Archive for 2010. szeptember 6. hétfő

Egy rosszindulatú bejegyzés

Mint azt ti is észrevettétek – remélem!!! 😀 – kevesebb bejegyzés született az elmúlt periódusban. Ez sok mindennek  betudható, pl. átestem az első “Jézus Isten blogolok” korszakomon és most már mindenről csak később kaptok tájékoztatást. Ilyen az is, hogy Dórinak – ki blogom nyelvi szaklektora – nincsen Internete, így nem tudja olvasni a nevezetes oldalt. Csak, mert szeretem, írok addig is egy rakta blogbejegyzést, hogy ne unatkozzon, miután lesz Internete. 🙂 Ugye milyen rendes vagyok? 😀

Ez volt az egyik epésebb mondani valóm, a másik pedig az, hogy ez a rakat tanárváltás valami borzasztó. Mondanom sem kell, hogy vannak bizonyos fenntartásaim, de hát…nem, ezt nem lehet elfogadni, annyira megszokta az ember azt, akivel együtt dolgozott, illetve azokat, akikkel együtt dolgozott szörnyű érzés bemenni arra, hogy most már nem x tanárnő tartja az órát, hanem y tanárnő.

Meg még nem is írtam…lett még egy osztálytársunk idén, akit szintén – lepődjetek meg! 😀 – Dórinak hívnak. Ő Dóri szintén 12 éve zongorázik és szintén nagyon tehetséges, mert aki 12 évet zongorázik, annak tehetsgéesnek kell lennie, ugye Athhillám…khm…bocsánat, ezcsak F(B)unnynak szólt. 😀 ja, és ő is szereti a magyart és oh jeeeee. 😀