Archive for 2013. július 28. vasárnap

A tábor helyett

Az, hogy nem vagyok Budapesten kiszakít abból, a lassan két éve tartó állapotból és gondolkodásmódból, amelyet folyamatosan éltem és megéltem Pesten. Folyamatos találkozók, amelyeken a szociális oldalam teljes mértékben egésszé vált és teljessé. Így óhatatlanul is életem középpontjában álltak ezek a dolgok: az MTT, a 4-es, a barátaim…stb. Ezek azok a dolgok és gondolatok, amelyek végigkísérték az elmúlt két évemet onnantól kezdve, hogy véget ért az első nagy MTT szervezésem, a 2011-es táborban, egészen odáig, hogy én vagyok az, aki az idei táborba nem fog menni…úgy, hogy az elmúlt 4 évben folyamatosan életem részét képezte ez. Számos dolog történt eközben: 2011-ben táborban megismertem Zsombit és Tamást, 2011-ben KÖMF-ön pedig Barit, Annát, Ágit és Bálintot. Akkor jelent meg spekulatív szinten a 7-es, mint olyan és a 4-es, mint létező dolog. Ez az, amely az elmúlt két évben szociális életem egyik központi eleme volt és ez az, kiszélesítve a 4-est 7-re, a 7-est az MTT-re, amelyen muszáj volt sokat és sokszor gondolkodnom. Azonban erre tökéletes mértékben sosem volt lehetőségem a különböző egyetemi dolgok miatt.
Nyilván ilyen szempontból kifejezetten örülök annak, hogy idén kimaradt a táborszervezés, mert így lesz egy teljes olyan nyaram, amikor önmagammal foglalkozhatok és tényleg csak és kizárólag az a fontos, hogy most mit érzek és minden fentebbivel kapcsolatos dolgot le tudok magamban rendezni. Azért valljuk be, hogy nyilván az ember minél többet foglalkozik valamivel, annál többször kell kompromisszumot kötnie. A probléma az az, hogy mostanában azt érzem, hogy sok esetben az ilyen szociális kapcsolataim miatt önmagammal is meg kell hasonulnom és egyfajta mércének kell megfelelnem.
Ezen nagyon sokat gondolkodtam az elmúlt 1-2 hétben, amióta itt vagyok lent…és sok konzekvenciát kellett levonnom.
A másik oldalról viszont az, hogy idén kimarad a táborszervezés mérhetetlenül nyomasztó érzés. Gyakorlatilag minden este, amikor lefekszem aludni, magzatpózba kuporogva keservesen tudnék sírni. Eddig ez életem része volt, az elmúlt két évben és most nem. Remélem lesz valami… 🙁

Védett: номер три

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Titkos imák

Mit kell tennünk akkor, ha valamilyen olyan súlyos teherrel kell együtt élnünk, amit nem mi választottunk, nem mi akartuk, hogy így legyen, hogy ez legyen? Mit tehetünk? Egész életünkön keresztüli megbélyegzés az, amelyet ez okoz. Nemcsak a társadalom szemében, nemcsak a családunk szemében, nemcsak a barátaink szemében, nemcsak a társunk szemében, hanem saját magunk tekintetében is.
Sosem lehet elérni a boldogságot, mindig lesz valami, mindig ott lesz az a bizonyos valami, amin nem lehet változtatni…
Nem kell tanács, nem kell együttérzés, nem kell segítség, nem kell szeretet, nem kell semmi sem.
Boldogtalanság és keserűség…mindenkinek megvan az adott keresztje és nekem ez jutott osztályrészül, ezzel kell együtt élnem…de már úgysincs sok hátra…“Én nem fogok megöregedni — ez benne a trükk –, már gyerekkorom óta tudom, hogy nem fogom megérni az 50-et. Amennyire csak visszaemlékszem egy hang mindig azt mondta a fejemben, hogy élj a mának, mert nem lesz sok holnapod! Ez tulajdonképpen ajándék. Én úgy tudom becsülni az életet, ahogy a legtöbben nem képesek, csak nem vártam, hogy ilyen hamar elszalad.”

Canon

Önnön boldogság sugárzik mindenhonnan. Régi, elfelejtett dallamok és érzések futnak újra keresztül az agyamon. Rég elfelejtett tettek és érzések kerülnek újra mellém, amelyek már évek óta nem voltak itt. Újra hozzá kell magam szoktatni ahhoz, hogy a egyén nem marad örökké egyén. A kínzókamrán, fegyveresházon, kincseskamrán, virágoskerten át azért ott van az én birodalmam. Nagyon furcsa újra átélni azokat az érzéseket, meg kell szoknom az egészet. A házban D-dúr szól és valahogy az egész egy éteri arany színben pompázik, fénysugarak világítják be a teljes teret, átfolyik mindenen és mindenkin és most valahogyan akár azt is érezhetném, hogy boldog vagyok és most már minden remek lesz; nem lesz semmilyen probléma, hiszen már minden helyzet megoldásánál nem leszek egyedül…….:(

…ess eső, ess…

Az ősiség, az archaikusság, az eredeti, tiszta, őszinte, romlatlan művészetet keresem. Azt szeretném és azt akarom hinni, hogy amit alkotok, az ilyen őszintén letisztult, minden manírtól mentes: csak és kizárólag az őszinte emberi érzéseket — legyen az jó vagy rossz — képviseli. Amit ennél is fontosabbnak érzek az az, hogy autentikusan tudjam interpretálni magamon keresztül azokat a zenei ősöket, akik annyit mindent átéltek és megírtak.
Ezek olyan alapelvek és irányzatok, amiket nemcsak zongoristaként, hanem karvezetőként is szeretném, ha meg tudnék valósítani. Azt gondolom, hogy ezek azok az alapvető utak, amelyeket minden egyes előadóművésznek járnia kellene, mert a legfontosabb az, hogy ne mindenben csak saját magunkat mutassuk meg, hanem a lényeg az legyen, hogy jól tudjuk interpretálni valakit, valamit önmagunkon keresztül. Természetesen így összemosódik ez a két terület, de megvannak azok a fajsúlyos pontjai az egésznek, amiket éreznünk kell.
Nem azt mondom, hogy minden egyes alkotásban meg lehet ezeket az ősi motívumokat találni, de számos olyan mű született, amiben igen is érzi az ember, dallamból, szövegből, ritmusból…
Kodály Zoltán — számomra — egyik legkedvesebb darabja a Hajnövesztő, amiben egy kislány kiáll a mezőre és elkezd énekelni azért, hogy hosszú legyen a haja:

“Ess eső, ess,
holnap délig ess,
Zab szaporodjék,
búza bokrosodjék,
Az én hajam olyan legyen,
mint a csikó farka,
Még annál is hosszabb,
Mint a Duna hossza.

Az egész szövegen, és a mű ritmusán és dallamán keresztül valamilyen hihetetlenül ősi érzésem támad, mintha minden egyes hangjához valamilyen régi történet kapcsolódna, mintha a ráncos, megsárgult fotókon levő ősök beszélnének a hangokon és szavakon keresztül. Nagyon különös és furcsa érzés, rendkívül hátborzongató, amikor azt érzed, hogy valamilyen olyan titkod van, vagy olyan képességgel rendelkezel, amivel nagyon kevesen. Nem azt mondom, hogy csatornát képez jelen és ősi múlt között, hanem talán azt, hogy valamilyen olyan örökség birtokában van, amelyet kevesen tudhatnak magukénak…jó lenne, ha mindenen keresztül ezt tudnám érzékeltetni.

regi_foto-1154982_83759234