Dolog van!

Gyerekek…én meg fogok pusztulni…úgy érzem, hogy az elméletben elhangzó “áhhh, idén jóval kevesebbet csinálok, mint tavaly”, csak egy önámítás.

Az egyetem rettentően sok vagy inkább sokk, és nem tudom, hogy hogyan fogom megoldani azt, hogy ne csússzak vele semennyit sem. Tulajdonképpen nem is az énekes tárgyak miatt, hanem a magyarosak miatt félek, mivel rettentően sokat kell olvasni és a tanárok többsége nem az a könnyen vizsgáztató típus hanem a kitaposom a beled és akkor is örülj a kettesnek…szörnyű…

Az MTT-ben most ugye szervezés terén abszolút ambivalens érzéseim vannak:
egyfelől örülök neki, hogy újra visszakerültem az aktív szervezők áramlatába és újra közéjük tartozom a majd fél éves kihagyás után (TP-MP), másfelől viszont úgy érzem, hogy ezek a feladatok jóval nehezebbek a tavalyiakhoz képest. Félreértés ne essék, imádom csinálni és tényleg nagyon örülök annak, hogy most így újra, de azt hiszem ez az egész valami nagyon mély és radikális jellemfejlődést fog bennem elindítani, mindenképpen pozitív irányba, mert ennyi emberrel ilyen szinten már jó ideje nem dolgoztam együtt.
Emellett még ott van a kórus, amivel fellépésről, fellépésre készülünk és az meg egyre jobban és egyre többször hihetetlenül intenzív élményt ad.

Az emberi kapcsolatokról meg már ne is essék szó…leginkább ők, illetve az alvással töltött idő az, amely végtelenül redukálódott…Sajnálom gyerekek! 🙁

Vélemény, hozzászólás?