. Minden jelentkezőt odarendeltünk 6 órára, persze mi fél órát késtünk, de ahogy megérkeztünk, a kezünkbe vettük az iránytást és kezdőhetetta rendezvény. Először is a paprikás krumplit készítését vezényeltem le, miután elkészült már egy 12 fős társaság verbuválódott össze.
Az est tetőpontján/tetőpontjaként minden kedves résztvevő kapott egyet a Náda által készített nyakláncot, amiről most nem tudok képet belinkelni, de nagyon különlegesek lettek. A rendezvény kb. hajnali 1-2 óráig tartott amiután indultunk hazafelé.
Szombaton volt a Civilek Éjszakája, amire 3-ra mentem a FÉSZEK-be, ahonnan Olosta és Gandalf elvittük a Művészeti Pályázat kiállításait a Paulay Ede utcába. Feldíszítettük a termeinket és 5 órára már egy szép társaság gyűlt össze. Sajnos csak 3 külsős jött el, de úgy gondolom, hogy ez a rendezvény PR hibája. Tulajdonképpen 6 órakor Rózsa beinvitálta az embereket egy dalnok rendi foglalkozásra, amit én tartottam. Úgy gondoltam, hogy a közös tanulás érdekében MTT-s és Tolkien dalokat hozok tanítani/tanulni. Számomra is meglepő volt az a jókedv, amit tapasztaltam a foglalkozás alatt, még Felagund is bejött, hogy csendesebben, aminek, bocs, de örültem. Kis kitérő, de már a LEP-en is meglepődtem, hogy ilyen jó hangulatúak a rendvezetéseim és, most nem egóból mondom, de most is teljesen meglepődtem, mert egy kicsit mindig tartok tőle, mármint a rendvezetéstől, de amikor már elkezdőik, akkor van valami ami magával ragadja az embert és ez annyira jó. 🙂 Tök szívesen tartanék máskor is ilyen rendvezetést, csak amíg nem töltöm be a 18-at, addig nem vezethetek komolyabb rendezvényen komolyabb rendeket. Ahogy telt-múlt az idő, az emberek egyre jobban fogyogattak, végül Kincső, Melian, Gandalf és én maradtunk. Szépen elpakoltunk és elindultam hazafelé. Kb. éjfél volt, mire hazaértem. Ibolya azt mondta, hogy nézzünk meg egy filmet, aminek az volt a címe, hogy Ébredések, ez egy Robin Williams-es film. Nos, érdekes volt, akik tudják a pontozásilistámat, azok tudják, hogy ha azt mondom, hogy 4-es, az mit jelent. A film után Zoli, Ibolya és én elkezdtünk beszélgetni, fél 4-kor Zoli lement ß-ba, és folytattuk tovább a beszélgetést. Vicces volt, mert tulajdonképpen végig beszélgettük az egész éjszakát és 11 körül elkezdtünk paprikás krumplit készíteni. A vicces az volt a dologban, hogy nagyon sok témáról beszélgettünk és nekem valahogy mindig is hiányoztak ezek a “meghitt” eszmecserék, a szó legszorosabb értelmében. És nagyon jó volt és köszönöm 🙂
A dolog legkomikusabb része, hogy vasárnap pedig ugyanez történt, csak a Zolival, jólehet, hogy nem 12 órás beszélgetés volt, csak 4-5 de akkor is. 🙂
Hétfőn Ibolya, Dani és én elindultunk Székesfehérvárra. Megint én vezethettem, hát… egy élmény volt, imádok vezetni. 😀
Szerdán a Bunny, Other Bunny és Niki elmentünk megnézni az Eclipset. Hát…végül is jó volt, persze már biztosan lettek volna olyan emberek, akik teljesen készek lettek volna, de mi nem ilyenek voltunk. A film után, mivel K. Bunnyval már úgyis olyan talkative-s hangulatban voltunk, ezért még utána vagy 1-1.5 órát beszélgettünk, és nagyon jó volt és rájöttem arra, hogy nekem borzasztóan hiányoznak az életemből ezek a beszélgetések, pedig szerintem ezek annyira fontosak lennének, és nem kell megváltani a világot ilyenkor, hanem szerintem mind a 2 fél felszabadul és tud beszélgetni olyanokról is, amiről amúgy nem.
Mostanában észrevettem magamon azt, hogy mennyire szükségem van ezekre a beszélgetésekre, mert akkor tudok igazán jól produkálni. Pl., ilyen az ének érettségim is. Előtte sokat beszélgettem az osztálytársaimmal és 50/50 pontos szóbelim lett az írásbelim pedig 95/100. Összesen 145 pont a 150-ből tehát 96 %=96 pont. Ja, és a hibátlan szóbelimért kaptam egy kék dícséretet amire az volt ráírva – szerintem borzasztóan öregít-, hogy “Besse Attila MATURANDUSNAK”. Szörnyű volt ezt így látni, de azt mondta a Zsuzsa néni, hogy ebből a tárgyból megértem. REMEK!

Az okosak hülyéskednek, a hülyék okoskodnak

Az egész történet ott kezdődött, hogy Gödény Istvánné, Zsóka néni a vasváris művészeti bemutató után megkeresett azzal, hogy nem lenne-e kedvem ahhoz, hogy majd május elején, 1 hétre elmenjek vele Freyungba és részt vegyek a cserediák-programban, mint a Vasvári zongoristája. Természetesen rögtön igent mondtam rá, mivel azelőtt még soha nem jártam Németországban.
Az indulás előtt néhány nappal elmentem Zsóka nénihez, hogy borzasztóan aggódom az ének érettségi miatt és ha most kint leszek 1 hetet Németországban, akkor nem fogom tudni 100 %-ra megcsinálni, mire Ő és Csöpi néni meggyőzött, hogy nevetve le fogom tenni.
Így szombaton reggel elindultunk Apával a Skála parkolóhoz, ahonnan is indult a busz. 25 gyerek, kiknek a neveit nem szeretném felsorolni, mert biztos vagyok benne, hogy valaki(k) kimaradn/a(ának), 2 tanárnő, Zsóka néni és a lánya Kriszta néni illetve Gábor az ex-vasvárisból lett mindenes, valamint Miklós a buszsofőr. Először a mosoni pihenőhelyen álltunk meg, majd Ausztriában nem tudom, hogy hol, valamilyen katolikus múzeumban, végül pedig Freyungban. A leszállás után énekeltünk a németeknek még pedig a Tavaszi szél, vizet áraszt kezdetű népdalt. A németek nagy-nagy örömmel fogadták ezt az éneket. 🙂
A köszöntés után mindenki megkereste, megtalálta a saját családját, kivéve az a 7 panziós, Dorka, Flóra, Balázs, Imi és én ( vendégművészek by: Gábor), a mindenes Gábor és a sofőr Miklós, akik mentek tovább Mauthba, ahol is az A&A Fuchs panzióban szálltunk meg. Ezzel alapvetően még nem is lett volna baj, csak hogy volt 3 ilyen panzió  azon a településen szóval kis keresgélés után hipp-hopp megtaláltuk. Ezután jöttek az étkezéses problémák, de szerencsére Gábor elintézte, hogy a freyungi gimi kifizesse a vacsoráinkat, ergó, étteremben kajáltunk. Természetesen rántott sajtot, hiszen az a favoritom. 😀
Másnap reggel ráértünk felkelni fél 8-kor, mert hogy még hétvége van. Tudtuk, hogy elmegyünk Krumauba, ez Csehországban van. Egy kisebb buszozás után eljutottunk oda ahol elmondta a Kriszta néni, hogy abba a várba fogunk felmenni amit ott látunk.
A városban sétáltunk egyet meg ilyesmik, aztán 14 óra magasságában kaptunk 2 óra szabadjáratot. Leültem, olvastam az Édes Annát, amelyet még mindig nem fejeztem be, beültem egy kávézóba (örök érvényű tapasztalat, hogy a kávézókban borzasztóan jól lehet könyvet olvasni), láttam, hogy a Beni-Gery-Rácz-gyerekek beültek egy csónakba és ott eveztek a folyón, szóval olyan kis hangulatos volt.
Hétfőn elmentünk túrázni a Bajor-erdei Nemzeti parkba, amivel alapvetően nem is lett volna baj, csak hogy borzasztóan hideg volt, ráadásul túrázás közben még az eső is elkezdett esni és ha ez még nem lett volna elég, akkor meg kellett másznunk egy hatalmas hegyet, a Lusent valami 1300 métereset, azt hittem, hogy meghalok, persze akkora köd volt, hogy nem láttam előrébb az orromnál, így még azt sem tudtam megsaccolni, hogy mennyit kell menni? Bár ezt a képet a Goggle-ről szedtem, de nehezebb, mint aminek látszik. A fáma szerint egy alkoholista férfi megölte a barátját, amiért börtönre ítélték, de nem tartotta elég szigorúnak a büntetést, ezért egy lépcsőt épített ennek a hegynek a tetejéig. Innen jön a második fáma, hogy az ördög annyi kincset rajtett el ezen a hegyen, hogy el szerette volna dugni mások elől, ezért egy nagy kőlapot hozott, csak, hogy valamitől annyira megijedt, hogy kiejtette a kezéből a táblát és az darabokra tört. Persze ez csak mítosz, a tények és a jelen abszolút azt sugallja, hogy piszkosul nehéz a megmászása.
A hegymászás után mentek a többiek a vadasparkba, ami szintén itt található, de féltem és persze a Gábor is félt, hogy megfázom csütörtökig és akkor taknyosan nem tudok fellépni, ezért engedéllyel a buszon maradtam megszáradni. Így erről abszolút nincsen semmilyen képem. 🙁 A többiek azt mondták, hogy a vadaspark mottója nyugodt szívvel lehetett volna az is, hogy “Sokat mehetsz, a semmiért”, de hát ezt nem tudom eldönteni.

Még ezen a napon kitalálták a csajok, hogy legyen a panzióban egy ilyen összeröffenés, ahol “megmutatjuk, hogy hogy buliznak a magyarok”. Na már most ez annyira gázul sült el, hogy kb. 6 magyar táncolt, aki ott volt, a 4 jelenlevő német az ágyon feküdt és a telefonjával irogatott valamit. Ahogy telt-múlt az idő elkezdtek hazamenni a családjukhoz az emberkék én meg odamentem a németekhez és megkérdeztem, hogy mi a problémájuk, mi történt, nem érzik jól magukat, és mivel megbízható vagyok, ezért nem mondom el, hogy mi volt a baj, amit valószínűleg mint a két nemzetség érzett. A németek azt, hogy megbízható vagyok, innentől kezdve sokszor beszéltünk, meg hülyültünk, a magyarok meg azt, hogy miért beszélnek velem a németek, amikor nincs is cserediákom. 😀
Kedden reggel elindultunk Passauba. Passauban Kurt bácsi (a továbbiakban Kurt úr, mert a vezetéknevét nem tudom) vezetett végig, mivel ő ott lakik. Kriszta néni megkért, hogy Boldog Gizella sírjánál egy Himnuszt vezényeljek le, ami, mivel a Himnuszról van szó, nem volt nehéz. Az éneklés után hajóztunk, mivel Passau “a 3 folyó városa” és megnéztük mind a 3 ágat, persze, szinte már szokás szerint esett az eső, fújt a szél és borzasztóan hideg volt. Én hülye, miért nem vittem magammal pulcsit? “Székesfehérváron jó idő van, akkor ott végképp, egy fenéket.” A hajózás után Kurt úr bevitt minket a passaui székesegyházba, ahol meghallgattunk egy orgonakoncertet. Az orgonista Ludwig Ruckdeschel volt, aki a világ legnagyobb templomban működő orgonáján adta elő, időrendi sorrendben a következő darabokat: J. F. Dandrieu: Offertorium des Ostertages, J. S. Bach: Krisztus feltámadt, Az előadó, Ludwig Ruckdeschel Improvizáció c. darabját. Majd következett. H. v Herzogenberg: Látjuk a pompás napot, M. Regel, Húsvét c. darabja és végül J. Langlais, Incantation pour un joir Saint c. művét. Alapvetően az orgonistával nem volt bajom, leszámítva a saját darabját, ami annyira nem illett oda, hogy még. A darabokkal viszont annál inkább, az elsőt leszámítva a többi számomra élvezhetetlen volt, olyan hangerővel játszott, hogy a dobhártyám majdnem beleszakadt. (Nem valószínű, hogy ezt olvasod Franz mivel nem tanulsz magyarul, de tényleg ez volt a véleményem). Az orgonázás után  kaptunk megint 1-1.5 óra szabadjáratot, ahol Anna, Letti, Marvin, Franz, Moritz és én beültünk egy kávézóba, ahol kávéztunk, meg beszélgettünk, nagyon jó volt. Itt kell leszögeznem, hogy a németet egyedül a panzióban és az ismeretlen helyeken, ismeretlen személyekkel használtam, a skacokkal az angolt. Evidencia is, mivel angolul már több éve tanulok, mint németül, jöttek is azok a kérdések, hogy ki az angol tanárom én pedig nyugodt szívvel mondtam, hogy a Csanády tanárnő, persze ezután teljes döbbenet volt és ez tényleg így van. A kedvencem az volt, amikor a Dorka megkérdezte, hogy nem is gondolta volna, hogy ilyen jól tanít, szóval köszönöm tanárnő. 🙂 A kávézás után elegáns, angolos (10 perces) késéssel megérkeztünk a buszhoz és robogtunk hazafelé.
Szerdán úgy kezdődött a nap, hogy a Mauth és Freyung között Miklóson és rajtam kívül mindenki bus-surfing-elt…ezt megtanították a németeknek is, akik Freyung és Waldkirchen között ezt játszották.
Ezután megmutatták a németek, hogy ők hogy játszák azokat a játékokat, amiket mi is:
Az út véget ért és eljutottunk Waldkirchenbe, vagy hova, ahol megnéztük az üveg-huta múzeumot és persze meg is tekintettük, hogy hogyan készül az üveg, ahol is megmutatták, hogy hogyan készül a “balatoni magyar hal”, íme:
Este felé még tudtunk próbálni a gimnázium koncertzongoráján, csodálatos volt, imádtam, majd később lesz róla képem is. Megkértek, hogy foglalkozzak a kórussal, tanítsak meg nekik egy népdalt, tisztítsam ki, az egyéni énekeket, ergó művészeti vezetővé léptettek elő.
Csütörtökön egy erdei múzeumban keztünk, Freyungban, amelyet a Modern Művészetek Műzeumával zártunk, sajnos elég hamar. Az erdei rész nem annyira tetszett, de ott volt Jochen Michel szobrászművész kiállítása is, ami egyszerűen gyönyörű volt, a képeket majd lassacskán mind-mind megtekinthetitek a Picasan. A kiállítás után mentünk főpróbára az iskolába, ahol egy rakat idegeskedés után végeztünk, visszamentünk a panzióba, hogy ejtőzhessünk egy kicsit a nagy pillanat előtt. A Magyar est mottója  “Kultur kennt keine Grenzen” volt, ami azt jelenti, hogy A kultúra nem ismer határokat. A műsort Wolfgang Redel, a freyungi gimnázium igazgatója és Zsóka néni nyitotta meg. Ezután következett az iskola Big Band-je, akik előadták a Moten-Swing nevű darabot, egyértelműen nagyszabású volt. Ezután következtek a magyarok, akik egy palotást táncoltak, majd jöttem én Chopin: Esz-Dúr Grande Valse Brillante c. darabjával. Hatalmas tapsot kapott, és egy jó zongorán egy jó darab, mint tudjuk, mindig jobb. 😀 Ezután következett a magyar kórus különböző népdalokkal és népdalfeldolgozásokkal, köztük Bartók Bélától a Négy szlovák népdal. Ezt követtem megint csak én a magyar blokkommal, Bartók Béla VI. tánc bolgár ritmusban és ugyancsak Bartók Béla, Este a székelyeknél. Ezután jött Lillának a Csudi jó, ami egyértelműen csudi jó volt. És olyan szépen, tisztán énekelte, hogy a közönség egyértelnűen önfeledten tapsolt. Ezt követte egy magyar néptánc blokk, majd a freyungi gimi Big Band-je, a Rock around the clock c. darabbal. Ezután jött Lilla által koreografált rock’n roll, mégpedig a Made in Hungária c. egyik ismert betétdalával, a közönség imádta. Ezután jött a technikai malőröm, egy ragtime. Ahhoz képest, hogy ezt kb. 2-szer játszottam el, jó volt. Lilla levette a 3. oldalt de én nem azt néztem, hanem az előzőt és ezért nem értettem, hogy mi történt. Megálltam, ránéztem a közönségre, bocsánatot kértem, majd újra kezdtem. Onnantól kezdve már futott az egész darab. nagyobb taps, mint szokott, gondoltam, hogy ez ilyen együttérző taps, amikor is Brunner úr, a gimi volt igazhatóhelyettese felkért, hogy a színvonalra való tekintettel még egy darabot játsszak, természetesen éltem a lehetőséggel. Az oklevelek átadása után (amelyben a gimnázium tiszteletbeli tanulójává választották a magyar szereplőket) kimentem, meghajoltam, majd elmondtam: Beethoven: Sechs eccosaissen (Hat écosaisse, még érthetőbben Hat skót tánc). A zongorajáték után következett egy interaktív tánc, amelybe mindenkit belevontak. Miután kilihegtem magam, odaálltam egy oszlop mellé, és odajött hozzám egy őszes hajú úriember, aki magyarul(!) beszélt. Beszéltünk, beszéltünk, majd mondtam neki, hogy hát “Elnézést kérek, de mi még nem ismerjük egymást”. Mire ő: Oh, bocsának Vogl Attila vagyok, Franz édesapja. Addig beszélgettünk, addig beszélgettünk, míg mondta, hogy engedjem meg, hogy bemutassa a feleségét, meg a másik fiát. Nagyon kedves és nagyon intelligens férfiúnak tűnt. Mi magyarok rengeteg kaját vittünk magunknak a magyar est miatt, ahol az összes vendég ehetett magyar specialitásokat. Vogl urral sokat beszélgettünk a külföldi zenéről, kultúráról, Freyungról, róla, rólam, a családjáról, stb.stb.stb.
Pénteken reggel elmentünk valami Freyunghoz tartozó városrészbe, ahol megnéztünk egy másik üveg-huta boltot, majd elkezdődött egy közös focizás, de sajnos félbeszakította a fantasztikusan rossz idő és az eső. Visszamentünk a panzióba, ahova is 18 órára megérkezett Vogl úr és azt mondta, hogy elvisz a mauthi templomba, hogy meghallgathassam ahogy a fia, Raphael kántorkodik, és mindösszesen 13 éves. Nagyon ügyesen játszik, tehetséges, szóval, megszólalt azt hiszem valamelyik magyar cserediák, hogy megvan a freyungi utódom, mintha tehetséges lennék és híres ezért utódot kell nekem keresni a különböző országokban. 😀
A rögtönzött orgona hallgatás és orgonán való játszás után elvitt Vogl úr Hinterschmmiding, vagy hogyan írjuk a település nevét, ahol bowlingoztunk és az első két lökést leszámítva mindig 6-ot vagy 7-et sikerült felburítanom. Rengeteg Lilla féle stand-up comedy-s mondat elhangzott, pl. a cím is, vagy egy közös, hogy “Aki tudja csinálja, aki nem, az is. ” 😀 És egyéb ilyen pikantériák. Egész héten hiányoztak a németek, pedig még el sem mentünk, de itt már különösen. Csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz, ha el kell mennünk holnap. Az est további részében nagyon sokat beszélgettem az emberekkel, magyarokkal, németekkel egy rakat kép készült, amit majd láthattok a Picasan. Majd olyan 11 magasságában Vogl úr visszavitt a panzióba, ahol folytatódott tovább az ünneplés, hiszen az Iminek születésnapja volt. Itt döbbentem rá arra, hogy muszáj elengednem őket, mert bár nekem nem volt egyetlen egy cserediákom sem, de én az összeset annak tekintettem, mármint a saját cserediákomnak.
Szombaton reggel megajándékoztuk az Anitát, pontosabban Anita Fuchs-ot, ő az egész panziónak a vezetője és egy roppant kedves néni, aki pl. nagyon sokszor megengedte, hogy Dorkával netezhessünk az ő gépénél. Nagyon mgkedveltük, ahogy Inyet is, akinek a nevét biztos, hogy nem így írjuk, de ő volt az a néni, aki minden étkezésnél felszolgált nekünk, bajor népviseletben.
A buszmegállóba csak jöttek és jöttek egyre az elutazók és az utaztatók. Valahogy észrevett engem a Vogl néni, aki odajött, megölelt, annak ellenére, hogy kb. 2-szer találkoztunk, vagy látott engem. Ezután mindenkitől elbúcsúztam, e-mail cím cserélések, ölelések és puszik cseréltek gazdát. Nagyon sokan elérzékenyültek, még az én szemembe is könny szökkent, de nem volt vészes. Mielőtt felszálltam volna a buszra, végignéztem a németeken és odarohant felém a Vogl néni és mondta, hogy reméli, hogy még találkozunk és nagyon hiányozni fogok neki. Én…Akit, hangsúlyozom, hogy mindösszesen 2-szer láttott, és sosem beszéltünk huzamosabb ideig. Ahogy felszálltam a buszra, integettünk egymásnak, illetve a két csoport egymásnak, leültem az Anna mellé, egymásra néztünk és mind a kettőnk szeméből el kezdett ömleni a könny. Anna volt az ott lakó én meg a kedveztetett és annyira jó érzés volt, hogy olyan embereket ismerhettem meg, akiket egy életre megszerettem és ez felejthetetlen élmény marad.
Amikor visszaértünk a Vasvárihoz, Zsóka nénitől megkérdeztem azt, amit Anya szokott egy külföldi utazás során, hogy mennyi pénzért utazna vissza, mire ő azt mondta, hogy nincs annyi pénz, mire én…ha azt mondják, hogy nem fizetnek semmit, menjek vissza, visszamennék. 😀 I (L)(L)Freyung(L).

Képeim Freyungról 😀

http://picasaweb.google.com/Attila814

Diáknapok 2010 Dunaújváros

A Diáknapok számomra mindig is egy megfoghatatlan verseny, mivel oké, hogy művészeti, de se nem zongora, se nem kórus, hanem olyan vegyes. Ezért is ad mindig egy különlegesebb érzést, mint egy balassagyarmati verseny.
Reggel ó órakor keltem, és egy kis szöszmötölés, meg egy reggeli müzlikakaóval elindultunk apával a vasútra, ahol már egy népes társaság gyülekezett Andrea nénivel, Kisteleki tanárnővel, Juhász Lívia tanárnővel, Tóth Andrea tanárnővel és Spanio Tania tanárnővel együtt. 2 busszal mentünk melyek 7 óra után pár perccel el is indultak Dunaújváros felé. Az út odafelé borzasztóan hosszúnak tűnt, de hát nagy nehezen odaértünk, pontosabban a Lorántffy kollégiumhoz. Egy gyors becuccolás után elindultunk a Széchenyi Gimnáziumba a kórussal, mivel hogy ott rendezték meg a szólóének és kamarakórus kategóriát. Egy alapos, kb 30 perces beéneklés után felmentünk a színpadra, illetve a kórus a színpadra, én a zongorához (gy.k. mi voltunk az elsők). Az első darabunk valami cseh vagy lengyel, szerintem kortárs zeneszerzőtől volt a My secret love song c. dal. Ez egy tenor-basszus szólóval indul és mikor eljátszottam azt a 4 ütemes bevezetőt, teljesen váratlanul ért, hogy milyen hangerővel éneklik, mivel a mi kórusunknál mindig is probléma volt az erőteljesen való éneklés és valahogyan mindig olyan vérszegénynek tűnt. De most nem olyan orkán erejű hangja volt, hogy teljesen le voltam döbbenve. Emiatt a kezemből hirtelen kiment az összes vér és egyszerűen remegni kezdett, ami miatt majdnem leesett a kotta, de valami lélekjelenlétből adódóan tudtam játszani is, meg még a kottát is visszatoltam a helyére.
A második darab Bárdos Lajos, Tiszai dallamok volt, amely mint tudjuk egy kíséret nélküli kórusmű. Ennek is olyan kirobbanó ereje volt, hogy az döbbenet.
A harmadik darabra megint visszaültem, mivel ez volt Karai Józseftől a Hív a messzeség. Véleményem szerint ez a darab volt az, ami rátette az i-re a pontot. Akkora vastapsot kaptunk, hogy…nagyon nagyot. 😀
Ezután következett az a hosszú várás, amíg eljutottunk a 17. műsorszámhoz, ami a mi kamarakórusunk volt. Két darabot énekeltünk, de olyan…nem tudom, valahogy nekem kevésnek tűnt, de hát, azt gondoltuk, hogy majd kiderül.
A szereplés után átmentünk a Sándor Frigyes zeneiskolában, mivel ott volt a szólóhangszer és kamarazenekar kategória. Ádám már várt rám, elsőként a saját, szóló darabomat játszottam el, ami Bartók Bélától volt a VI. tánc bolgár ritmusban. Bementem, bemondtam a sorszámomat, meg azt, hogy mit játszom, majd leültem és átgondoltam mindent. (Azon a napon reggel amikor felkeltem, éppen akkor jött fel a Nap és Ági néni előtte azt mondta, hogy úgy képzeljem el azt a darabot, mint egy vibráló napfelkeltét, ezért felhúztam a földszinten a redőnyöket és elkezdtem játszani. A zongorán visszatükröződött a felkelő Nap mély narancssárga fénye és folyamatosan futkosott a hátamon hideg, ergó jó volt). Miközben játszottam már nem is a közönség, a zsűri vagy a berendezés volt a szemem előtt, hanem az a kép, amikor kel fel a nap és ilyen mély, izzó színe van. És ahogy megy és megy és megy az a crescendo és a végére az a tiszta E-Dúr akkord és az egész felhangrendszere, egyszerűen hátborzongató. Visszatérve a zongorára…befejeztem meghajoltam, kimentem és az a maroknyi, kb. 20 fős tömeg akkor vastapsot csinált, hogy az döbbenet volt, így visszamentem még egyszer meghajolni.
Ezután következett Ádámmal a négykezesünk, Rachmaninov: Olasz polka, ami nem kapott akkora tapsot, mint amit vártam, mint az enyém, mint a Bartók.
A szereplés után visszamentem a koleszbe, ahol neki láttam az Úri murinak…kevés sikerrel. 16:45-re visszamentem a Kortárs Művészeti Intézetbe, ahol értékelték a képző-és iparművészeti és az írók, költők kategóriát. Tulajdonképpen üres beszéd volt a köbön. Ahogy véget ért az értékelés elindultam vissza a koleszbe, ahol megtaláltuk Barbival az egyetlen egy nyitva levő pékséget. Átéreztem, hogy mit érezhettek a mózesi népek. Miután visszaértem a koleszbe, leültem dumálni a Beával meg a Lillával. lassacskán visszaszállingóztak az emberek és 8 óra után pár perccel megcsörrent a Barbi telefonja…eredményhirdetés…Mindenki köré csoportosult és hallgattuk, ahogy mondja: ” A kórus aranyat kapott, a fiú tercett aranyat kapott, a kamarakórus ezüstöt kapott, a két-három versmondó aranyat kapott.” Mögöttem nagy sikoltozások én meg még mindig várom a saját eredményemet. Amikor is azt mondta a Barbi, hogy kategóriadíjas lettem…Mondom neki, hogy áhhhh kizárt, mire ő, de igen, most mondták be, hogy a Bartók darabbal. 😀 😀 😀 😀 😀 Egyszerűen nem akartam elhinni. Felhívtam anyát, Ági nénit, meg Majorné tanárnőt és mindenki nagyon nagy örömmel fogadta és. 😀 😀 nagyon örültem neki. Ezután nagy-nagy esti ünneplés kezdődött.

Másnap miután összepakoltunk és elhagytuk a szállást, elmentünk a Bartók Béla Kamaraszínházba, ahol is a gála volt. Naívan felültem az utolsó sorba, amikor a Juhász Zsófi ( a székesfehérvári MMK igazgatója) beleszólt a mikrofonba, hogy várnak lent a 3. sorban, ahol az első székre ki volt írva “Besse Attila részére fent tartva”…nem semmi…mi? 😀 A gálán levő műsorok, miután lementek, következett a díjátadó. A közönségdíjjal kezdték, ahol a Vasvári nagykórusa és az egyik versmondó srác közönségdíjas lett. Az ajándékot, mivel én voltam a legközelebb nekem kellett átvennem, és beálltam a csomó fejes, képviselő és politikai személy mellé a félkörbe.
Mikor a 6. kategóriához érkeztünk, elszorult a gyomrom, és kezdődött, a katarzis. 😀 “6. kategória, szólóhangszer és kamarazenekar kategóriában a kategória díjat kapja, a Vasvári Pál Gimnáziumból Besse Attila. Műsora Batók Béla, VI. tánc bolgár ritmusban. Felkészítő tanára: Peresztegi Nagy Istvánné. 🙂 😀 😀 😀 A díjat átadja, Dr. Balogh Ibolya a Fejér megyei közgyűlés elnöke. A díszoklevél mellé a Fejér megyei közgyűlés díját is megkapja, egy 15.000 Ft-os Media Markt ajándékkártyát. Odamentem a díjátadóhoz és az az érzés egyszerűen leírhatatlan. És az a vastaps, ami akkor szólt. 🙂 Nincs rá más jó szó: LEÍRHATATLAN!!!

Kamarazenei verseny Part 2

Az az igazság, hogy még most sem tudtam teljesen kiheverni azt az – fogalmazzunk úgy, hogy – “élményt” amit ez a szentendrei válogató nyújtott.
Reggel 7-kor indultunk a székesfehérvári vasútállomásról, kicsit komikusan, mivel két nagy csellóval mókás az út. 😀
kb 2-3 óra alatt felértünk Szentendrére, ahol megtudtuk, hogy bár a 8-as sorszámot kaptuk, de másodikként fogunk játszani, mivel ezt a számot húzták ki.
A fellépés előtt sokat gyakoroltunk és azon kívül, hogy nem éreztem a darabunkban azt a plusz valamit, amitől igazán jó lesz, nem volt semmi baj. Elérkezett a 12 óra, amikor is a mi kategóriánk kezdődött. Kimentünk, lejátszottuk a darabot. Nem volt 100 %-os, ezt már akkor tudtam, de örültem, hogy nem csúszott szét, hogy megvoltak benne a zeneiségek, stb.
2 óra magasságában megkezdődött az eredményhirdetés. A zsűri elnöke – Dezső Marianna – mondott néhány szót, majd elkezdte mondani a pontokat. Összesen 60 pontot adhattak oda, és már az elején furcsa volt, hogy a székesfehérváriak közül 48 pontnál több nem volt, ami – tudva a tavalyi balassagyarmati versenyen – nagyon kevés volt, szerintem.
Néhány perc múlva elérkeztek hozzánk, bemondták a nevünket, majd azt, hogy 35 pont. Hát én onnantól kezdve olyan ideg lettem. Egyszerűen nem akartam elhinni. Tudtam, hogy nem fogunk 60 pontot kapni, de szerintem egy 50-48 pont az reális lett volna, erre meg azt mondák, hogy 35. Márta néni megkérdezte ezt a nőt, aki azt mondta, hogy hamisak voltak a gordonkák  AMIT ELŐTTE HANGOLTUNK BE…MŰSZERREL.
Mélyen felháborított az, hogy véleményem szerint a zsűri nem volt független, hová süllyedtek? Odáig, hogy nem lehet tovább jutni egy versenyen, hogy ha nem ismerjük személyesen a zsűritagokat? Ez egyszerűen botrány, undorító és gusztustalan.
Mélyen fel vagyok háborodva azon, hogy a szentendrei zeneiskolán kívül mindenki 50 pont alatt kapott pontokat, ez egyszerűen…felfoghatatlan.

MTT Farsang 2010 Cserepesház

Lassan 1 héttel a farsang után, most már illene valami szösszenetet összeállítani az egészről. A nap korábbi eseményeit nem nagyon szeretném részletezni, mivel leginkább a kamarazenei próbával mentek el. Tulajdonképpen délután fél 3-kor indult a vonatom, pikk-pakk fel is értem de még mindig meglepődötten konstatálom, hogy akármennyire is gyakran utazom Budapestre, mindig ér valami meglepetés, vagy a vonaton kívül, vagy a vonaton belül. Most az utóbbiről van szó, mivel olyan gyönyörűen fedte a mezőket a hó, hogy azt élmény volt nézni.
Az Ibolyákhoz való könnyed betérés után elindultam a Cserepesház felé – amit csoda, hogy megtaláltam – ami kint van az Örs vezér tere után, nekem borzasztóan messze volt és iszonyatosan szánalmasnak éreztem magam, mivel körbesétáltam az egész épületet vagy 4-szer, amikor is benéztem az egyik ablakon és megláttam először Patiszont, majd Rabynt, és szétfagyott ujjakkal futottam be a meleg épületbe. 😀
Először is Kincső elmagyarázta a jegyszedésnek az instrukcióit, mivel ahány rendezvény, annyi módon szedjük ezeket és még mindig lehet újat mondani. Ahogy közeledett 7 óra egyre jobban gyűltek az emberek, nagy ölelések puszilkodások és a többi és a többi. 😀
Elérkezett a 19 óra, amikor is elkezdődött a műsor. Az első 4 produkció fantasztikusan jó volt: Ádám mesélt egy általa írt balladát, Nibék táncoltak 😀 😀 meg volt még tábori etüd is. Akkor jöttem én, iszonyú gyomorideggel mivel aggódtam amiatt, hogy az amit játszni fogok – a helyes megoldás Chopin: Esz-Dúr Grande Walse Brillante volt – nem fog nekik tetszeni ilyen műsorok után, de azt hiszem, hogy tévedtem. Nagy taps és…ilyen érzésem még Balassagyaramton sem volt, iszonyatosan jó esett. 🙂 🙂
Az est további részében megnéztük, meghallgattuk SÚ verseit :D:D nyílméregbéka 4 ever 😀 :D. Angwen énekét – bár lehetséges, hogy ez korábban volt, de wooooow nagyon tetszett :)-  és még sok más hasonlóan nagyon-nagyon jó performanszt. 😀
A műsoridő zárásaként elérkezett a díjaknak az átadása. Ankalimon levetette Bonaparte-ruháját és elkezdte az átadói köszöntőt, megnyitót. Az első  Csavardí(j)azott Meta lett – LEP-et szervezett, TLV-t szervez és tök sok mindenben aktívan részt vett/vesz -, a második Estel lett – úgy gondolom, hogy Ő mindig mindenkor mindenkinek segít és ez is abszolút érthető volt. Néhány másodperces hatásszünet után Ankalimon azt mondta, hogy a harmadik díjazott pedig…Attila. Amennyire most meglepődtetek, na én is annyira voltam megdöbbenve…még szinte most sem akarom elhinni, hogy pont én kaptam meg, borzasztóan jó érzés volt. Egyszerűen hihetetlen :), annyira…kedvesek vagytok mind, hogy így megtiszteltetek a bizalmatokkal és úgy gondoltátok, hogy megérdemelem és tényleg, nagyon köszönöm ezúton is. 🙂
Utolsó – de a legrangosabb -díjként pedig kiosztották a Mathom-díjat, amelyet Ring kapott meg – ő főszervezte a LEP-et – és ezúton is gratulálok neki. 🙂
Az est további részében leginkább büféztem, mert a táncolás az nem az én műfajom, de persze az idén is sikerült berángatni a parkettre, most Nádának, szóval :D. Bocs, hogy olyan iszonyatosan béna voltam, de…tényleg…én nem tudok. 😀
Sajnos 23 órakor el kellett mennem, mivel tudom magamról, hogy tavaly sem bírtam ki hajnali 4 óráig, főleg, hogy már akkor is nagyon durván erőltetett volt a hetem, ahogy most is, tehát 23 óra környékén visszamentem Ibolyáékhoz, persze a -Julcsi által visszahozott – hangszórómat ismét sikerült ott hagynom, elég gáz…tudom. 🙂
Ha néhány szóban össze kellene foglalnom az egészet, akkor azt mondanám, hogy ez a rendezvény is egyre jobban fejlődik. Minden évben egyre jobb lesz, és jelenleg ez volt a legjobb. 😀

Chicago vs. Jól áll neki a halál

A hétvégén Budapesten voltam, azon belül is Ibolyáéknál és megkaptam tőlük a Chicago című filmet – az előzőekben már meséltem róla – ami azt hiszem olyan mint nekem a Jól áll neki a halál. Azért mondom ezt, mivel az volt az a film, amit néhány héten keresztül folyamatosan, minden nap megnéztem. Annyira…baromi jó. Egyszerűen nem lehet egyikkel sem betelni. 😀
Március 7-én lesz az Oscar-díj átadás. Már csak 26 nap van vissza és ma Bunnyval és Dórival végignéztük a jelölteket. Azt hiszem, hogy az összes kategóriában – amiben jelölték – az Avatar című film a jelöltem, ezen kívül Meryl Streep, Morgan Freeman és Penelopé Cruz, akinek szurkolok. Ismét felhívás szerűen elmondom, hogy bárki aki velem tart az nagyon-nagyon jó lesz. Eddig 2-3 jelentkező már van, remélem, hogy egyre többen leszünk. 😀

Ui.: Ezentúl meghatározatlan ideig ez lesz a régiúj sablon, mivel az előzővel elég sok gond volt és az új sablonokat pedig nem nagyon szereti a blogmotor, meg amúgy is…ez az egész sablon annyira Attilás…nem? 😀

Majd a Babszika iktatja

Lassan elgondolkodom azon, hogy nem lenne-e érdemesebb többször rövidebb hozzászólást írni, ami felölel 1 napot, mind hogy heti egyet írni ami pedig 1 hetet ölel fel. 😀
Hozzászólásomat kezdjük előző héten szombaton, azaz január 2-án. Délelőtt indultam el Székesfehérvárról Budapestre azért, hogy segítsek a LEP előkészületeiben. Az egész dolog kettőkor kezdődött, Ring, Ratzkha, Mil, Meta, Estel és én díszítettük az MTT Helyiségeit, a másnapi rendezvény helyszíneit. Én csak 7-ig voltam ott, de Ring, Ratzkha és Estel ha jól tudom vagy 10-ig szenvedett a tökéletesítéssel. A pakolászás után visszamentem Ibolyáékhoz, akik készítettek egy nagyon fincsi IKEA-s menüt, ami nyam-nyam volt, az egész nap után. A vacsi végeztével Ibolya feltelepítette a Heroes 5-t a gépre, amivel vagy 3-4 órán keresztül játszottam. 😀 Királyság volt.
Másnap 8 órakor keltem és 9:30 körül már ott is voltam a Paulay Ede utcában, a rendezvény helyszínén. A reggeli kapkodásban felvágtam a jegyeket, amiket nem raktam sorrendbe és emiatt majdnem bukott az egész jegyszedés, és Rózsa jól le is dorgált, borzasztó érzés volt, de hát…na mindegy. Az első blokkban azaz 11:30-tól 13:30-ig  Rózsával és Kincsővel jegyet árusítottunk, ami nagyon üdítő volt, főleg, hogy ez egész kint volt, de szerintem ez így helyes, hiszen ettől olyan LEP-es az egész, bár nekem a helyszínként jobban tetszett az AKG, de hát gazdasági recesszió, meg ilyesmik miatt, csak ide futotta.
A második blokkban Starával infopultoztam (életem első infopultozása!! 😀 ), és meg kell, hogy mondjam, nagyon élveztem. Mindenre tettem Tolkien pecsétet, amitől abszolút MTT-s lett az egész. Volt ilyen a ruhatáros cetlin, a belépőjegyen, stb.stb.stb, ja és személyi jogsértés történt, mert először én adtam Miri kezére Tolkien pecsétet, és utána utánozták, Botrány. 😀 😀 Már ebben a blokkban elkezdődött a gyomoridegem a rendvezetés miatt, de Stara, Náda, Miri, Rózsa, Ring és még sokan mások nyugtatgattak, hogy nyugi, úgy is menni fog.
Aztán elérkezett az idő, amikor is elindult a harmadik blokk. Dalnok rend vezetés… Ajjaj. A problémák ott adódtak, hogy nem volt szinti, mert Peredhilnél maradt, aztán a második, hogy a Műhelyben nagyon sok foglalkozás volt, aztán a harmadik probléma  az az volt, hogy elég kevesen kezdték el, de azt hiszem ez a későbbiekben megoldódott, ugyanis a jelenlevőkhöz képest a foglalkozáson 14-en voltak!!!, ami váááá. 😀 Az első dal, egy Hobbit drinking song volt, amelyet – aki látta a GYU I-et – mindenki ismeri, hiszen ezt énekli Pippin és Trufa a Megyében. A második darab Farkas Ferenctől volt a Valoon szerenád, amit azért választottam, mert egy aranyos, táncolós kis, szerelmes dalocska, és azt hiszem ügyesen csináltátok. 🙂 A harmadik pedig a The Road goes on, című szám volt. Nagy meglepetésemre az első darab tetszett nekik a legjobban, de ahogy Kincső is mondta: “Sose várd el azt, hogy minden darab, mindenkinek tetsszen!”, és azt hiszem, hogy ez igaz is.

A harmadik blokk után következett Rabynnal a best of MTT, amit  – azok akik jelen voltak a képeken, rendezvényeken biztos, hogy tudtak értékelni, és nosztalgiáztak is – én nem nagyon tudtam értékelni…ez nem is jó szó, inkább átérezni, hiszen én nem tudom, hogy milyenek voltak azok a rendezvények.
Ahogy véget ért az egész, jött volna a koccintás, de csak addig tudtam maradni, amíg elmondták a verset, mivel Stara, Telwe és én rohantunk a vonatra, hiszen mind a hárman székesfehérváriak vagyunk. A vonaton volt egy-két kalamajka, amely érintett egy eltűnt kulcsot, de ezt most inkább hagyjuk. 😀 A lényeg, hogy nekem tetszett az egész nap, és MTT forevör és 😀 :D.

Elérkezett a hétfő, amikor is eszembe jutott az, hogy még nem tudom, hogy Ági nénivel mi lesz. Ezért megbeszéltem az Ádámmal, hogy kedden bemegyünk a zeneiskolába és utána érdeklődünk ennek. Mint kiderült Ági nénit visszavették a Hermannba, de kihelyezték a Hétvezérbe. Egyszerre jutott eszünkbe, hogy na ezt azért nem. Másnap megírtam egy kérvényt a Hermann igazgatójának, hogy mi szeretnénk az Ádámmal visszakerülni Ági nénihez, amit aláírtak a szüleink, mi, a Vasvári igazgatója és ének tanára is – hiszen nekik is érdekük a dolog -. Szerdán bevittem a zeneiskolába, és megkértem az igazgatóhelyettest, hogy nem írnák-e ezt le valahova, hogy érkezett egy ilyen levél, mire ő “ohhh, majd a Babszika iktatja”. 😀 Az iktatás után bevitték a  Tóka Szabolcsnak, aki elolvasta, majd behívott magához beszélgetni és egy 40 perces beszélgetés elteltével oda jutottunk, hogy akkor visszakerülünk Ági nénihez, és ő biztosítani fog egy termet szerdánként 6-8-ig, ahol Ági néni taníthat minket. Nagyon örültem ennek, mivel úgy érzem, hogy ez így korrekt velünk szemben, hiszen ez lett megígérve anno egy fél éve. Egyetlen egy kitétel volt, mégpedig az, hogy még hétfőn le kell vizsgázni Pista bácsinál és utána megbeszéljük az átadás körülményeit, szóval úgy érzem, hogy a fél sikert már elkönyvelhettjük. 😀

Csütörtökön megírtam a javító dolgozatot fizikából (a 3-ért), szóval remélem, hogy meglesz, ez lenne az első alkalom a Vasváriban és az kész csoda lenne, majd meg is kérem a Babszikát, hogy iktassa ezt be valahova. :D. 😀 Lezártak minket biológiából is, mivel van 4 db 5-öm és 1 db 1-em, így 4-re, de amikor megnéztem a naplót, akkor az volt beírva, hogy 21/5 és mellette az, hogy 5. Tehát lehet, hogy a tanár úr  – mivel csak 5-öm van, leszámítva azt az egyet – nem nézte az egyest, és ezért megadja az 5-t, ami nagyon-nagyon jó lenne, mert tényleg szoktam tanulni bioszra, és…na. 😀
A mai napon lezártak angolból is 5-re, szóval. 😀 Bódottá van, nagy bódottá.
Íme itt van a The Road goes on…hallgassátok egészséggel. 🙂

watch?v=6v1QV-25MS8&feature=related

Közgyűlés és Múzeumok éjszakája, avagy egy terjedelmes hétvége

Most szombaton volt az MTT hivatalos őszi közgyűlése. Reggel fél 7-kor kivánszorogtam az ágyból, majd a 7:30-as 32-el kimentem a vasútra. A vonatom 08:06-kor indult, ellentétben az elvira 08:17-es indulásával. Sikeresen sehol sem kellett megállnia. Mivel ingyen utazom a BKV-n így egészen a Bajcsy-Zsilinszky útig metróval mentem. Mikor felértem, reménykedtem abban, hogy azon az 50 m-en összeugrok valakivel, mert különben nem fogok odatalálni a Paulay Ede utcába, de szerencsére jött Olosta, aki többet tudott nálam. 😀 Kis keresgélés után beértünk a helyszínre. Az MTT-hez képest viszonylag rövid volt a kgy. alig 3 órás. Sok-sok dolog után volt szavazás is elnökségi tag, alelnök és FB tag posztokra. Newrával ketten voltunk a Szavazatszámláló Bizottság. Annyira …felelősségteljesnek tűnt :).
A közgyűlés előtt, szünetben és utána is Missyvel szolfézsoztunk. Mivel Missy nem nyilatkozott róla, így nem tudom, hogy mennyire voltam jó, de kicsit félek ettől, főleg, hogy ilyen pályára szeretnék menni. Úgy értem, hogy Missy nem mondta azt, hogy de szar vagyok és nem érti az, amit mondok, viszont nekem folyamatosan olyan érzésem volt erről. 🙁

A KGY utána elmentem a Zoliékhoz csövezni, mivel nem nagyon volt már kedvem vonatozni. Ibolya megbetegedett, ezúton is jobbulást neki, így a Zoli, Dani, Doroti és én elmentünk a Múzeumok Éjszakájára. Voltunk a Rendőr Múzeumban, a Néprajzi múzeumban meg a Közlekedési Múzeumban, és én eddig bírtam. A későbbiekben Ibolyával csatlakozva, Dorotival és szerénytelenségemmel kieesve elmentek az Elektrotechnikai múzeumba is. A Zolival szerettünk volna még elmenni az Öntödei múzeumba és a Zenetörténeti múzeumba is, de sajnos azok addigra már bezártak.

Másnap 3-ra értem haza, és Balázzsal együtt elmentünk a 2012-re…nos…a katasztrófafilmekhez képest mérföldkővel jobb, de nálam ez a 4.5-ös kategória, vagy ahogy a Dóri mondaná, a “te szerinted 10-es skálán, ami valójában 6-os, azon…”4.5. 😀 Volt benne egy-két vicces rész, pl. amikor beült az egész család a kocsiba és az életükért mennének 100-al, de előttük2 öreg néni 10-el gurul, majd kijelenti az egyik a másiknak “drágám vigyázz! Nehogy összetörjenek a tojások”. 😀 😀

muzeumok_ejszakaja_logo