Archive for 2010. december 29. szerda

Pikhercs-Pikhereda

Kitaláltam ma, hogy ha már holnap úgyis LEP-es főszervezői megbeszélés lesz, akkor sütök valamit. Itt kezdődött a dolog pikantériája, ugyebár gluténmenteset kell készítenem.
Kitaláltam, hogy porótis csokis sütit fogok csinálni, mivel az már eddig is nagyon jól sikerült. Elmentem a boltba venni csokit – mert azon kívül minden hozzávalóm volt itthon – vettem két tábla lila tehenes csokit, majd hazajöttem. Felhívtam Nádát, hogy vajon ezt megeheti-e Rabyn. Náda felhívta, kiderült, hogy nem. Remek – 😀 – megyek vissza boltba. Kihívták az üzlet vezetőit, elmondtam neki a problémámat, mire mondta, hogy kéne a blokk. Hát…az ugyebár nincsen. Ezért elkezdtük kikuázni a kassza melletti szemeteskosarat, hogy megtaláljam a blokkomat. 😀 Nagyon vicces lehetett. Végre megtaláltuk, amikor visszakaptam a pénzemet. Eszembe jutott, hogy nem tudom, hogy végülis mik azok, amiket nem ehet meg, ezért felhívtam, hogy sorolja, hogy miket nem ehet meg egy csokiban – persze ezelőtt még haza kellett jönnöm a telefonomért -. Visszamentem és megtaláltam a Tibi csokit, amit remélem, hogy megehet.
Hazajöttem és elkezdtem megcsinálni, anya meg a mama el kezdte mondani, hogy hogyan kéne csinálni, de borzasztáan idegesítően, mintha először sütnék. Csak, hogy értsétek, gyújtsd be a sütőt majd…vagy éppen vajazd be a tepsit…és így tovább. Aztán anya megjegyezte, hogy minden el van mosva, tehát ne legyenek piszkos edények…basszus, mindig elmosom magam után, ha főzök/sütök. 😀 😀
Aztán beraktam a sütőbe, anyától hallgattam, hogy amikor anno dolgozott, volt egy barátnője, akit úgy hívtak, hogy Szidónia. neki mondta a férje, mielőtt elváltak volna, hogy mit sütöttél, E! mi ez pikhercs vagy pikhereda???  – borzasztóan gúnyos hangon – hogy ezt is értsétek, a pikhercs és a pikhereda is a rosszul készült sütemény -.
Persze ezekkel nem nagyon szoktam foglalkozni. Megsült a sütemény, és lám, szépen felpuposodott, meg is kostoltuk, nagyon finom lett, szóval, remélve, hogy sem Náda, sem Rabyn nem olvassa ezt kiderült, hogy se nem pikhercs se nem pikhereda nem lett a sütemény.

Bon Appetite! 🙂

 

Mindenféle szösszenet

Ha Csöpi néni ezt a bejegyzésemet olvasná, biztos azt mondaná, hogy büdös kölök, mert bevallom őszintén, hogy még mindig nem kezdtem el olvasni a kötelezőket, de holnap már tényleg. Muszáj lenne elkezdnei, mert december 30-án LEP-es szervezői megbeszélés lesz, december 31-én elvileg a Dóriékkal szilveszterezek. Tehát, el kellene kezdeni, az összes eddig elmaradt kötelezőt, meg bepótolni az eddigi lemaradásaimat. Mert ugyebár töriből is meg magyarból is van egy rakat tétel, amit ki kellene dolgozni. Nem lenne probléma, hogy ha az összes ilyen lemaradásomat bepótolnám, mert akkor nem érezném a fejem fölött a baltát, hogy ajjaj, már vészesen közeledik az érettségi. Szóval…nem akarooooooom…:D

Jó lenne…

Nos, vége a karácsonyi mizériának. Most már nem számítok semmilyen ajándékra, nem adok senkinek több ajándékot. Elég volt ebből, amúgy sem vagyok odáig meg vissza az ilyen ünnepekért.
A képességeimhez és az anyagi lehetőségeimhez képest próbáltam ajándékozni. Furcsa, de amikor odaadtam Ibolyának az ajándékát, elkezdtünk arról beszélgetni, hogy mi lesz majd akkor, amikor felkerülök Budapestre, mert hát mégis csak 2011-ben érettségizni fogok. Szerintem nagyon ijesztő az, hogy már 18 éves vagyok és majd Budapesten folytatom tovább a tanulmányaimat. Erről is beszéltünk, hogy kb. majd a Tolkien Táborban fogom megtudni, hogy most akkor felvettek-e vagy sem és ha igen, akkor mégis hova. Már felkészültem az összes eshetőségre. Vajon hogyan fogok reagálni arra, hogy ha felvesznek, vagy arra, hogyha nem? És mi lesz utána? Elképzelni is nagyon nehéz és bonyolult. Ha felvennének a magyar szakra, ami nagyon-nagyon jó lenne, akkor biztos az lenne, hogy a tábor után hazajönnék, és kb. augusztus 20-a környékén költöznék fel. Most először szeretnék idősebb lenni mondjuk 8 hónappal. Minden ilyen idegeskedést, feszültséget elkerülve. Jaj, de jó lenne…

Talányok

Soha nem gondoltam volna, hogy a Julie és Julia c. film szentestei megnézése ilyen pozitívan fog hatni a blogolási akaratomra.
Ma van karácsony első napja, és ma először merült fel bennem, hogy lehet, hogy lassan el kellene kezdeni tanulni, mert amennyire ismerem magam, biztos, hogy a következő hétben is találok magamnak valami jó elfoglaltságot, úgy mint a LEP szervezése és nem fogok előrébb jutni. Ezért kitaláltam, hogy ha már nem is tanulok, akkor elkezdem olvasni azt az ipari mennyiségű kötelező anyagot, amivel le vagyok maradva. Bulgakov, Camus, Gogol és rajtuk kívül még a magyarok…azt hiszem, hogy meghalok…Igen, ez egy xaxa rímképletű 4 sor volt…egyáltalán érti ezt valaki, amit én itt hablatyolok december 4-én 22:54-kor???
Visszatérve Juliára, én is egyszer szeretnék végigfőzni egy ilyen szakácskönyvet,majd ha nagyon sok időm és pénzem lesz arra, hogy ezt megtegyem, mert hát egy rakat ételt nem eszem meg. Pl. a tengeri kaják, egy sor zöldség, gyümölcs, hús. Igazából a húst, úgy alapból nem, de, ha nagyon jól elkészül, mint pl. a 2008-as KÖMF-ön levő sonkás sajtos rakott valami, akkor igen. 😀
Éelk a gyanúperel, hogy a két ünnep között készíteni fogok valamilyen S-es receptet. Hogy ez mit is takar? Majd megtudjátok…:D

A lap két oldala

Az események csak úgy jönnek-mennek. Vannak, amelyek jó szájízzel, vannak amelyek rossz szájízzel jelentkeznek. Jó szájízű dolog, hogy elkezdődött a LEP szervezése, és mivel betöltöttem a 18-at, ezért komolyabb feladatokat is elvállalhatok. Sosem gondoltam volna, hogy ez ilyen hirtelenséggel be fog következni, de egyáltalán nem bánom. Tudjátok, az infópult részlegeit vezetem az előkészületekben, a helyszínen pedig 50-50 arányban. Ide tartozik maga az infópult, az MTT shop, büfé, teaház, jegyárusítás és még sok minden más is. Először nem hittem volna, hogy kvázi Big Brother szerepet fogok játszani, de mostanra tudatosítottam magammal/magamban ezt. Nagyon élvezem, mert tényleg megértettem azt, hogy vannak olyan területei a nyamvadt életünknek, ahol szükség van az emberre.
A másik oldalon és az életem másik területén viszont csak a folyamatos dacot, ambivalenciát érzem. Soha nem lehet elfogadni a másik véleményét. Soha nem lehet elfogadni a másikat úgy ahogy van. Soha nem lehet elismerni a másik munkásságát. Soha nem lehet meghallgatni azt, amit a másik mond, még ha kevésbé tapasztalt is, de lehet, hogy széles látókörrel rendelkezik. Soha nem lehet a másiknak egy jó szót szólni. Soha nem lehet együtt nevetni és soha nem lehet együtt szomorkodni. Soha nem lehet együtt ünnepelni, mert baromi sokan képmutatásnak veszik még ezt is és egyszerűen nevetségessé válik az, aminek patetikus jellege van. Ez egyszerűen egy szánalmasan sivár és keserű világ.

József Attila: Reménytelenül  – Lassan, tűnődve  –

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacok,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.


Visszagondolva

Mint, azt ti is tudjátok, tegnap volt az a Bartók koncert, amelyen én is játszottam. Próbáltam arra gondolni, amiket Ági néni mondott még Áprilisban, hogy ez a darab, olyan vibráló, mint egy napfelkelte. A tapsból ítélve ez sikerült. Az estély konferansziéje Szabó Balázs volt, aki úgy vezette fel a darabomat, mint a 6 kötetes Mikrokozmost legvirtuózabb darabja. Nem tudom, hogy ez valóban így van-e, de azért jól esett. 🙂
Sajnálom, hogy egyetlen egy ismerősöm, családtagom sem tudott rá eljönni, de, nem mindig lehet jó. 🙂

Mindig akad valami…

Mennyire hiú ábránd az, hogyha el szeretnénk érni azokat a kitűzött céljainkat, amiket létszükségletnek érzünk és úgy érezzük, hogy ettől függ a további életünk?
Ma Dóri, Ruby és én elmentünk megnézni a HP 7-et – mellesleg meg kell, hogy mondjam, azért nem vagyok tőle annyira elragadtatva, mármint jó volt, de az a folyamatos gyalogolgatás, meg azok a pillanatok, amikben semmi sem történik, elég lett volna a 2 óra is -. Az ilyen happeningek után Rubyval mindig egy nagyot beszélgetünk. Ilyenkor mindig valami olyan témát boncolgatunk, ami nagyon fontos az életünkben. Most ez a továbbtanulás volt, ami meg kell, hogy mondjam elég aktuális téma. Nagyon félek, hogy nem fog sikerülni, és egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mi lesz akkor. Elsősorban nem azért, mert úgy gondolom, hogy bárkinek is csalódást okozok, hanem azért, mert egyetlen egy dolgot borzasztóan utálok, ez pedig a tehetetlenség. Lehet, hogy ez az önbizalom hiánya, mert momentán már abban sem vagyok biztos, hogy az ének szakra fel fognak venni, mivel nagyon magasnak tűnik a követelmény és nem tudom, hogy mi lesz…
A tehetetlenség érzésével az a baj, hogy most hozzájött a szeretethiányom is. Nagyon sokan azt gondolják rólam, hogy mindig mindenkor boldog vagyok és ha ez nem így van, akkor is valahol elvárásnak érzem azt, hogy márpedig akkor is jó pofát kell vágni a dolgokhoz. A legtöbbször az ilyen hullámvölgyek oka az, hogy nem tudom kiteljesíteni a kreatív energiáimat. Jólehet, hogy a zongora az amivel ezt baromira meg lehet csinálni, de – félre ne értsetek, nem vagyok elégedetlen – nem mindig van rá lehetőségem. És a zongora, meg úgy minden hangszer nagyon magányos, úgy értem, hogy nagyon magányos dolog rajta játszani és mint azt ti is tudjátok, eléggé társasági ember vagyok. Nemtudom elviselni az unalmat, az otthonülést, azt mikor nincs semmi tennivaló, mert mindig akad valami.

Helyreigazítás

Sokaknak furcsának tűnhet, hogy miért preferálom ennyire Bartókot és a darabjait, és ezt szeretném elmondani nektek néhány mondatban.
A helyzet az, hogy mikor 11 évvel ezelőtt bementem a zeneiskolába, hogy én szeretnék ott zongorát tanulni, egy kedves, aranyos szőke hajú néni, Ági néni felfigyelt rám valami miatt, és a saját tanítványai közé betett. 10 évvel ezelőtt Bartók halálának 55. évfordulója volt az első koncert amin játszottam, ekkor voltam előkészítős és az Allegro robusto-t játszottam, majd 5évvel később a Mikrokozmosz füzetek és a Gyermekeknek füzetek tanulása közben elérkezett Bartók halálának 60. évfordulója, amin már 5. osztályosként Bartók Rapszódiáját játszottam. Ahogy teltek-múltak az évek egyre több Bartókot játszottam és egyre több bartóki művel léptem fel. Tehát úgy érzem, hogy végig kísérte eddigi zeneiskolai éveimet és Ági néni jóvoltából annyira meghatározó lett számomra, hogy már el sem tudom képzelni, hogy mi lenne, ha nem játszhatnám a darabjait. 🙂

Ismét egy…

Ismét egy fellépés van porondon:
Mindenkit sok szeretettel meghívok Robert Schumann születésének 200. és Bartók Béla halálának 65. éves jubileumi emlékhangversenyére, amin én is játszani fogok. 🙂

Idő: 2010. december 6. (Hétfő) 17:30
Hely: Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI
Cím: 8000 Székesfehérvár Városháztér 3.

A hangversenyen Bartók Béla VI. tánc bolgár ritmusban c. darabját fogom jászani, gyertek el, mert Bartókot nem lehet nem szeretni.