Vátesz

Lassan kezdek hozzászokni ahhoz a gondolathoz, hogy a csúszni fogok 1 évet az egyetemen. Ez a 60 kredit, ez rettentően sok és nagyon kimerítő. Egyszerűen azt érzem, hogy nem fogom tudni elvégezni időben. nagyon sok vizsga, nagyon rövid időn belül. Arról nem is beszélve, hogy június 15-e környékén nekem államvizsgáznom kellene, és nem tudom azt elképzelni, hogy valahogyan el tudjam végezni ezeket a tárgyakat addig. Nem a gyakorlatokkal van itt elsődlegesen probléma, hanem az előadásokkal, ahova, amire sok-sok könyvet kell elolvasni, és vagy azt mondom, hogy nem alszom és akkor minden meglesz, vagy azt mondom, hogy alszom és akkor reménykedem valamiben.

A másik az, hogy először érzem és gondolom azt, hogy nem látom a következő 1 évem. Nem tudom, hogy mi lesz. Vannak kicsit világosabb foltjai, de alapvetően az sok-sok éves szokás, vagy képesség, hogy képes vagyok arra, hogy lássam a jövőt, nincs meg, elveszett. Nem tudom, hogy mi lesz velem. Nem tudom, hogy hol leszek fél/egy év múlva és ez lesújtó. Nem tudom, hogy mit fogok csinálni júniustól akkor, ha nem lesz meg ez a félévem. Mivel fogok foglalkozni? El tudok-e kezdeni dolgozni itt? Normális státuszban tudok-e itt dolgozni?

Harmadrészt pedig azt érzem magamon és a kórusomon, hogy az egyetem annyi energiát leszív, hogy egyszerűen nem érzem magam olyan szinten “nyeregben”, mint tavaly. Ez a szipolyozás rányomja a bélyegét az MTT-s dolgokra is. Nem vállaltam el a táborszervezést, rendvezetést. Az okokat most hagyjuk, azt inkább privátban mondanám el bárkinek is, csak azt hiszem, hogy nagyon várom már a félév végét, legyen bárhogyan is…azt hiszem ezen korszakban kell most megtanulnom azt, hogy milyen úgy élni, hogy nem biztos, hogy én irányítom 100%-ban azt, hogy mi hogyan fog alakulni. Nagyon furcsa ez az egész, a legfurcsább benne pedig az, hogy nem érzek se pozitívat, se negatívat eziránt. :/

Vélemény, hozzászólás?