Archive for 2011. július 18. hétfő

Megtehetnék…

Ma megtudtam, a június 18-i ECL nyelvvizsga eredményét és úgy gondolom, hogy – ha most vulgáris kifejezést szeretnék használni, elküldeném az egészet a jó édesanyjukba – egyszerűen hihetetlen, hogy harmadik alkalommal sem lett meg az írásbeli nyelvvizsgám. Most 3 ponttal.
Hihetetlen módon ki vagyok akadva. Nem is azért, mert nem lett meg, hanem azért, mert a szóbelim emg 87 %-os lett. Amennyiben a szóbelin is szavakat használok, mert ugye azokat használok és elvben egy szinten vannak, akkor ez nem lehetséges. Fel vagyok háborodva azon, hogy megint nem lett meg, és a legjobban az bánt, hogy sokat készültem rá. Ha emiatt nem fognak felvenni, nem tudom, hogy mi lesz. Most konkrétan azt éreztem, hogy közel voltam ahhoz, hogy kirobbanjon belőlem a keserűség. De nem tudom, hogy mit fogok csinálni majd a táborban, ahol csütörtökön ki fog derülni, hogy vajon felvettek-e vagy sem.
Szóval azt hiszem, hogy nyelvvizsga-központot fogok váltani, és keresek egy olyan helyet, ahol le lehet tenni a középfokú vizsgát, mert nem állapot, hogy már harmadszorra megyek el és 1-1.5-3 ponttal nem lett meg.

Piertotum Locomotor

Csütörtökön Ibolya, Zita – a volt iskolatársa – és Dani, meg persze én elmentünk Parndorfba és Bécsbe. Tudjátok, hogy én nem igazán szoktam eljárni magamnak ruhát venni, csak évente egyszer, a tábor előtti csütörtökön. Ami most, azaz július 14-én volt.
Reggel indultunk olyan 7 óra környékén a Szabolcs utcából, majd a Lehel téren felvettük a Zitát és indultunk is. Nagyon hamar – alig 2 óra alatt – odaértünk Parndorfba. Erről azt kell tudni, hogy egy patkóalakú üzletsor, ilyen ún. outletekből áll és mindenhol márkás cuccokat lehet kapni relatíve olcsón, vagy olcsóbban, mint Magyarországon.
Mivel ez az év egyetlen ruhavásárlási lehetőségem, így igyekeztem azért jó dolgokat venni, sokat és olcsón. Persze ez egy olyan háromszög, amiből elég nehéz kijönni. Jót és sokat, de nem olcsón, sokat és olcsón, de nem jót, jót és olcsót, de nem sokat.
Vettem 4 pólót, 2 pulóvert, két farmert, két kávét, egy cipőt és 10 szem csokis bombont. Hogyha összegezni szeretném az egészet. 🙂

Tegnap fel is avattam az egészet…vagyis egy pólót, egy pulóvert, egy cipőt és egy nadrágot, amikor elmentem Rubyval és Dórival a HP 7/2-re. Úgy éreztem, hogy végre nekem is vannak normális ruháim. Tudjátok Ti is, hogy mennyire külsőségre épülő ez a mai (magyar) társadalom. Ha rongyokban jársz, kinéznek onnan. Nyilván rongy szó alatt nem a különleges ruhák értendőek, hanem azokra a ruhákra, amik ilyen ápolatlanul rongyok. Igazából ezt az irányultságot tökre nem értem, mert miért nem hordhat mindenki olyan ruhát, amilyen ruhát csak akar. Szóval felhúztam egy ilyen – Dóri elmondása szerint – sötéttégla színű pólót, egy fekete kardigánnal, kék farmerrel és kék cipővel. Tulajdonképpen nem szoktam színes ruhákat hordani a…szóval amiatt, ezért mindig meghökkentő, ha színespóló van rajtam. 😀 Azt hiszem, hogy Ruby is meglepődött…:D Ugye, hogy ugye? 😀

Ami pedig a filmet illeti, nekem nagyon tetszett, bár szokás szerint Rubyval végignevettük az egészet. (Ha tudnátok, hogy mennyit hallgattam emiatt a Dóritól, hogy: “mindenki ott sírt, én meg csak azt láttam, hogy te mellettem rázkódsz a nevetéstől, és csak attól féltem, hogy egyszer csak kitör belőled a nevetés és mindenki felénk fog fordulni”.) Jó…tényleg nem tehettem róla, Ruby folyamatos háttérkomenteket csinált, amelyek reflektáltak korábbi filmes élményeinkre. Szóval…mindenképpen megérte megnézni. Bár azt hiszem, hogy nem ártana, ha még egyszer megnéznénk. Megígérem, hogy megpróbálom nevetés nélkül végignézni a filmet. 😀

Meg kell, hogy mondjam a legjobban az tetszett a filmben, hogy végre nagyobb szerepet kaptak a tanárok. Tudjátok eddig nem jött át – hogy ilyen XXI. századi marginális zenei kifejezést használjak -, hogy egyáltalán ők tudnak varázsolni. Nem úgy, mint mondjuk a Gyűrűk Urában, ahol mindenki tudja, hogy Gandalf a megtéveszthetetlen, megkérdőjelezhetetlen, nagyhatalmú varázsló.
Ugyebár a Harry Potter filmekben az volt a legnagyobb probléma, hogy Minervát láttuk varázsolni ezt a részt leszámítva egyszer, Perselust kb. 2-3-szor, és kb. ennyi. Azt sem tudjuk, hogy a többiekkel mi van, vagyis kik ők egyáltalán. Szóval lehettek volna sokkal de sokkal könyvhűbbek is – ha egyáltalán van ilyen szó -.
Azt hiszem, hogy a legjobb és a legnagyobb alakítást – amelyben megegyezik a filmes karakter és a színészi elvárás – azt Maggie Smith nyújtotta. Különösen aranyos volt az a rész, amiben kimondja azt a bizonyos varázsigét, majd megfordul és megszólal, hogy már úgy várta, hogy ezt a varázslatot használhassa. 🙂 🙂 Übercuki, de komolyan. Szóval ő alapvetően szerintem a bölcs öreghölgy, vagy bölcs öregasszony, aki mindig, mindent helyesen és jól tud. Szóval, én nagyon örülök, hogy végre normális, megillető szerepet kapott.
Ami csalódás a filmben az az volt, amikor a Perselust alakító Alan Rickmannek a könnyét begyűjti a Harry. Szerintem állatira nem rá vallott az ahogyan azt megírták. Szóval minden elismerésem Alan Rickmannek, de ezt lehetett volna jobban, szerény véleményem szerint.
Miután kijöttünk a moziteremből, a Dóri azt mondta, hogy ezzel véget ért egy korszak, hiszen effektíve gyerekkorunktól mentek ezek a részek, de én nem érzem ezt ennyire fájónak. Úgyis meg fogják csinálni még egy jópár év múlva, mint ahogyan minden filmet. 🙂

Szervezői érzések

Éppen azon gondolkodtam ma reggel, hogy az elmúlt két napban folyamatosan a táborról álmodtam. Két nappal ezelőtt konkrétan azt, hogy már a 4. nap volt és elkezdődtek a rendi foglalkozások, én meg vittem nekik a kottákat, mire egy kiscsaj, akit nem láttam, de tudtam, hogy ott van és a rendem tagja, kijelentette, hogy ők nem akarnak rövid dalokat énekelni, hanem a Carmina Buranat akarják előadni a rendi bemutatón, mert az addig még nem volt. A következő kép már az volt, hogy a tábor végén leintem a darabot az előadás végén. Miután felébredtem kicsit azért megijedtem, hogy lehetséges, hogy le kellene fénymásoltatni azt is. 😀
Ma éjszaka pedig azt álmodtam, hogy összehívták a szervezőket ilyen vis maior jelleggel, mivel az egyik újtáborozó súlyosan megszegte a GYIK játékot. És a büntetése az volt, hogy az összes táborszervezős és topik hozzászólást végig kellett olvasni. Azt hiszem, hogy mostanában elég pihent dolgokat álmodok. Tényleg annyira agyrém az egész, bár remélem, hogy ettől még nagyon jó lesz. Félre ne értsetek, persze ettől függetlenül nagyon szeretem a szervezés minden percét, de komolyan. Nem érzem már azt, amit akkor nagyon, amikor beléptem az MTT-be, meg még az első főszervezésem előtt, hogy mindenki baromira tartozkodik tőlem azért, mert vidéki vagyok?, vagy nem vagyok ott annyit, mint amennyit kellene? Nem tudom. Változnak az idők, meg az emberek, ahogyan én is.
Amíg nem szervez az ember tábort, addig sokszor van olyan, hogy egy új hozzászólás sincsen a fórumon, de ilyenkor nem, és ez annyira jó. 🙂 Oké, tudom, hogy ezek mind-mind kicsinyes dolgok, de valahogy ezek az élet apró örömei. 😀
Amikor anno beléptem az MTT-be, mindig is azt reméltem, hogy egyszer én is szervezhetek, és ezek úgy tűnik megtörténnek. Fantasztikus érzés az, amikor megbíznak az emberben és tényleg érdekli őket a saját véleményed. Ez éppen akkor tudatosult bennem, amikor idén Farsangról jöttem haza. Végre 100 %-ban éreztem, hogy bár lehetnek olyan események, amikor “anyátlannak” érzi magát az ember, de ezek az idők fokozatosan elmúlnak, és ez hihetetlenül boldog érzés. 🙂 🙂

Jeges tea a Harper-szigeten

Tegnap elkezdtem végre összepakolni az érettségis és a gyakorlati vizsgás cuccaimat, ergó a könyveket. Tudjátok, anyáék nem voltak itthon két hétig, és addig itt tanultam lent, így persze az összes holmimat lehoztam. Tegnapra jutottam el odáig, hogy most már azért össze kellene ezeket rámolni.
A 11. és 12-es könyveimet levittem a pincébe, kivéve persze a magyar és ének könyveket, ugyanis azok felkerültek a szobámban levő felső szekrénybe. Az asztalomról eltűntek a szakkönyvek és végre rend lett. Rávettem magam még arra is, hogy letörölgessem a bútorokat – bár persze nem mindegyiket 😛 -, hiszen az nagy meló. Tudjátok, a feketebútorokon könnyen meglátszik a por, ahogyan a feketeszúnyegen is. 🙂
Ahogy pakoltam, megtaláltam azokat a receptkártyákat, amiket Ibolyától kaptam még tavaly a 18. születésnapomra…vagy tavaly karácsonyra. Ezek a kártyák tartalmaznak hideg és forró tearecepteket illetve tea-és desszertsütemény leírásokat. Így erőt véve magamon tegnap elkészítettem a Jeges tea névre hallgató italt. Az elkészítése teljesen egyszerű volt, alapvetően egy feketeteát kellett készíteni, minden különösebb hozzávaló nélkül – amennyiben a citrom és a cukor nem számít annak 😀 -, majd pedig a hűtőbe kellett tenni. Így amikor ma hazaértem a boltból már egy finom, hideg tea várt. 🙂 🙂 Kileng a boldogságfaktor. 😀

Más, előző blogbejegyzésemben említettem, hogy megnéztem a Tara alteregói sorozat eddig megjelent részeit. Mivel azzal végeztem, így új sorozatot keresztem, ami a Harper-sziget névre hallgat. Már megnéztem belőle 2 részt. Azt azért rögtön le kell, hogy szögezzem, merőben eltérő a Tara alteregóitól. Ugye az egy kedves, jópofa, mondhatni realista sorozat, míg a Harper-sziget inkább a misztikus thriller és a horror keveréke. De ez is nagyon tetszik. 🙂 😀

Tara alteregói

Mint az előző bejegyzésekből kiderült, július 4-én letettem a gyakorlati vizsgámat, kedden pedig hazautaztam.
Július 7-én úgy voltam vele, hogy ennyi idóta, hülye vizsga után végre nekem is kijár, kijárhatna a nyugodtabb pihenés.
Tudjátok, hogy nagy filmes vagyok, és nagyon szeretek nézni ilyeneket, de szinte szeptember óta nem volt egy olyan napom, amikor azt mondhattam volna, hogy ma semmit sem csináltam, csak filmet néztem.
Ezért csütörtökön leültem és eldöntöttem, hogy végre megnézem a Tara alteregói c. sorozat részeit. Persze nyilvánosan még csak az első és második évad vált elérhetővé, illetve a harmadik évad első két része.
Nem tudnám konkrétan megmondani, hogy mi az, ami igazán tetszik benne. A történet az, hogy van egy Tara nevű nő, aki többszörös tudathasadásban szendved: van egy kamasz nimfomán énje, T. Egy tökéletes Bree-féle háziasszony énje, Alice. Valamint egy sörivó pasi, Buck.
A történet előrehaladtával meg-megjelenik egy-egy alteregó: Gimme az állatias lény; Nyuszi, Tara 5 éves önmaga és egy pszichológusnő akinek egy nagyon különleges neve van, amit azt hiszem, hogy Shoshananak kell írni.
Az átváltozásai lényege mindig valamilyen családi konfliktus vagy a férjével, vagy a gyerekeivel.
Alapvetően azért mondom – most, hogy ezeket leírtam -, hogy nagyon tetszik, mert – pl. – a 3. évad első részében Tara visszamegy az egyetemre és egy eszzét kell írnia a hisztériáról, mint betegségről, de nem igazán megy neki, és ezért az alteregói együtt segítenek neki, különös tekintettel a pszichológusnő. Annyira jó lehet, hogy ha van az embernek egy ilyen kis “alteregó-csapata”, akik bármilyen körülmények között segítenek neki, nem de…?
Szóval, most úgy érzem, hogy ez az új kedvenc sorozatom. Az egyetlen egy probléma vele az az, hogy egy évadban összesen 12 rész van, amelyek kb. 25 percesek, szóval csütörtökön végig tudtam nézni az első, szombat-vasárnap a második és ma pedig a harmadik évad első két részét. (Nem hanyagolható el, hogy Toni Collette – a főszereplő Tara – az első évadért Emmy-díjat, a másodikért pedig Golden Globe-díjat kapott. 🙂 )
Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy azért van benne néhány vulgáris és alpári szóhasználat, de mégsem annyira megbotránkoztató, mint pl. amikor a South Parkban ezt teszik. Itt inkább a cél az érzékletesebbé tétel lehet. Meg egyébként is, bárki mutasson nekem egy olyan családot, ahol nem beszél senki sem csúnyán. Ugye, hogy nincs? Szóval szerintem ezzel csak közelebbivé teszi a történet különcségét -a tudathasadást – a rendező. 🙂

Vágyak és vizsgák

A szóbeli érettségi utáni héten, azaz június 27-én muszáj volt elkezdeni a készülést a gyakorlati vizsgámra. Tudjátok, amikor anno februárban le kellett adni a jelentkezést, másodikként megjelöltem az ELTE-BTK ének-zene szakot.
Nyilván benne van ilyenkor az emberben, hogy azért ez mégis csak ének szak, amire csak nem jelentkeznek annyian. Ezen felül még az is ott van, hogy kevés hallgatót vesznek fel – mindössze 22-t -, és persze az is meglepő, hogy erre pasik nem nagyon szoktak jelentkezni.
Szóval lényeg a lényeg, hogy június 27től július 3-ig minden nap mentem le Pákozdra és gyakoroltunk vagy összhangzattant vagy énekeltünk, vagy vezényeltünk. Így joggal merül vel Bennetek is a kérdés, hogy azért ez nem sok egy picit? A válasz persze evidens, vagy éppen a kérdés költői.
A gyakorlati vizsga ugyanis 6 részből áll, az első része a zongora. Amikor hétfőn bementem vizsgázni értelemszerűen én is ezzel kezdtem. Két különböző darabot kellett vinni két különböző sítlusút. Nekem az egyik J. S. Bach g-moll háromszólamú invenciója volt, a másik pedig Bartók Ostinatoja. A zongoraszakos vizsgáztató hölgy az utóbbi darabot kérte, amit persze eljátszottam.
Ezt követte az összhangzattan és a zenetörténet. Mivel Bartók darabot játszottam, így Bartók zenetörténeti jelentőségét kérdezte a vizsgáztató úr. Ezzel nem is lett volna baj, hiszen Bartók az egyetlen egy olyan zeneszerző aki végigkísérte az eddigi zongoratanulásomat. Kérdezte, hogy milyen zongoradarabokat ismerek tőle, illetve azt, hogy játszottam-e már egyáltalán Bartóktól más darabokat. Becsületesen válaszoltam rá, hogy a Gyermekeknek köteteket és a Mikrokozmosz köteteket végigjátszottam. Miután ezt elmondtam megkérdezte, hogy milyen hegedűdarabokat ismerek, szintén Bartóktól. Nos…fenntartásaim voltak a kérdéssel kapcsolatban, mivel zongoristaként miért kellene bevágva tudnom, címekkel együtt a hegedűdarabjait. Nyilván, ha azt mondom, hogy A csodálatos mandarint ki szerezte, és azt mondom rá, hogy Bartók Béla, az oké, mert az alapműveltség része, de szerintem a hegedűdarabok ismerete, címekkel együtt nem okvetlenül tartozik az alapműveltséghez.
A zenetörténeti kérdéssort követte az összhangzattan. Ugyebár amikor készültem ebből a részből, akkor mindig az volt, hogy a Tanárnő mondta, hogy hányadik fokokat üssek le a zongorán és akkor azt leütöttem. Nos a vizsgáztató úr pedig kijelentette, hogy akkor zongorázzak neki egy 7-8 akkordból álló hármashangzat-dallamot, amelyeket persze összhangzattanilag összekötök. Ez – ha egy 10-es skálán kellen értékelnem -, olyan 8-ra sikerült.
Ezt követte a lapról olvasás, még mindig ezzel az úrral. Elém rakott egy rövid barokk 3 keresztes recitativot, amivel még nem is lenne baj, viszont tele volt módosított hangokkal. Úgy gondolom, hogy egy ilyen kérdéssor után annyira ideges lesz az ember, hogy alig-alig tudja összeszedni azt a tudását, amivel rendelkezik. Na, ez nálam is így volt, a hangom elkezdett remegni, és alig találtam el normálisan, pedig blattolni minden további nélkül tudok.
Ezt követte a műdal eléneklése. Erre a részre is természetesen kettő különböző stílusú darabot kellett vinni. Nekem volt Mozarttól a Vágyódás a tavasz után, illetve Schuberttől a Jókedv. Az utóbbit kérték eljátszani, és úgy látom, úgy érzem, hogy ezzel nem is volt semmi probléma sem.
Utolsó részként pedig a népdaléneklés következett. Erre a részre 40 népdalt kellett vinni, 20 kötelezőt és 20 szabadon választottat. Itt el kellett énekelnem a Fekete föld…kezdetű népdalt szöveggel és szolmizálva.
Ezzel véget is vizsga első része. Ez volt kb. délben, 16 órára vissza kellett menni a Múzeum krt-re, ugyanis 16 órakor kezdődött a vezénylés. Itt mindenkinek kellett választania egy Tempo goiusto karakterű népdalt, amit el kellett vezényelnie a felvételizőkből álló kórus előtt. Nekem ez a Juhászlegény… kezdetű népdal volt.
Úgy gondolom, hogy ez a része jól sikerült, mert tényleg, 100 %-ban úgy énekeltek, ahogy én szerettem volna. 🙂
Egyébként csak egy kis statisztikai adat végett, 33 vizsgázó volt arra a napra beosztva, abból összesen, nem viccelek, komolyan, 16 ember ment el. Ebből a 16 emberből velem együtt volt 3 fiú. Szóval…igen. 😀

Elvileg most csütörtökön, azaz július 7-én tudtam volna meg, hogy hány pontot kapok/kaptam a gyakorlati vizsgámra, viszont még nem kaptam arról információt, hogy mennyi pontot értem el, ergó nem töltötték még fel. Nem bánnám, ha ez lassan bekövetkezne, mert már lassan-lassan itt lesz a július 21-e, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy akkor hova vesznek fel. Jaj, de jó lenne, ha vagy az ELTE magyarra, vagy pedig az ELTE énekre felvennének. 🙂 🙂

Az esélytelenek nyugalmával

A június 18-i vizsgámra egy napra kiszávárogtak, hogy ki valószínűleg melyik napon lesz. Mivel így is, úgy is be kellett mennnem, ezért hétfőn már jó korán felkeltem. Készítettem egy kávét, majd elmentem az iskolába. Ott kiderült, hogy valóban hétfőn leszek, viszont az utolsók között.
A dologgal magával nem is lenne baj, mivel addigra már egy sor tétel kiesik, csakhogy nem mindegyik tételem volt írásban kidolgozva. Természetesen mindegyiket elolvastam, de mint minden vizsgánál, itt is nagyon fél az ember.
Nyelvtanból becsületesen bevallom, hogy mind a 20 tétel megvolt, irodalomból jóval kevesebb, ami pedig a törit illeti…nos inkább hagyjuk! 🙂
Ahogy mentek be sorra a vizsgázók nagy örömmel mentek ki bizonyos tételek. A végére bent maradt a 6 életműből 4 – Petőfi, Arany, Babits és József -, Vörösmarty, Berzsenyi, Katona és Gogol. Ezek közül mindenképpen az utolsó kettő közül szerettem volna húzni, mert ugyebár a többi költő, és egy költőről beszélni sokkal nehezebb, mint egy íróról, vagy egy drámaíróról.
Az esélytelenek nyugalmával bementem és kihúztam nyelvtanból és irodalomból is a 3. tételt jobbról. Irodalomból borzasztóan dobogott a szívem. És láss csodát, mi volt a tételem!? Gogol és a kisember bemutatása a XIX. századi realista szépprózában. Nyelvtanból pedig a kommunikációs funkció szerinti szövegtípusok. Ami szintén egy nagyon jó tétel.
Boldogsággal átitatott, már-már eufórikus érzéssel leültem kidolgozni azokat. Amikor feleltem Csöpi néninél, szinte éreztem, hogy amit mondok, az mind-mind jó. Velem átlósan, balra szemben foglalt helyet Csöpi néni, és hihetetlen nyugalommal árasztott az el, hogy mosolygott, meg bólogatott. Így természetesen sokkal nyugodtabban feleltem le, mint töriből. Amikor befejeztem a mondandómat a vizsgaelnök megdicsért, hogy ritkán lehet hallani ilyen összeszedett feleletet. Erre azt mondta Csöpi néni, hogy “ezt el is vártam Tőle”. 🙂 🙂 De aranyos. 😀
A magyart követte a töri felelés. Na már most, ettől féltem a legeslegjobban, mivel töriből nem voltak kidolgozott tételeim, csak és kizárólag átolvasottak, ami ugyebár egy nagyon jó feleléshez édeskevés. Először kihúztam az EU kialakulását, de kiderült, hogy a tétel hibás volt, mivel nem volt benne a tételszámot tartalmazó cetli, így húzhattam még egyet. Így került hozzám a tatárjárás. Ennek a tételnek nagyon örültem, ugyanis ez volt az, amelyet utoljára olvastam át. A felkészülés után próbáltam bevetni miden előadói gyakorlatomat: ha bátran és magabiztosan mondod, lehet, hogy elhiszik, hogy tudod. Persze volt olyan kérdés, amire nem tudtam válaszolni, de így is reménykedtem.
Utolsónak pedig az angol volt. A 3 db néhány mondatot igénylő kifejtésben rákérdeztek arra, hogy anno miért ezt az iskolát választottam?, milyen sportokat szoktam a TV-ben nézni?, és arra, hogy a jövőben vidéken vagy városban szeretnék lakni. A szituációban egy nyári munkát kellett vállalnom Kanadában és ezzel kapcsolatban kellett érdeklődni. Az önálló témakifejtésben pedig megkaptam a család témakörét, ami azért valljuk be, nagyon is jó. Amikor kijöttem a teremből a vizsgaelnök megemlítette, hogy jól felkészültem ebből is. Szóval, minden reményemet összevetve úgy voltam bele, hogy most már biztos megvan az a bizonyos 6 pont. 😀

Az érettsgéi eredményének a kihirdetése június 23-án, csütörtökön volt. Ami az eredményeket illeti:
magyarból 100 %-os lett a szóbelim, így lett az írásbelivel együtt 91 %-os, a töri szóbelim 88 %-os lett, így az írásbelivel 83 %-ra javítottam. Az angol szóbelim 100 %-os lett, így azt 86 %-ra javítottam, és persze maradt még a 67 %-os matek és a tavalyi 96 %-os ének. 🙂

Így nagy reményekkel indulok annak neki, hogy felvegyenek vagy az ELTE-BTK magyarra, vagy pedig az ELTE-BTK énekre – bár, mint tudjuk, oda nem számít az érettségi, csak a gyakorlati vizsga, és persze a többletpontok -. Majd meglátjuk! 😛

A reménytelenek nyugalmával

Elég régen írtam már utoljára. Szóval június 18-án volt a nyelvvizsgám. A reménytelenek nyugalmával mentem oda. Az ok egyszerű volt: teljesen mindegy, hogy sikerül-e vagy sem, de mindegy, mert úgyis sikerülni fog, ugyanis az ezzel járó 28 pontot sem így sem úgy nem számolhatom bele a továbbtanulásba. Szóval reggel felkeltem, készítettem egy kávét, majd elmentem. A vizsgahely igazgatója már mosolyogva fogadt és oda is jött többször is, hogy ugye minden megy?, értem a feladatokat?, hogy vagyok?, gyakoroltam?, van kérdésem?.
Ugyebár már csak az írásbelit kellett letennem, persze harmadszorra, ugyanis az első kettő alkalommal nem sikerült 1 és 1.5 ponttal.
Szóval az első része az írásbelinek a szövegértés volt. Az első szövegértés arról szólt, hogy volt 3 bekezdés 3 különböző látványosságról. A lényeg az volt, hogy ez egy lyukas szöveg volt, és mint minden ilyen szövegben, mind a 10 helyre be kellett tenni egy-egy szintagmát, persze a 13-ból.
A második szöveg egy elvontabb és nehezebb szöveg volt. A téma a különböző tanulási stílusok és módszerek voltak: bal-és jobbagyféltekés, vizuális, hallás utáni tanulás. Mennyire hatékony ha egy zajos helyen tanulunk?, és persze mennyivel hatékonyabb az, ha csendes helyen tanulunk? Itt volt 10 kérdés, amire válaszolni kellett. Szóval ez egy nehezebb volt, mint a másik.
A fogalmazásnál az első levélben tanácsokat kellett adni egy angol barátomnak, aki utazott külföldre és különböző elektronikai cuccok segítségével szeretné tartani a kapcsolatot a nagyszüleivel. Ági néni azt mondta erre, hogy ez egy nehéz téma, de mondtam neki, hogy nem, mivel amikor az Andris utazott Japánba, anyának tartania kellett a kapcsolatot vele, és neki is meg kellett tanítani a Skype használatát. Így neki is ezt el kellett magyarázni többször is, mivel azért ez egy nehezebb valami, persze neki meg az idősebbeknek úgy általában.
A második fogalmazásnak a könnyebb oldala az volt, hogy én már azt a februári nyelvvizsgán írtam. Konkrétan az volt, hogy el kellett mondanom a magyar étkezési szokásokat. Így ez már ismerős volt számomra.
To sum up, a lényeg az, hogy remélem, hogy most már meglesz az a fránya 60%. Szóval, gondoljatok rám, hogy jövő héten ez sikerüljön, ugyanis akkor fog ez kiderülni! 🙂