Archive for 2013. december 31. kedd

Védett: Nem vagyok a mindig tökéletes Manó

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Jókívánságok

Még ennyi év után is azt gondolom, hogy ez az egyik legszebb magyar vers. Ezzel szeretném üzenni 2014-re, hogy “Adjon az Isten”.

Pápá SZFA

Karácsonyi, amúgy is jó hangulatom betetőzéseként megérkezett a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány levele, amelyben tudatták, hogy nem választott ki a kuratórium azon művészettudománnyal foglalkozó székesfehérváriak közül, akik pályáztak. A teljességhez hozzátartozik, hogy művészeti, művészettudományi és sport kategóriában lehetett pályázni és max. 6 embernek utalnak fél éven keresztül 30.000 Ft-ot, amely azért nagyon jól jött volna…de hát mindegy.

Tisztelt Pályázó!

A Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány kuratóriuma 2013. december 18-ai ülésén döntött az Ön által benyújtott 2014. évi Ösztöndíj Pályázatról.
A kuratóriumi döntés értelmében a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány a kérelmet nem támogatja.
Köszönjük a pályázat megírására fordított munkáját és céljai megvalósításához további eredményes munkát kívánunk.

Székesfehérvár, 2013.12.19.

Mindegy! 🙂

Álomvilág

Figyelem, ez egy rendkívül negatív és keserű bejegyzés lesz a karácsonyról. Ha vidámságról, pozitív életszemléletről akarsz olvasni, és arról a bizonyos történetről, amely karácsonykor történt meg sok-sok évvel ezelőtt, akkor a lap tetején találod az “x” gombot, kattints rá bátran!

Egyszerűen nem szeretem. Pontosan olyan, mint a saját születésnapom. Nem szeretem. Szánalmas, álszent és mű. Nyilvánvalóan ez egy általánosítás, és nem mindenkire igaz, de nálam igen. Utálom azt, hogy vissza kell utasítanom ajándékokat, mert nem tetszenek, vagy mert rohadtul nem én vagyok, vagy mert már elmondtam 3-szor, hogy meg ne vedd, mert nem kell. Komolyan mondom, inkább kérdezd meg, hogy mit szeretnék, és megmondom, csak ne vegyél hülyeségeket. Egyszerűen utálom visszautasítani az ajándékokat, de gyakorlatilag a mai nap egyszerűen ilyen volt.

Még nem késő kiikszelned ezt az oldalt. Még mindig hallgathatsz vidám karácsonyi zenéket, nézhetsz szebbnél szebb karácsonyi filmeket.

A legjobban ezek után azt utálom, amikor van ilyen mérhetetlenül mézes-mázos, gejltől csöpögő karácsonyi érzése mindenkinek, hogy jaaaj, én most annyira szeretem a másikat. Jaaaj, én most meghívom a másikat. Komolyan mondom, hányok ezektől. Sajnálom, tudom, hogy ezek mérhetetlenül erős szavak. De ha az év többi napján nincsen köztünk semmi, még csak jó szavak vagy pozitív gondolatok sem, akkor nem vagyok hajlandó belemenni, hogy kedvesek és cukormázasak legyünk, pusztán azért, mert karácsony van. Marhára nem érdekel. Természetesen ez vonatkozik mind családtagra, mind barátra. Olyan ne adjon nekem ajándékot, akivel az év többi részét végig veszekedtük, mert nem fogom elfogadni az ajándékot és visszaadom. Egyszerűen kiborulok azoktól az emberektől, akik ajándékot adnak a másiknak, pusztán azért, mert karácsony van. Inkább ne tegyük és akkor marad bennünk valami egyenesség.

A születésnapommal ezeken túl két dolog borít ki…na jó, az egyik az, ami kiborít, a másik meg inkább… egy vágy. Az egyik az az, hogy utálok azzal szembesülni minden év augusztus 14-én, hogy egy évvel öregebb lettem. Maga a tény, hogy születésnap, önmagában nem borítani ki, de amikor ezen az emberek elkezdenek ércelődni, “hányadik is?”, “aki ma 20, holnap 21” “innentől kezdve minden nap ajándék”…stb. Elég szar ez nekem ezek nélkül is, nem hogy még ezekkel, kérek mindenkit, hogy kíméljenek meg ettől.

A másik, ami inkább vágy, hogy valami gyermeki oldalamból maradt dolgok miatt egyszerűen szeretném egyszer átélni, hogy milyen az, amikor az embernek meglepetéspartit szerveznek szülinapja alkalmából. Nyilván a vágyból adódik, hogy sosem volt még ilyenben részem, viszont mások meg már egy csomószor kaptak tőlem ilyet. Szóval tényleg egyszer jó lenne, ha megadatna, de pontosan tudom, hogy ez így soha. Mert az, hogy egy helyen legyenek a legjobb barátaim, és a családom azon tagjai, akikkel van bármi több, mint vérségi kapcsolat, esélytelen…de azért szép álomkép.

Védett: Ő, mint az?

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Az az út

Egyszerűen úgy érzem, hogy el kell mesélnem azt, hogy mennyire jó volt a mai estém. Ugye ma néztem meg a Hobbit 2.0-át. Nem a film miatt, még csak nem is az Uránia miatt, egyszerűen avégett, hogy újra elkezdtem érezni azt, amit már 1 éve nem az MTT-ben. Azt hiszem valahol újra visszataláltam arra az útra, ahol 2011-ben voltam és jártam, és azt hiszem, hogy most már egyre jobban kezdek újra azon járni. Amikor bementem és sokan, tényleg nagyon sokan jöttek oda és kérdezték, hogy mi van velem, hogy vagyok, hogy megy a szervezés és azt, hogy ugye utána megyek a Krimóba az after-before partyra…nagyon boldog voltam, és nagyon jól esett. Szóval köszönöm, tényleg…köszönöm! 🙂

Impresszionisztikus felvillanások

A minap beszélgettem Barival, aki mondta, hogy tök jól halad az MP és egy csomóan tapasztalták, hogy az elmúlt 1 évben mennyit változtam. Akkor boldog voltam, hogy így ez tök jó, mármint, hogy jól halad az MP. A változást nem érzékelem, szerintem pontosan ugyanolyan vagyok, mint 1 éve, csak maximum máshogyan reagálok olyan dolgokra, amelyeket már átéltem.
Aztán ez a boldog a mai napig tartott, amikor azt mondta az egyik szponzora az MP-nek, hogy így már nem lehet átvenni a felajánlott könyveket, mert csak péntek 16-ig lehetett, amikor én a vizsgán csücsültem épp…elhihetitek, hogy így mennyire ki voltam emiatt.
Aztán délután Rubyval találkoztam és az jutott eszembe, hogy bemegyek és megkérdezem. És láss csodát, hétfőn ha minden jól megy mégis csak át fogom tudni venni a könyveket és a nő nem tudott arról, hogy lesz ügyelet. Így azért kicsit megnyugodtam. Persze ettől függetlenül azért lebasztak, de így izé, nyilván azt vártam, hogy valaki oldja meg helyettem a dolgokat, hanem azt, hogy adjon tanácsot, hogy hogyan lehetne ezt megoldani. Whatever…

Holnap Hobbit 2.0, kíváncsi vagyok, hogy milyen lett, mert már kb. az összs barátom látta, és amikor volt Ági szülinapi happeningje, akkor így mindenki arról beszélt, aki ott volt én meg néztem bután. Szóval holnap kiderül, hogy milyen lett! 🙂
Egyébként ez is annyira furcsa, hogy LEP főszervező vagyok, és egyszerűen nem érzem azt, amit tavaly. Mármint tavaly kb. bent laktam a Corvinban, mert a művészeti főszervezés mellett ugye volt a kórus, ami idén nem nálam van, mármint ennek az összefogása, és így sokkal nyugodtabb az egész. Arról nem is beszélve, hogy azt hiszem, sok szervezés közül ez a Művészeti Pályázat most nagyon-nagyon a szívügyem lett. Nagyon szeretem csinálni, és annyira jó érzés, amikor olyan visszajelzések jönnek egy-egy kiértesítő ímél után, hogy mennyire hálásak és örülnek és boldogok és ez nagyon jó, meg abszolút pozitív energiával tölt fel, hogy ennyi embernek — majd 300 — örömet tudok okozni, és ez nagyon jó. Meg persze így majd rajtuk keresztül remélhetően egy csomóan kerülnek közelebb az MTT-hez, vagy ha ez nem is, de legalább Tolkien nem /tolkijen/ lesz, hanem /tolkin/, és már ez is valami. 🙂 #boldog

21 év után

levontam a konklúziót: egy évben kétszer vagyok boldogtalan: augusztus 1-től 20-ig és december 1-től január 1-ig.

Nem én-lökte útváltozások

Valahol mélyen, Isten tudja hol, hihetetlenül büszke vagyok a barátaimra. Képesek arra, hogy teljes bizonyossággal higgyenek a saját döntéseikben, hisznek a végletekig abban, hogy amit tesznek az jó és az a tökéletes választási lehetőség. Valahol ők teljes meggyőződéssel állítják, hogy egyes tulajdonsàgaik szövetfoszlányai személyiségük részét képezik, pont úgy, amikor legyintve csak nyugtázzák, hogy én ilyen vagyok, így fogadj el! Egyszerűen imádom…:) csak valahol ezzel lökődnek el az eddigi jól (?) működő kapcsolatok.

Pipa, pipa…, pipa?

Most szombaton véget ért a Művészeti Pályázat leadási határideje, vasárnap a Tehetséggondozó Program 3. fordulója is lement…boldog vagyok. 2 héttel ezelőtt még úgy voltam, hogy borzasztó, hogy mennyi mindent csinálok most egyszerre, de…az elmúlt néhány nap szomorú, depressziós, lehangolt — nincs erre jó szó — eseményei után most kifejezetten örülök annak, hogy munkába tudok temetkezni. Hogy nem kell gondolkodnom semmit sem, csak dolgoznom, alkotnom és szerveznem. Kellően kreatív, leköti az energiáim, néha túlságosan is, de azért nagyon szeretem csinálni.
Jövő héten hétfőn stilisztikából előrehozottan vizsgázom, ha az sikerülne, akkor boldog lennék, ahogyan ma már vizsgáztam zeneelméletből, de folyt. köv. jövő héten, mert kifutottunk az időből. Szóval…holnap megyek könyvtárba, kiveszem a maradék stilisztika könyvet. Csütörtökön megyek 8.00-ra, mert akkor tudok szolfézst gyakorolni. 11.30-tól felmondok szolfézsból. Aztán persze a hét folyamán még tanulás gőzerővel. Hétvégén trapa, mindenképpen, meg szolfézs, csak úgy levezetésképpen. 😀
Lassan jó lenne végiggondolnom a pontozásom a TP-re, mert akkor kimehetnének a nyertesek…szerintem holnap megcsinálom. Aztán…el kellene kezdenem olvasni A vörös postakocsit, mert 20-án abból is vizsgázom, meg zongorából…ja igen, zongorából jó lenne megnézni a darabokat újra…viszont VAN DIPLOMADARABOM!!!! Öröm és boldogság!…Végre…! 😀 Hasonló lesz mint a tavalyi, csak kicsit anti-jellegű.
Aztán mindeközben az MP továbbra is nagyüzemben zakatol. Nagyon szép helyen lesz a díjátadó, aminek külön örülök és köszönöm Kincső! 🙂

Meg egyébként ez a vasárnapi is nagyon jó volt, és tényleg…elég sok intenzív érzés kavarog bennem sok mindennel és mindenkivel kapcsolatban, amiket jó lenne átbeszélni, csak még mindig nem tudom megtenni, hogy a napjaim 40 órából álljanak…tegnap konkrétan éreztem magamon a végkimerülés jeleit… halálfélelem, lófasz…de azért az élet kerek!…azt hiszem…?