Archive for 2011. augusztus 22. hétfő

Dodiee mondta

Tegnap előtt feljöttem Budapestre, hogy megnézhessem a tűzijátékot az MTT-sekkel. Ez egy olyan esemény, vagy spontán rendezvény, amely mindig is különleges helyet fog elfoglalni az életemben. Idén különlegesen sokan voltak ezen a rendezvényen. A Ferenciek terén találkoztunk, ahonnan átmentünk Morganához – akinek nem mellesleg annyira különlegesen szép lakása van, hogy még – ahol óhatatlanul is elkezdtünk beszélgetni.
Táborról, emberekről, az MTT-ről kikerülhetetlenül. Dodieenak mondtam, hogy kissé előítéletes vagyok: minden emberről van egy kialakult képem, ami nálam nem számít beskatulyázásnak, hiszen ez nem egy olyan hely, ahonnan nem lehet pozitív vagy negatív irányba lépni. Ide zömmel azok tartoznak, akiket még nem ismerek igazán, vagy bár évek óta ismerek, de kicsit furcsán viselkednek velem, de egyértelműen nem kategorizálható negatívnak. Dodiee erre azt mondta, hogy olyan vagyok, aki ha azt mondja valakire, hogy nem szeretlek, akkor abból a szerepből nem lehet kilépni. Tehát bárki törheti magát, vagy szeretné megérteni, hogy én mit gondolok róla, bármit is tehet, nem fogom megkedvelni, ami, mint ti is látjátok, nem igaz.
Ezzel szemben van egy olyan lista, vagy van egy olyan csoportja az ismerőseimnek, akik már tettek olyan alattomos és gerinctelen dolgot velem szemben, amit képtelen vagyok megbocsájtani. Szoktam mondani, hogy ellenem csak egyszer kell ilyennek lenni, és akkor ott vége. Ehhez mindig is tartom magam, és azt hiszem, hogy ez Nektek is 100 %-ban érthető. Aki alattomos módon, gerinctelenül és jellemtelen csigaember módjára viselkedik bárkivel szemben is, azok számára nincsen mentség. Szerintem ez mindenki számára általánosan elfogadható és elfogadott.

Az a 3 nap

Szerdától péntekig 3 nagyon szép napot töltöttünk Pátkán. A történet ott kezdődött, hogy Csanády tanárnővel már évek óta beszélünk arról, hogy elmehetnénk egyet Pátkára sütögetni, beszélgetni…stb. És végre megtörtént! A Tanárnővel együtt 7-en voltunk.
Az első nap úgy indult, hogy délután fele lementünk Pátkára, majd elindult egy nagy, kötetlen beszélgetés, de tényleg mindenről. Ezt követte olyan 8 óra tájban a vacsora elkészítése, amelyet Gréta és Zita készített, a többiek pedig a hozzávalókat készítették elő. Nagyon finom volt, szóval minden elismerésem Nekik! 🙂
Nagyon jó érzés volt Tőlük az, hogy felköszöntöttek születésnapom alkalmából, ami pedig csak plusz mosoly jár. 🙂
A második napon megint csak folytatódtak ezek a kötetlen beszélgetések, reggeliztünk, utána dumáltunk, tollasoztunk, frizbiztünk, filmet néztünk, kvaterkáztunk. 😀 Vacsorára sütögettünk virslit, hagymát, zöldségeket, szalonnát. Eljött a Tanárnő húga is a gyermekével, és ott már a táborzűtnél folyt tovább a beszélgetés egészen fél 4-ig. (Természetsen az első napon fél 5-ig voltunk fenn. 😀 )
Az utolsó napon sajnos már csak 5-en maradtunk, mert Barbarának és Dórának el kellett mennie, de még volt együtt egy közös reggeli. 🙂 Délben elkezdtük elkészíteni a slambucot – ami egyébként bográcsban készült krumplistészta szalonnával, aki nem tudná…egyébként én is most tudtam meg, bár ennek az oka az lehet, hogy mi nagyon-nagyon-nagyon ritkán bográcsozunk -, ami nagyon finomra sikerült. Bár én nem szeretem, szerettem benne a szalonnát, de hát Uramisten, ki lehet azokat szedni belőle.
Aztán végül pénteken, azaz tegnap előtt délután 5-6 óra tájban elindultunk hazafelé. A beszélgetések és azok kicsit sprituálisabb vonala miatt, lelki feltöltődést is adott. Azt hiszem, hogy ez olyan élménnyé vagy alkalommá vált, ami preferálódik a mindennapok világában.

XIX

Kicsit azért furcsa érzés, hogy most már nem 18 éves vagyok, hanem 19…nem is tudom, hogy milyen lehet idősebbnek lenni, ha már ez is ilyen ijesztő. Tudod, amikor 17 éves vagy, vágysz arra, hogy végre eléred azt a bizonyos piroskarikás kort. Most, hogy tegnap betöltöttem a 19-et, semmi új érzés nem fogott el. Na és, még egy évvel öregebb lettem?! Ez van!
Nagyon sok minden történt velem ebben az egy évben, mondhatnám azt, hogy zömmel pozitívum, vagy zömmel negatívum, de ez nem lenne helytálló. Inkább úgy fogalmaznám meg, hogy bebizonyosodott, hogy bár lehet, hogy sokan, vagy vannak olyanok, akik borzasztóan nem tudnak elviselni, de ez az év bebizonyította, hogy igen is képes vagyok ezt kezelni, és egyszerűen átléptem rajtuk. Persze azért az elégtétellel tölt el, hogy nemcsak korombeli emberekről van szó, hanem idősebbekről is, és akár hiszitek, akár nem, ez nagyon jó érzés.
Előre tekintve megint csak egy elég húzós és hosszú év vár rám, reméljük a legjobbakat. Új lakóhely, új iskola, új feladatok, új mentorok, de azért a régi emberekkel. Befejezésül álljon itt az a már-már közhelyes József Attila vers, amit nem lehet ezzel az alkalommal sem kihagyni. 😀

József Attila: Születésnapomra

Harminckét éves lettem én —
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a “Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

“Ön, amíg szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” —
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj —

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

A paradoxon

Ma reggel amikor felkeltem, először éreztem azt hetek óta, hogy annyira szeretnék zongorázni. Nem tudom megmondani, hogy mi miatt, de valahogy görcsösen rámtört ez az érzés. Elképzelhető, hogy lelkiismeret-furdalásom van/volt amaitt, hogy egy ideje nem volt lehetőségem zongorázni, de egyszerűen az is, hogy mint egyfajta szükséglet, megjelent.
Előkerestem a nyári darabjaimat, amit nem ártana legalább valamennyire tudni addigra, amikor elkezdődik a zeneiskola – igen, aki még nem tudná, maradok a zeneiskolában még egy évet -és elkezdtem játszogatni. Furcsa, szinte megmagyarázhatatlan érzés vezetett arra, hogy én most Beethovent játszak. Nyilván eddig is szerettem játszani – nem a kedvencem a korból, de attól még szeretem -, de most egyszeűen nem bírtam abbahagyni. Konkrétan ez a Grande Sonata Pathetique volt. Nyilván, ha ti is meghallgatjátok, akkor meg fogjátok érteni ennek a roppant nehéz darabnak az egyszerűségét és tisztaságát.

Görcsös mosolyok

Amióta véget ért a tábor lassan-lassan készülök az egyetemre. Ja, aki még nem tudta volna, szeptembertől Budapestre az ELTE-BTK-ra fogok járni, Ének-zene szakra. Azt mondják a barátaim, hogy ez egy nagyon jó továbblépési lehetőség, és én is nagyon remélem.
Már voltunk bent a bankban, ahol megtörtént a számlanyitás, mint előfeltétele a beiratkozásnak. A beiratkozásos lapot már kinyomtattuk, beszéltem Zsuzsa nénivel az angollal kapcsolatban, Csöpi nénivel a jövő évi magyarral kapcsolatban, Ági nénivel a zongorával kapcsolatban. Sokat nézegetem az ETR-t, mivel elég “széleskörű”. És azt hiszem, hogy egyelőre úgy tűnik, hogy értem a szegény lelkét.
Most itt tartunk – királyi többes -, meglátjuk, hogy mi az, amit még meg kell csinálni. Ugyanis okosan kell az óráimat majd felvennem – gondolok itt elsősorban a pedagógiai tárgyaimra -, mivel 3. félévtől szeretném felvenni a magyar szakot is. Ahhoz viszont kell az emelt szintű magyar meg a nyelvvizsga, szóval nem egyszerű.

…ez a dilemma

Tegnap ünnepeltük meg Alus 20. születésnapját itt Budapesten. Ez volt – Nóli születésnapi bulija, ünneplése után – a második MTT-s berkekben ünnepelt születésnapja. Délután 4 órakor gyülekeztünk a Nyugati pályaudvarnál, és onnan mentünk át a helyszínre.
A születésnapon ott volt Rabyn, Mogyi, Snuff és persze Alus, illetve BigFoot, Estel, Peredhil, Alyr, Thirion, Kende és én. Nagyon sokat beszélgettünk, iszogattunk, nevettünk és azon ritka alkalmak között volt ez, amikor tudatosult bennem, hogy mennyire iszonyatosan jó lesz az, amikor felköltözöm Budapestre 3 héten belül. Nem lesz fizikai távolság a barátaim és köztem. Végre el tudok majd menni ilyen spontán közösségi happeningekre, nemcsak a rendezvényekre. Az élet szép 🙂
Más, Ibolyáéknál szálltam meg erre az egy éjszakára és néhány órával ezelőtt arról beszélgettünk, hogy szerinte jó-e vagy sem az, hogy az ének szakra vettek fel engem. Én úgy gondolom, hogy inkább csinálok vagy fogok csinálni olyan munkát – esetleges tanítás, de természetesen ez még nem biztos -, amit élvezek és elképzelhető, hogy nem fizetik meg eléggé, minthogy valami olyan munkát kelljen csinálnom, amit lehet, hogy megfizetnek, de minden részét egyszerűen gyűlölöm. Látom a családomban is a példát erre, hiszen Sanyó három műszakban dolgozik, és elképzelhető, hogy jól megfizetik, de a másik oldalról meg azt is látom, hogy mennyire belefárad abba, hogy rapszodikusan vannak a műszakjai: egyszer délután, másnap éjszaka, utána délután, majd reggel. Szóval mondhatom azt, hogy sokat keres, vagy jobban keres, mint egy pedagógus, viszont nem élvezi, vagy nem szereti a munkáját. Megérné azt csinálni, amit nem szeretsz, de jól megfizetik? Vagy inkább nem veszed meg a huszonhatodik márkás pólódat, de legalább imádod egytől egyig, A-tól Z-ig a munkádat. Nem is olyan egyszerű, ugye?

Tara alteregói újratöltve

Mielőtt elmentem táborba csak a harmadik évad 2. részéig tudtam megnézni a sorozatot, ugyanis akkor még nem volt elérhető a többi része. De – és itt a lényeg – tegnap újra rákerestem és már plusz új 5 részt lehet megnézni. Szóval most boldogság van és újra nézhetem az egyik legjobb sorozatot – amit szintén csak ajánlani tudok mindenkinek – Neked is Kevin -.
A harmadik évad eddigi részei röviden – SPOILER! – arról szólnak, hogy Tara megegyezik az alteregóival, hogy ki, mikor, milyen szituációban jöhet elő. Kate-ből stewardess lett, Michael filmet készít, a férj pedig továbbra is kertész. Tudom, hogy ez így nem hangzik annyira izgalmasnak, de tényleg nagyon jó. 🙂 Szóval Ti is nézzétek meg! 🙂

Az MTT

A történet pontosan július 19-én kezdődött. Tudtam, hogy lesz 0. nap a szervezőknek, és mindenképpen szerettem volna ott lenni, azért mégis csak felelős szervező az ember vagy mi. Ezért 19-én rohangáltam, mint a veszett egér, hogy mindent sikeresen be tudjak pakolni a táskába, bőröndbe; a rendi felszerelés meglegyen, a kották a papírok, a szervezői dokumentumok és persze az elhagyhatatlan és kihagyhatatlan Szent Excel.
Már körülbelül 19:00 volt, amikor végre sikeresen mindent eltettem és indulhattam ki a hatalmas pakkommal a vasútállomásra. Szerencsére a Dorina ráért, így ki tudott vinni, de így is nagyon nehezen tudtam mozogni, tekintve, hogy nagyon nehéz volt a holmim. (És ilyenkor mondja az ember, hogy egy darab gönce sincs, francokat! 😀 )
Szóval ahogy ülök a vonaton elkezdett szakadni az eső, és persze, hogy szakadó esőben kellett beérni a Délibe. Miután sikeresen átverekedtem magam a Lehel térig, és beléptem a házba, ahol a Sanyiék laknak, nyilván elállt az eső. Ilyeneken már meg sem lepődünk. Na mindegy…:D Igazán említésre méltó dolog nem történt. Ezen a napon már.

0. nap

Másnap reggel szerencsére Sanyót nem éjszakára osztották be, így ki tudott vinni a Keleti pályaudvarra a még mindig iszonyatosan nagy pakkommal együtt. A gyülekezőhelyen már ott volt Dani, Narb, Zsodoo, BigFoot, Mil, Ring, Grt és még sokan mások – a teljesség igénye nélkül -. Nos, ez a kis csipetcsapat elindult Forró-Encsre. Remélem, hogy már Ti sem lepődtök meg azon az egyszerű meglepetésen, hogy Forró-Encs előtt elkezdett szakadni az eső, ahogy tanult kollégám mondta “kötőszövetig átáztunk”. Tényleg így volt, leszálltunk a vonatról, és elkezdtünk futni az aluljáróba, ahol pedig térdig állt a víz, szóval semmivel sem voltunk előrébb. A helyi vasútállomásra kijöttek értünk azok, akik autóval érkeztek és így jutottunk el Boldogkőváraljára.
A 0. napot tekintve zömmel a beköltözések, díszítések, kipakolások…stb. kerültek előtérbe. Nórival felújítottuk a zászlókat, akasztókat tettünk rájuk és így tovább. És hasonlóan múködött ez az 1. nap első felében is.

1. nap

Reggel ismét folytattuk a díszítéseket és a táborhelyszín kialakítását. 2 óra körül megérkeztek a táborzók. A megérkezést követően elkezdődött a táborszervezők bemutatása. Leültünk a színpadhoz és Tamás csoportokként mindenkit bemutatott. Annyira aranyosak voltak a táborozók, hogy tényleg mindenkit megtapsoltak és igazi lelkesedéssel várták a következő programpontokat. Itt szeretném megemlíteni, hogy idén – bár lehetséges, hogy ez a szervezői funkcióból adódott – sokkal kisebbnek éreztem a szakadékot a szervezők és nem szervezők között. A példa végett: 2 évvel ezelőtt tényleg úgy éreztem sima táborozóként, hogy vagyunk mi a táborozók és az atyaúristen szervezők. Elérhetetlen magasság, megmászhatatlan hegycsúcs. De idén nem ez volt, legalábbis nálam biztosan nem.
A bemutatkozást követte a nemzetségi és családi idő, ahol voltak névtanuló játékok – ami egyébként az én mumusom, tekintve, hogy nevekkel és arcokkal igen-igen hadilábon állok; nagyon nehezen tudom megjegyezni azokat és nagyon sokáig tart, mire a passzív tudásból aktív tudás lesz – is. Idén Esgal népében voltam – a sindák -. Egyébként a keretjáték az volt, hogy Ithilien földjét újra be akarják telepíteni, népesíteni és erre a feladatra érkeznek a telepesek: a sindák, Dol Amroth lovagjai, a Minas Tirithből érkező emberek és a Haradból érkező szakadárok. Már ez az első nemzetségi alkalom is nagyon megfogott, ugyanis sok közösségépítő játékot játszottunk – a névtanulós játékokon túl – amik az első lépései voltak annak, hogy egy nagyon jó közösséget építsünk, építsenek ki idén is.
A közösségi időt követte a tábor IN-es megnyitása, amely keretében az NPC-k megérkeztek. Fantasztikusan, hihetetlenül pozőr zenéje volt Faramirnak és udvartartásának. Azt hiszem, ha meghallgatjátok, ebben egyetérthetünk.

Amint véget ért a keretjátékos része az estének felhívtam Ibolyát, hogy amint megtudja a ponthatárokat, azonnal hívjon fel, és ő nem is késlekedett így tenni. 8 óra után néhány perccel csörgött a telefonom. Kiderült, hogy ének szakra 398 volt/lett a ponthatár, és mivel oda megkaptam a maximum pontot a gyakorlati vizsgán így felvettek. Igen, FELVETTEK. 😀 😀 Elmondhatatlanul boldog voltam és ezt az örömöt csak az növelte, hogy a táborozók és szervezők egy nagy hipp-hipp hurrá és éljenezés után odajöttek gratulálni. Hihetetlenül jól esett, hogy együtt örülnek/örültek velem és persze maga a tény is, hogy jövőre ott tanulhatok tovább, ahol igazán szerettem volna, az ELTE-n. 🙂

2-3. nap

A második nap a kötelező körökön túl a családi vetélkedővel indult. Ennél a feladatnál állomást vezettem. A feladat az az volt, hogy készíteniük kellett egy ritmusjátékot a náluk levő – minél több – eszköz felhasználásával. Természetesen hangszereket nem használhattak, de kabátokat, és zipzárakat és énekhangokat minden további nélkül. Nagyon élveztem és volt jópár olyan produkció, ami reprodukálhatóságát tekintve is megállná a helyét bárhol.
A harmadik nap érkeztek meg végre IN-ben is a rendvezetők. A keretjátékos háttere az volt, hogy a király csak akkor fogja megadni a népeknek a letelepedés jogát, hogyha azok kreatív tevékenységükkel is biztosítják Őt abban, hogy igen is alkalmasak arra, hogy letelepedjenek, és ők legyenek Ithilien telepesei. IN-ben Linrandírnak hívtak, aki egy tünde dalnok volt és ő is csak a telepesek kreatívságának növelése érdekében érkezett Királyfőre. A pozőr bevonulás után volt egy rendi játék – a családi vetélkedő sémájára -. Személy szerint nem éreztem annyira közösségépítőnek, mint amennyire annak kellett volna lennie, de azért az valljuk be, hogy elég ramaty idő volt azon a napon is. Valószínűleg ez lehet az oka annak, hogy a házunkban ótvar piszok és sár volt – egyébként Rabynnal, Grtvel, Alyrral, Zsodooval és Szederrel voltam egy szobában -, amit nyilván csak tetézett az, hogy nem volt egy normális lábtörlő vagy sárkaparó, amivel megoldhattuk volna azt, hogy a lehető legkevesebb sarat vigyük be a szobánkba.
Tehát a pozőr bevonulás és rendi vetélkedő után volt egy 1 órás kis rendi megbeszélésünk, amit leginkább az operatív megbeszélések és teendők tettek ki. A megbeszélés után átvonultunk a Trollba, ahol a rendvezetők elmondták, hogy a valóságban miért is késtek ennyit (Articsókafalva rulezzzz). 😀 😀

4-5. nap

Az első rendi alkalomra azt találtam ki, hogy ritmusjátékokkal és kánonnal egybekötve megtanuljuk a Tuéj tuéj kezdetű ghánai népdalt, illetve ehhez kitalálunk különböző ritmusjátékokat – értelemszerűen -, amivel színesíteni lehet a produkciót. Ötödik napon pedig a Quimbynek a most múlik pontosan című száma volt a rendi munka tárgya – természetesen összekötve a ghánai népdallal -, ezzel egyfajta ívet adva a két rendi foglalkozásnak. Az ötödik nap estéjén a Trollban volt jelenésünk, ahol ezt a két darabot előadtuk. A struktúra szerint a Tuéj tuéjt kétszer minden kíséret nélkül, másodszorra ritmushangszerekkel és gitárral szintén kétszer, és végül kétszer 3 szólamú kánonként. Annyira szépen elénekelték, hogy borzasztóan büszke voltam rájuk. 🙂
Ezt követte a – van-e ki e számot nem ismeri – Quimbytől a Most múlik pontosan, amit annyira tisztán adtak elő, hogy tényleg – és ez most nem túlzás – rázott a hideg és a legjobb az az volt, hogy a közönség sorai is teljesen elcsendesedtek: senki sem beszélt, senki sem zörgött, hanem szinte csukott szemmel hallgatták végig a darabot. Amikor befejezték Cucc megkocogtatta a hátamat, majd azt mondta, hogy ezt még egyszer énekeljük el, mert a visszatapsolásból egy az egyben ez hallatszott ki. Természetesen eleget tettünk a kérésnek, és örültem neki, hogy Estel gitárjátéka és Petr harmonikajátéka is színesítette ezt a performanszt.

6. nap

Másnap reggel megyek be a rendi foglalkozást megtartani, majd elkezdték mondogatni, hogy milyen jó volt a tegnapi előadás, és ugye csinálunk még ilyent. Akkor vettem egy nagy levegőt, felvettem a mosolyt az arcomra és megtanítottam nekik két dalt a nemzetköziség jegyében – tekintve, hogy nálam volt az egyetlen egy külföldi rendi tag, Petr -: az Ellopták szívemet és a Námornikova zena című cseh dalt. Ezt a két éneket este a keretjátékos temetés után adtuk elő és azt hiszem, hogy a hangulatnak megfelelő fogadtatásban részesült.
(Zárójelben megjegyzem, hogy a 4. napon azaz vasárnap mentem Zsodoo hoz a színpadra. A helyzet az volt, hogy a színpad előtti részt felszórták kavicsokkal. Itt történt az a zseniális eset, hogy beleléptem egy 5 cm-es rozsdás szögbe. Egy élmény volt! Viszont a dolog jó oldala az az volt, hogy nagyon sokan jöttek segíteni és tényleg jól esett az az együttérzés, amit akkor kaptam. Ezt sosem fogom Nektek elfelejteni. 🙂 Szóval Márk bevitt a szerencsi ügyeletre ahol kitisztították a sebemet és kaptam tetanuszt. A dolog rossz oldala, hogy két napon keresztül fájdalomcsillapítókat szedtem, mert nem tudtam ráálni a lábamra. A tempót persze tartani kellett. De tényleg minden esetben támogató kezekre és emberekre találtam, akik ott segítettek, ahol csak tudtak. 🙂 )

7. nap

Ez volt a DSD azaz a Dark Side Day. Imádtam minden pillanatát. A legjobbhoz egy történet kapcsolódik, amit jó páran már 27-szer hallottatok. A nap lényege az volt, hogy a tábor bedarkult és a rendi foglalkozásoknak is ezt kellett tükröznie. Erre a napra egy modern számot terveztem illetve a Vadászok dalát a Dzsungel könyvéből. Eljött Gothomg – GOTHMOG!!!! – meghallgatni a dalt, majd odajött, megütögette a vállamat és azt mondta: “Te vagy a leghűségesebb szolgám. Válassz ki egy tündelányt és én magam vágom ki a veséjét!” 😀 😀 😀 😀 Übervicces volt az egész és iszonyatosan élvezte mindenki. És egy ilyen mondat után már nem tudtam mit mondani Rá, csak azt, hogy “ÉLJEN GOTHMOG!!!”. 😀
Vagy a 6. vagy a 7. napon a táncos rend – Nóri vezetésével – előadott egy táncot, amelynek félelmetesen jó volt a zenéje. Remélem, hogy Nektek is tetszeni fog majd.

8. nap

A 6. napi fantasztikusan ramaty idő miatt a hadijáték erre a napra került át. Bár a gyógyuló lábam miatt csak bíróként vettem benne részt – egyébként sem vállaltam volna, hogy játszom benne…basszus nézzetek rajtam végig -, de így is nagyon-nagyon élveztem. Azt hiszem, hogy ezen a napon…de elképzelhet, hogy a 6. napon volt a csapatelőadásunk. Az előadásunkba bele kellett tenni a bölcsességet, mint fogalmat és két mondatot. Az egyik az “Add ide a fejszém!”, a másik pedig azt hiszem a “Hozd a fegyveremet!” mondatok voltak. Kitaláltuk, hogy mi lenne, ha a Rómeó és Júliát adnánk elő tündésített verzióban. Elkezdődtek a jelentkezések a szerepre, és így vagy úgy – mielőtt Kevin azt gondolná, hogy kijártam magamnak, NEM – Lőrincz barát szerepét kértem/kaptam, azaz én lettem Lörond mellon. 😀
Esgal rám adott egy baromi meleg és nehéz lila anyagott, amiben nem tudom, hogy hogy néztem ki…de el tudom képzelni. 😀 Szóval a 6. jelentben megjelenik nálam a két szerelmes, hogy összeadjam őket. Már az nevetséges – és ez most minden degradáló jelentés nélkül – volt, ahogy kiléptem, de az, hogy még ezt meg is tapsolták…az már mindennek a teteje volt. Próbáltam a lehető legkomolyabban elmondani a szövegemet, hogy összeadjam a két szerelmest…”és persze a Földet is be kell népesíteni” 😉

9-10. nap

A 9. napon voltak a mestervizsgák. Mondanom sem kell, hogy mennyire féltem amiatt, hogy nekem nem lesz egy darab mestervizsgázóm sem. De szerencsére ez a 7. napon kiderült, hogy nem így lesz. Szóval a 7. napon adtam nekik egy improvizációs feladatot, amit Cinnia és Adrienn továbbgondolt, és persze Estel gitárkíséretének segítségével meg is született a konkrét mesterdarab. Szóval a 9. napon lóhalálában még beénekeltettem őket, amikor jött Ring, Virág és Hanna – a 3 fős zsűri – és meghallgatták őket. Nem kis megbeszélés után úgy döntöttek, hogy mind a ketten – Cinnia és Adrienn – meg fogják kapni a mesteri címet.
Az este úgy folytatódott tovább, hogy a rendi bemutató keretében a mesterek és a rend is előadta azt, amit eddig még nem. Nekünk konkrétan ez a mesterdarab volt, illetve a Siyahamba nevű 4 szólamú darab. Annyira büszke vagyok Rátok/Rájuk, hogy ezt is meg tudták tanulni és tényleg nagyon ügyesek voltak. Ilyen rendet szeretnék a jövőben is vezetni, Veletek. 🙂
A mesteravatás a 10. napon történt, persze erről konkrét infókat, még a másik oldalról sem árulhatok el, annyira titkos. 😀 Az este fénypontja a buli volt DJ Áfival.

11. nap

A 11. nap volt a tábor mélypontja, kiemelve azt a részt, amikor a táborozók elmentek, a szervezők pedig maradtak. Visszamentünk a táborba leültünk a tűzrakóhely köré és senki sem szólalt meg percekig. Furcsa volt látni elsőszervezőként azt, hogy még a vén csatalovak – gondolva itt azokra, akiknek ez már a 8. táborszervezésük volt – is ott ültek és nem tudtak mit mondani. Itt értettem meg először azt a mondatot a GYU 3-ból, amikor Frodó azt mondja, hogy hogyan vegye fel a régi élet fonalát. Szerveztük a tábort már egy jó ideje és egyszerre csak azon kaptuk magunkat, hogy véget ért. Egyfajta megmagyarázhatatlanul keserű és szomorú érzés vegyült egy különös eufórikus érzéssel.

Folytathatnám itt a történetet azzal, hogy igen, ez és ez történt a plusz egyedik napon, vagy éppen azzal, hogy a vidám komédiás rend minket sem hagyott csak úgy, két paródiával, vagy éppen azt, hogy mégis mennyit aludtunk és mennyi kávét ittunk…de azt hiszem, hogy ez teljesen felesleges. A lényeg az, hogy olyan emberekkel sikerült beszélnem, akikkel eddig még soha, vagy nagyon ritkán: Alus, Dani, Tamás, Zsodoo, Esgal, Olosta, Nóri, Lyona és még folytathatnám a sort. Olyan érzés ez, mint mikor rájössz arra, hogy akik körülötted vannak, azok mind-mind szeretnek Téged és megérted, hogy mennyire közel is álltok egymáshoz és mennyire is sokat jelentetek egymásnak és persze az is, hogy hihetetlenül fontos a barátságotok a másik számára. És ez az, ami meg magyarázza, hogy mitől is olyan különleges és egyedi ez az szekta, amit mit MTT-nek hívunk. 🙂