S. nyíltsága

Tudom, hogy kicsit furcsának tűnhet, de azt gondolom, hogy az életfilozófia, kapcsolatok és a saját kis szuverén életem tekintetében is nagyon fontos és meghatározó szerepet tölt be Zoë Heller Notes on a scandal c. könyve. Félelmetes realitásérzéssel lát rá az emberi kapcsolatokra és személyiségekre. Egy sor idézetet lehetne most itt felsorolni, de mostanában azt érzem, leginkább P-vel kapcsolatban, hogy olyan, mint S. “Furcsa sajátossága a kivételezetteknek, hogy azonnal és óvatlanul kitárulkoznak. De Shiba nyíltsága még a mi osztályunkban is szokatlan volt. Végletesen őszinte volt. Akár egy novícia, amikor a rendfőnökasszonynak gyón.” Ahogy P mesél olyan, mint amikor S mesél Barbaranak…mint kvázi egy alteregóm az irodalomtörténetben. Egyszerre fantasztikus érzés erre ráismerni, másrészt pedig fájdalmas igazságokra mutat rá.
A saját magam dolgaiban pedig R-nek végtelenül igaza van…azt hiszem, hogy amíg élek, ezt szeretném megtartani, hogy vagyok én és van körülöttem egy láthatatlan, de mégis átláthatatlan burok, amely állandó jelleggel, folyamatosan véd minden külső behatástól. Nem tudom megmagyarázni, hogy ez mi miatt van, de azt hiszem, hogy ez egy jó életvezetési stílus. Senki nem lát be és láthat be, csak és kizárólag annyira, amennyire én ezt megengedem a másiknak, másoknak. Ugye van az a bizonyos százalék, hogy ki mennyire ismer és az a legszebb az egészben, hogy igen, Te és Te, de még Te sem láthatsz be a dolgok mögé, mert nem, nem lehet. Azt hiszem, hogy igen, ez így teljesen normális…legalább is nálam. Illetőleg pedig senki nem ismer 100%-ban, max 80, de ez így jó. P és R, ahogy beszélnek, teljesen közvetlen, azonnal mindent az asztalra kitevő, és akkor vagyok én, a magam burkaival, falaival, egyre vastagabbak, egyre magasabbak, egyre megfejthetetlenebb…igen…ez az aktuális lelki állapot.

Vélemény, hozzászólás?