Tag Archive for Utazás

Védett: Kontraproduktív

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Fonál és egy lyukas(?) szőttes

Utoljára ilyen posztot is régen írtam. Emlékszem akkor a 4-6-os villamoson telepedtem le és mentem vele 3 kört. Valahogy mindig is azt éreztem, hogy életemnek legfontosabb gondolatait valamilyen különlegesebb szituációhoz kötődően tudom leírni. Most a 2-es metrón futom ezeket a köröket.
Nem tudom, hogy mi van, de ma megint rám telepedett egy rosszérzés, negatív hangulat, akármi. Itt ülök a metrón és valahogyan azt érzem, hogy jó lenne elhagyni a régi, vagy éppen jelenlegi dolgokat és csak továbbmenni ezzel a metróval…valahova. Ne értsétek félre, nem vagyok depressziós — azt hiszem –, de azok a megjegyzések, amelyek másfél évvel ezelőtt nem voltak, most már úton, útfélen kijárnak.
Rám néznek az emberek és csak a felszínes dolgokat és az általuk vélt, vagy éppen valós képet látják, ahelyett, hogy azt, amivé lettem.
Zs. ezért lenne izgalmas kontakt, mivel ő is lentről jött, amit elért azt csak magának köszönheti, nem volt hátszele, nem volt senki szakmabeli a családban, aki tolhatta volna őt.
Sokszor jut és jutott ez már régen is eszembe, hogy valószínűleg azért tudom értékelni a dolgokat jobban/ennyire, mert nekem kevesebb adatott meg, mint másoknak az út elején. Körülöttem az egyetemen, vagy akár a baráti körömben látom azt, hogy vannak sokan olyanok, akik gyermekkorukban mindent megkaptak és manapság már egy mosoly, egy kedves gesztus, egy figyelmes lépés nem, vagy nem annyit jelent, mint nekem.
Nagyon különös ez az érzés és nagyon furcsa is ezt átélni, mert óhatatlanul is az jut mindig eszembe, hogy igen, igen, de akkor hogyan tovább?
Mi lesz azután, hogy elvégzem az egyetemet, maradhatok vajon ott, vagy valami más út rendeltetett nekem? A szakmai sikereken túl megadatik-e az a nexus? Megadatik-e az a mohó(?) boldogság, amely úgy hiányzik az életemből? Vajon hogy fog dönteni X.?, vajon ő látja-e a dolgokban a perspektívát, vajon mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy meghozza azt az ítéletet?
Különös, de…minél tovább halogatja ezt a döntést, annál kevesebbet és kevésbé érzem a dolgokat az irányába. Ó, milyen egyszerűen tökéletes lett volna, ha egyszerűen A. opcióját választja és most már semmi sem lenne kérdéskör. R. mondta azt, hogy a legszebb X.-ben pont az, hogy nem biztos, hogy hosszútávú perspektívában ő lesz az, aki, de megvan benne a potenciál, hogy hosszútávú perspektívában ő legyen az.
Itt ülök a metrón és csak elnézem az emberek arcát, ahogyan egész napos fárasztó munka után sietnek haza. Érdekes, de én sosem szerettem otthon lenni, valahogyan emberek közé vártam és vágytam mindig is. Azt hittem még néhány évvel ezelőtt, hogy hiztosan majd megadatik az otthon lét öröme, de ahogy telnek az egyetem évei nem érzem azt, hogy bármi is változna. Oké, persze. A szakmai életem remek, mint mindig, de ez már nem tölt el elég élménnyel, elégséges megelégedettséggel, mint régen, most már csak várom, hogy rám essen valami, egy zongora, vagy az Anyu. (Érdekes párhuzam lehet Precious-szel…)
Szóval csak várom, hogy történjen valami, hogy megszülessen végre valamilyen irányú lépés, de…kicsit szkeptikus vagyok most már. A múltkor a fejemhez vágta azt, hogy ha én sokáig ilyen leszek vele, el fogom veszíteni őt. Csak a gond az, hogy ő nem látja, hogy ha nem képes döntést hozni, én lehúzom azt a bizonyos redőnyt. Ez nem fenyegetés, ez nem panaszkodás, ez nem rosszindulatú megjegyzés, ez egyszerűen tény.
Persze adott emocionális tartalmak letagadhatatlanul megvannak, de…hogyan tovább, mi lesz utána? Továbblépni egyszerű, de mint régen a párkáknál, beszőtte magát az életembe. Ilyen kidobós gesztusokat tenni újra és újra az évek előrehaladtával egyre nehezebb, mert…senki nem mondhatja azt, hogy nincs semmi plusz, semmi tartalma a dolgoknak, mert ez nem igaz. De az is biztos, hogy ez így, ebben a formában nem maradhat sokáig, mert kezdem nyűgnek, szörnyű tehernek érezni.

Szlovénia: Maribor-Celje-Ljubljana-Ptuj

Mint minden évben, idén is megadatott a Zenei Tanszék számára, hogy elmehettünk egy több napos (jelen esetben 4) külföldi tanulmányi útra. Idén Szlovéniába utaztunk, ahol Mariboron, Celjén, Ljubljanán és Ptujon át megismerhettük a szlovén zenei élet legjavát…most, hogy megvolt ez a szép, fogalamzásszerű beköszöntő, beszéljünk a lényegről, manósan. 😀

Szóval Szlovénia — ismét — nagyon jó hely. Újra és újra rá kell arra jönnöm, hogy külföldön mennyivel jobban megbecsülik a művészeket, különösképpen az értékteremtő művészeket. Néha egyáltalán nem értem magamat, hogy miért ragaszkodom ehhez a kicsiny országhoz, ahol nem okvetlenül kapja meg az ember azt a lehetőséget, hogy dolgozhasson, hogy olyan embereket vezényeljen, akik kölcsönösen szeretik azt, amit együtt csinálnak. Szlovéniában is (ahogy tavaly Franciaországban, vagy előtte Ausztriában) mindig az volt a tapasztalatom, hogy felülről is biztosítják a művészetek működését, nem egy teher a társadalom számára, hanem valami olyan jelenség, amely többé és jobbá teszi a hétköznapi ember mindennapjait. Azt hiszem, hogy itthon is kellene egy ilyen változás, leginkább a fejekben ahhoz, hogy elindulhasson valami olyan tendencia, amely képes lenne minket Nyugat-Európához csatolni.

De visszatérve a programokra: az első nap voltunk a maribori nemzeti kórusversenyen. Az hagyján, hogy túlmutatott minden várakozáson (oké, 5.5 óra hosszúságú volt, a végén már mindenki szenvedett a fáradtságtól), de azt hiszem — oké, tudom, tudom, már sokszor mondtam ezt és csak pillanatnyi fellángolást mutatott — megtaláltam a következő évi darabomat. Ez Tadeja Vulc, szlovén kortárs zeneszerzőnek az Epilógus c. műve, amely Anton Funtek Halál c. versciklusának záróműve. Elképesztően hatásos darab, vezényel, Tadeja Vulc, énekel a maribori akadémia kórusa.

Egyébként ez a kórus önmagában is nagyon jó volt. Az előbbi volt a 3. darabjuk és azt hiszem, hogy a záróművük is felkeltette az érdeklődést mindenki számára. Szerencsére a külföldi kapcsolatépítés miatt sikerült megszerezni mindkét műnek a kottáját. Utóbbit szeretettel ajánlom ezúton is Párizsban élő barátaimnak. 😀 Donald Patriquin J’entends le moulin c. alkotását halljuk, vezényel Tadeja Vulc.

Drága Andris mondaná, hogy hát szegény katolikusok…na már most, amikor azt mondták, hogy túristakörülményekre kell felkészülni, akkor nem számítottunk arra, hogy a Szent József rendház akkora, amekkora és olyan szinten felszerelt, amennyire…szegény az eklézsia…hát hogyne. Azért ez kicsit vérlázító volt.

Vasárnap voltunk a Celjski Domban, ahol életemben először megvalósult, hogy külföldön vezényelhettem egy kórust, és nem is akármelyiket. Ezúton is köszönöm a lehetőséget kedves Mindszenty Zsuzsánna tanárnőnek, aki megengedte még hónapokkal ezelőtt, hogy a Famine Song legyen a diplomadarabom és nemcsak a diplomakoncerten, de külföldön is lehetőséget teremtett a dirigálásomnak. Nagyon-nagyon sokat adott az, hogy a kezemre éneklő 50-60 embernek ugyanaz volt a célja, mint nekem. A szlovénekre nem igazán jellemző a visszatapsolás rendszere, és azért meg kell jegyezni, hogy amikor a Nusit is és engem is visszatapsoltak, az valami nagyon földöntúli élmény volt.

DSC_0694

Hétfőn a Stanislaw Intézetben való koncertünkkel teljesedett be a szlovéniai utazásunk. A Tanárnő azt mondta, hogy mi sajnos nem vagyunk olyan jók, mint az Ő kórusuk. Na már most amikor elénekeltük a Kocsár-művet és a Stanislaw Intézet karnagya megdöbbenve nézett ránk, azért az nagyon jó érzés volt.

Utolsó nap pedig Ptuj felé vettük az irányt. Itt ittam — tudom, rendkívül kisszerű — az első szlovén erős kávét, amiből nem kellett 2-3 dl-t inni, mert annyira gyenge volt. Nyilvánvaló, hogy a nagyon személyes történeteket nem itt fogom elmeselni, de aki megkeres, annak mesélek másról is! 😛

A végéről nem hagyhatom ki az egyik legkedvesebb, leginkább közönségsiker darabunkat. Fogadjátok szeretettel! Pászti Miklós: Csángó-magyar szerelemi dalok. Énekel az ELTE Pro Musica Vegyeskar, vezényel: Mindszenty Zsuzsánna.

Az 5-ön történt?

Zebegény mindig is valamilyen hihetetlenül különleges, szinte életet és gondolatokat megváltoztató helyszíne volt az életemnek az elmúlt öt évben. Itt születtek anno és értek véget a legfontosabbnak tartott baráti kapcsolataim. Azért a sok “FF-nő”, nyegle állatarchetípusok mellett örülök annak, hogy számos kapcsolatom megmaradt közülük, amelyek nagyon fontosak a számomra a mai napig. Itt vagyok, az idén KÖMT-nek nevezett, általam inkább ÖT-nek tartott rendezvényen, utolsó nap van, és nagyon örülök azoknak a kapcsolataimnak, amelyek azóta is megmaradtak és fontosak mindegyik félnek.
Persze, volt anno egy képzeletbeli 7-es, amely sosem ült össze. Fontos volt, hogy azzá váljak, aki ma is vagyok, azonban olyan potenciális értéket sosem képviselt számomra, amelyre azt mondanám, hogy ettől vagyok 100%-ban az, aki. Ez hazugság lenne. Fontos volt megismerni azokat az embereket, akik alkották ezt a csapatot, de azért valljuk, ebből az ún. “elitklubból” kevesen voltak olyanok, akik fontosak maradtak volna. Volt olyan kapcsolatom ebből a csoportból, amelyben csalódtam. Nem is egy…:
1. a szakrális pillanatok hiánya és nem értékesítése volt az, amely tönkretette a barátságunkat. Azt hittem tévedett a valahol tévedhetetlen emberismeretem és ő nem olyan, mint amilyennek megismertem. De aztán kiderült, hogy semmivel sem több, mint amit elsőként gondoltam róla. Fájt…
2. azt hittem, hogy a barátságunk nemcsak egyoldalú, és ha nem is örökké, de legalább azért elég sokáig jó barátságot fogunk ápolni, de kiderült, hogy ez is csak egy olyan dolog volt, amelyik ideig-óráig volt fontos. The pain is temporary.
3. azt hittem, hogy barátságunk kiemelkedően fontos mindkettőnk életében, aztán csak fontosabbá váltak más emberek, más közösségek, más kapcsolatok, amely egy teljességgel ivócimboraságra alakult át, folytonos lemondásokkal és vaksággal.
4. az érdekesség varázsának megjelenése, lángolása, pislákolása, elhunyása, majd apró szikrákban való parázslása. Jó lett volna, ha ebben több is van, mint félévi megbeszélés-jellegű kapcsolat. Persze, ettől még ez legalább megmaradt. Bár valahol bevallom, nem gondoltam, hogy ebből több is lehetne, talán jobb is ez így.
5. hihetetlen mély és intenzív kapcsolat, amely tönkre fog menni az önzőség miatt. Persze, mint minden nagy kapcsolatnak, így ennek is volt egy hihetetlenül éles konfliktusa, de valahol onnantól kezdve ezt már világossá vált, az idegi kiborulás nem fog annyit megérni, hogy én ezt továbbfolytassam. El fogom engedni ezt, ha akarja, ha nem, mert az egész valahol egy folyamatos hazugságon alapult és köze nem volt ahhoz, hogy ez valami igazi értékes dolog legyen, mert amint az egészet ehhez kötném, hamissá válna, és tulajdonképpen ezáltal negatívan igazzá.
6. félek, hogy pengeélen táncol az igaz és valódinak vélt őszinte és a hamis, nem igaz, kicsit sem őszinte dolgok között. Nem tudom és nem is akarom mondani, hogy ez bizonyossággal meg fog maradni. Az biztossággal állítható, hogy az egyéni individuum kibontakoztatását folyamatosan segítő és elmélyítő pillanatai voltak, amely viszont még mindig pozitívan hatott a jelenlegi gondolkodásomra és életszemléletemre.

Néha azt érzem, hogy ezek azért fontos pillanatai voltak az életemnek, de azért mégis csak ott van, hogy többségében azok az emberek képezik az MTT-ből fontos baráti kapcsolataimat, akik nem tartoztak ebbe a körbe, mert valahol őket nem fertőzte meg ez a teljesen felszínes, érték nélküli “halmaz”, akikre azt mondtam, hogy ez az első olyan meghatározó klikk, ahova szeretnék tartozni.

Ki nem mondott, fájó pont, amely mellett szocializálódnom kellett itt. Fájdalmas (volt) ezt megélni…nyilván voltak és vannak is olyanok, akik nekem segítettek ebből folyamatosan, újra és újra felépülni. De kimondhatatlanul nehéz szituációk teremtődtek, amelyeket igen is meg és át kellett élnem, mert valahol nem volt választási lehetőségem, hogy kilépjek ebből. Nem azért, mert nem hagyták, hanem valahol reméltem és hittem abban, hogy ezek is csak áldozatai annak, hogy ez jó barátság lesz és közben pedig elfelejtettem azt, hogy ki is vagyok, milyen vagyok és hova is tartozom, mert nem ehhez a körhöz. Elfelejtettem azt, hogy én lettem az áldozata a jóhiszeműségemnek. Sérültem benne úgy, hogy az a bizonyos balansz teljes egészében aránytalan méreteket öltött.
Az elenyésző számú valódi és a dunátrekesztő vigasztalások voltak azok, amelyeket mérhetetlenül meguntam, nem akarok ebben a talmi világnézetben tovább működni.

Védett: Nyílt érzések Erdélyről

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Szerintetek?

Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem írtam, de az elmúlt héten próbáltam bepótolni a lemaradásomat, amit a nyelvvizsga okozott.
Előző héten voltam fent Budapesten, mert a XVI. kerületi Rácz Aladár Zeneiskola meghívott egy vendégszereplésre. Nagyon tetszett az egész iskola, amely ilyen kis modern építésű épületben van, és tényleg, nagyon szép. Mellesleg Bartók VI. tánc bolgár ritmusban c. darabját játszottam. Amúgy rájöttem, hogy a zongorában, meg minden más hangszerben is az a jó, hogy egy dolgot több helyen is elsüthetsz. Szerintem ez tök jó. 😀 És nem utolsó sorban ez volt az első budapesti szereplésem, és ez tök kúl. 😀 😀 És a legjobb az volt benne, hogy amikor elindultam otthonról, Anya aztmondta, hogy tuti, hogy nemfogják értékelni, és de, értékelték. Visszatapsoltak, és ez nagyon jó érzés. Tudjátok, hogy amikor valami miatt elkenődöm, akkor SÚ tanácsára mindig azilyen pillanatokra gondolok és rájövök, hogy tényleg felesleges bármi miatt is rágódni, mert jobb úgysem lesz, csak magamat teszem vele egy idegronccsá, már bocsánat a közhelyért.
A másik, egy teljesen más témában, és az előzményét sem mondom el, de annyit elárulok, hogy MTT-s berkekben mozgó személyről van szó. Az okát nem tudom, ezért ebben kérek nyilvános segítséget.
Tehát ha van egy-egy rendezvény, mindig meglát és ha ne tán-tán vannak mellettem, körülöttem mások, odamegy hozzájuk, üdvözli őket, majd rám néz, és elmegy onnan. Majd ezen rendezvények végén, amikor mondom, hogy mennem kell haza, vagy vonatra, vagy nem tudom, akkor meg mindig nagyon kedélyes, mosolyog, elköszön jó utat kíván…stb. Jó, nem azt mondom, hogy mindenki kedveljen, de ilyen fifti-fifiben azért ez elgondolkodtató…ezért is írtam ki.

MOKKA

Igen, tudom pofátlanság, hogy majdnem 2 hete nem írtam semmit sem, csak annyira, de annyira nem volt rá se időm, se pedig energiám, hogy nem csókolt meg a múzsa.
Ugyebár január 8-án véget ért a LEP, de a dolog szépsége csak ezután következett. Hétfőn még elmentem iskolába, de estére már olyan furcsán éreztem magamat. Reggelre 38.4 fokos lázzal ébredtem és rájöttem, hogy aha, akkor most nincs iskola. elmentem a dokihoz és elmeséltem neki, hogy igen, már KÖMF-ön is beteg voltam, de nem jöttem, aminek az lett az eredménye, hogy torok-, gége-és nyálmirigy gyulladásom lett. Ettől a hangom Charlieval vetekedett, és kb. úgy néztem ki, mint a félzombik. Nagyon rossz volt, viszont ezzel kivettem a jól megérdemelt 4 napos szabadságomat is. 😀
Ellenben szombaton ELTE-BTK nyílt nap volt, és semmi esetre sem hagytam volna ki. Ruby, Kevin és én elindultunk korán reggel, persze Rubyr megint kellett várni, mert – mily’ meglepő – elkésett. Szóval, miután felértünk Budapestre, kiderült, hogy annyian vannak az általános eligazításon, hogy az épületbe nem lehet beférni, ezért 12 órára visszamentünk, vagyis elváltunk, mert Ruby Régészet szakra megy és ők az B épületben voltak, Kevin Germanisztika szakra szeretne menni, ami az F épületbe volt, az enyém a Magyar szak pedig az A épületbe. A dolog érdekessége, hogy jövünk az ELTE-BTK épülete előtt, és beszéljük, hogy kinek hol lesz a szakos ismertetője. kevin kérdezi, miután az övéké kiderült, hogy és a tied hol lesz? Mondom, hogy az A épületbe, eltelik néhány másodperc majd megszólal: “A, mint Attila…hihetetlen, már ők is neked nyalnak. Nyilván 😀
Az előadóban 82-en voltak, tehát megismertem a konkurenciát, gyakran kell majd használni a síneket. 😛 Persze nagyon-nagyon-nagyon és még annál is jobban tetszett, és igen irodalomelmélet és irodalomtudomány szakirányra fogok menni, mert arra megyek, és felvesznek és igen, ezek mind tények. Fúúúúú, aztán a szakos eligazítás után, ami hármunk közül nekem tartott a legtovább, elmentünk a Bródy Sándor utcában levő teaházba. persze ez is nagyon kúl volt, ahogy az is, hogy pont ott futottam össze BigFoottal, vicces. 😀
Kevin emlékeztetésére, aki most olvassa a blogomat, elfelejtettem megírni, hogy vasárnap volt egy filmnézés náluk, amire mind a 3-an elmentünk,Ruby, Charlotte meg én. Először megnéztük a Becstelen brigantik c. filmet, ami katasztrófa, egyedül Christopher Waltz játszik benne fantasztikusan, nem hiába kapott Oscar díjat, persze Charlotte bealudt alatta, igaz, ma azt mondta, hogy ez csak 2 perc volt, holott 45, de hát…a saccolás sosem volt az erőssége. Aztán megnéztük a Gothika c. filmet, ami nagy durva volt, bár kevésbé durva, minta Fűrész, olyan félig meddig durva. Aztán megnéztük az Így neveld a sárkányodat c. filmet, ami nagyon-nagyon aranyos, ajánlom mindenki figyelmébe, végül pedig a Bűbájt, ami értette az I-re a pontot…tekintve, hogy a nagy I betűre nem teszünk pontot…magyar fakt. Jah és igen,Kevin anyukája…öhm…most hagyjuk a filmes egyezéseket, mert ott ugye én, vagyis nem én hanem Viola, aki Jane Fonda, de csak akkor lett Viola, amikor a 4. férje elhagyta, mert rajtakapta a 2 férjét a 3. férjével az első meg elhagyta, mert nem bírta elviselni…de ez most nem fontos, szóval kevin anyukája Andrea/Andi néni/Andi, aki nagyon-nagyon aranyos, sütött nekünk pizzát, és nagyon finom volt és csak az én kedvemért tett rá hagymát, és nagyon szeretjük és köszönjük és nagyon finom volt és azt is köszönjük, hogy kibírta a teátrális nevetésemet egy napon keresztül. 🙂
Most hétfőn mentem újra iskolába, persze mindent ezerrel pótolok – mellesleg, most is azt kéne, de a blogolás prioritást élvez -. Folyamatosan az ELTE-BTK jár a fejemben, vagyis nem  az ELTE-BTK, hanem az, hogy felfognak venni a magyar szakra, most szeptembertől azon a szakon fogok tanulni és igen, bölcsész leszek, és igen ezt akarom és az sem érdekel, hogy vannak olyanok, akik mást mondanak, mert a nagy dolgok nem számítanak, a kicsire meg nem adunk. Meg én úgy érzem, hogy lelkiismeretesen tanulok, elvégzem ami a feladatom, nem járok el diszkókba, nem iszom, nem drogozom, nem dohányzom, zongorázom, azt is szerintem keményen csinálom…nem tudom…én nagyon szeretném, ha oda felvennének, mert valahogy céltudatosan a magyar szakra szeretnék menni. Szeretném érezni azt a felelősséget, hogy a következő generáció az én kezem közül fog kikerülni, és szeretném, ha felelősségteljes világuk és pontos értékrendjük lenne, ne legyenek olyan link alakok, akik az utcán lődörögnek és azt hangoztatják, hogy élet mennyire rossz, hanem, legyenek talpra esettek és tényleg, nagyon jó lenne. 🙂
Ha már itt tartunk – kis érzelmi váltás után – kikaptuk a félévi bizonyítványt, 4.0 lett az átlágom, tehát van még hova javítani, viszont a fiúk közül én lettem a legjobb. 😛 Meg azért az átlagommal benne vagyok a 10 legjobban is:

Magyar nyelv fakultáció: 4
Magyar irodalom fakultáció 5d
Történelem: 3
Német nyelv fakultáció: 4
Angol nyelv: 4
Matematika: 3
Biológia: 4
Művészetek: 5
Magatartás: 5
Szorgalom: 5

Igen, döbbenet, magatartás 5-ös, szorgalom 5-ös, irodalom 5-ös dicsérettel…majd feldolgozom. 😀

Egy **da vallomásai

Ahogy kitört az őszi szünet a Dani illetve a Doroti eljöttek hozzánk a szünet végéig. Ezzel nem is lenne baj, ha nem azt látnám, hogy anya folyamatosan nekem panaszkodik, hogy mi az, amit ők nem csinálnak meg, de ha én veszem a bátorságot, és rájuk szólok, akkor én vagyok leszúrva azért, amiért ilyeneket mondok nekik. Ti értitek ezt? Ezen gondolkodtam egy csomó ideig, hogy ez most miért jó és arra jutottam, hogy ezt sosem fogom megérteni.
Csütörtökön Ruby és én elmentünk megnézni a Fűrész 7-et. Jó volt, mármint a többi filmrészhez képest überbrutál, főleg akkor, amikor a Hoffmann a Jillt egy ilyen éles ékszerű valamivel szétszakítja…szóval, durva :D. Kevin sajnos nem tudott eljönni, de tudjuk, hogy csak azért, mert ő nem alacsonyodik le a szintünkre, hiszen ő volt a filmrendező. 😉 😀
A mozizás utáni majd 1 órás beszélgetés, lelkifröccs tette igazán fantasztikussá az estét, köszönöm Ruby. Te vagy a legjobb asszisztens a világon 🙂 – bár az italszekrény kulcsát nem hoztad el -. 😀
Ugye tavaly a KÖMF kezdőnapján úgy ébredtem, hogy baromira beteg vagyok…ez idén két nappal korábban kezdődött. Fáj a torkom, fáj a fejem, szedem rá az Ibustart, meg a Neo Citrant, alig alszom, szédülök, az Auchanban úgy kellett összekaparni a földről, szóval, nagyon durva. Pl. tegnap még megnéztem a Született Feleségeket és le is feküdtem utána aludni, de háromnegyed 4 környékén arra ébredtem, hogy borzasztóan fáj a fejem és a torkom. Aztán több mint 2 óra forgolódás után lementem vettem be gyógyszert, persze e mellé még reggelizni is kell, mert különben az A/4-es oldal nagyságú mellékatásokból valami bekövetkezik. Aztán annyira durván kiütött ez a két gyógyszer, hogy 11-ig aludtam. Így persze pihenhettem ma, ami azért is volt jó, mert holnap megyek az ORSZI-hoz – Országos Rehabilitációs Szakértői Intézet -, azért, hogy felülvizsgálják, hogy valóban beteg vagyok és nem a piacon vettem a papírjaimat, így viszont ma nem lehetek ott a KÖMF első napján, majd csak holnap. Ez azért furcsa, mert számomra a KÖMF a legemtétésebb rendezvény, bár lehet, hogy csak azért gondolom így, mert ez az, amin ott vagyok már a kezdetektől fogva. 🙂
Most búcsúzom tőletek, majd a következő hétre várjatok valamilyen élménybeszámolót. 😀 Pá Pá

Csa-Csa-Csa…CSÁRLÍÍÍÍ

Ma, a hosszú-hosszú napok után is rám jött – már nem először – a mindenki annyira hiányzik érzés. A kötődésekről már nem egy bejegyzést írtam, de még mindig meg tudok önmagamon is döbbenni. Sanyargató módon hiányoznak a barátaim és erre ráébresztett néhány nappal ezelőtt a Dórival való beszélgetésem. Kevesebb, mint 1 órát beszéltünk, de az is tele volt – a már említett és annyira hiányzó – csipkelődésekkel, pl:
– Csa-Csa-Csa…CSÁRLÍÍÍ
– Jaj, haza kellett hoznom a munkámat, de nem harapnak. Kuss! Kuss! Kuss legyen Zorró! Mondom KUSS! (eközben lefröcsköli pacal szósszal a Gucci hófehér ruháját). Nagyon drága darab?
– AZ VOLT!
– 😀 😀 😀 Jutalom….:P
Aki látta az Anyád napját, az tudja, hogy ez miért vicces, mi meg főleg tudjuk. 😉

Aztán hétfőn voltam bent a Vasváriban, mert gólyatáboros megbeszélés volt – ti. most vasárnap-hétfőn, tehát augusztus 30-31-én megyek – többek között én is – gólyatáboroztatni és funny lesz…és nem baj ha nekik – 9.c – muhaha –  – nem fog tetszeni, mi élvezni fogjuk – muhaha –  -. 😀 😀 😀
Jesszus, a tábor óta nem írtam, akkor most azt is leírom, hogy az idei KÖMF-ön előreláthatólag rendet/foglalkozást/projektet fogok vezetni és ez tök kúúúúl. Van olyan koncepciója, aminek kevésbé örülök, de ezt majd csak akkor, hogy ha nyilvánosságra kerültek az alapelvek. És kitaláltam már rá egy irányvonalat, viszont, még a konkrét dolgokat nem, szóval azt is lassan össze kellene gyűjteni.

Szintén az elmúlt hetekben történt, hogy betöltöttem a 18-at, ami – nem is kell, hogy mondjam – undorító. Tökéletes mértékben öregnek érzem magam, pedig mindenki azzal riogat, hogy lesz ez még így se. 😀

Aztán voltam fent tűzijátékot is nézni a mötötösökkel. Meg kell, hogy mondjam, sokkal de sokkal többet vártam. Nem időben, hanem nívóban. Gazdasági recesszió ide vagy oda, azért mégis csak ez “Magyarország Születésnapja”.

Ha már ilyen villámbejegyzés szerű toszt csinálok, akkor elmondom, hogy soha, az elmúlt 18 évben nem voltam ennyire lelkileg rottyon, mint az elmúlt 1.5 hétben. 🙁 Sajnos az emberek azt hiszik, hogy azért, mert bohém vagyok és boldognak látszom, azt hiszik, vagy is a többségük, hogy minden rendben, de ez koránt sem van így. Nem mondom, hogy mik is felvetődtek bennem és ezek nem éppen pozitív dolgok voltak és ez a pár sor a “nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” elv jegyében íródott.

Ezen kívül elolvastam a Kurázsi mama és gyermekeit meg a Mario és a varázslót és elkezdtem A Mester és Margaritát. Nos, az első megdöbbentően jó volt, a második kevésbé, bár úti leírásként nem tudom, hogy mit vártam. A harmadikban pedig még csak a 2. fejezetben tartok…igen-igen, le vagyok maradva.

Ja, és még egy, az elmúlt 4 napban a Volkswagent vezetem,amiben relatíve normálisan szól a rádió és valamilyen furmányos módon akármikor bekapcsolom a Juventus-t, mindig Charlie énekel. Szóval ezt Nektek 😀 :

A születésnapi dömping és az óravázlat esete

Megint eltelt néhány nap és ismét egy újabb blogbejegyzés. Az elmúlt napok abban a tevékenységben teltek el, hogy készülök a tábroba. Mivel idén különösen keltás lesz a keretjáték, ezért vinni fogom magammal Fülöpöt a furulyát.
Rendeződtek a dolgaim és igen, az idei táborban szabad rendi órát fogok vezetni és ez tök jó és köszönöm a lehetőséget. DE!, meg kell írnom az óravázlatot, az eszközigényemet, a létszámkeretet és egy motivációs levelet. Ez a kevésbé jó része, mivel adminisztráció, de hát amint tudjátok rólam én mindig is szerettem az ilyen munkákat, szóval ezzel nem lesz probléma. Ja és ezen kívül kell készítenem egy plakátot is, azzal lesznek problémáim és azt meg kell csinálnom szerdáig és el kell küldeni.
A mai nap eljöttünk Dunaföldvárra – most is itt vagyok 🙂 – ahol megünnepeljük/megünnepeltük a Móni – július 12. -, a Zoli – július 15. -, és a Zsófi – július 17. – születésnapját. Már hétfőn beszereztem az ajándékokat. A Móni 2 db mondókás könyvet kapott, amit tud majd mondani, mesélni a Zsófinak. A Zoli egy extra puha macit kapott – nyugalom, tudom, hogy 34 éves, de van egy hatalmas maci gyűjteménye és mindig nagyon testhezálló egy ilyen ajándék. A Zsófi pedig egy dinoszaurusz ruhába öltözött plüss Micimackót kapott, nagyon is aranyos. Pluszban jó volt, hogy én vezettem el idáig és über-király volt. Röviden ennyi, megyek megírom az óravázlatot, mert így soha nem fogok vele végezni.