Archive for 2015. december 29. kedd

Egyelőre ennyi

Jó volt N. előtt őszintének lenni. Jó volt megmutatni “lelkem titkos, százegyedik szobáját”, és jó érzés az, hogy még jobban tudott bővülni a bizalom köre. N. azt mondta, hogy nagyon tisztel, nagyon becsül és nagyon erősnek tart. Ezt még egyikük sem mondta ki és nagyon jól esett. Persze pityeregtünk, meg minden egyéb, de…jó volt ezt hallani.

Ami a Szilvesztert illeti még mindig nem tudom, hogy merre menjek, kinél legyek. Ez most egy komoly dilemma, mert…mindkettő nyilván marha jó lenne, csak a közlekedés korlátoltsága miatt nehéz megoldani, hogy tartalmasan mindenhol ott lehessek. Meg hát ugye…! 😀

Ami a vizsgákat illeti, január 5., 7., 8., 11., 12., 13., 18., 19., 20. 😀 Annyira nem vészes, mint eddig volt, de azért ez már MA és nem ártana mindent nagyon jóra megcsinálni, nem lerontani az eddigi 5.0-ás átlagot.

Korszak, karácsony, gyümölcsök

A karácsony közeledtével és még inkább akkor, amikor már a küszöbön áll(t) titkon reméli az ember, hogy amit minden évben december 31-én, január 1-jén a sötétben felfelé esedezve elrebeg, az egyszer csak bekövetkezik. Persze nem mondhatom azt, hogy nincsenek változások az elmúlt évekhez képest, mert haladunk, folyamatosan, egyre csak előre. A probléma az, hogy úgy tűnik az elmúlt éveknek nekem türelemre kell nevelnie, emrt ez nem abban a tempóban történik, ahogyan azt én elképzeltem.
Ahogy nézek kifelé az ablakon és mellettem csak futnak egyre el a már lombjukat lehullajtott fák azon gondolkodom, hogy mikor jön a már sok-sok tavaszt és még több őszt és telet megélt világra nyár? Mikor következik be az, amire már hosszú ideje csak várok és bár teszek érte, de valószínűleg nem eleget. Várom és reménykedem, bízom és hiszem, hogy minden rendben lesz.
R. mondja mindig, hogy az életünkben a dolgok mindig okkal történnek. Okkal vonzunk be azokat az embereket, akiktől tanulhatunk, vagy akiknek mi taníthatunk valamit. Okkal kötünk barátságokat, szerelemket. Okkal háborúzunk és okkal békülünk ki.
Ami probléma, vagy a legaktuálisabb meglátás, hogy látni szeretném ezen dolgok perspektíváját, látni azt, hogy végül értelmet nyernek a dolgok és egy bizonyos szakaszt lezárhatok az életemben. Persze nyilván ott van az, hogy az ember koncentrikus fejlődést jár be, és valahol a belseje, a magja az ugyanaz marad, csak folyamatosan rá-rárakódnak különböző rétegek. Azt várom, hogy ez végre beteljesüljön, hogy egy — emberi léptékkel mérve — néhány éves, elenyésző időszaknak is legyen gyümölcse.
Oh, és köszönöm A-nak, R-nek, R-nek, M-nek, hogy az elmúlt hónapokban képesek hallgatni engem és még nem érezték azt, hogy legszívesebben megfojtanának. 😀 Thanks guys! 😀

Áldott, békés, boldog karácsonyt mindenkinek a következő két művel:

Szilágyi Domokos: Karácsony

A puha hóban, csillagokban,
az ünnepi foszlós kalácson
láthatatlanul ott a jel,
hogy itt van újra a karácsony.

Mint szomjazónak a pohár víz,
úgy kell mindig e kis melegség,
hisz arra született az ember,
hogy szeressen és szeressék.

S hogy ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.

…lenne?

Minél jobban próbálok ragaszkodni a dolgokhoz, megszokni a mindennapok változásait, elérni Téged, új perspektívákat látni és láttatni, annál nehezebben megy. Görcsösen ragaszkodunk a saját dolgainkhoz, a saját elképzeléseinkhez, a saját vágyainkhoz, a saját életünkhöz, ugyan miért?
Miért mondjuk magunknak azt, hogyha ott tudnék dolgozni, akkor minden rendben lenne? Miért mondjuk azt magunknak azt, hogyha vele lehetnék, akkor minden rendben lenne? Miért mondjuk magunknak azt, hogyha ott lennék akkor minden rendben lenne? Miért mondjuk magunknak azt, hogyha meghurkolom azt a kötelet, akkor minden rendben lenne?
Lehet, hogy nem az van megírva nekem, hogy ott legyek. Lehet, hogy nem az van megírva nekem, hogy Veled legyek. Lehet, hogy nem az van nekem megírva, hogy közösségben legyen akkor. Lehet, hogy nem az van nekem megírva, hogy kirúgjam azt a széket, amikor még mindig csak az az egy, csak és kizárólag az az egy terület van, ami éltet, ami fenntart, ami visszatart, ami tart.
Most a legjobb döntés vagy az, hogy kitálalok, vagy az, hogy várom, hogy megtalálj. Titkon az utolsóban reménykedem, mert úgy tudom, hogy jelent valamit, nem, ne most húzd elő azt a kártyát. Keress meg! Találj meg! Éreztesd!

Mondanom kell…ja nem…ja de…ja nem…

Rájöttem arra, hogy ide mindig akkor írok, amikor már túlvagyok azon, hogy elbőgtem magam, de még ott nem tartok, hogy jól legyek, amikor…túlcsordulnak a fejemben a gondolatok.
Hospitálási naplók tömkellegét kellene megírnom, ami még vár rám feladatként, illetve egy gyerekmegfigyelést is. Csak nyilván nehéz az embernek úgy dolgozni, ha az a szerv, ami nem képes gondolkodni, valakié.
És…2 napja ülök efelett a bejegyzés felett, de sehogyan sem lettem okosabb, sehogyan sem tudom másképp befejezni, vagy még jobb dolgokat leírni, vagy pozitív eseményeket, vagy…
Még a pozitív hétvége is csak szódával pozitív, és az zavar csak, hogy nem hagyok magamnak időt, hanem konkrétan magamra akarom szuszakolni az egészet, hogy de igen, lépnem kell, de igen, meg kell tennem. Csak mivel az érzéseim hektikusan változnak, így nem tudok lépni. Nem tudom, hogy mi lenne a jó döntés, szerencsétlen R-t, A-t és PM-et már az őrületbe kergetem ezekkel a dolgokkal, tök megértem, hogy kezdenek marhára utálni engem… 😀
Oh, és még nincs kurva diplomadarabom sem, ami így csodás. Lövésem nincs, hogy mit fogok vezényelni. Még meg kell írnom 2 hospitálási naplót és egy gyerekmegfigyelést. Viszont eddig 3/3 tárgyam 5-ös. 🙂 Juhúúú…valahol meg ki nem szarja le…bár ha ugye ez nem lenne, akkor mi a francért kelnék fel reggelente, mert másnak nem nagyon van jelentősége az életemben, vagy…inkább hívjuk sikernek.