Kutyahűség

“és így előre is szeretném megköszönni, hogy ilyen jó barátom voltál”

Azt hinné az ember, hogy a búcsú ennyi év után már könnyen megy. Hogy képesek vagyunk felnőtt mondjára ki és beléptetni embereket az életünkbe… de nem. Azt hiszem, hogy ez a mentális érettséggel egyre inkább nehezebb kötődést alakít ki bennünk. Nyilván — sajnos — az átlagember akkor kezdi el érezni valakinek a hiányát, amikor az már távolodik, illetve mondhatnánk úgy is, hogy közel a búcsú ideje. És én is ebbe a kategóriába tartozom. A legkülönösebb az egészben az, hogy még azokkal szemben is érzem ezt, akikkel fel sem fogtam valami miatt, hogy milyen jó barátságban is vagyunk mi. Élünk egymás mellett nap nap után és nem tudjuk érzékelni azt, hogy milyen értékes emberek vesznek minket körül a sok-sok talmi személy mellett. Azok, akik segítenek nekünk abban, hogy túléljük a napot és hogy képesek legyünk teljesértékű individuumként létezni.

Vélemény, hozzászólás?