Archive for 2014. március 31. hétfő

Kortárs Zene a Trefort Kertben

Szeretettel meghívok mindnekit 2014. április 1-jén (kedden), 18.00-kor kezdődő Kortárs Zenei Estre, amely az ELTE-BTK (1088 Budapest Múzeum körút 4-8. “F” épület) Kodály Zoltán Kamaratermében kerül megrendezésre.

Az esemény az alábbi linken elérhető:

https://www.facebook.com/events/270435996462972/

VIDA-Matthew Culloton: Famine song

Azt hiszem úgy ildomos írni erről, hogy már megtörtént. Aki egy kicsit is beszélget velem, az tudja, hogy mennyire anyátlan volt ennek a darabnak a sorsa. A tavalyi évben a Tin-darabbal sikerült nagyon magasra tenni a mércét, amit meg kellett ugranom. Kb. decemberben sem volt még darabom, amikor Mindszenty tanárnő egy órás brainstorming után rám nézett csillogó szemekkel és azt mondta, hogy tudja, hogy mi legyen. Akkor némikép feszült voltam, mivel egyszerűen már hónapok óta nem tudtam, hogy mi legyen a darabom. Meghallgattam és azonnal beleszerretem. Elkezdődötek a próbák és gyakorlatilag újra azt az utat kellett bejárnom, mint a Baba Yetunál, nem érezték, nem tudták, hogy ez mi, nem tudták, hogy miről szól…egy szó, mint száz: nem egy konvencionális darab.

Aztán eljött a főpróba és a koncert napja, azaz 2014. március 25-e. A főpróba előtti 2-3 napban már teljesen ki voltam borulva azon, hogy én ezt nem fogom tudni megcsinálni, nem tudok majd beinteni, a kórus nem fogja úgy énekelni, hogy az emberek azzal a katarktikus élménnyel menjenek haza, mint tavaly.
Aztán eljött a délután. A Kodály-terem zsúfolásig megtelt és belőlem elszállt minden ijedtség és aggodalom (azt most hagyjuk, hogy miért is 😀 ). Anikó elmondta az általam megírt konferálási szöveget, elhangzott a mű versfordítása, majd elkezdődött a darab. És megint (itt is) ugyanaz történt, mint a Baba Yetunál: elképesztően katarktikussá vált. Mindenki gyönyörűen énekelt, egy kislány a legdrámaibb résznél keservesen elkezdett sírni, és leszakadt az ég… páratlanul sikerült. Háromszor tapsoltak vissza. És igen…az élet megint kurvára visszaigazolta azt, hogy ha valamibe a szíved, lelked, lényed beleteszed és amikor már minden energiát kifacsartál a kórusból és önmagadból, akkor még képes vagy rádobni egy szekérderékkal, ott fogsz állni 20 percig és nem tudsz megtenni 10 métert, mert mindenki gratulálni akar. Odajönnek az emberek és közlik, hogy nem hitték, hogy a tavalyi után van feljebb, és mégis. Jönnek az ott énekeltem és azt mondtam magamnak, hogy basszus férfi vagy, nem sírhatsz mondatok. Egy kitágított pillanat volt. Csoda! 🙂

De strandede hvaler – LiKöR

Ahogy telnek-múlnak az évek, mindig akad (kb évente 1-2) olyan művészeti élmény, amikor ott ülök és azt mondom, hogy atyaúristen, én nem akarok többet Magyarországon maradni és alkotni, hanem kimenni külföldre, mert ezek annyira fanstasztikusan jól csinálják azt, amit csinálnak, hogy tőlük csak tanulni tud az ember.
Ma is egy ilyen élményem volt, ugyani fellépet nálunk a BTK Skandinavisztikai Tanszékének kamarakórusa, a LiKöR, illetve egy dán vendégkórus a De strandede hvaler, azaz A partravetett bálnák.
Előbbi kórusról nem szeretnék beszélni, ők a magyar értelemben vett teljesen konvencionális kórus volt. Amatőr kórushoz képest igen jó kompetenciákkal rendelkeztek.

Azonban, ami ennél fontosabb a dán vendégkórus. Ez kb. 30 középkorú, idősebb hölgyből és férfiból állt, a vezetőjük pedig egy kb. 30-35 éves pasi, Johannes Jacobsen volt. (Kincsőnek itt mondanám, hogy a Silkeborg-i egyetemen végzett a pasi. 😀 ). Ők egy vitorlás baráti társaságból alakultak át kórussá, és ritkán látni akkora élménnyel és átléléssel éneklőket, mint amilyen ők voltak.
Az első jó érzés, ami elkapott az a Jacobsennek az a mondata volt, hogy Dániában minden ilyen nagyobb baráti csoportosulás létrehoz, fenntart, működtet és támogat kórusokat. A második pedig a már előbb említett lelkesedés volt. Olyan embereket látni, akik 60 év felett már nehezebben mozognak és járnak, de arra a 30 percre megfiatalodtak és képesek voltak gyerekek maradni. Csak megerősíteni tudom azt, hogy csak az tud teljes életet élni, aki valahol egy kicsit megőrzi magában a gyermeki oldalát. A művészeknél pedig csak az tud igazán jó lenni, aki lélekben elfelejt felnőni igazán.

A koncert után odamentem Jacobsenhez és gratuláltam neki, mondtam, hogy ki vagyok, mit csinálok és az, hogy nem úgy néztek rám, mint egy “külföldire”, hanem mint egy kozmikus erőt megalkotó, irányító, terelő, részese levő kör tagjának. Nagyon jó érzés volt, és meg merem kockáztatni, hogy az elmúlt x hónapban, évben nem voltam ennyire feldobódva semmitől sem. Nem voltam egyszerre ennyire boldog és melankólikus. Közösséghez tartozó és magányos. Félelmetesen szép érzés volt. 🙂

A non plus ultraja a dolognak az volt, hogy elkértem lefénymásolni a kottákat Jacobsontól, aki odaajándékozta nekem azokat. 🙂

Itt pedig következzék maga a kórus, sajnos csak 2-3 videó van fent, de érdemes meghallgatni, hogy érezzétek azt a hihetetlen atmoszférát, amelyet teremtenek. Persze, ez nem profi kórus, de itt merül fel annak a kérdése, hogy a tökéletes előadásmód, vagy az interpretáció közvetlensége-e a fontosabb?

A változás szele

Még mindig annyira jó érzés, amikor kilépek az utcára és megcsap az a különös, meleg fuvallatú északi szél. Egész nap ez volt és annyira, annyira gyermekien jó érzés volt tudni, hogy a dolgok biztos, hogy jó irányba fognak menni, mert csak akkor fúj ez a szél, amikor valami nagy változás következik be az életemben.

[…]
“Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.

Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
Új arcok, új szemek kacagnak az égre.

Whatever

Nem kaptam meg a Vásáry Tamás ösztöndíjat… elég szarul voltam emiatt így egész nap. Nem tudtam koncentrálni, nem is mentem már be az órákra 11.00-től kezdve, mert egyszerűen nem értem az egészet, meg nem is értettem, hogy miért pont az a lány. Persze, esélyegyenlőség, meg minden, de akkor is, kompetenciát és szakmaiságot díjazunk vagy HR-t. Whatever, majd lesz más. Ami igazán rosszul esett az az, hogy egy nyamvadt ímélt nem írtak arról, hogy most akkor így köszi, hogy pályáztál, or something like that.

Ellenben ami viszont délutántól jó kedvre derített az az volt, hogy nem tudom, hogy mit csináltam ma kargyakorlaton, de a saját csoporttársaim, Juli, Petra, Ábel, de még a felsőbb évesek is odajöttek és elmondták, hogy kurva jó vagy, meg nagyon jól próbálsz, meg tehetséges vagy. Persze, nyilván jó az, amikor ezt egy tanár mondja, de amikor ezt kortársaktól hallom, azért az nagyon jó érzés. 🙂 Szóval most még egyelőre közömbösen, aztán úgyis minden jobb lesz. 🙂

Őszinte szeretet

Azt hiszem, hogy a sok apró dolog mellett van egy olyan tulajdonságom, amivel nem tudok mit kezdeni és nem tudom, hogy akarok-e kezdeni vele bármit is: nem vagyok képes arra, hogy akárkit őszintén, feltétel nélkül szeressek. Persze ez eddig jó, és azért ez tulajdonságként is pozitív, vagy legalább is minimum objektív, mivel önmagában tudja zavarni az embert, ha van olyan, aki a másikat azonnal BFF-nek tekinti…meg izé…kicsit hiteltelen is.
A nagyobb probléma az az, hogy akiket meg szeretek/szeretnék őszintén, ők azt hiszem vagy úgy érzem, hogy engem nem szeretnek úgy. Ilyenkor fut végig az agyamon, hogy tulajdonképpen akkor miért is erőlködöm én? Persze…visszafelé is adott a kérdés, hogy és mi van azokkal, akik velem akarnak jóban lenni és én vagyok elutasító. Azért valljuk be, hogy ezek száma igen elenyésző. A legtöbb emberre nyitott vagyok és meghallgatom őket, aztán az első néhány beszélgetés után evidens lesz, hogy kedveljük-e a másikat, vagy sem.

Vátesz

Lassan kezdek hozzászokni ahhoz a gondolathoz, hogy a csúszni fogok 1 évet az egyetemen. Ez a 60 kredit, ez rettentően sok és nagyon kimerítő. Egyszerűen azt érzem, hogy nem fogom tudni elvégezni időben. nagyon sok vizsga, nagyon rövid időn belül. Arról nem is beszélve, hogy június 15-e környékén nekem államvizsgáznom kellene, és nem tudom azt elképzelni, hogy valahogyan el tudjam végezni ezeket a tárgyakat addig. Nem a gyakorlatokkal van itt elsődlegesen probléma, hanem az előadásokkal, ahova, amire sok-sok könyvet kell elolvasni, és vagy azt mondom, hogy nem alszom és akkor minden meglesz, vagy azt mondom, hogy alszom és akkor reménykedem valamiben.

A másik az, hogy először érzem és gondolom azt, hogy nem látom a következő 1 évem. Nem tudom, hogy mi lesz. Vannak kicsit világosabb foltjai, de alapvetően az sok-sok éves szokás, vagy képesség, hogy képes vagyok arra, hogy lássam a jövőt, nincs meg, elveszett. Nem tudom, hogy mi lesz velem. Nem tudom, hogy hol leszek fél/egy év múlva és ez lesújtó. Nem tudom, hogy mit fogok csinálni júniustól akkor, ha nem lesz meg ez a félévem. Mivel fogok foglalkozni? El tudok-e kezdeni dolgozni itt? Normális státuszban tudok-e itt dolgozni?

Harmadrészt pedig azt érzem magamon és a kórusomon, hogy az egyetem annyi energiát leszív, hogy egyszerűen nem érzem magam olyan szinten “nyeregben”, mint tavaly. Ez a szipolyozás rányomja a bélyegét az MTT-s dolgokra is. Nem vállaltam el a táborszervezést, rendvezetést. Az okokat most hagyjuk, azt inkább privátban mondanám el bárkinek is, csak azt hiszem, hogy nagyon várom már a félév végét, legyen bárhogyan is…azt hiszem ezen korszakban kell most megtanulnom azt, hogy milyen úgy élni, hogy nem biztos, hogy én irányítom 100%-ban azt, hogy mi hogyan fog alakulni. Nagyon furcsa ez az egész, a legfurcsább benne pedig az, hogy nem érzek se pozitívat, se negatívat eziránt. :/

Oscar-díj Part 5.

… … Érdekes volt…ennyi! 😀 A Gravitáció még mindig fos….:D 😀 😀 Györgyi most csúnyán néz rám…és nem örül annak, hogy ezt írom ki 😀 Egyébként köszönöm, hogy együtt nézhettük, de egyébként is… szóval…a pizzás rész volt a legviccesebb, meg a twitteres…that’s all! :D…

u.i.

és Ellen Degeneres <3

Oscar-díj part 4.

A legjobb eredeti filmzene is a Gravitációé lett.
A legjobb eredeti betétdal díját kapta: egy tehén… akarom mondani a Frozen…

Oscar-díj part 3

A következő díjak mentek le:

– Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto, a Mielőtt meghaltam c. filmért.
– Legjobb női mellékszereplő: Lupita Nyong’O, a 12 év rabszolgaság c. filmért.
– Legjobb animációs film: Jégvarázs (… na inkább hagyjuk…)
– Legjobb idegennyelvű film: A nagy szépség (Olaszország)
– Legjobb dokumentumfilm: 20 feet from Stardom
– Legjobb rövid dokumentumfilm: The Lady in Number 6: Music Saved My Life
– Legjobb rövidfilm: Helium
– Legjobb animációs rövidfilm: Mr. Hublot
– Legjobb hangvágás, hangkeverés, vizuális effektek, vágás: Gravitáció
– Legjobb smink: Mielőtt meghaltam
– Legjobb jelmez, látványtervezés: A Nagy Gatsby