Véget ért az első hét

Lassan már fél hete annak, hogy véget ért a hivatalos első tanítási hetem az egyetemen. Elég vacak lett az órarendem, amit szívesen beillesztenék ide, viszont az ETR óraütközést jelez, ami persze nem igaz.
Ami az ének-zene szakot illeti, kicsit adatolva:
26+2 kreditet vettem fel az első félévben.
Filozófiatörténet (4 kredit)
A zenetörténet alapjai (3 kredit)
A zeneelmélet alapjai (3 kredit)
Alapozó szolfézs (3 kredit)
A partitúraolvasás alapjai (1 kredit)
A zongorajáték alapjai (2 kredit)
Hangképzés (2 kredit)
A vezénylési gyakorlat alapjai (2 kredit)
A kargyakorlat alapjai (2 kredit)
A kóruséneklés alapjai (2 kredit)
Az előadói gyakorlat alapjai (2 kredit) és végül, de nem utolsó sorban a + 2 kredites “pepszi” (pedagógia-pszichológia órám) Családi szocializáció és fejlődéspszichológia.

Úgy érzem, hogy 3 olyan órám van, ami okozhat nehézséget, ezek A zeneelmélet alapjai, Alapozó szolfézs és A partitúraolvasás alapjai. Ezek azok, amiket az elmúlt évek során a legkevesebbet gyakoroltam és nem elég az, hogy leüljek és megtanuljam, hanem ezek tényleg komoly készségeket kívánnak. Legalább is szerintem.
A könyveket sikerült relatíve olcsón beszereznem, szóval ezzel nem lesz semmilyen gond sem.
Az órarendemmel az az egyetlen egy probléma, hogy vannak olyan napok, amik iszonyatosan üresek. Csak, hogy értsétek:

HÉTFŐ

10:00-12:00 A zenetörténet alapjai
12:45-13:30 A zongorajáték alapjai
14:00-16:00 A zeneelmélet alapjai
16:15-17:45 A kóruséneklés alapjai

KEDD

9:00-11:00 A kóruséneklés alapjai
12:00-13:30 Filozófiatörténet
16:30-18:00 Családi szocializáció és fejlődéspszichológia

SZERDA

11:00-12:00 A vezénylési gyakorlat alapjai
13:00-15:00 Alapozó szolfézs
16:15-17:45 A kóruséneklés alapjai

CSÜTÖRTÖK

12:45-13:30 Hangképzés
(15:00-16:00) A partitúraolvasás alapjai (Azért van zárójelben, mert ez egy 0 órás tárgy.)

PÉNTEK

12:00-14:00 Az előadói gyakorlat alapjai

Tehát alapvetően simán olyan, hogy meg lehetne csinálni az egészet olyan 2-2.5 nap alatt. A legrosszabb az, hogy kedden ott van pl. az a 3 órás szünet, akkor csütörtökön csak egy azaz egy db 45 perces órám van, pénteken pedig ott van az a 2 órás óra, amiből egyet hírdettek meg összesen.
A konklúziót levonva ezért jutottam arra, hogy akkor jövőre szeretném felvenni a magyart, mint teljes szakot, ugyanis bár lehet, hogy azzal egy kicsit több órám lesz,…na jó, sokkal több órám lesz, de legalább nem lesznek ilyen felesleges 3-4 órás szüneteim.
Plusz dolog, hogy az ének, az inkább gyakorlati képzés, mintsem elméleti – annak ellenére, hogy van elméleti órám is – így egyszerűbb bevállalnom egy tanulósabb tárgyat így, mint ha mondjuk töri szakos lennék. Az az az eset, amire Csöpi néni anno azt mondta, hogy méterrúddal mérték a kötelezők hosszúságát. 😀

Ami mindig nagyon feldob, hogy egy csomó MTT-st látok a BTK-n, és ez tök jó: Ringet, Adrit, Cinniát, Bogit, Fiót – of course – és ez tényleg tök jó. Most már nincs az a távolságbeni szakadék, ami ilyen értelemben elválasztott volna az MTT-től és ez nagyon tetszik és nagyon élvezem.

Az egyetemre még egy fél mondattal visszatérve különösen tetszik a tanszék elhelyezkedése, atmoszférája. Az F épületben vagyok, relatíve a sarokban, néhány más kis szakkal együtt. És ott nyugodtan zenélhetünk, nem zavar senkit sem. Ez az, ami annyira jó, mert szerintem nincs is annál rosszabb, mint amikor egy zenei tanszéket beraknának mondjuk a 6-8-ba a könyvtár mellé and so on. Szóval…csak örülni tudok és most még az elsősök mondhatni buzgóságával vagyok valószínűleg túlfűtve. Ilyent élhetnek át a tanárok az első dolgozat kijavításakor: most akkor szépen kijavítom és megcsinálom a ponthatárokat és áááhhh. 😀 Szerintem jó érzés, bár lehet, hogy vannak olyanok, akik azt gondolják – sajnálom, hogy ezt kiírtam…kisség negédes stílusban -, hogy a zene nem viszi előre a világot…de ettől vagyunk különbözőek. 🙂 És minden egyes örömöt meg kell élnünk, csak ez a lényeg. 🙂

4 hozzászólás

  1. Thilanna szerint:

    Persze, nem jó, hogy csüt-péntek 1-1 óra kedvéért kell bemenned, de tapasztalatból mondom, h. nagyon kipurcantó, ha az embernek 9-10-től du. 5-6-ig órája van fél órás szünetekkel. A 3 órás szünetek pedig kiválóan alkalmasak tanulásra, könyvtárazásra stb., olyankor könnyebben ráveszi magát az ember, mint ha órák után kell bennmaradni vagy visszamenni. Szóval szerintem azért még gondolkozz februárig, h. nem inkább a honorácior státusz-e a megfelelőbb 🙂 (ne felejtsd el, h. két szakkal az óraidőpontok egyeztetése is horror, tehát nem egyenletesen tele lesz az órarended, hanem 2-4 óra ütközni fog, és ugyanúgy 2-3 órás lyukak lesznek 😛 kivéve szerencsés félévben)

  2. Incanus szerint:

    Nos, úgy vagyok ezzel, hogy elvileg van rá 8 félévem, hogy befejezzem ezt a két szakot, így azért tudok pl. csúsztatni az énekkel, hogyha netán óraütközéseim lennének. Nyilván nem ez a cél, de így tudom, hogy tökéletesen le tudnám magam kötni. Az ének szakban, mint írtam direkt az a jó, hogy gyakorlati, tehát oké, hogy folyamatosan jól kell teljesíteni, de azt nem tekintem úgy munkának, vagy feladatnak, mint mondjuk egy magyart. Az ének jobban simogatja a lelkemet mint bármilyen más tárgy/szak. 🙂 De még úgy is számtalanszor át fogom magamban rágni ezt az egészet, szóval…még meglátjuk, de most ez tűnik a legjobbnak. Ugyanis a karvezetés szakirányt mindenképpen szeretném felvenni, mert az a lelke az egész ének-zene szaknak, legalább is szerintem. Persze jó dolog a zongora, de azért a karvezetés is. 😀

  3. Missy szerint:

    Én már látom lelki szemeimmel, hogy’ fogsz “anyázni” jövőre, mikor egy csomó órád ütközni fog (és az isten ne adja, hogy ezek közül kettő éppen gyakorlat legyen).

  4. Thilanna szerint:

    Missy: magyaron szerencsére nincsenek egyidőpontos gyakorlatok, szóval nem lehetetlen megoldani (én is csak akkor anyázok, mikor az egyidőpontos folklorisztika szakirány és az egyidőpontos andragógia ütközik :P)

Vélemény, hozzászólás?