Szakmai kétely

Kezdem nagyon unni azt, hogy bizonygatnom kell, hogy igen is jó vagyok valamire. Igen is meg tudok csinálni egy feladatot. Marhára elegem van abból, hogy pont a családomnak is be kell bizonyítanom, hogy igen is jó vagyok abban, amit csinálok. Hogy képes vagyok és képes leszek a zenéből megélni, mert jól csinálom, mert felfogom, mert átlátom, mert világos. Pont nekik kellene a leginkább támogatni, már csak a génjeikből fakadóan is, de nem, ehelyett meg kell vívnom minden találkozásunkkor a Don Quijote-szélmalomharcot. Hihetetlenül elegem van belőle, hogy olyan emberek szólnak bele a munkámba, akik gyereket az életükben csak fotóról láttak, de ők aztán tudják, hogy hogy kell egy darabot tanítani, azt, hogy hogy kell az emberekkel viselkedni, hogy hogyan kell alkotó munkára bízni őket.
Én elhiszem, hogy sokan azt gondolják, hogy vannak jó gondolataik és ez lehet valós is, azonban, amikor valaki kioktatja az embert úgy, hogy nem ért hozzá, az azért nagyon bosszantó. Én elhiszem, hogy csak a jobbítószándék vezérli sokukat, de ha már negyedszerre is látják, hogy nem amit mondanak az nem jó ötlet, akkor le kéne állni és nem még elkezdeni mondogatni, hogy én milyen gonosz/rosszindulatú vagyok, aki alkalmatlan a tanításra…kösz…annyira jól esik…és ezek még csak az enyhe mondatok, ez csak durvább szokott lenni. Ilyenkor mit mondjak? Ilyenkor mit gondoljak arról, hogy amúgy sincs nagy tekintélye a tanári szakmának, kicsi a társadalmi és anyagi megbecsülése is, de úgy gondolom, hogy elhivatott vagyok és gyakorlatilag gyerekkorom óta tanár szeretnék lenni. Ehhez még hozzájön az, hogy tanár hát oké, de énektanár…pfff…esélytelen. És itt jön a következő dolog: be kell bizonyítanom azt, hogy igen is vannak álláshirdetések, igen is el lehet helyezkedni ezzel. Miért kell ezt? Miért nem kaphatok minimális bizalmat azzal kapcsolatban, hogy igen is meg tudom ezt csinálni? Mégis mire jó ez??? Nagyon elegem van!!

Vélemény, hozzászólás?