Archive for 2015. június 19. péntek

Life is simple, it’s just not easy…

Szóval, ahogy leginkább le tudnám írni ezt az érzéskört az az, hogy itt vagyok lassan 23 17 évesen, kezemben — megint csak lassan — a diplomával és tulajdonképpen most már hivatalosan is lesz róla papírom, hogy előadóművész vagyok. Ugyanakkor amellett, hogy immár 1 éve tanítok a Zenei Tanszéken, mégis sokszor aggályaim vannak, hogy vajon, ahogy tanítok az a módszer jó-e. Persze ezek tényleg csak aggályok, mert az esetek szinte mindegyikében kiderült, hogy jóra vezetett csak attól még az ember bizonytalan. Persze azért amiben eddig kételkedtem, abban most már kevésbé fogok.
Szóval még előttem van a június 29-i és július 1-jei felvételi, és amennyiben az melgesz, akkor már csak 2 év és meglesz a tanári diplomám is arról, hogy igen, taníthatok ének-zenét és magyar 12.-ig. És akkor is csak 25 17 leszek. 😀
Furcsa ez a világ, amikor az ember kilép a véres valóságba és rájön arra, hogy ő már megszerezte azt a kompetenciális szintet, amivel taníthat 18 éves korig (illetve afölött is bizonyos esetekben).
De…olyan közelinek és mégis távolinak tűnik ez az egész, hiszen fiatal vagyok/leszek akkor is és még nagyon-nagyon messze van, de a másik oldalról pedig tudom, hogy gyakorlatilag tegnap költöztem haza Párizsból és annak immár 2 éve.
Aztán az életemnek azon részén levő problémái, amiről tudnak Rubyék és Rita az megint egy másik kérdéskör…azzal kellene igazán foglalkoznom, nem mással, mert égetően fontos lenne. De ha meg arra fektetem a hangsúlyt, akkor meg a karrierem nem működik.
Aztán ugye arról nem is beszélve, hogy a következő 2 évvel (amire még Viki azt mondta, amikor gimisek voltunk, hogy “Te jó ég! 12 évet tanultunk folyamatosan, nem gondoljátok, hogy most kéne szünetet tartani?”) nem ér véget a tanulás, mert szeretnék az egyetemen maradni oktatóként, de ahhoz meg kell a doktori. Tehát leghamarabb, illetve legkorábban is 5 év még vissza van, hogy hivatalosan is a tetején legyek. Bár szerencsére/sajnos a magyar bürokrácia hierarchikussága miatt a jó pap holtig tanul és még messze a vég.
Aztán beszéltem P-vel is, hogy jó lenne elmennünk ketten valahova külföldre egy pár napra. Sok szempontból hasznos és jó lenne ez. Leginkább azért, mert már évek óta nem voltam nyaralni sehol sem, és lehet, hogy ezze meg kéne lepnem magamat, hogy akkor ezt most, idén, az egész MA előtt.

easy-button-staples

Mind1

Nem érzem azt, hogy bármivel is több lennék. Nem érzem, hogy most már hivatalosan papírom is van róla, hogy előadóművész vagyok. Újra és folyton ugyanazok a kérések és kérdések zakatolnak bennem, hogy de ettől mi lesz más? Mi lesz jobb? Mivel lesz több ez az egész?
Május 19-én eddigi szakmai karrierem egyik legmeghatározóbb élménye volt eldirigálni a Ki viszi át a Szerelmet c. kortárs kórusművet. Azok a pillanatok, amikor egy közösségi műfajban a kórus fél óra alatt messze túlszárnyalta önmagát és emberfelettit nyújtott, kidöntve a Kodály falait az egy pillanat volt, olyan, amire évek múltán is emlékezik mind közönség mind előadók.
Aztán egyszerre csak azon kaptam magam, hogy június 9-én megvédtem a szakdolgozatom és 11-én megtörtént az államvizsga.
Szóval…nem érzem azt, hogy most mennyire pro lennék, ugyanakkor ha ebben nem lelem örömömet, akkor mégis miben? Hiszen ugye…whatever.