Archive for 2009. december 31. csütörtök

Dóri kérésére…

Dóri kérésére blogolok egy új bejegyzést. 🙂
Karácsony első napján itthon ünnepeltünk négyesben (anya,apa,mama,én) kaptam tőlük cash-t.
A második napon elmentünk az Andrisékhoz vendégségbe, ahol a Dorina készített rántott sajtot, ami  – meg kell, hogy mondjam – nagyon finom volt.
26-án pedig nagycsaládos összejövetel volt nálunk, amikor is megkaptam az Andriséktól a Paulo Coelho 2010-es határidőnaplót, egy csoki illatú gyertyát, és egy kontrasztos – fekete-fehér – gyertyaalátétet. Sanyiéktól egy könyvet, Agatha Christie: Nem zörög a haraszt (Ami a Láthatatlan kéz c. könyv új kiadása és már évek óta  óta meg akarom szerezni. Szóval bódottá nagy bódottá.) illetve cash-t. Ibolyáéktól cash-t, kesztyűt 😀 :D, puzzle-t (Életem első kirakója, szóval :):), legyetek rám büszkék!) teát, meg teát, meg bögrét, meg kacsás körömkefét :D, azt hiszem ennyi. 😀

Irodalom. Befejeztem Flaubert, Bovaryné c. regényét. Úgy gondolom, hogy olvastam már jobb kötelezőt is, szóval…egyszer olvasható kategória. Ezen felül elkezdtem Tolsztoj: Ivan Iljics halála c. művét, és még csak 2 fejezetet olvastam belőle, de esküszöm, hogy jobb mint az előző.

Most vasárnap, azaz 2010. január 3-án lesz az idei, 2010-es Tolkien Születésnap. Meg kell mondanom, hogy borzasztóan izgulok, mivel több blokkban, több mindent fogok csinálni. Az első blokkban fél 12-től fél 2-ig fogok jegyárusítást csinálni, a második blokkban fél 2-től fél 4-ig infopultozók, előre láthatólag Starával, fél 4-től fél 6-ig pedig életem első vezetését fogom csinálni, a dalnokokat. 🙂 🙂 Borzasztó gyomoridegem van már napok óta. Már megvannak a dalok, meg vannak a kották, szövegek, lapok, szóval…szurkoljatok.

A Zoli ma elkezdte feltölteni a gépemre az éteren keresztül a Heroes 5-t, szóval elvileg tudok ma már azon is játszani és ez fantasztikus. 😀 😀

Mindenkinek utólagosan is boldog karácsonyt, és sikerekben gazdag boldog új évet kívánok. És még egy dolog…az Incanus BLOG 1 éves lett. 😀

Golden Globe díj 2010

Ilyen sem volt még…1 nap 2 darab bejegyzés, de hát, ha zajlik az élet, akkor zajlik az élet.
Ezzel a bejegyzéssel az a célom, hogy elmondhassam, hogy a számomra fontos filmeket, szereplőket milyen kategóriában jelölték a 2010-es Golden Globe átadási ceremónián.
A legjobb film (dráma) kategóriában szurkolhatunk majd az Avatarnak. Legjobb film (musical vagy vígjáték) kategóriában az Egyszerűen bonyolult c. fimért, a Julie és Julia című fimért (bár ez nekem nem nyerte el a tetszésemet, de attól még jó lenne, ha…) valamint a Kilencnek (gy.k. Nine). A legjobb színész (musical vagy vígjáték) kategóriában Daniel Day-Lewisnak a Kilencben nyújtott alakításáért. A legjobb színésznő kategóriában  (musical vagy vígjáték) szurkolunk majd Marion Cotillardnak a Kilenc c. filmben nyújtott alakításáért, valamint Meryl Streepnek az Egyszerűen bonyolult c. filmben és a Julie és Julia c. filmben nyújtott alakításáért. A legjobb mellékszereplő színész kategóriában szurkolhatunk Penelopé Cruznak a Kilenc miatt. A legjobb rendező kategóriában jJmes Cameronért az Avatar c. film rendezése miatt. A legjobb eredeti betétdal kategóriában az Avatar című film ‘I will see you’  és a Kilenc című film ‘Cinema Italiano’ daláért. És már csak a legjobb eredeti filmzene maradt ki, az Avatarért.
A legjobb televíziós film(dráma) kategóriában a Doctor House-ért és a legjobb színész televíziós sorozatban kategóriában Hugh Lauriert. És már csak 1 maradt ki a legjobb színésznő televíziós sorozatban kategóriában Glenn Close  A hatalom hálójában c. filmjéért.
Ezeken kívül még említhetném Sigourney Weavert a Prayers for Bobby c. televíziós minisorozatban nyújtott alakításáért. Vagy Toni Cloette a Tara alteregói c. sorozatért. Esetleg Kenneth Branagh a Wallander c. filmben nyújtott alakításáért és Brendan Gleson az Into the Storm c. filmjéért.

Rendgeteg film, rengeteg színész, regeteg jelölés. Meglátjuk, hogy mi lesz a vége 2010. január 15-én.

Karácsony, és a Repülő Halál esete

Először is Rebush kérésére, másodszor pedig még azért, mert frissek az emlékek…
Ma volt az utolsó nap az iskolában, 2009-ben. Ehhez mérten karácsonyoztunk, és igen, most már nyíltan elmondhatom egy világ előtt, hogy a Vikit húztam, szóval…remélem tetszettek az ajándékok. 😀
Reggel bementünk, és ki fogadott minket? A Rebush, akarom mondani Elizabeth the Second, és váááááá, nagyon jó volt. 😀 😀 A nagy ölelések és mi egy más után körbe adogattuk az ajándékokat, én a Lillától kaptam, és tök jó pofa volt, mert adott teafüvet, meg csokit, meg füstölőt, meg még csokit, és 😀 😀 😀 😀 😀 😀
A 3. órában elkezdődött az iskolai karácsony, ahol leginkább zongorakísérői mivoltomban voltam jelen. Kísértem a tanári kart, meg a kórust kb…5 darabban. Azt mondják a hatalmasok, hogy jó volt, de hát én még mindig nem vagyok megelégedve magammal, szóval…igen.

Ma este elmentem megnézni az Avatar c. filmet, 3D-ben és hát vááá és vúúú és jeeeee. Nagyon-nagyon-nagyon tetszett a film, a 10-es skálámon….egyelőre azt mondanám, hogy 7-es, de lehet, hogy holnap már nem így fogom látni. Nagyon szépek voltak a képek, nagyon jó volt a történet, meg a művészi sugallat. Egyetlen egy dolog nem tetszett, az pedig a 3D megoldása, azt hiszem ebben még fejlődnie kell a filmiparnak. Viszont mindent összevetve ajánlom mindenkinek sok-sok-sok szeretettel.Mindenképpen jelentősnek tartom azt, hogy véleményem szerint fantasy mérföldkőhöz érkeztünk. Olyan hatással és olyan zenével párosult a film, hogy ha a februári Oscar-díj átadáson nem nyer, legalább a technikai díjakban, akkor az botrány. 😀

Tök vicces, hogy most hogy pörgök, annak ellenére, hogy 00:10 perc van…vicces. Képzeljétek el, hogy holnap megyek Ági nénihez, hogy meghallgasson, meg, hogy beszélgessünk a jövőről, mármint az ú zeneiskolai jövőjéről, szóval, holnap kora délután gondoljatok rám! Nagyon-nagyon örülnék, hogy ha visszajönne, mert vele lehet 1-ről a 2-re lépni, és az mindenképpen előny lenne.

Slusszpoénként már csak annyit mondanék, hogy nem láttam a mai Family Guy részt, szóval azt is most elkezdem nézni, remélem, hogy anyáékat nem verem fel vele.

Most már tényleg megyek, Attila voltam, 2009. december 23-án 00:15. perckor.

A keresztesháború, amely a tanítványok és a vezetőség között folyik

Lehetséges, hogy ez lesz az első cím nélküli bejegyzésem…de ki tudja. Tegnap volt az a bizonyos kettő koncert és hát…a hulla vagyok, az még egy etikus kifejezés.
Fél 11-re mentünk be a zeneiskolába, ahol próbáltunk meg miegymás. A próba kb. 1 órás volt, aztán amikor mentem hazafelé összefutottam a Barbarával, és kaptam tőle bécsi ajándékot :D.
Nekünk fél 3-ra kellett visszamenni, amikor is még egyet próbáltunk, majd elkezdődött a zeneiskolai karácsonyi koncert. Hát, szerintem…nem tudom. Végül is jó volt, meg tényleg sokan dicsérgették, de sose lehetünk elégedettek a saját teljesítményünkkel.
A fellépés után Bori, Patti meg én átmentünk a Barátság házába, ahol 5 órakor elkezdődött a “Székesfehérváron élő lengyel kisebbségi önkormányzat” szervezésében a lengyel nap. Elsőként léptünk színpadra, majd jöttek a szebbnél szebb énekek Marianntól és Etelkától. Istenem, gyönyörű volt a hangjuk. Az egész rendezvény lezárásaként volt egy fogadás, ahol különböző lengyel nemzeti ételeket kóstolhattunk meg. Majd a lengyel kisebbségi önkormányzat alelnöke körbejárt 1-1 ostyával, amiből mindenki vett. Ezután elmondták, hogy ezzel az ostyával körbe kell járni, és a szeretteinkkel együtt “ostyát kell törni”, tehát odamentem mondjuk a Borihoz, meg a Pattihoz, akik törtek az én ostyámból, én pedig törtem az övéikből, majd azt megettük. Szerintem ez egy nagyon-nagyon szép szokás. Ez jelképezi azt, hogy akivel ostyát törttél azzal megosztottad a javaidat, a szeretetedet. Úgy gondolom, hogy ezt át kellene vezetni a magyar hagyományokba is. 🙂
Az estélyen megkóstoltuk a lengyel készítésű krumplisalátát, gombás rizst, és gombás szósszal töltött derelyét, valamint az eredeti lengyel túró tortát. Ha ti ettetek finomat…na akkor az az volt. 😀
Az a különös, hogy számomra a lengyelek évről évre egyre kedvesebbek, egyre vendégszeretőbbek lesznek. Ugyan is 2 éve is már voltam ilyenen, akkor a Hiemmer-Von-Karaffa házban volt, és már akkor is belopták magukat a szívembe, de most különösen.
Ami viszont kevésbé jó hír, hogy Ági nénit nem biztos, hogy visszaveszik a zeneiskolába. Szóval elindítottam az I. keresztes háborúmat, amely a zeneiskola és én köztem fog folyni Ági néni “megmentéséért”. Ilyenkor felvetődik az emberben az a kérdés, hogy mi mindent kell megtenni egy jó tanárért, és azt hiszem a válasz evidens, mindent. Ő tanít már 11 éve és nem engedem, hogy most ne vegyék vissza. Szóval…szurkoljatok. 😀
Ami a blogos kérdésemet illeti a válasz: Sinkó István: A kis cselló születése. Jelenleg a Nógrádi Történeti Múzeumban található. Egyetlen egy helyes válasz érkezett Sanyócától aki azt hiszem most már NAGYON JÓL INFORMÁLT BLOGGER.

Végezetül hallgassátok meg Vivaldi: Kettős csellóverseny című darabjának I. és II. tételét, ugyan is ezt játszottuk tegnap. 😀 Egészségetekre!

http://www.youtube.com/watch?v=IYdTLnlc4q4      (I. tétel)
http://www.youtube.com/watch?v=r2VpZi1uaBo&feature=related    (II. és III. tétel)

VIVportrait

Intuíció és bekövetkezett rossz ómen

Ha valaki azt mondja nekem hétfőn az első óra után, hogy neki az a megérzése, hogy ez a hét rossz lesz, akkor biztos, hogy kételkedtem volna benne. Tudni illik, hétfőn az első óránk töri. Nagy tanár úr tartotta az órát, amikor azt mondta, hogy XVI. Lajos felesége azt mondta,…azt mondta, … azt mondta…majd remegve összeszedte a cuccait, Elnézést!, és kiment. Mindenki nagyon megijedt, mivel látszott rajta, hogy nincs jól. A Tina, a Viki meg én utána mentünk megnézni, hogy Úristen mi van vele? Elment a mosdóba ivott, majd néhány perc múlva visszatért.

Ez még a kisebb rossz, mivel nem történt semmi, egészen a mai napig.

Matek lett volna a 3. óránk. Már becsengettek, a teremben pedig nyitott ajtó mellett vártuk Juhászné tanárnőt, amikor is a Barbesz hatalmas kiáltására lettünk figyelmesek: “Úristen, a tanár nő összeesett”. Kb 10-en rögtön kirohantunk, és tényleg. Ott feküdt a matek tanárunk csukott szemekkel a folyosón. A Koncz Viki, megfogta a fejét, a Móni meg az Eszter széket hozott, amire feltették a lábát, mivel ha elájult, akkor biztos azért, mert nem jutott elég vér az agyába. Eltelt néhány másodperc, és mivel még mindig csukva voltak a szemei, ezért Viki és én lerohantunk a földszintre. Viki a tanáriba én pedig az igazgató úrhoz futottam be, hogy hívjon mentőt, mert a tanár nő összeesett. Az ezt halló emberek arcára is kiütött az aggodalom. Horváthné tanárnő vizet vitt, Pereszteginé tanárnő különböző ruhákat a feje alá, Gelencsérné Andre a gazdaságis pedig hozta az elsősegély ládát, benne a vérnyomás mérővel. Mire felértünk a tanárnő már kinyitotta a szemét, és egyre csak azt bizonygatta, hogy már pedig ő jól van és nem kell mentőt hívni, de ez koránt sem volt így. Megmérték a vérnyomását és nagyon magas volt neki. A mentő kb. 1-1.5 perc alatt kiért szirénázva és elvitte őt.
A további eseményeket csak később tudtuk meg, amikor Kovács tanárnő, Juhászné tanárnő menye, és a mi német tanárunk elmondta, hogy vettek tőle vért és labor vizsgálat lesz, és köszöni a segítségünket. Borzasztó volt. Hosszú-hosszú percekig az első tevékenységek után csak álltunk ott és néztük, ahogy megérkeznek a mentősök, megvizsgálják, vérnyomást mérnek, majd elviszik. Borzalmas volt, félelmetes, nem akarok több ilyet átélni.

Maupassant, msn és Vivaldi napok

Végre alkalmam nyílott arra, hogy megirhassak egy ideális bejegyzést, szóval…
Magyar irodalmon Lovas tanár úr már sokszor mondta, hogy ő mennyire szereti Maupassant műveit, és ha választania kellene Jókai Mór és közte, akkor ő biztos, hogy őt választaná. Jólehet, hogy kissé nehézkesebb a nyelvezete, mint Jókainak, de sebaj. Ma az M1-en volt a Maupassant történetei c. sorozat egyik része az Erénydíj. Rettentő jó volt, anya, apa meg én is végig nevettük az egészet, és wooow, nagyon megtetszett az egész, szóval lehet, hogy most rászokok Maupassantra.
Képzeljétek el, hogy hétfő óta nincs msn-em, és ez borzalmas érzés. Olyan, mintha elvágták volna a köldökzsinóromat. Beszéltem Zolival és azt mondta, hogy amíg ő nem jön, addig valószínűleg nem is lesz, de az még rengeteg idő, mivel majd csak karácsonyra fognak jönni. Ahhhh, pedig annyi emberrel kellene beszélnem. Náda, Rabyn, Ring….Mi lesz most? Az a baj, hogy Sanyit meg nem zargathatom ilyenekkel, mert ő sem fog hamarabb jönni, mivel dolgozik, meg fotóssuliba jár. Istenem, ez az amikor valamelyikükre szükség lenne, de egyik sincs itt. Hihetetlen!!
Sok-sok szeretettel meghívok mindenkit 2009. december 19-re, 15:00 órára az egyik, illetve 17:00 órára a másik fellépésemre.
Idő: 2009. december 19. (Szombat) 15:00
Hely: Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI 50-es terme (Székesfehérvár, Városház tér 3.)
Ez a zeneiskolának a karácsonyi koncertje lesz. Mivel a Nagyteremben az orgonát építik, ezért került át a koncert az 50-es terembe, de így is élvezhető lesz. 🙂

Idő: 2009. december 19. (Szombat) 17:00
Hely: Fejér megyei Művelődési Központ, Művészetek Háza, Díszterem (Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.)
Itt pedig a székesfehérvári kórháznak lesz a karácsonyi koncertje, ahova meghívtak minket, ugyanis nem egyedül fogok fellépni, hanem kamarazenében. Patti, és Bori csellózni fog, én pedig zongorázni, mégpedig Vivaldi, g-moll csellóversenyének I. és II. tételét.

Részvételetekre számítok 🙂

Ja, és még valami, mivel azt mondtátok, hogy az előző kérdésem könnyű volt, ezért most nehezítettem rajta. Az alábbi képen egy csellót és egy zongorát láthattok. Ismét felajánlom a JÓL INFORMÁLT BLOGGER posztot annak, aki megmondja, hogy mi a kép neve valamint azt, hogy ki festette. A határidő legyen 2009. december 20 (Vasárnap). 😀 Sok Szerencsét! 😀

0485_t4899_maxi

“Most értette meg először, milyen nagy áldozatot hozott érte de Renalné.”

Igen-igen, befejeztem Stendhal Vörös és fekete c. regényét. Kivégeztem Julient, nagy baj már nem lehet. Viszont ezzel egyidejűleg elkezdtem Flaubert-nek a Bovaryné c. regényét. Kíváncsian várom. 😀
Közhelynek tűnhet, hogy szinte mindegyik kötelezőre azt mondom, hogy jó volt, de komolyan én így is gondolom. Manapság nagyon kevesen mondhatják azt el magukról, hogy ők olvasnak klasszikusokat, és ez nem is feltétlenül az én korosztályomra vonatkozik, mivel sajnos, csak a nagyon elszántak teszik ezt meg, legalábbis én így látom. A felettem levő generációkról pedig tudom, hogy nem olvasnak klasszikusokat. Az a véleményem, hogy ha ezek nem lennének kötelezők, akkor magamtól nem olvasnám el, és lehet, hogy én is valahogyan ide tartozok, de szerintem érdemes és jó ilyeneket olvasni, és nem csak az évente levő, általánosságban felkapott regényeket.
Egy-egy regény segít megérteni az adott kor problémáit, és szerintem nevelő célzatuk is van.
Egy szó mint 100 tessék klasszikusokat olvasni, mert azok jók, és az csak egy hülye sztereotípia, hogy ami kötelező az rossz.

stendhal-sm

I wish I knew how it would feel to be free…

Igen, igen. Amint látjátok, az Incanus BLOG, ellebbentette az őszi fátylát, és felhúzta a téli kabátját, hogy ne fázzon a hidegben. 🙂

Ha panel-mondatokat szeretnék használni, azt mondanám, hogy sok dolog történt velem, amiót írtam, és most ezekről fogok beszámolni. 😀
Először is: Szeretnék gratulálni Elizabeth the Second-nek, Sanyócának illetve Niki/Nádának, akik ezentúl az Incanus BLOG JÓL INFORMÁLT BLOGGEREI. :tapsvihar:

Másodszor, ha most lenne év vége, akkor irodalomból 5-ös, nyelvtanból 4-es, töriből 4-es, németből 4-es, angolból 5-ös, matekból 3-as, fizikából…inkább hagyjuk, bioszból 4-es, etikából, a szemét feleltetése miatt 3-as, művészetekből 5-ös, és társadalomismeretből pedig nincs jegyem lenne. 😀  Amúgy úgy gondolom, hogy a tavalyi FÉLÉVIHEZ képest majd 1 egész  jeggyel jobb lenne az átlagom.

Harmadszor, befejeztem Mikszáth Kálmántól a Beszterce ostromát, nagyon jó volt :), meg ha nem írtam volna még akkor A jó palócokat is. K.b 1 hete elkezdtem olvasni Stendhal: Vörös és fekete c. művét, amelyet ma fejeztünk be, de egyszerűen annyira nem volt rá erőm, hogy még mindig vissza van belőle olyan 140 oldal. PLUSZ, ma elkezdtem, és befejeztem Gogol: A köpönyeg c. alkotását, szóval….ahogy Ádám mondta a 2007-es KÖMF-ön “Nnnnna!” 😀

Negyedszer a fellépésem sajnos elnapolódott december 9-ről december 19-re. Sajnos pontos időpontot még mindig nem tudok, de mindenki aki úgy készül, hogy jön, az tudjon róla.

Ötödször pedig, annyira nincsen időm semmire, hogy az valami rémálom. Tudom, hogy Katus anyánk azt mondaná, hogy “jaaaaj szegény elfoglalt gimnazisták”!, de ez így van. Szegények vagyunk, elfoglaltak és még gimnazisták is. Szörnyű! Nem is tudom az idejét, hogy mikor néztem meg utoljára egyedül egy jó filmet.

Hatodszor 😀 , mostanában elkezdtem több féle-fajta zenét hallgatni, és ez jó, mert nem csak periférikusan hallgatok, hanem több mindent, amit szeretek. Jó tudom, közhely, de szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani Chován Kálmánnak az I. magyar tánc. című darabját, mert az valami fantasztikus, főleg ahogy a Miniska Mónika néni :P, meg az Endl László bácsi 😛 😀 játsszák. Annyira jóóó, hogy woooow. Tessék meghallgatni, vagy beszerezni valahonnan a CD-t, mert fantasztikus. Ezen kívül amit még hallgatok, öhm…jazz, és spirituálé minden mennyiségben. Címet nem szeretnék mondani, mert még azt ellőném valahol, legyen elég, hogy Nina Simone.

nina-simone