2010. július 7. szerda

Bizakodóan várom…

Category: Irodalom — Tags: – Incanus @ 21:04

A mai nap egy abszolút különleges nap volt. Na nem azért mert voltam valahol, épp ellenkezőleg, azért mert itthon voltam. Az ideit sem tudom, hogy mikor volt utoljára olyan, hogy ki sem tettem a lábamat a házból és azt csináltam amit szeretnék. A mai napon rengeteget olvastam, mégpedig Karinthy Frigyes, Tanár úr kérem c. művét. Tudjátok a 11. év során 5 olyan kötelező volt, amit nem fejeztem be. Vagy azért mert nem volt rá időm, vagy azért mert nem annyira volt izgalmas, vagy azért mert nem akartam elolvasni. Tudjátok, az elmúlt napokban megint beleástam magam a felvételi eljárásba és, hogy őszinte legyek, kicsit megijedtem, hogy nem fognak felvenni a magyar szakra, ezért most mindent megteszek, hogy ezt elkerüljük. Először is befejeztem Kosztolányi Dezső, Édes Anna c. regényét. Döbbenet, hogy a legvégén Anna, akitől nem is várnák megöli a gazdáit, de, hogy őszinte legyek, jogosnak érzem/éreztem.
Még 4 novella van vissza a fentebb említett műből, tehát azt is nem sokára be fogom fejezni. Ezeken kívül van még Móricz Zsigmond, Úri muri c. regénye, valamint az Erdély-trilógiából a Tündérkert. És végül, de nem utolsó sorban nyelvi szaklektorunk kedvenc könyve F. M. Dosztojevszkij, Bűn és bűnhődés. Az első könyvből vissza van még úgy 26 fejezet (nem, nem az egész, mert az egész 31 fejezet). A másodikból 470 oldal (508 oldalas összesen) és az utolsóból  536 oldal (összesen 646 oldalas). Ezeket be kellene fejezni legkésőbb augusztus 1-ig, mert akkor fogom elkezdeni azokat a kötelezőket, amiket már Csöpi néni adott fel. Tényleg, nem is mondtam, hogy mik ezek, hát akkor íme:
1. B. Brecht: Kurázsi mama és gyermekei
2. T. Mann: Mario és a varázsló
3. M. A. Bulgakov: A Mester és Margarita
4. A. Camus: A pestis
5. F. Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása
6. S. Beckett: Godot-ra várva
7. G. G. Macquez: Száz év magány
8. Illyés Gyula: Puszták népe
9. Németh László: Iszony
10. Déry Tibor. Niki
11. Ottlik Géza: Iskola a határon
12. Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
13. Esterházy Péter: Fuharosok
14. Örkény István: Tóték
15. Kertész Imre: Sorstalanság
16-17-18: Majd decemberben fog kiderülni, amikor is nyilvánosságra kerülnek az emelt szintű érettségi szóbeli tételei.
Már csak néhány nincs meg a kötelezőkből asszem a 8-as, meg a 6-os, szóval, augusztustól teljes gőzzel olvasunk. + Idén lesz 5. éve, hogy szeptemberben elolvasok egy Agatha Christie-könyvet, ami idén a Nemezis lesz. Még az utolsó júniusi órán azt mondta Lovas tanár úr, hogy szokott lenni, Agatha Christie kötelező, szóval…bizakodóan várom a 12-et.