A revans

Amióta hazaértem már nem egyszer megpróbáltam magam rávenni arra, hogy elkezdjek tanulni, de egyszerűen nem vitt/visz rá a lélek.
Ha már nem tudok tanulni, akkor bloggolok a mai koncertről. Nagyon-nagyon boldogan konstatáltam fél 6 környékén, amikor megláttam a műsort, hogy végre én leszek az utolsó. Tudjátok, mindig olyan rossz ha játszik utánad valaki, mert az azt jelenti, hogy van nálad jobb és tudjátok, hogy én hogy vagyok ezzel. 😀 A koncertet nem hallgattam végig, mert addig is tudtam gyakorolni és általában – na jó az elmúlt 5-6 évben – sem szoktam végighallgatni, mert az elbizonytalanít. Tehát ott várakoztam az ajtó előtt, amikor felkonferált a Hedvig néni. Felmentem, meghajoltam, stb. Amikor elkezdtem a darabot, valamilyen furcsa nyugodtság járt át és úgy éreztem, hogy nem is ronthatom el. És egy hibát leszámítva- egy alsó oktávfogásos deszt, amit nem fogtam meg igazán  – , nem volt hibám. A darab befejeztével lejöttem a színpadról, vagy pódiumról, ahogy tetszik, majd visszatapsoltak és ennek is annyira örültem :), a zeneiskolában még soha nem tapsoltak vissza, főleg nem a szülők. Hedvig néni azt mondta, hogy nem is találhattak volna jobb befejezést ennek a koncertnek, ez pedig melengedte a lelkemet. 🙂 🙂 Tehát revansot vettem a szombatért. Ha minden jól megy, akkor még egy alkalommal el fogom ezt játszani 18-án, mert jön Székesfehérvárra a VI. kerületi budapesti zeneiskola és nekik fogjuk majd megmutatni, hogy miket tudunk.

Vélemény, hozzászólás?