2010, többek között Chopin születésének 200. évfordulója. Ez alkalomból a Hermann László Zeneiskola szervez egy hangversenyt, amelyen én is fogok játszani – mint az egyetlen egy alapszakos “növendék” – és mindenkit sok szeretettel meghívok.
Helye: Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI Koncertterme
Cím: 8000 Székesfehérvár Városház tér 3.
Ideje: 2010. március 01. 18:00
Utolsó előttiként fogom játszani az Esz-Dúr Grande Valse Brillante című darabot, amelyet már sokan ismerhettek.
200 éve született F. Chopin
Kottaképek-emlékképek
Épp a mai napon rendezgettem a kottáimat, mert bár soha, vagy nagyon ritkán keresek közöttük valamit, valamiért mindig össze-vissza vannak. Több MTT-s kotta mellett megtaláltam a Cormalen-t is. T.i. ezt a darabot énekeltük tavaly nyáron amikor elmentünk a Szlovén Tolkien Társaság(SzTT) nyári táborának utolsó napjaira.
Még a mai napig is úgy gondolom, hogy ez a rendezvény volt számomra, az abszolút ismerkedős rendezvény…nem tudom, hogy miért gondolom így…Tudjátok, amikor összejövünk egy-egy rendezvény kapcsán, dolgozunk meg minden, de a saját, önálló beszélgetésekre nem nagyon van időnk. Úgy gondolom, hogy ez a 3-4(már nem is emlékszem) nap volt az amikor megtudtam/megtudták, hogy kik is/ki is vagyok ők/én, ugye Kincső, Stara, Icke, Meta, Nido, Ádám, SÚ? ![]()
Ahogy ezt a bejegyzést írom, folyamatosan dúdolgatom a dalok dallamát és ez egyszerűen felbecsülhetetlen.
Kamarazenei verseny Part 2
Az az igazság, hogy még most sem tudtam teljesen kiheverni azt az – fogalmazzunk úgy, hogy – “élményt” amit ez a szentendrei válogató nyújtott.
Reggel 7-kor indultunk a székesfehérvári vasútállomásról, kicsit komikusan, mivel két nagy csellóval mókás az út. ![]()
kb 2-3 óra alatt felértünk Szentendrére, ahol megtudtuk, hogy bár a 8-as sorszámot kaptuk, de másodikként fogunk játszani, mivel ezt a számot húzták ki.
A fellépés előtt sokat gyakoroltunk és azon kívül, hogy nem éreztem a darabunkban azt a plusz valamit, amitől igazán jó lesz, nem volt semmi baj. Elérkezett a 12 óra, amikor is a mi kategóriánk kezdődött. Kimentünk, lejátszottuk a darabot. Nem volt 100 %-os, ezt már akkor tudtam, de örültem, hogy nem csúszott szét, hogy megvoltak benne a zeneiségek, stb.
2 óra magasságában megkezdődött az eredményhirdetés. A zsűri elnöke – Dezső Marianna – mondott néhány szót, majd elkezdte mondani a pontokat. Összesen 60 pontot adhattak oda, és már az elején furcsa volt, hogy a székesfehérváriak közül 48 pontnál több nem volt, ami – tudva a tavalyi balassagyarmati versenyen – nagyon kevés volt, szerintem.
Néhány perc múlva elérkeztek hozzánk, bemondták a nevünket, majd azt, hogy 35 pont. Hát én onnantól kezdve olyan ideg lettem. Egyszerűen nem akartam elhinni. Tudtam, hogy nem fogunk 60 pontot kapni, de szerintem egy 50-48 pont az reális lett volna, erre meg azt mondák, hogy 35. Márta néni megkérdezte ezt a nőt, aki azt mondta, hogy hamisak voltak a gordonkák AMIT ELŐTTE HANGOLTUNK BE…MŰSZERREL.
Mélyen felháborított az, hogy véleményem szerint a zsűri nem volt független, hová süllyedtek? Odáig, hogy nem lehet tovább jutni egy versenyen, hogy ha nem ismerjük személyesen a zsűritagokat? Ez egyszerűen botrány, undorító és gusztustalan.
Mélyen fel vagyok háborodva azon, hogy a szentendrei zeneiskolán kívül mindenki 50 pont alatt kapott pontokat, ez egyszerűen…felfoghatatlan.
Kamarazenei verseny Part 1
Holnap – 2010. február 18. – Bori, Patti meg én megyünk Szentendrére a “XI. Országos ‘Alba Regia’ Kamarazenei Verseny” területi válogatójára, ami ott lesz, ahol a 2 évvel ezelőtti szentendrei Továbbképzős Zongoraverseny is volt – Vujicsics Tihamér AMI -, szóval annyira nem ismeretlen a terep.
Kicsit aggódom miatta, mert mind a hárman szerintem jól játszunk, csak még nincs meg az a bizonyos valami, ami kell bele, remélem, hogy holnapra megtalálom, mert akkor elég ideges leszek.
T.i., hogy Vivalditól fogjuk játszani a G-moll kettős csellósverseny I. és II. tételét.
Ami a tegnapi hangversenyt illeti, szerintem egész jó volt, és tényleg, szóval…ritkán dicsérek, de ez tényleg vááá, úgy odarakták, hogy nagyon és
:D – jó, jó tudom, hogy magyar fakt, de ezt az életérzést nem lehet másképpen leírni -.
Mint azt ti is láttátok, a blogom – hála Sanyócának és Zolinak – kisebb változtatásokon esett át, amit ti nem láthattok, de most már minden szuperál, lehet kommentelni, várom őket ezerrel. ![]()
Gondoljatok ránk holnap 12:30-tól, ha továbbjutunk, akkor már csak a döntő van vissza, ami itt lesz Székesfehérváron.
Sziasztok
Helyreigazítás és miegymás
Egy kis blogos probléma után helyreállt a kommentelés funkciója, szóval, olvasóim…ne kíméljetek! 2010-ben még nem kaptam a kommentet és már borzasztóan várom
.
Valami informatikai probléma volt, de Sanyoca roppant gyorsan megoldotta. Egyetlen egy hátránya az ősi sablon lett…de majd csak kibírjuk átmenetileg.
Valamint…most csütörtökön lesz a XI. “Alba Regia” Országos Kamarazenei Verseny válogatója Szentendrén, ez alkalomból lesz holnap azaz 2010. február 16-án egy bemutató koncert a zeneiskola 50-es kamaratermében, 18 órakor, melyre minden érdeklődőt sok szeretettel várok.
Ja és még egy blogos probléma, ha kommenteltek és rámentek arra, hogy küld, vagy mit tudom én, akkor meg fog jelenni egy kis ablak, hogy elmented-e. Nyugodtan menjetek rá, mert az NEM vírus. Csak amíg ilyen probléma van, addig ez sajnos fennáll.
Köszönöm mindenki megértését.
MTT Farsang 2010 Cserepesház
Lassan 1 héttel a farsang után, most már illene valami szösszenetet összeállítani az egészről. A nap korábbi eseményeit nem nagyon szeretném részletezni, mivel leginkább a kamarazenei próbával mentek el. Tulajdonképpen délután fél 3-kor indult a vonatom, pikk-pakk fel is értem de még mindig meglepődötten konstatálom, hogy akármennyire is gyakran utazom Budapestre, mindig ér valami meglepetés, vagy a vonaton kívül, vagy a vonaton belül. Most az utóbbiről van szó, mivel olyan gyönyörűen fedte a mezőket a hó, hogy azt élmény volt nézni.
Az Ibolyákhoz való könnyed betérés után elindultam a Cserepesház felé – amit csoda, hogy megtaláltam – ami kint van az Örs vezér tere után, nekem borzasztóan messze volt és iszonyatosan szánalmasnak éreztem magam, mivel körbesétáltam az egész épületet vagy 4-szer, amikor is benéztem az egyik ablakon és megláttam először Patiszont, majd Rabynt, és szétfagyott ujjakkal futottam be a meleg épületbe. ![]()
Először is Kincső elmagyarázta a jegyszedésnek az instrukcióit, mivel ahány rendezvény, annyi módon szedjük ezeket és még mindig lehet újat mondani. Ahogy közeledett 7 óra egyre jobban gyűltek az emberek, nagy ölelések puszilkodások és a többi és a többi. ![]()
Elérkezett a 19 óra, amikor is elkezdődött a műsor. Az első 4 produkció fantasztikusan jó volt: Ádám mesélt egy általa írt balladát, Nibék táncoltak
meg volt még tábori etüd is. Akkor jöttem én, iszonyú gyomorideggel mivel aggódtam amiatt, hogy az amit játszni fogok – a helyes megoldás Chopin: Esz-Dúr Grande Walse Brillante volt – nem fog nekik tetszeni ilyen műsorok után, de azt hiszem, hogy tévedtem. Nagy taps és…ilyen érzésem még Balassagyaramton sem volt, iszonyatosan jó esett.
![]()
Az est további részében megnéztük, meghallgattuk SÚ verseit
:D nyílméregbéka 4 ever
. Angwen énekét – bár lehetséges, hogy ez korábban volt, de wooooow nagyon tetszett
- és még sok más hasonlóan nagyon-nagyon jó performanszt. ![]()
A műsoridő zárásaként elérkezett a díjaknak az átadása. Ankalimon levetette Bonaparte-ruháját és elkezdte az átadói köszöntőt, megnyitót. Az első Csavardí(j)azott Meta lett – LEP-et szervezett, TLV-t szervez és tök sok mindenben aktívan részt vett/vesz -, a második Estel lett – úgy gondolom, hogy Ő mindig mindenkor mindenkinek segít és ez is abszolút érthető volt. Néhány másodperces hatásszünet után Ankalimon azt mondta, hogy a harmadik díjazott pedig…Attila. Amennyire most meglepődtetek, na én is annyira voltam megdöbbenve…még szinte most sem akarom elhinni, hogy pont én kaptam meg, borzasztóan jó érzés volt. Egyszerűen hihetetlen
, annyira…kedvesek vagytok mind, hogy így megtiszteltetek a bizalmatokkal és úgy gondoltátok, hogy megérdemelem és tényleg, nagyon köszönöm ezúton is. ![]()
Utolsó – de a legrangosabb -díjként pedig kiosztották a Mathom-díjat, amelyet Ring kapott meg – ő főszervezte a LEP-et – és ezúton is gratulálok neki. ![]()
Az est további részében leginkább büféztem, mert a táncolás az nem az én műfajom, de persze az idén is sikerült berángatni a parkettre, most Nádának, szóval
. Bocs, hogy olyan iszonyatosan béna voltam, de…tényleg…én nem tudok. ![]()
Sajnos 23 órakor el kellett mennem, mivel tudom magamról, hogy tavaly sem bírtam ki hajnali 4 óráig, főleg, hogy már akkor is nagyon durván erőltetett volt a hetem, ahogy most is, tehát 23 óra környékén visszamentem Ibolyáékhoz, persze a -Julcsi által visszahozott – hangszórómat ismét sikerült ott hagynom, elég gáz…tudom. ![]()
Ha néhány szóban össze kellene foglalnom az egészet, akkor azt mondanám, hogy ez a rendezvény is egyre jobban fejlődik. Minden évben egyre jobb lesz, és jelenleg ez volt a legjobb.
Chicago vs. Jól áll neki a halál
A hétvégén Budapesten voltam, azon belül is Ibolyáéknál és megkaptam tőlük a Chicago című filmet – az előzőekben már meséltem róla – ami azt hiszem olyan mint nekem a Jól áll neki a halál. Azért mondom ezt, mivel az volt az a film, amit néhány héten keresztül folyamatosan, minden nap megnéztem. Annyira…baromi jó. Egyszerűen nem lehet egyikkel sem betelni. ![]()
Március 7-én lesz az Oscar-díj átadás. Már csak 26 nap van vissza és ma Bunnyval és Dórival végignéztük a jelölteket. Azt hiszem, hogy az összes kategóriában – amiben jelölték – az Avatar című film a jelöltem, ezen kívül Meryl Streep, Morgan Freeman és Penelopé Cruz, akinek szurkolok. Ismét felhívás szerűen elmondom, hogy bárki aki velem tart az nagyon-nagyon jó lesz. Eddig 2-3 jelentkező már van, remélem, hogy egyre többen leszünk.
Ui.: Ezentúl meghatározatlan ideig ez lesz a régiúj sablon, mivel az előzővel elég sok gond volt és az új sablonokat pedig nem nagyon szereti a blogmotor, meg amúgy is…ez az egész sablon annyira Attilás…nem?
Kulturális Incanus-díj
Elég vicces, hogy már megint a Dóri kérésére születik a blog bejegyzés, de hát nem lehet neki nemet mondani, főleg amikor azt mondja, hogy a Tolkien Társaság Tagja, meg azt, hogy Attilám, meg azt, hogy Tehetséges, meg azt, hogy a vezetés neki egy kikapcsolódási lehetőség. ![]()
Az előző bejegyzésemről kiderült, hogy nem volt oktalan, megérkeztek a hullámok, mivel ez a hét a dolgozatok hete lett. Hétfőn kiosztották az etika házi dolgozatomat, 5-ös fölé lett – ne kérdezzétek, hogy az milyen jegy, meg micsoda, mert én sem tudom.
Előtte a fizika dogámat is, ami…fogalmazzunk úgy, hogy várakozáson aluli lett.
Kedden megírtuk a matek tz-t, majd a biosz tz-t, kíváncsi leszek, hogy hogy sikerültek, mivel mind a kettőre sokat tanultam.
A mai napon megírtuk a dupla órás nagy irodalmi témazárót, amely magába foglalta Stendhalt, Gogolt, Tolsztojt, Dosztojevszkijt, Csehovot, Ibsent és…ja, igen, Flaubert-t. Zoli bácsi aranyosan közölte, hogy összesen 3 feladat lesz. Az ez első egy 20 idézetből álló műfelismerés volt, ami tényleg nem volt nehéz. A 2. feladat egy nagy esszé volt egy tetszőlegesen kiválasztott és tanult epikus alkotásról, annak bemutatásáról, szereplői életviteléről és alakulásáról…stb. Valamint a 3. feladat is egy nagy esszé volt, csak az drámából. Az epikus alkotásnak Tolsztoj: Ivan Iljics halálát választottam, a drámának pedig Ibsen Vadkacsáját.
Holnap fogunk írni németből tz-t, jövőhéten meg angolból és töriből. Imádom, amikor így összejönnek ezek, nehéz lenne úgy időzíteni, hogy ne egymás után legyen a tz-áradat.
Idő közben befejeztem Ibsen Vadkacsáját – mint ahogyan azt olvashattátok – és úgy döntöttem, hogy a Bűn és bűnhődést majd befejezem nyáron és most inkább elolvasom a következő kötelezőket, mert így nem fogok velük végezni és Lovas felad egy rakattal még.
Tegnap meglepetten konstatáltam azt, hogy a Wikipediára nem kerültek még fel az Oscar-jelöltek, szóval tegnap 3 óra munka árán de átírtam az oscar.com-ról, szóval, méltán mondhatom, hogy ezt én csináltam és jeeee.
http://hu.wikipedia.org/wiki/82._Oscar-g%C3%A1la
Julcsi, Kincső és Mil jóvoltából sikerült megvalósítani az egyik MTT-s titkos projektem és így a rendezvény előtt 3 nappal már nem is szeretném titkolni, szóval, az MTT Farsangon, ami szombaton lesz, fogok játszani egy zongoradarabot, mégpedig azt, amivel tavaly a FMDN-en arany díjat nyertem…na? ki tudja? A válaszokat várom 2010. február 5-ig, hozzászólás formátumban.
.
A helyes megfejtések beküldői közül kerül kisorsolásra a KULTURÁLIS INCANUS-DÍJ.
Kéz-és lábtörést a játékhoz.
Agiou!


