Kurva boldog karácsonyt!

Lehet, hogy szemétláda vagyok és ezért a pokolra fogok jutni…illetve az biztos, hogy a pokolra fogok jutni, de itt ülök a család kellős közepén, természetesen bármi, amit valaha tettem az a röhögés tárgya. Nyilván nem arról van szó, hogy ki hogy nézett ki a családi videókon, hanem arról, hogy az Attila milyen hülye szakmát választott, az Attila milyen hülye, az Attila milyen szar volt, az Attilának ez nem ment…stb. El tudjátok képzelni azt, hogy milyen iszonyatosan pozitív légkör vesz körül, és emellett kellene azon gondolkodni, hogy mennyire csodálatos, amikor együtt van a család és tényleg a szeretet a fontos…a lófaszt…utálom minden percét és azt, hogy itt kell lennem, és akiket szeretek, vagy akikkel nagyon szívesen együtt tölteném a karácsonyt, azok nincsenek itt.
Megérkezett mind a három család és csak ott ültem a karosszékben és egyszerűen életidegennek tűnt az egész. Az, hogy ott kell mosolyognom és úgy tennem, mintha élvezném azt, hogy végre karácsony van, hogy nincs más vágyam, mint az, hogy találkozzak ezekkel az emberekkel, akik számomra majdhogynem idegenek. Hogy nincsen közös beszédtémánk, hogy csak ülünk, illetve szélesebb körben élünk egymás mellett. Az, hogy a hülye Andris bátyám folyamatos állítólagosan vicces céltáblájának vagyok az eleme…amikor meg visszaszólok neki, akkor meg én vagyok a bunkó, akit nem is értenek, hogy hogy nevelhettek így, vagy hogyan lettem ilyen…amikor kurvára szemét és fasz dolog az, amit mond nekem…kurvára örülök az ilyen alkalmaknak. Gyakorlatilag, ha nem találkoznék vele éveken keresztül, akkor is ugyanúgy ki tudnám bírni az egészet.
És a legrosszabb, hogy abszolút nem veszik észre azt, hogy én nem örülök az ilyen dolgoknak, hogy nekem ezek rosszul esnek és mégis én vagyok a szemétláda, amikor valamilyen védekezőmechanizmus bekapcsol nálam.

Vélemény, hozzászólás?