Lezárva

Most momentán azt érzem, hogy a múltam szép, a jelenem kilátástalan, a jövőm nem létezik. Az elmúlt 1 évben annyira megszakadt az a folyamatos védőhálót és biztonságot nyújtó baráti kör, hogy még mindig azt érzem, hogy bár vannak barátaim és vannak közülük kiemelten közeli barátok mégis az válik világossá, hogy nincs egy olyan átfogó közösség, amely összetartaná ezt az egészet.
Anno, amikor volt különböző számokkal ellátott valami, az nagyon jó volt, mert egy rendkívül izgalamas, többet és mást is mutató közösség tagja és egyik alkotója voltam egy személyben. Azonban mostanában vannak barátaim, és ezek a baráti körök nem vállnak körökké, hanem megmaradnak 2 fős kapcsolatként.
Számomra ez nagyon furcsa érzés, mert amióta az eszemet tudom mindig több főből álló baráti köröm volt, azonban mostanában, és kifejezetten az elmúlt egy évben vagy inkább fél évben ezek teljes egészében megszakadtak és azt hiszem nyugodt szívvel mondhatom, hogy végül nem miattam.

Illetve ami még nagyon szörnyű az az, amikor tudatosul benned, hogy volt olyan barátod, és nem is akármilyen, akivel a közös idő egyfajta kincs volt, vagy minimum sokkal értékesebb volt, mint az átlagemberrel töltött idő és az elmúlt félév tevékenysége pont azt bizonyította be, hogy az a barátság idejét múlt és már nem élő valami, hanem már csak a hamvai vannak meg, mivel az egyik félnek már koránt sem jelent annyit, mint anno. Arra kifejezetten igaz az, hogy a múltja igen szép volt, de a jelene tragikus. Ez borzasztóan elszomorít és elkeserít, mert valahogyan azt gondolom, hogy a barátság egy olyan folyamatosan létező és fenntartást igénylő dolog, amelyet egyszerűen muszáj működtetni, mert ha nem teszed, akkor semmivé válik és akkor megtagadja valamelyest a múltját és a létezését is.
Nagyon sajnálom sajnáltam, hogy Zs-vel erre jutott ez az egész: januárban még legalább beszéltünk, majd utána már csak havonta egyszer. Aztán az egésznek számomra ott lett vége, amikor másfél hónapos találkozóhiány után a beszélgetésre rászervezett egy másikat. Így az értékes és minőségi idő alig 50 percre csökkent, ami abszolút illegitimizálja az egész működését. Az, hogy most ezt ide ki merem írni, annak pusztán az az oka, hogy tudom, hogy sosem fogja elolvasni, mert úgysem jár ide, és tudom, hogy neki a velem való barátsága az új folyóba lépés miatt egyszerűen derogálna, mert nekem nincsen 4 nyelvvizsgám, és nem érdekel a NATO országainak működése, ahogyan Egyiptom választási rendszeres sem.
Régen mennyi közös programot szerveztünk, hol vannak azok már!? Egyszerűen…sosem fog visszajönni már az az idő és az fáj a legjobban, hogy ő nem is akarja, hogy ez visszatérjen, ami nem gáz, de az a hiány, amely létrejött és az a személy, akivé vált már nem az, akivel anno lehetett nevetni az élet apró örömein és megpróbálni megváltoztatni a mindennapok világát. Aki újragyújtotta a csikket és viccesen kicsinyesen akart spórolni 50 ft-on, aki bal kézzel szívta a cigit és kacagott azon, hogy elment 2 doboz 1 nap alatt. Aki telefonált akkor, amikor nem számítottál rá és aki azért utazott 40 percet, hogy egy kávét együtt ihassatok meg. Aki ott volt minden fontos alkalmon és együtt izgult minden közös ügyért.
De akivé most vált, azt én már nem ismerem…

Vélemény, hozzászólás?