Dodiee mondta

Tegnap előtt feljöttem Budapestre, hogy megnézhessem a tűzijátékot az MTT-sekkel. Ez egy olyan esemény, vagy spontán rendezvény, amely mindig is különleges helyet fog elfoglalni az életemben. Idén különlegesen sokan voltak ezen a rendezvényen. A Ferenciek terén találkoztunk, ahonnan átmentünk Morganához – akinek nem mellesleg annyira különlegesen szép lakása van, hogy még – ahol óhatatlanul is elkezdtünk beszélgetni.
Táborról, emberekről, az MTT-ről kikerülhetetlenül. Dodieenak mondtam, hogy kissé előítéletes vagyok: minden emberről van egy kialakult képem, ami nálam nem számít beskatulyázásnak, hiszen ez nem egy olyan hely, ahonnan nem lehet pozitív vagy negatív irányba lépni. Ide zömmel azok tartoznak, akiket még nem ismerek igazán, vagy bár évek óta ismerek, de kicsit furcsán viselkednek velem, de egyértelműen nem kategorizálható negatívnak. Dodiee erre azt mondta, hogy olyan vagyok, aki ha azt mondja valakire, hogy nem szeretlek, akkor abból a szerepből nem lehet kilépni. Tehát bárki törheti magát, vagy szeretné megérteni, hogy én mit gondolok róla, bármit is tehet, nem fogom megkedvelni, ami, mint ti is látjátok, nem igaz.
Ezzel szemben van egy olyan lista, vagy van egy olyan csoportja az ismerőseimnek, akik már tettek olyan alattomos és gerinctelen dolgot velem szemben, amit képtelen vagyok megbocsájtani. Szoktam mondani, hogy ellenem csak egyszer kell ilyennek lenni, és akkor ott vége. Ehhez mindig is tartom magam, és azt hiszem, hogy ez Nektek is 100 %-ban érthető. Aki alattomos módon, gerinctelenül és jellemtelen csigaember módjára viselkedik bárkivel szemben is, azok számára nincsen mentség. Szerintem ez mindenki számára általánosan elfogadható és elfogadott.

6 hozzászólás

  1. Insholent szerint:

    És azt is mondtam hogy nagyon végletesen fogalmazol 😀 Amivel az a baj, hogy lehet mögötte az, hogy te igazából ezt még nem fixáltad, és lehet a helyzeten változtatni, de a blogodat olvasók vagy a körülötted ülők ezt nem feltétlenül tudják. Vigyázni kell a szavakkal, mert néha nagyobb sebet tudnak ejteni mint a kés.

  2. Insholent szerint:

    Jah amúgy Dodie voltam 😀

  3. Incanus szerint:

    Igen általában ezért szoktam megmagyarázni azt, amit mondok, akár itt is. Nyilván ennek az is a célja volt – mármint a blogbejegyzésnek-, hogy az esetleges ilyen félreértéseket elkerüljük. A másik pedig az, hogy sosem szoktam senkit sem elküldeni a jó édesanyjába, tehát abból még sosem volt konfliktusom, ha valaki odajött és megkérdezte volna ezt. Szerintem ez az egyik legkönnyebben járható út:ha valakivel problémám van, odamegyek és megkérdezem, ilyen egyszerű. 🙂 Egyébként, tudom, hogy Te vagy. 😀

  4. Incanus szerint:

    Ja, és még egy dolog. Lehet, hogy végletesen fogalmazom, de ha van mögötte ok vagy indok, akkor nem értem, hogy az miért probléma.

  5. Insholent szerint:

    Mert a te okod nem mindenki számára ugyanolyan súllyal esik latba, és mert az emberek sokfélék, és az MTT vonzza a különösen érzékenyeket, nebáncsvirágokat (pszichopatákat). Én meg olyan vagyok hogy ha az igazságtalanságnak, túl hamar ítélésnek vagy elfogultságnak akár csak a szelét is érzem, vadmacskaként visszatámadok, ezért volt ez is. Megakadályozandó hogy bánts olyanokat akik (és ezt hangsúlyozom) _szerintem_ nem érdemlik meg. Ez az én rossz tulajdonságom 😀 Viszont hozzád hasonlóan meggyőzhető vagyok, de el is várom hogy meggyőzzenek 😀 És ha megbeszélős vagy, lehet beszélned kéne azzal, akit fentebb említesz, nem azért mert azt hiszem hogy megváltod vele őt vagy a világot, hanem mert hiszek benne hogy mindenki érdemel még egy esélyt. Sajnálom, idealista vagyok és próbálok mindenkit megváltani, majd leszokok róla, ne vedd túl komolyan 🙂

  6. Incanus szerint:

    Szeretem az érvelésedet Dodiee! 🙂 És mint mondtad, meggyőzhető vagyok, ezért még megfontolom. Ami viszont rossz tulajdonságom, hogy az ilyen mérvű, ilyen súlyú tetteket nehezen felejtem el, tudod az a fránya haragtartás…nem mondom azt, hogy a nyakába fogok ugrani és minden rendben lesz. Nem mellesleg amit írtál, hogy ezzel “megakadályozandó, hogy bánts olyanokat akik szerintem nem érdemlik meg”. Ezzel több, mint valószínű, hogy a világ többi 6 milliárd embere is így van. Én sem szeretem, ha XY-ra azt mondod, hogy húúú lever a víz, ha meglátod, és csak vigyék a terroristák, de szerintem ez így normális. Ez meg szimpla alkalmazkodás kérdése. 🙂

Vélemény, hozzászólás?