” Ez egy iskola, ti egy osztály vagytok, aki nekem mindenki egyforma.”

Pontosan két héttel ezelőtt blogoltam utoljára, nagyon hosszú idő telt el azóta, és már szinte hiányzott. Sok minden dolog történt azóta, amit most egy óriási bejegyzésben szeretnék elmesélni.
November 15-én voltam irodalomból OKTV-n, nagyon féltem tőle, mert sok minden múlhatott volna rajta, de hát sajnos nem sikerült, 46 pontot értem el, ami kevés ahhoz, hogy egyáltalán továbbküldjék, vagy ahhoz, hogy tovább juthassak. Abban igaza volt Rabynnak, hogy vagy benne leszek a legjobb 3-ban, vagy megnyerem, mert valóban,  az első forduló iskolai részét megnyertem ezzel a pontszámmal. 🙂 Ez olyan negédesnek tűnhet és az is, mert nagyon jó lett volna, de be kell vallanom, hogy amit tanultam rá, az nagyon hasznos volt, tehát így is fontos maradt.
Ahogy egyre közeledtünk november 19-e felé, úgy egyre többet próbáltunk a szalagavatónkra. A szalagavató így visszatekintve jól sikerült, a konferálásban csak 2-szer tévesztettem, amikor megkértem Sárát, hogy tartsa meg búcsúbeszédét, nem búcsúztató beszédét, meg amikor azt mondtam, hogy a felvételek, amelyeket a műsor után, nem során készítenek. De szerintem ennyi belefér, mert tényleg, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik és ez mennyire igaz már. 😀 Aztán a konferáláson kívül zongoráztam is Chopin Ász-Dúr Grande Valse Brillante c. darabját, vastapsot kaptam. Furcsa, de a legjobb érzés nem az, amikor megtapsolnak, hanem az, amikor vissza kell menned meghajolni és végignézel a közönség sorain akik mosollyal az arcukon és csillogó szemekkel neked tapsolnak, ebből mindig lehet erőt meríteni. Név nélkül el szeretném mondani, hogy volt 1 olyan, aki nem tapsolt amikor kint voltam, és mérhetetlenül rosszul esett, de bizonyára nem volt elégedett semmilyen szereplésemmel sem…
Hogy ne csak a szép élményekről beszéljek, elmesélném, hogy csütörtökön derült ki, hogy a Móni nem írta meg a narráció szövegét és nem volt időnk összerakni az ajándékozás szövegét sem, ezért meg kell, hogy mondjam, igazán kellemes volt csütörtökön este fél 1-kor ezt írni. De ez is olyan dolog, ami a szalagavatókkal együtt jár.
Ahogy teltek-núltak a napok, folyamatosan számolgattam, a pontjaimat, milyen érettségiket kellene, hogy írjak, azoknak hogy kellene sikerülnie és kiszámoltam, hogy olyan 90 pontosra kellene megírnom mindegyiket és akkor besétálok az ELTE-BTK magyar szakra. Bár nem tudom, hogy meg tudom-e ezt csinálni, reméljük a legjobbakat, mert nem tudnám azt elképzelni, hogy 1 éven keresztül akkor semmit sem csinálok.
Ezen kívül Ági nénivel meg a Tarné tanárnővel készülünk az ugyancsak ELTE-BTK ének-zene szaki gyakorlati vizsgára, mert, hogy ott zongorázni is kell. Még nincs meg, hogy mit, vagyis 100%-ig nincs meg, hogy mit, de már alakulnak a dolgok. Ha a magyarra nem vesznek fel, akkor nagyon jó lenne, ha ez sikerülne, bár én szeretnék magyar szakra menni a fenébe is.
Szerdán volt az ének érettségi, ahol kiderült, hogy a Katát kell kísérnem, mert a B tétele – ahogy nekem is anno – A mormotás fiú dala volt. Ugye leültem a folyosón szépen, csendben várakozva, amikor kijött egy hölgy a vizsgáról és megkérdezte, hogy te is énekből érettségizel? El kellett neki mondanom, hogy nem én már tavaly leérettségiztem, most csak az egyik osztálytársamat kísérem, majd kijött még egy hölgy és neki is ezt el kellett mesélnem. Végül kijött az egész vizsgabizottság és lesétáltunk az első emeletre. A bizottság elnöke mondta, hogy annyira örülnek, hogy végre láthatnak egy ilyen kíséretes érettségit, mert, hogy ilyenben még nem volt részük. Kb. úgy kezeltek minket, mint az ufókat, mert nem nagyon szoktak énekből érettségizni. 😀 Felettébb vicces volt. 😀
Ahogy elkezdtem kísérni a Katát és ahogy énekelt egyszerre csak azt vettem észre, hogy egy mély hang is énekel, hát mit látok?, a vizsgabizottság elnöke énekli vele a dalt de csak finoman, halkan. 😀 Ja, és ha ez nem lett volna elég a darab végén megtapsoltak és azt mondták, hogy milyen jó, ha van egy iskolának ilyen kísérője. Jó, oké, nem mondom azt, hogy ez nem esett jól, de azért mégis csak a Kata érettségije volt, de nagyon jól sikerült neki, szóval itt is gratulálok. 🙂
Végül, de nem utolsó sorban, köszönöm Fábián Tiborné Kati néninek, hogy időtálló bölcsessége lehetett a címe ennek a bejegyzésnek. És persze egy régebbi kép drága Kati néninkről: (L)(L)

2 hozzászólás

  1. sanyoca szerint:

    Olyan jó olvasni a fenti sorokat, latszik, hogy kezdesz révbe érni. Látszik ezen a bejegyzésen is, hogy most nem idegeskedsz annyit, legalábbis amikor ezt írtad. 🙂

  2. Incanus szerint:

    Én is úgy érzem, hogy nyugodtabban kezelem az érkező problémákat. Tudod, rájöttem arra, hogy a stresszelés, meg az idegeskedés csak a teljesítmény rovására megy, és az kinek jó?

Vélemény, hozzászólás?