Archive for 2012. november 18. vasárnap

Úgyis tudjátok…

Azon gondolkodtam, hogy az ember hányszor érezheti azt, hogy igazán boldog. Hogy az élete a rendes kerékvágásban mozog. Hogy jól teljesít a szakmájában, hogy csodálatos a kapcsolata a barátaival, hogy a családja megérti és mindenben támogatja, hogy a karriere remekül működik…stb. Naponta kell éreznie? Hetente? Esetleg egyszer egy életben? Mi az a hülyén megfogalmazott, de jogosan használt racionális mérce, ami ezt megmutatja? Egyáltalán érezheti-e magát boldognak valaki? Nem arról van szó, hogy a naponta meglátott öröm ne tenne boldoggá, de az csak egy pillanatnyi öröm. Örülni tudok bárminek, de mikor van az, amikor konstans módon fennálló boldogságról lehet beszélni. Lehet-e egyáltalán beszélni róla? Vagy mindig lesz az életben olyan, amikor valami, valamik vagy valaki valakik miatt nem lehetne kimondani azt, hogy igen, én boldog vagyok.
Mikor lehet kimondani olyan érzelemmel kapcsolatos megállapítást, amelynek igazságtartalma nem lenne múlékony? Mi kell ahhoz, hogy valakivel vagy valakikkel kapcsolatban konkrét és megmásíthatatlan véleményt alkossunk. Mikor van az, amikor azt mondod, hogy az eleget fojtottad vissza magad? Mikor jutsz el arra a szintre, hogy mindenkin tökéletesen átláss és egyszerűen meg tudd különböztetni az őszinte bűnbocsánatot, megbocsátást az álszent képmutatástól? Mikor van az, amikor azt tudod mondani, hogy ami eddig volt, elmúlt; már nem kell gondolkodnod azon, hogy mit és hol rontottál el, hanem egyszerűen hagyod az egészet úgy ahogy van, mert a szánalmas próbálkozásaid abba az irányba, hogy egyszer minden megjavulhat, elévültek. Talán akkor amikor már látod a másik ember arcában, hogy már csak te vagy az, aki maradtál és valamilyen lelkiismeret- furdalás szerű dolgot érzel és ő teljesen közömbössé vált. Meg van arra az esély, hogy ez valaha is megváltozzon? Meg fog ez valaha is változni? Mikor fog megváltozni?