Archive for 2015. augusztus 25. kedd

Védett: K-ban maradó dolgok

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Védett: Ugye tegnap nagyon fent…

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Titkok és mentesítés

“Azt hinné az ember, hogy csak az első alkalommal szar és csak az első alkalommal izgulok…de nem, most így harmadjára sem lett könnyebb.” – kezdtem ma reggel A-nak.
Jó érzés, nagyon jó! 🙂 Örülök, hogy megbeszéltük ezt a dolgot és örülök, hogy elmondhattam neki mindezt, mert ide s tova már tavaly május óta, de inkább február óta rág ez belülről és csak a megfelelő pillanatra várt. Most jött el! Ami a legszebb pillanata volt az nem is az, hogy megkönnyebbülhettem, hanem az, hogy legaláb 5-6-szor megköszönte és ő hálálkodott. Szerintem ez nagyon szép! 🙂 Szóval most igen, most jó, sokkal jobb, mint eddig. Bár tulajdonképpen ő az, akitől a leginkább féltem, így ezek után minden már csak gyerekjáték lesz. 🙂
Oh…és még annyi, hogy azt hiszem, hogy ő az egyik legjobb barátom! <3 unicafe.hu-a-legfontosabb-titok-001

S. nyíltsága

Tudom, hogy kicsit furcsának tűnhet, de azt gondolom, hogy az életfilozófia, kapcsolatok és a saját kis szuverén életem tekintetében is nagyon fontos és meghatározó szerepet tölt be Zoë Heller Notes on a scandal c. könyve. Félelmetes realitásérzéssel lát rá az emberi kapcsolatokra és személyiségekre. Egy sor idézetet lehetne most itt felsorolni, de mostanában azt érzem, leginkább P-vel kapcsolatban, hogy olyan, mint S. “Furcsa sajátossága a kivételezetteknek, hogy azonnal és óvatlanul kitárulkoznak. De Shiba nyíltsága még a mi osztályunkban is szokatlan volt. Végletesen őszinte volt. Akár egy novícia, amikor a rendfőnökasszonynak gyón.” Ahogy P mesél olyan, mint amikor S mesél Barbaranak…mint kvázi egy alteregóm az irodalomtörténetben. Egyszerre fantasztikus érzés erre ráismerni, másrészt pedig fájdalmas igazságokra mutat rá.
A saját magam dolgaiban pedig R-nek végtelenül igaza van…azt hiszem, hogy amíg élek, ezt szeretném megtartani, hogy vagyok én és van körülöttem egy láthatatlan, de mégis átláthatatlan burok, amely állandó jelleggel, folyamatosan véd minden külső behatástól. Nem tudom megmagyarázni, hogy ez mi miatt van, de azt hiszem, hogy ez egy jó életvezetési stílus. Senki nem lát be és láthat be, csak és kizárólag annyira, amennyire én ezt megengedem a másiknak, másoknak. Ugye van az a bizonyos százalék, hogy ki mennyire ismer és az a legszebb az egészben, hogy igen, Te és Te, de még Te sem láthatsz be a dolgok mögé, mert nem, nem lehet. Azt hiszem, hogy igen, ez így teljesen normális…legalább is nálam. Illetőleg pedig senki nem ismer 100%-ban, max 80, de ez így jó. P és R, ahogy beszélnek, teljesen közvetlen, azonnal mindent az asztalra kitevő, és akkor vagyok én, a magam burkaival, falaival, egyre vastagabbak, egyre magasabbak, egyre megfejthetetlenebb…igen…ez az aktuális lelki állapot.

Védett: Notes on a dream part 3.

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Utak

Sokszor tanácsoljuk azt, hogy persze nem kell aggódni, mert az idő megoldja a legtöbb problémát. Hogy agyunkban végigfutó, újra és újra előjövő gondolatokat megoldja. Várunk és várunk, hogy hátha jobb lesz, és tényleg általában ez történik. Valami egyszer csak átkattan, egyszerre csak elfeledkezünk arról, hogy mi miatt is voltunk idegesek eddig, hogy mi miatt is éreztünk bármit is.
Ugyanakkor van néhány eset, amikor már napok, hetek, hónapok óta ugyanazon a kérdéseken pörgünk és nem érezzük azt a nagy váltást, hogy most előrébb kerültünk volna a probléma megoldásában.
Hosszú-hosszú évek óta azt gondoltam, hogy igen, én tanítani akarok és biztos, hogy jól csinálnám. Azt hiszem jól is csinálom. De kb. egy 2 hónapja valami megszólalt bennem, hogy mi van, ha az az út, amin vagyok, az nem az én utam? Most, ahogy elkezdtem felvenni a tárgyakat azt érzem, éreztem, hogy lehet, hogy nekem több van megírva? Látom, hogy más, lassan 23 18 évesek már hol tartanak és mennyi mindent megéltek és mennyi sikert elértek és akkor emellett én úgy érzem, hogy szánalmasan keveset teljesítettem. Persze nyilván lehet mondani, hogy valószínűsíthetően az ELTE legfiatalabb oktatója vagyok, vagy az OMDK helyezést, vagy a publikációkat, vagy azt, hogy a BA-s diplomám minősítése kiváló lett, de…biztos, hogy vannak, akik már sokkal előrébb tartanak az életben, mint én, és nem is ez a tény, hanem az én hátrányom elszomorít. Persze ez az egész depressziós érzés adódhat abból a szociológiai tényből, hogy a XXI. században mindeki cél-és munkaorientált. Hogy az értéked abban méri a társadalom, hogy hol tartasz a munkádban, hogy mennyit tettél eddig le az asztalra.
Persze ez még mindig messze nincs ott, ahol életemnek az a bizonyos területe van, ami kb. a 0-val egyezik meg. 😀 Ez is és természetesen a közelgő alkalom is sikeresen hozzájárul ahhoz, hogy most rendkívül jól érezzem magam…nem! Augusztus 1-jével menetrendszerűen ütött be az éves mélydepresszió. Nehéz felkelni, nehéz elindulni, nehéz rávenni magam a legegyszerűbb dolgokra is, nehéz megélni a pillanatot, nehéz felülkerekedni a problémákon. Könnyű magamba zárkózni, könnyű meg nem tenni az első lépést, könnyű begubózni, könnyű elkedvetlenedni, könnyű sírni…nehezek a könnyek. Tegnap hozzávetőlegesen 9-szer jött rám, hogy na most nem bírom. Ami meglepett, hogy annyi barát közül B volt az, aki jött, illetve…nem is hívtam, egyszerűen telefonált, no meg persze R. R nem olvasott, R megérezte. Ez szép…nem tudom tovább írni ezt, idáig terjedt a passzív depressziós creative writing…M.

utelagazas.jpg.600x0_q85