A nagy büdös élet

Megint kis késéssel, de elmesélem, hogy május 17-én megírtam az ének érettségi írásbeli részét. Arról beszélni teljes mértékben felesleges lenne, hogy közvetlenül az érettségi kezdete előtt féltem-e, vagy akármi.
Feltereltek minket az E/1-be, ahol elkezdődött az egész a zenehallgatással, majd következett a kérdéssor része. Tulajdonképen a kérdéssorral hamar végeztem, utána jött az esszé, melynek témája: “Erkel Ferenc a magyar nemzeti romantika megteremtője. Baromira örültem neki, mert egyetlen egy esszét írtam meg gyakorlás képen, az Erkel Ferenc a magyar nemzeti opera megteremtője.
Az ominózus nap utáni időben számolgattam, latolgattam a pontjaimat, amikor is elérkezett a pénteki nap, ahol kiderült, hogy összesen 94 pontom lett a 100-ból. Borzasztóan el voltam keseredve, mert a kérdéssor, amit írtam ugyanúgy 43 pontos lett a 46-ból, mint itthon, amikor gyakoroltam rá. Aztán beszéltem az Juhász Lívia tanárnővel – az ének tanár – meg Zsóka nénivel is, akik azt mondták, hogy ez egy borzasztóan jó pontszám, de valahogy mégis kevésnek éreztem/érzem. Bár legalább már nem bánkódom miatta, mert a szóbelivel fel lehet hozni 96 pontra is, és az nagyon jó lenne. 🙂 Ilyenkor mindig eszembe jut Lovas tanárúrnak az a mondata, hogy “feláll a hátamon a szőr, amikor valahol ezt hallom, hogy nagy betűs  életbe mentek, egy francokat, az a nagy büdös élet”. Tulajdonképpen annyira igaza van, ezek az első olyan grandiózusabb vizsgák, amin meg kell felelni és számít az eredménye is, nagyon számít…

Vélemény, hozzászólás?