Archive for 2012. június 27. szerda

Egy jelentős periódus végén

Mit mondunk akkor, ha véget ér egy fontos része az életünknek? Hogyan viselkedünk? Mit érzünk? Mit kellene éreznünk: örömöt, mert lezárult egy korszak vagy éppen szomorúságot, mert ez már sosem lesz vagy inkább valami mást?
Nos, akármelyiket is választjuk, furcsa érzés. Nem tudok vele mit kezdeni, mert gyakorlatilag azalatt a 12 év alatt szereztem azt a tudást, amit most az egyetemen fejlesztek. Az eddigi életem 2/3-ban jelen volt és egyszerre csak véget ért az egész. Egyszer megkérdeztük a fizikatanárunkat, hogy nem rossz, hogy nyugdíjba fog menni. Ő azt mondta, hogy a nyárral nem lesz gond, mert az amúgy is szünet, de az ősz, az borzasztó lesz. Viszont nekem ott van már most az a tudat, hogy olyan rendszerességgel, mint ahogyan az elmúlt 12 évben hétről hétre találkoztunk, nem lesz. Ne bonyolódjunk bele abba a közhelybe, hogy “találkozhatsz vele”, meg hogy “nem váltatok el haraggal”…persze…, nem…de ahogy a volt tanáraimhoz sem megyek el hetente, úgy vele sem fogok találkozni most már így.
Furcsa érzés belegondolni abba, hogy véget ért egy korszak. Furcsa érzés belegondolni abba, hogy most már nem megyek péntek esténként a zeneiskolába, nem fogom azt hallani, hogy “Atikám”. nem fogok látni egy élő jelenséget, aki képes volt puszta sugallatokkal elmondani, hogy mit is kell éreznem egy darabban. Persze legbelül tudom, hogy nem bírtam volna még egy évet, mivel az egyetem másfél szakkal nehéz, TDK-val nehezebb, MTT-vel brutál és ezzel együtt teljesíthetetlen. Nem tudok szétszakadni, bármennyire is jó lenne. Tudom azt is, hogy neki köszönhetem részben, a Tálas Edit díjat, amivel az elmúlt 12 évre rátették a pontot. Tudom azt is, hogy ezzel tagja lettem egy olyan csoportnak, ahol csak a legjobbak vannak ott. De ott van az is, hogy ez többé már nem lesz így.
Talán ilyen érzés lehetett az, amikor Tamás vagy Rózsa megkapták a Galadriel-díjat. Közhelyesen mondhatjuk életműdíjnak akár ezt is azt is, de természetesen az ember csinálja, amíg bírja.
Rossz lesz szeptemberben elkezdeni az újabb tanévet Ági néni őrző tekintete és vezetése nélkül. Rossz lesz az…nem is, már most is rossz az, hogy tudom, most lezárult egy korszak és ennyi volt…

Egy fanyar sütemény története

Nos, a történet ott kezdődött, hogy én mindig is nagyon szerettem a fanyar dolgokat, és sokszor kértem már anyát, hogy ugyan süssön már egyszer citromos sütit, ez így volt ezen a hétvégén is. Azonban anya ismét nemet mondott, ezért felcsaptam a sütis könyvet és így készülhetett el, a következő sütemény. Ajánlom mindenkinek! 🙂

Zöldcitromos-tejfölös muffin

Hozzávalók:

6 db lime
36 dkg cukor
25 dkg liszt
5 g sütőpor
15 dkg tejföl
8 dkg vaj
csipetnyi só
2 db tojás

1. 4 lime-ot (én citrommal csináltam, mert nem volt otthon lime) elfelezzük és kifacsarjuk a levét. Ehhez annyi vizet adunk hozzá, hogy összesen 2 dl legyen. Egy lábasba áttöltve felforraljuk 20 dkg cukorral együtt. Amint felforrt, sűrítsük annyira, hogy az egész ne legyen több 1.5 dl-nél. Ha ezzel elkészültünk, hagyjuk, hogy kihüljön.

2. Összekeverjük a lisztet és a sütőport, majd ezt is félre tesszük.

3. Összekeverünk 10 dkg cukrot a tejföllel, a vajjal, a korábban felforralt lime-os cukros sziruppal, a sóval. A tojásokat egyenkét beletesszük, majd a lisztes keveréket is beleforgatjuk.

4. Egy tepsit – de akár muffinforma is lehet, vagy bármi más, nem számít – kivajazunk, majd egy kis liszttel felszórjuk, hogy ne ragadjon oda sütéskor a tészta. Beleöntjük a sütialapot és az egészet 20-25 percre sütőbe tesszük. Kb. 180 fokra, ez gázsütőnél 4-es fokozat.

5. Miközben sül a sütink, 2 citromnak/lime-nak reszeljük le a héját, majd vágjuk félbe és facsarjuk ki. Ezt a héjas levet keverjük össze 6 dkg cukorral.

Miután megsült a sütink, vegyük ki és azonnal öntsük rá ezt a folyadékot.

Ez azért fontos, mert így még “melegen” az egésznek egy rendkívül kellemes és különleges citromos ízt és illatot adunk. Bon appetit!

Ez nem az a La Fontaine mese

Miért gondolja azt a mai napig még valaki, hogy ha nálam kihúzza a gyufát egyszer, vagy többször egymás után, akkor én még leszek annyira “türelmes”, hogy nem vágok vissza? Miért kell az, hogy egy csomó ismerősöm “vágyik” arra, hogy lássa ezt az oldalamat? Miért nem lehet leállni? Miért kell belőlem kihozni a legrosszabb oldalamat? Miért kell megmutatnom azt, hogy igen is, ahogy van kedves, empatikus…stb. oldalam, úgy van gonosz, aljas és bosszúálló is? Az elmúlt 2 hétben egyre több részén történt ez meg az életemnek. Aki ezek után még azt hiszi, hogy én mindig az a kedves, együttérző, támogató, segítőkész vagyok, akkor ki kell, hogy ábrándítsam. Ez nagyon nem igaz most sem és nagyon nem lesz igaz a későbbiekben sem. Már csak büszkeségből fakadóan sem fogok bocsánatot kérni olyan emberektől akik nagy mértékben ellenem tettek és azt hiszik, hogy ez a normális, illetve azt, amit ők tettek. Neeeem, ez nem így lesz. Dóri szokta azt mondani rólam, hogy téged csak egyszer kell megsérteni, és ez nagyon így van. Én sosem felejtek, minden ellenem tett dologra emlékszem és valóban, ellenem csak egyszer kell tenni és egy életre megjegyzem. Lehet onnantól kezdve Mária-ruhában való térdencsúszó könyörgés és bocsánat kérés, az már nem lesz ugyanaz. Az már más. Akkor már nem lesz ugyanolyan a kapcsolatunk. Remélem ez mindenki számára világos. Nem kell velem jóban lenni, nem kell engem szeretni, csak egyet kérek: ha már kibeszéltek akkor azt úgy tegyétek, hogy ne jusson vissza hozzám. Olyannak mondjátok el, akiről tudjátok azt, hogy nem fogja nekem visszamondani, mert kevés dolgot utálok jobban, mint azt, amikor valakiben nincsen annyi gerinc, hogy odaálljon elém és elmondja, hogy mi a baja. Alapvető gerincességünk alapelvének kellene lennie annak, hogy ezt megtegyük. Csak a legtöbb emberben nincsen annyi porcfoszlány sem, hogy ezt megtegye. Undorító és szánni való…nem tudok erre mást mondani. És ugyanezt mondom arra is, ha az emberekben nincs annyi bátorság és józan paraszti ész, hogy igen is számoljak azzal, hogy oké, megtehetem ezt a lépést, de akkor számoljak minden egyes következményével. Remélem ha már volt pofátlanul aljas jellemük arra, hogy a hátam mögött pletykáljanak rólam és utána pedig úgy viselkedjenek ahogy sem az illetőkhöz, sem pedig hozzám nem méltó, akkor vállalják a következményeket. Mert ennek igen is lesz folytatása, ezt nálam MINDIG megtorlás követi.