Archive for 2015. január 31. szombat

Abszolvált évértékelő

Most, hogy sikerült befejezni a magyaron is minden tárgyamat, elérkezett az abszolválás pillanata. A locus topicusokat elkerülve is nyilván végigfutott az, hogy mennyi minden történt az elmúlt 3.5 évben. Székesfehérvárról felkerültem Budapestre, 3 évig laktam a XIII. kerületben, majd szeptembertől a VII. kerületben.
Hátam mögött van eddigi szakmai életem egyik legjelentősebb élménye, az OMDK, amin II. lettem. Írtam egy tudományos munkát, 3 helyen jelentették meg. Sosztakovics és művészetes még erőteljesebben része lett az életemnek.
Van mögöttem két magyarországi ősbemutató. 2 nagysikerű koncert, jópár tanszéki zongoraest.
2 éve dolgozom a tanszéken, először mint tanulmányi, majd mint tanszéki, 2014 szeptemberétől pedig oktató demonstrátorként. Szakmai szempontból mindenképpen hatalmas előrelépés volt az elmúlt 3.5 év. Remélem a következő 3 év is hasonló jókat fog tartalmazni. :))

Iván nincs többé

Amikor az ember értesül arról, hogy meghalt valaki, akár ismerte, akár nem valami mély és hatalmas fekete üresség nyílik meg. Andrassew Iván a mai napon eltávozott közülünk, és bár nem ismertem személyesen, és sajnos műveit is csak egy fél éve, de annyira kiáltott belőle az életigenlés ősi, elidegeníthetetlen érzése.
Nagyon furcsa érzés arra gondolni, hogy egyszer mi sem leszünk és nem tudom elképzelni azt, hogy meg fognak szűnni a folyamatosan zakatoló gondolatok és csak üresség lesz.
Nyugodjon békében!

Andrassew Iván: Hinta
(András öcsémnek)

Ha egy hintával az égbe
lehetne szökni,
milyen egyszerű lenne.

Terv nélkül, csak úgy
fölülni, aztán előre a lábat,
aztán hátra,
és megint előre,
és megint hátra,

míg a ház ereszében meglátom
a nyár hulladékát,
a barnuló avart, a tündöklő mohát,
az őszidő jószagú mocskát.

És még egy, és még egy,
és még egyszer előre a lábat,
aztán hátra, és még egyszer,
megint előre,
és szinte nem is érzem,
amikor elengedem
a láncot
amin lógok,
mint valami kínra kötött
undok kutya,
és elrepülök a ház fölött.

A postás meg fölnéz, és rám köszön.
Aztán attól tart, hogy megint sokat ivott.

Én meg délre szállok
röhögve, sikoltva, örökre.