Iván nincs többé

Amikor az ember értesül arról, hogy meghalt valaki, akár ismerte, akár nem valami mély és hatalmas fekete üresség nyílik meg. Andrassew Iván a mai napon eltávozott közülünk, és bár nem ismertem személyesen, és sajnos műveit is csak egy fél éve, de annyira kiáltott belőle az életigenlés ősi, elidegeníthetetlen érzése.
Nagyon furcsa érzés arra gondolni, hogy egyszer mi sem leszünk és nem tudom elképzelni azt, hogy meg fognak szűnni a folyamatosan zakatoló gondolatok és csak üresség lesz.
Nyugodjon békében!

Andrassew Iván: Hinta
(András öcsémnek)

Ha egy hintával az égbe
lehetne szökni,
milyen egyszerű lenne.

Terv nélkül, csak úgy
fölülni, aztán előre a lábat,
aztán hátra,
és megint előre,
és megint hátra,

míg a ház ereszében meglátom
a nyár hulladékát,
a barnuló avart, a tündöklő mohát,
az őszidő jószagú mocskát.

És még egy, és még egy,
és még egyszer előre a lábat,
aztán hátra, és még egyszer,
megint előre,
és szinte nem is érzem,
amikor elengedem
a láncot
amin lógok,
mint valami kínra kötött
undok kutya,
és elrepülök a ház fölött.

A postás meg fölnéz, és rám köszön.
Aztán attól tart, hogy megint sokat ivott.

Én meg délre szállok
röhögve, sikoltva, örökre.

Vélemény, hozzászólás?