Archive for 2013. október 27. vasárnap

Nehéz Manónak lenni…

Nehéz ezt az igazi és őszinte arcot az életemben megélni. Budapesten még csak-csak könnyebb, de itt Fehérváron ez az egész maga a pokol. Úgy érzem, hogy itt meg kell felelni azoknak a konvencióknak, amelyeket felállított a családom. Nem lehetek önmagam, nem lehetek az aki fent vagyok. Néha ettől hétvégente nagyon besötétítem a világom és a képem, mert kvázi traumaként megélni, hogy sehol sem lehetek önmagam, de itt végképp nem lehetek még csak önkép-torzóm sem.

Manónak lenni mindig nehéz, hiába fontos a véleménye, hiába vannak manói tulajdonságai, hiába tudja, hogy átlát az embereken és ezt fel is használja ellenük, a Manó-lét egyszerűen szörnyű csapás, amit el kell viselni. Folyamatos őrlődést jelent, folyamatos terhet, folyamatos energiát, amelyet nem én akartam, amellyel néha nem akarok együtt élni.

Mindegy…minden meg fog oldódni valahogyan…

Egyedül kell maradnom!

… 🙁
Úgy érzem, hogy a maszkstílusom valami mérhetetlen tökélyre fejlődött. Olyan szinten sikerült a külvilággal elhitetnem, hogy jól vagyok, hogy a barátaim érdektelensége már csak arra enged következtetni, hogy senkiben nem merül fel, hogy megkérdezze tőlem: “de Attila, jól érzed magad? Boldog vagy?”
Mindegy…valamiért most ezt az időszakom élem, amikor nélkülöznöm kell minden mély dolgot, mély barátságot, mély kapcsolatot…de ez van. Majd csak véget ér. Mindig azt szoktam mondani, hogy az értékes dolgok megmaradnak, az ocsú meg kiesik és nem lesz fontos… a helyzet jelenleg az, hogy nem érzem azt egy kapcsolatomra sem, hogy az hosszútávú lenne…
Egyébként nem zavar az egész dolog, én már hozzászoktattam magam ahhoz, hogy majd valamikor meghalok a házban és a macskáim felfalnak. Persze, nyilván morbid, de ez van, ennek így kell lennie.

Arra vagyunk berendezkedve, hogy ne lásson, ne láthasson senki belénk. Maszktársadalom vagyunk. Ha valaki belénk lát, gyengék vagyunk, ha valaki átlát rajtunk sebezhetővé válunk. Ez így van!? Így van!!?? Falakat állítunk egymás elé, a barátaink elé, hogy azt ugorják meg és azzal hitegetjük őket, hogy ha eljutnak arra a szintre jobban fognak ismerni, persze nem. Mert valamilyen okból kifolyólag hazudunk nekik. Nem mondjuk el azt, hogy ettől vállnak pont hogy szánalmassá és csak a saját felsőbbségtudatunkat manifesztáljuk. Szánlak titeket, mert azt hiszitek, hogy én működöm bármilyen kapcsolatban…NEM! Szánom magamat, mert most már tudatosan el kezdtem kialakítani jövőképem egyedüliségét, egyedül létem jövőjét. Ne számítson senki másra, ellökések, taszítások lesznek, mert különben nem bírom tovább. Mindenkinek! Nemcsak neked, hanem neked is, neked is és neked is.

Ez van…sajnálom…vagy nem…nem tudom.