Az elmúlt két napban azon gondolkodtam, hogy milyen baromi gyorsan telik az idő. Nem rég ért véget a 2009-es MTTNNYT és lám, jövő héten csütörtörtökön már kezdődik az idei 2010-es. Nem rég ért véget a KÖMF és basszus, most írták ki a pályázatot a szervezésére. Vagy az idő rohanása csak engem döbbent meg ennyire? Nem is olyan régen kezdtem az első osztályt és basszus, most kezdem a 12-et.
Az elmúlt évek valahogyan, valami folytán rádöbbentettek arra, hogy az embert akárhány ember, barát, barátnő, lelkitárs, kolléga, szervezőpartnerek, főszervezőpartnerek, pályatársak, kortársak, művészek, alkotók, zongoristák 
, értelmiségiek, segítő kezet nyújtó emberek vehetik körül, azért, mégis csak és kizárólag egy emberben bízhat. Csak egy ember az, akivel megbeszélheti a problémáit, önmaga. Úgy gondolom, hogy mindenkinek el kellene jutni ide – no, nem mintha most én mennyire jó lennék, mert ehhez is ilyen sok idő kellett – hogy csak önmagában bízhat és a nehéz helyzetekben is csak önmagára számthat, a többi csak segítő-elnyomó mocsár.
2010. július 13. kedd