Archive for 2011. december 29. csütörtök

Nem arról szól…

A minap volt egy beszélgetésem az egyik mötötössel és első pillanatban, a felszínen örültem neki, hogy azért mégis csak jó Budapesten élni, hiszen itt vannak azok az emberek, akiket a barátaimnak tartok. Vagyis egy jelentős része a barátaimnak budapesti…ez így helytállóbb.
Szóval éppen beszélgettünk és egy idő után az átlagos genyás beszólogatások helyét átvették a surlódósabb, intrikásabb, sokkal mélyebb és itt-ott már-már bántó megjegyzések. És óhatatlanul is az jutott eszembe, hogy amikor már 100 %-os volt, hogy szeptembertől itt fogok élni eldöntöttem, hogy nem akarok úgy közelebb kerülni, hogy nemcsak ők, de én is azt érezzem, hogy kicsit is rá/rájuk erőltetem magam. Felesleges cukorpapírba csomagolni az egészet, mindannyian tudjuk, hogy igen is vannak minden egyes baráti körben olyanok, akik baráti kapcsolatai sokkal egyoldalúbbak, mint amilyennek kellene lennie. Kicsit olyan ez, mint a művészet és művészélet, ne az okozzon egyéni sikert, ha odatolom magam a másik arcába és arra hívom fel a figyelmet, hogy én mennyire baromira jó vagyok, hanem az, amikor teljesen ismeretlen, random ember jön oda hozzád és azt mondja “hogy te mennyire jó vagy!”
Ahogy a művészetben, úgy a hétköznapokban is ennek kellene érvényesülnie. És ahogy telt-múlt ez a három hónap, végig azt éreztem, hogy azok, akikkel jobba lettem az MTT-ből, velük a barátságunk közös. Nem egyoldalú, hanem kvázi megvan az a közös hang, ami miatt ő is jól érzi magát a társaságomban és én is jól érzem magam a társaságában. Ugyanakkor az elmúlt nap ezt tökéletesen megdöntötte.
A burkolt, vélt vagy valós elhangzott mondatokon túl a kimondott, teljesen determinált kijelentések estek a legrosszabbul. Nemcsak azért, mert eloszlattak minden kétséget az illetővel kapcsolatban, hanem azért is, mert csalódnom kellett az emberekben. Csalódni mindig rossz dolog, de egy jó emberismerőnek egyenlő a tragédiával. Összeomlik az az eddig felépített önkép, amely tartja a világomat, és a hülye és teljesen alaptalan túlmisztifikált érzeteken túl rájön az ember arra, hogy még mindig érhetik meglepetések.
Azt hitted, hogy ennyi év után, már nem sodor eléd az élet furcsa embereket? Hát tévedsz! Sajnos folyamatosan lesznek ilyenek. És a legrosszabb az egészben az, hogyha a különböző már-már bunkó megjegyzések a saját szakmádat érintik, amiben tudod, hogy igen is jó vagy, és az eddigi életedben azért küzdöttél, hogy te lehess a legjobb, az a betegnek egy rúgás a földön.
És a legfájóbb a dologban az, hogy ismered már önmagadat annyira, hogy tudd, mit fogsz erre tenni. Elő veszed a legalattomosabb, legkeserűbb énedet, amivel mindenkit és ez nem vicc, mindenkit elijesztesz magad mellől. Se szociális élet, se barátok, csak a tiszta és hihetetlen profizmus mind az élet negatív oldalán, mind pedig a munkában. Néha fáj ezt az arcot felvenni, de tudja meg mindenki, igen, én ezzel védem meg magam!

Boldogok a skótok

Ma úgy döntöttem, hogy sütni fogok sütit, mert Budapesten nem tudok, mert hát…nincsen tűzhelyem. 🙁
Szóval kitaláltam, hogy sütni fogok, mégpedig egy skót süteményt, az ún. Csokoládchipses linzert. 😀

Ez egy baromi egyszerű sütemény, a hozzávalók:
– 14 dkg liszt
– 2 evőkanál kukoricaliszt
– 6 dkg porcukor
– 12 dkg sótlan vaj
– 8.5 dkg félédes csokoládé
– a díszítéshez porcukor, és 1 db narancs

A sütőt 160 C-ra előmelegítjük, és egy tortaformába kivágunk egy köralakú sütőpapírt.
A lisztet, a kukoricalisztet és a porcukrot összeöntjük.

Ezt követően a vajat belemorzsoljuk, és jól összedolgozzuk.

Az utolsó lépések egyikeként a csokoládét összedaraboljuk. Egy jótanács: én úgy csináltam, hogy sütőpapírba beletettem a csokoládét és egy kalapáccsal összetörtem, így apró darabokra sikerült “kalapácsolni”. 😀

Ezt követően beledolgozzuk a feldarabolt csokoládét a már elkészült tésztaalapanyagba, és az egészet átöntjük a tortaformába. A tortaformába a tésztát egy kanállal lenyomkodjuk és villával lyukakat fúrunk bele. 😀 Végül pedig betesszük a sütőbe egy 35-40 percre. 🙂

És 35 perc sütés után már kész is. 😀 Jó étvágyat! 🙂

7/7-es törésvonal

Alapvetően nem szeretem a negatív blogbejegyzéseket és nem is szeretek ilyen állapotban blogolni, de mint egyfajta fájdalomlevezetés, vagy éppen feszültség kiadási lehetőség nyitott kapuként ott áll.
Valaki egyszer azt mondta, hogy az emberek mindig csak a negatív élményeiket mondják el mindenkinek, kvázi panaszkodják el és ha valami igazán jól történik, azt igen kevesen tudják, tudhatják meg. Természetes, hogy ez ránk, magyarokra különösen jellemző, hiszen mi elég pesszimisták vagyunk.
Viszont az elmúlt napokban megint érzem ezt a lejtőállapotot, amikor valahogy semmi sem úgy sikerül, ahogyan azt én szeretném és hihetetlenül lehangol. És ilyenkor érzem magam igazán keserűnek. Tudom, hogy meglepő, de nem mindig szeretem ezt az oldalamat, mert néha vannak olyan izoláló hatásai, amiken nagyon nehéz túllendülni és nehéz megoldani.
Tudom, ezt így kívülről nem olyan egyszerű megérteni, de higgyétek el, hogy néha ha azt a bizonyos szaggatott hospital-morgue vonalat látom, akkor nem egyértelmű, hogy melyik a jobb.
Ennek ellenére az elmúlt hét annyira jó volt. Végre 100 %-ban úgy éreztem – a Jing-Jang egyensúly helyreállítása végett -, hogy az MTT-s szociális életem normális lett. Eltűnt az a távolság a barátaim és én köztem, ami az elmúlt 4 évben fennállt. Hihetetlenül utáltam ezért Székesfehérváron lakni. Oké, hogy csak 67 km, de akkor is időben sok, mire eljutok A-ból B-be. Most pedig, ha felhívnak, hogy Te, nem jössz el, akkor ott vagyok 20 percen belül. És ez egy olyan érzés, ami képes olyan hatást adni, mint…
Ha a szociális élet rendben van, akkor a munka is rendben van; szokták “volt” mondani. De valóban, az elmúlt egy hónapban olyan eredményeket produkálok, amiken én is meglepődtem. Ilyen pl. a múltkori Alapozó szolfézs, amikor 4 db 5-öst is begyűjtöttem.
Nem sokára itt a félév vége és elkezdődik a “rettegett” vizsgaidőszak. Szerencsére a tárgyaim többségéből nincsen vizsga, tehát azokat két hét múlva egyszerűen csak befejezem. Ellenben a vizsgáim a következők szerint fognak alakulni:
– 2011. december 20. A zongorajáték alapjai
– 2011. december 21. Filozófiatörténet
– 2012. január 6. Családi szocializáció és fejlődéspszichológia
– 2012. január 9. A zeneelmélet alapjai
– 2012. január 16. A zenetörténet alapjai

Igazából a zongoravizsgától nem félek, mert már csak néhány darab van, amit fel kell mondanom holnap. A filozófiavizsgától megint nem félek, mert 1 Sartre írást nem olvastam el, de egyébként minden kész. A csaszofepszi órától kicsit jobban, mert még nem végeztem a kötelezővel, és kb. így vagyok a zeneelmélettel is. A zenetörténetről meg ne is beszéljünk, nem hiába toltam minél későbbre.

Viszont a mai napon megint volt egy törésem. Nem tudom megmagyarázni, hogy mi miatt, egyszerűen úgy éreztem, hogy valami megint kibilentett abból az egyensúlyból, amiben az elmúlt hetekben voltam. Nem érzem személyfügőnek a dolgot és még csak klikkidegennek sem mondanám magam. Egyszerűen amilyen képem eddig volt az emberekről bizonyos értelemben megdőlni látszik. Valahogy ok nélkül érzek olyan torzsát, ami szerintem egy barátságon belül nem normális dolog. És ehhez még hozzá jön az, hogy az emberek egyre több emócionális súlyt pakolnak rám, és nem akarom, hogy egyszer sok legyen és ez kifakadjon, mert ha most rossz, akkor az pokol lesz.