Archive for 2014. május 27. kedd

Kutyahűség

“és így előre is szeretném megköszönni, hogy ilyen jó barátom voltál”

Azt hinné az ember, hogy a búcsú ennyi év után már könnyen megy. Hogy képesek vagyunk felnőtt mondjára ki és beléptetni embereket az életünkbe… de nem. Azt hiszem, hogy ez a mentális érettséggel egyre inkább nehezebb kötődést alakít ki bennünk. Nyilván — sajnos — az átlagember akkor kezdi el érezni valakinek a hiányát, amikor az már távolodik, illetve mondhatnánk úgy is, hogy közel a búcsú ideje. És én is ebbe a kategóriába tartozom. A legkülönösebb az egészben az, hogy még azokkal szemben is érzem ezt, akikkel fel sem fogtam valami miatt, hogy milyen jó barátságban is vagyunk mi. Élünk egymás mellett nap nap után és nem tudjuk érzékelni azt, hogy milyen értékes emberek vesznek minket körül a sok-sok talmi személy mellett. Azok, akik segítenek nekünk abban, hogy túléljük a napot és hogy képesek legyünk teljesértékű individuumként létezni.

X

Ma rá kellett jönnöm arra, hogy nem tudom, hogy mit fogok csinálni a nyáron. Mert így addig oké, hogy a vizsgákat letudom és ha sikerül, akkor megyek tovább szeptemberben, ha nem, akkor meg még pótlom az elmaradásaimat. De utána? Tavalyi évben ott volt egy csomó rövidtávú cél a nyárra, de most abszolút nem látok ilyet: véget ér az egyetem, július közepén lesz 3 nap diplomaosztókkal és augusztus 20-tól munka. És közben? Mivel fogom elütni az időt? Mit csináljak? Sosem éreztem még ennyire céltalannak a mindennapjaimat. Mert persze, bizonyos dolgokkal lehet foglalkozni ideig, óráig, de azokat megunom és utána már abszolút nincs kedvem a folytatáshoz. Ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok célorientált, de nem tudom, hogy akkor mit kell kezdeni, ha nem tudsz mit csinálni.

Baszki, az életem olyan, mint egy XIX. századi orosz regény…be kell fogadnom a trojkába és bemenni vele a városba…

Szar az egész…that’s all

depispasi584

Védett: ÖbáuTT

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

A legszebb május 1-je!

(Telefoncsörgés, csak egy arc, az az arc, elérzékenyülés, döbbenet, arc, könny, biztos, hogy téves)
– Tee…tessék?
– Na hello!
– Ööö… igen?
– Ne haragudj, hogy megzavarom május 1-jei felvonulásodat, de a helyzet az, hogy megígértem, hogy Te leszel az első, aki megtudja a barátaim közül.
– De… mégis mit?
– Azt, hogy hazajöttem.

(Döbbenet, mosoly, arcgörcs, zavarodottság, hosszú másodpercek)
– De.. akkor most itthon vagy?
– Igen!
– Jaaaaaaj… (könny)

(Kb. 1 nappal később)
(Csengő, alatta apró címkén: “Lakás”, gyertyafény keringő, ajtózizegés)
(Lassan óvatosan belép a kapun, előtte folyosó a szabad ég alatt, annak végén még egy kapu, kinyílik, ott áll)
(Mosoly, meghatódottság)
– Na hello!
– Szia!
(Mosoly, néhány tétova közeledő képés a másik felé, jobb kéz előre kézfogásra… ugyan…)
(Ölelés hosszú másodperceken keresztül)

Az elmúlt 21 év legszebb május 1-jéje volt. Egyszerűen éreztem azt egy nappal korábban, hogy valami történni fog holnap. Juli megmondta, hogy szerencsés lesz a csütörtököm, és tényleg. És hívott és… amikor kiment, akkor úgy éreztem, hogy nem fog visszatérni az életembe. Amikor az ember a legjobb barátai közül többet is ilyen szinten elveszít a fizikai távolság miatt, az borzasztó. Ehhez hozzájön az, hogy vele az elmúlt két és fél évet napi szinten együtt töltöttük. Akkor hiányérzetet generált, amit nehéz volt megélni és felfogni is. De most, hogy újra visszatért és jó döntést hozott… nagyon jó! 🙂
Meg merem koskáztatni, hogy tényleg ez volt az elmúlt 21 év legszebb május 1-jéje. Nagyon örülök annak, hogy ilyen barátom van és nagyon örülök annak, hogy jó döntést hozott.
Most már teljes az egész kör. Most már tudom azt is, hogy milyen az, ha az egyik legjobb barátja az embernek kimegy külföldre és visszajön. És tényleg nem ért véget a világ, és tényleg kerek és egész az egész.
Még nehéz felfogni és megélni azt, hogy újra itt van és újra egy időzónában és újra egy országban vagyunk. Boldogság! 🙂