Archive for 2014. február 24. hétfő

Védett: Bariról

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Már megint egy kurva döntés…

Van egy dolog, amit nem tudok elviselni, és az a hűtlenség. – Kezdődik az idézet, és mennyire igaz. Mennyire igaz az, hogy vágyunk a kölcsönös, minden területet átfogó megbecsülésre, elismerésre, társiasságra és egyszerűen nem kapjuk meg, mert valaki, valakik fontosabbak, érdekesebbek, okosabbak, szebbek, izgalmasabbak, mint mi vagyunk. Helyes ilyenkor a látszólag újabb, érdekesebb, okosabb, szebb, izgalmasabbat választani, vagy inkább meg kell maradni, a már nem annyira fontos, érdekes, okos, szép, izgalmas személynél. Megtehetjük ezt a lépést kezdésként, vagy ezzel csak honorálhatjuk a másik cselekedetét, és kvázi viszontválaszként építjük ezt fel.

Choice

Violinkulcs-basszuskulcs

A családom egy része mindig gondoskodik arról, hogy legmegfelelőbb alkalmakkor — értsd: családi születésnapozás, ünneplések, összejövetelek…stb. –, a hozzájuk mérhető legjobb stílusban, hangosan és közröhej tárgyává téve kijelentse, hogy az a hivatás, amit én választottam az rossz, abból megélni nem lehet, azt nem keresik, nincsen senkinek sem rá szüksége, és egyébként is…rólam van szó, a legalkalmatlanabb ember arra, hogy tanítson, alkosson.
Néha elgondolkodom rajta, hogy amit mondanak, annak van-e igazságalapja, de azt hiszem, hogy a mai nap megint csak rácáfolt erre. A mai karéneken Mindszenty tanárnő megkért arra, hogy a férfikarral menjek el a 4-es terembe és tanítsam meg nekik egy szlovén szerző darabját, illetve Pászti Miklósnak a Csángó-magyar szerelmi dalok első és harmadik tételét.
Az hagyján, hogy sosem dolgoztam férfikarral, de sosem adatott meg arra lehetőség, hogy az ELTE-n tanítsak be hivatalos kórusnak, hivatalos koncertre darabrészletet. Iszonyatos megtiszteltetés! 🙂
Szóval elmentem a férfikarral és annyira beigazolódott most is, hogy azt hiszem meg tudom ezt csinálni. Annyira feszes műhelymunka zajlott 30 órán keresztül és annyira jó volt, hogy ott álltam kint, vezényeltem és egyszerűen azt éreztem, hogy huhhh, nagyon jók vagyunk. Persze…tudom, hogy ez valahol öntömjénezés, de azért annyira jó érzés látni azt, hogy az a gyakorlat, amit megszerzek az egyetemen és az MTT kórusban ilyen szinten tud kamatozódni. A fél órás próba alatt minden részt átvettünk, majd visszamentünk a Kodály-terembe, hogy összetegye a Tanárnő vegyeskarrá. Látni rajta, hogy hiperventillációhoz közeli állapotban volt, hogy huhhh ez mennyire jól megy, majd utána kiemelten megköszönni nekem az egész ELTE Pro Musica Hungarica előtt, hogy nagyon jó vagy, valahol az életnek a visszaigazolása.
Miközben már ott énekeltünk a férfikarra sandítottam balról és láttam, hogy az ő arcukon és arcukban is ott van az, hogy “Attila, kurva jó vagy!”.
Sajnálom…nekem szükségem van a folyamatos pozitív visszajelzésekre, csak és kizárólag így tudok alkotni és jó volt! És jól ment! És szeretem! És nah! :)) Fasza! 🙂

Védett: A táborról

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Nearer My God to Thee

Tegnap voltam Marcinál, és azon túl, hogy végre véget ért a vizsgaidőszakom egy elképesztően sokkoló zenei élményben volt részem. Először is annyira gáz volt, hogy én ezt miért nem ismertem, másrészt pedig ez annyira jó, hogy meg kell szereznem belőle a kottát és muszáj lesz betanítani a kórusomnak, mert ritkán érzem — az ebből a darabból is áradó — tisztaságot, fájdalmat, mélységet és mérhetetlen szépséget. 🙂