Archive for 2009. október 31. szombat

Helyzetjelentések

Amikor nyolcadikasként az utolsó földrajz órán beszéltem Mária nénivel, az akkori földrajz tanárommal, ő mindenkiről összeállított egy fajta értékelést, de nem személyesen. Tehát nem mondta azt, hogy Pistike, hülye vagy. Rólam azt mondta, hogy gyűjtögető típus vagyok, amivel abszolút egyet is értek, és ez a tulajdonságom a napokban különösen felszínre tört.
Csütörtökön voltam az IKEA-ban és vettem egy-két cuccot, ergó levásároltam a születésnapomra kapott ajándékkártyákon levő pénzt. Többek között vettem egy “fiók belsőséget” ez egy ilyen müanyagból és gumiból levő henger, amiket a fiókokba lehet tenni, hogy ne legyen a felülete koszos, karcos, vagy mi egy más. Elkezdtem kipakolgatni a cuccaimat, ceruzák, tollak, papírok, fecnik, egyszerű jegyzetlap, kupak, radír…stb. azok a dolgok, amelyeket az ember, ha nem használja, és tudja, hogy csak a helyet foglalja, kidobja. Na már most én is így voltam vele, összeszedtem 1 zacskónyi szemetet és kidobtam. Aztán ahogy teltek az órák egyre jobban lelkiismeret-furdalásom lett amiatt, hogy kidobtam eddigi életem egy szereletét. Pedig ha valaki rákérdezne, akkor nem tudnám megmondani, hogy azokat a dolgokat, mikor is használtam, de mégis rossz érzés volt. Úgy gondolom, hogy mindenkinek megvannak az irreális rossz tulajdonságai, azt hiszem nekem ez az egyik.
Ha valaki megkérdezné, hogy mi az a dolog, amit igazán hasznosnak tartok, és az őszi szünetben csináltam, arra nem nagyon tudnék válaszolni. Ha belegondolok, október 22-én kezdődött a szünetem azzal, hogy 4 napot töltöttem Zebegényben veletek emtétésekkel. Imádtam és nagyon jó volt, de iskolai dolgaimat tekintve nem volt elsősorban hasznos. Hétfőn és kedden próbáltam kipihenni alvással a fáradalmait a 4 napnak, ami megint csak nem hasznos. Szerdán voltam a keresztanyáméknál Pusztaszabolcson, elintézve a szüleimmel a kötelező halottak napi látogatást, amit megint csak nem mondok hasznosnak. Csütörtökön volt az IKEA. Tegnap pedig próbáltam összekaparni magam. Ha úgy vesszük 9 nap nem volt hasznosm egészen a mai napig, amikor is úgy keltem fel, hogy húúú angolra kell mennem. Fordítottam jó pár kérdést a szóbelis könyvből (utálom a megélhetés témakörét), aztán 2-kor elmentem angolra. Délután (pár órával ezelőtt) valami oknál fogva az asztalon való pakolászáskor előkerült a Mikszáth kötet. Ugyebár A tót atyafiakból még hiányzott az utolsó 2 novella, és puszta kedvtelésből elkezdtem olvasni, és valahogy annyira belemerültem, hogy nem csak A tót atyafiakat fejeztem be, hanem a Jó palócokból is már 5 novellát elolvastam. Ennek roppantul örülök, mert vannak olyan könyvek amelyeknek az elolvasásához kell egy fajta lélekállapot, mert különben nem visz rá a lélek és örülök, hogy most ez megtörtént velem. Rájöttem, hogy annyira szépek és nyelvileg annyira értékesek ezek a novellák, hogy nem csak a témája miatt, de már ezek miatt is érdemes őket bújni.
Mostanra viszont már meguntam és elkezdtem Doktor House-t nézni, amit szintén nagyon-nagyon szeretek. Viszont nem szabad belőle sok részt nézni, mert a hipohonder lélek elkezdeni magán fellelni a tüneteket és végül megállapítja magáról, hogy Kushing-kórja van. 😀 Apropó filmek. Nem is olyan régen összegyűjtöttem azt a 7 filmet, amelyet meg kellene néznem még 2009-ben és tegnap végre eljutottam odáig, hogy megnéztem a Julie és Julia-t, ugyebár Meryl Streep fan vagyok. Na szóval…beültem a moziteremben, tömgeket érkeztek, kb. 10 ember. Miközben néztem a filmet eszembe jutott egy interjú részlet, amelyet Mészáros Mártáról olvastam, aki azt mondta, hogy mostanában a filmipar lemenőben van, mert nem készülnek igazán nagy alkotások, és említette Meryl Streep-et is aki már nem a hozzá illő A FILMben szerepel, hanem ilyen kis izében. Nem mondom azt, hogy a borzalom volt, mivel a sztorija aranyos, meg szép a képvilága, de igazából ennyi. Egy jó sztoriból ki lehetett volna találni valami érdemlegesebbet is mint ez. Remélem, hogy most már észreveszi, hogy nem az ilyen szalag-filmekben kellene játszania, hanem valami igazán nagyban, mert bár csak kétszer kapta meg az Oscar-díjat de 15 jelölés az már valami.
Holnap el kellene kezdenem tanulni, mert írni fogunk németből témazárót, kedden meg ugyancsak témazárót bioszból és társadalomismeretből és az még belefér, ha csak hétfőn tanulok az utóbbira, de a bioszt át kellene néznem, mert elég nehéz és 1 nap alatt illetve fél nap alatt nem tudom feleleveníteni az egészet, szóval szurkoljatok.

KÖMF, Zebegény 2009

Annyira nehéz összeszedni az ember energiáját egy nagy MTT-s rendezvény után, ami furcsa, mivel a tábort elég hamar kipihentem, viszont ezt a mostani KÖMF-t :D, még nem.
Az egész rendezvény október 22-én csütörtökön kezdődött azzal, hogy a 14:48-al vonattal elindultam Székesfehérvárról. A gond csak ott kezdődött, amikor Dinnyés előtt megállt a vonat és konkrétan 30 percet ott kellett várnom. Gondoltam, hogy (az idő hasznosan való eltöltésének végett) olvasom a kötelezőmet, Mikszáth: A tót atyafiak, természetesen most sem jutottam sokkal tovább, mint ahol eddig tartottam. Szóval fél óra elteltével robogtam tovább, egészen Érd alsó-felsőig, ahol csatlakozott szerény, egyszemélyes teamomhoz Miri.
Mikor átértünk a nyugatiba, már ott várt (minket?) Elder és Szürke, később megérkezett Rabyn, Ring, Artemisz, Ery, Momo és azt hiszem ennyi. 1 óra vonatozás után megérkeztünk a zebegényi Szőnyi István Ált. Isk. és AMI-ba, ahol, stilszerűen rögtön kiválasztottam az ének termet csicsi-helynek.
Az első este volt a bemutató est (?) amely Esgal táncával indult, melyet Estel két dala követett, miután Kincső és társai (Főnix fiókák) vizsgaperformancea volt és az egész Esgal táncával zárult. A következő lépésként megismertük, a csapatunkat, személyesen is. Az idei koncepció annyiban változott a tavalyitól, hogy a színjátszó, a dalnok, a táncos és a harcos rend tagjai egymással ko-operációban csapatokba voltak beosztva. Ezeken felül tavalyi mivoltukban működtek a főző, az erdőjáró a kézműves és a bölcselkedő rendek. Aztán olyan 2 körül elmentem ß-ba. Az éjszaka folyamán piszkosul hideg volt, annak ellenére, hogy elviekben 20 foknak kellett volna lennie. Nem tudom, hogy volt e annyi, vagy csak én fáztam jobban azért, mert megbetegedtem csütörtökre virradóra, de konkrétan vacogtam.
Másnap pénteken Ádám és Mil (főszervező és csapat vezetőm) megengedték, vagy megkértem őket, kinek mi tetszik, hogy betegen ne kelljen elmennem a városbújócskára, városismereti toszra, mert nem szeretném ha az egész tüdőgyulladásba torkollna. Így az iskolában maradtam. Nagyon sokan látták rajtam, hogy borzalmasan nézek ki, és nagyon jól esett, hogy mindenki ott szeretett volna segíteni, ahol tudott, ugyanis pénteken kezdtem a büfézést Newrával és Ágival és mivel hangom aligha volt, így inkább ezen a területen szorgoskodtam. 🙂 Visszatérve a péntekre, Rabynntól kaptam mézet, ami nagyon jót tett a torkomnak és olyan 10-től délig aludtam. Aztán amikor visszaértek a városbújócskáról (a csapatom 2. lett !! HARRRRRR) akkor Narbtól kaptam egy Neo Citran-t, ami megint csak elnyomott így még 3 és fél órával tovább tartott a gyógyító alvás. Amikor végre sikeresen összeszedtem magam, akkor folytattam tovább a segétkezést a büfében, ami azt éreztette velem, hogy nem vagoyk ott felesleges, és ez, akár hiszitek akár nem (surprise, surprise) nagyon jó érzés volt.
Másnap, szombaton az egész napos büfézésen túl volt a gála est(?) (ezt a kettőt mindig keverem) ahol Rabynnal együtt csak statisztaként szerepeltünk, de ez így is nagyon jó volt, a fenti okok miatt (Rabyn is hasonló jó dolgoktól szenvedett). A performancek lefolyása után visszaültem a büfé pultja mögé és hosszasan beszélgettem azokkal az emberekkel akik csatlakoztak. Dodiee Csibije ott maradt lent, mert sajnos nagyon sokan megfáztak, Dodiee is. :S . Csibiről azt kell tudni, hogy egy rózsaszín színű bögre, és reggelente Dodiee a kezében jött a büféhez és azt mondta:”Csibi kávét kér”. Na már most ezt olyan arccal, hogy nem lehetett azt mondani, hogy nem. 🙂 😀 Persze Orome azt mondta, hogy Csibinek pszichopata nézése van és neki nem tetszett mert ez olyan mintha azt mondaná mély hangon, hogy “MELÁK ÉHES”. Persze ez tőle kevésbé volt aranyos. Később a beszélgetőkhöz csatlakozott Olosta (aki a kreatív rendet vezette) és mikor leesett Csibi feje (merthogy levehetős volt) azt mondta, hogy: “Ááá, ott gurul Csibi feje” :D. Ám Csibivel kapcsoaltban volt még néhány roppant jó megjegyzés, a fáradtság miatt. Ilyen volt Sené is, amikor azt mondta, hogy “Csibi nem puha, csak két részből áll”. 😀 😀 Az ilyen beszélgetésektől vezérelve megalapítottuk a Büfé szabad rendi órát, amelyet mindig felváltva tartottunk (Newra, Stara, Niph, Hiri, Ági és én), ki-ki mikor éppen ott volt és ráért. Ezen a napon reggel fél 7-kor feküdtem le, miután sikerült felrugdosni az asszociációs játékosokat, és hulla-hulla fáradtan elaludhattam.
Másnap, ami tulajdonképpen az a nap volt már, kb 3 órát aludtam, összepakoltam és a megmaradt 100 Ft büfékupont szétosztottam, mivel ilyeneket kaptam Artemisztől, Newrától és Nidoótól a büfézésekért. A vonat indulása előtt kb 10 perccel cuccoltam le, és Newrától és a többiektől (hiszen a következő rendezvény az Newra Őszi Művészeti Fesztivál lesz by: Fq), kaptam tőle még egy bögre teát és futással elindulam jegyet venni. Utazótársaim között volt Miri, Hiri, Dodiee, Ery, Momo, Ille, Nóli és Bigfoot. 1 óra zötykölődés után átértünk a délibe, a már megcsappant számú 3 fős (Miri, Hiri én) csapattal és elindultunk hazafelé.
Úgy gondolom, hogy az idei KÖMF is hozta az eddig megszokott színvonalat. Voltak olyan dolgok, amelyek nem tetszettek (az éjszakai hideg, a csapatos koncepció), de ezeken kívül voltak (és ebből sokkal-sokkal több volt) pozitív élmények. Lassan 3 éve vagyok az MTT-ben és már jó néhány rendezvényen ott voltam, de úgy érzem, hogy (bár már a táborban is elkezdődött), de most éreztem kiforrottan azt, hogy nem vagyok felesleges, hogy nem megtűrésből vagyok ott. Ami minden tett közül a legeslegjobban esett, az az emberek folyamatos segítség felajánlása volt. Legyen az szóbeli, legyen az egy ölelés, egy puszi, legyen az egy üveg méz, vagy gyógyszer, mind-mind sokkal de sokkal élvezetesebbé tették ezt a 4 napot. Boldog voltam, örültem annak, hogy szívembe zárhattam ezt a majd 100 embert, akik sokkal színesebbé tették a napjaimat, boldogabbá tettek, jó életkedvet attak. 🙂 Köszönöm nektek. Szeretlek benneteket. 🙂 🙂

Búcsuzás

Nem vagyok a rövid bejegyzések híve, de el szeretnék búcsuzni tőletek, mivel holnap délután elutazom Zebegénybe, a z MTT KÖMF rendezvényére (Kreatív Őszi Művészeti Fesztivál). Zárójelekben megjegyezném, hogy az összes MTT-s rendezvényből ez a kedvencem. Szóval a hozzászólásokat majd csak vasárnap, legkésőbb hétfőn fogom engedélyezni. Vigyázzatok magatokra! Sziasztok 🙂

A. nem jött másnap, nem jött egy nappal később sem. Nem jött többé

Miközben ennek a bejegyzésemnek címet kerestem, szokatlanul jó kedvvel, rájöttem, hogy nem is vagyok boldog. Távolról kell elindulnom, hogy eljussak oda ahova szeretnék, így az a gondolat ami a mostani bejegyzésem köré fog csoportosulni, kicsit más lesz, az eddigiekhez képest.

“-Mennem kéne.
– Igen tudom.
(A szája szétnyílt, és a lélegzete hörgött a torkában).
Egy kis szünet után megkérdezte: -Visszajössz?
-Persze!
– Holnap? Holnap visszajössz?
– Igyekszem. De előfordulhat, hogy csak holnapután. A. várt egy vagy két percig, aztán nagyon halkan megkérdezte:- Alszol, kicsi angyal?
– Nem, nem alszom.
– Megpróbálok holnap jönni. De bonyolult. Örülök, hogy láttalak, mondta A.
– Igen, mondta. Apám hívott angyalomnak, mormolta.
– Nem nem mondom azt, hogy Isten veled.
– Nem mondta. Ne mondd.
– A. nem jött másnap, nem jött egy nappal később sem. Nem jött többé.”

/Susan Minot: Este/

Ez az az alkotás, amelyre, a 10-es skálámból 6-at adtam, tehát a legtöbbet érte el. Úgy gondolom, úgy érzem, hogy ez a könyv alapműnek tekinthető mindazok számára, akik nem csak rohannak a világban, hanem megállnak egy percre, pihennek, élvezik az életet.
Nagyon sok minden történt velem ezen a héten, aminek összességében örülnöm kellene, de valahogy mégsem megy. Voltak kibékülések és új barátságok, jó jegyek és új ismeretek, de valahogy ezeket mindig elnyomják a rossz momentumok. Az utóbbi időben észrevettem magamon, hogy nem tudok huzamosabb ideig örülni a dolgoknak. Kicsit olyan vagyok, mint a tiszavirág: 1 nap alatt megszületett, élt, meghalt.
Már csak 4 nap és kezdődik a KÖMF, ami az egyik, ha nem a legkedvesebb MTT-s rendezvényeim közé tartozik, és most valahogy mégsem várom. Úgy érzem, hogy jobb az, ha most beletemetkezek a dolgaimba és készülök a jövő évire, mert…készülök a farsangra, mert……
Jó lenne megvalósítani azokat a terveket, amelyeket szeretnék MTT-n belül és kívül is. Mivel mind a kettőre alkalmas vagyok, csak kellenének azok a plusz élmények, pl. a Vonatos történetek, ugye B.? vagy akármi, ami ha lehet így mondani kicseng még egy jó ideig, és uralja a többit, és uralja a többit.

munch

Anoním gondolatok a könyvtárból

Nem igazán szoktam ilyen gyakorisággal írni a Gondolatok témakörben, de mostanában ez annyira foglalkoztat, hogy azt hiszem, Párizs mellett ez is megér egy misét.
Nemrég eszembe jutott Betti néni, aki a magyart tanította nekem 6-8-ig, és mielőtt 8-ban elváltunk volna, mindenkinek kellett írnia a másikról pozitív és negatív tulajdonságokat is. Azon gondolkodtam, hogy nekem mik jutottak ezáltal. Kedves, jószívű, precíz, pontos, segítőkész, művészi, maximalista, jó humorérzékkel megáldott, stb.stb. Viszont ott vannak a negatív tulajdonságaim is, amelyeket akárhogyan is nézem, szeretem őket. Ilyen például a versenyorientáltságom. Mások számára ez bizonyára visszataszító lehet, és ez az egyetlen egy olyan, amiből, ha kicsit kevesebb lenne bennem, az jó lenne. Tudni illik, hogy mindenkiben a versenytársakat látom. Nem tudom elfogadni azt, ha valaki olyan szerepben tetszeleg, ami abszolút nem ő. Itt nem olyanokra gondolok, hogy hülye vagyok matekból, és ha valaki jobb nálam, azzal bunkó vagyok, hanem vannak olyan intézményrendszerek, ahol vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy azért, mert egyszer nekik valami sikerült, attól ők már máris jobbak másoknál, és igényt tartanak bizonyos privilégiumokra, minden ok nélkül. Ilyenkor gondolok arra, hogy na, vissza kell nyernem a helyem. Bizonyára ez társulhat nálam, egy ilyen átlépnek rajtam dologgal is, ám valamikor ehhez hozzá segítem őket, ami a rosszabb eset, és valamikor nem. Na, ez most azt hiszem, a rosszabb eset. Általában az ilyen emberek magányosak, és nem érzik a helyüket a világban, de ha valakinek ilyenkor keresztbe tehetek…na az jó érzés. Ebből jön a 2. rossz tulajdonságom: bosszúálló. Velem csak egyszer lehet összeveszni, de akkor végleg. Volt egy ember akiben bíztam, és ilyen-olyan okok miatt veszekedtünk, aztán később bocsánatot kért, de már nem tudtam elmondani azt róla, hogy na, bízom benned. Ez történt tavaly augusztusban. Tehát 16 év alatt egyszer. Aztán idén már (augusztus óta) kétszer is király. A 2. ilyen szeptember közepén történt (remélem tudod, hogy rólad van szó.), a 3. pedig előző héten pénteken.
Amikor ilyen dolgok történnek veled, önkéntelenül is előjön a belső-külső védekezésed, és megváltoznak vele szemben a reakcióid. Ebből következik a 3. kevésbé jó szokásom: ironikus-szarkasztikus. Aki ismer, az tudja, hogy ilyen vagyok. Ehhez némileg kapcsolódik az is, hogy ok nélkül senkire sem haragszom. Szóval, azok akikkel nem beszélek bizonyára most már tudják, hogy miért vagyok olyan, amilyen. Ne tessék velem ujjat húzni, mert nem fog senki sem jól járni. Csak az elégtétel végett.

“Az angyalokat az látja, aki elfogadja a fényt. És átszakítja a sötétség szövetségét”

Sokat gondolkoztam rajta, hogy millyen címet adjak a mostani bejegyzésemnek, és egy kis gondolkodás után ezt a Paulo Coelho idézetet találtam, mely a Valkűr c. művéből származik.
Sok dolog történt velem az elmúlt időben, amelyekről jobb, ha ti is tudtok.
Az iskola pereg a rendes kerékvágásában, jegyek jönnek, melyeknek örülök és szerencsére még nem volt semmi olyan ami aggasztott volna. A töris ügy tisztázódott, remek. 🙂 Szerdán nagyirodalmi dolgozatot írtam, cirka 5 oldal lett, valószínűleg hétfőn fogjuk kézhez kapni, és remélem, hogy nem fogok csalódni magamban.
Több jó hír is ért mostanában, viszont voltak annál kellemetlenebbek is. Jó hír, hogy tegnap Farkas Márta a zeneiskola volt igazgatóhelyettese, jelenlegi cselló-tanár, felkért, hogy nem kamarazenélnék-e két csellistájával az idei XI. Országos Kamarazeni Versenyen, természetesen igent mondtam. 😀 Valószínűleg tavasszal lesz itt Székesfehérváron. Ami a Diáknapokra készülő Chopin-darabot illeti, az is jól halad, remélem tudjátok melyik. 😀
Kevésbé pozitív momentum volt ezen a héten, hogy voltak olyan emberek, akikben cslódnom kellett. A nevük lényegtelen, úgyis olvassa. Tudniiliik, hogy, mint mindenkinek nekem is vannak stikkjeim, heppjeim, ha úgy tetszik, amelyekkel el lehet menni valamilyen szintig, és ha más csinálja ezt velem, nem is zavar, mert tudom, hogy én is ezt teszem. Viszont van egy határ, amikor már nem csak, egy mindennapi ugratásról van szó, hanem folyamatos sértegetésekkel, melyek végén hiába van ott, hogy szeretlek, nem érdekel. A szeretetet ki lehet mutatni tettekkel, ki lehet mondani szavakkal. De ha valakit felrúgok, és utána még egy kicsit megrugdosom, akkor nem mondom neki azt, hogy szeretlek, mert tudni fogja, hogy amit mondtam az baromság. persze egy nap aztán bocsánatot kérnek, és te lehet, hogy meg is bocsátasz, de később rájössz arra, hogy felesleges volt, mert olyan helyeken is újra kritizál és sérteget, ahol azt hiszi, hogy nem látod. Haragszom azokra az emberekre, akik nem tudják, hogy hol a határ. Nem tartom magam különcnek, kivételnek, de nem is vagyok gyerekes. Dönthetnek az ilyen emberek, vagy befejezik ezt, és tudják, hogy meddig lehet nálam elmenni, vagy inkább hagyják az egészet.
Dolgok, gondolatok és egyebek, imígyen szóla Zarathuszta.

Akkor szeretnénk kérni egy számot, Bartók Bélától a cesz-moll fúga erdélyi parasztritmusban c. darabot avagy Andrisék esküvője

2009. október 3-án végre eljutottunk odáig, hogy elmentünk a Budai úti református templomba, ahol is megünnepeltük Andris és Dorina házasságát.
Az esküvő számomra ott kezdődött, hogy  reggel elmentem Erikához, és másfél óra ücsörgés után elkészült az abszolút művészi és bohém hajam. Aztán 16:00-kor elkezdődött az ünnepség a templomban. Majd mikor véget ért, elmentünk a Kodó házba, ahol is a lakodalom volt.
Ismét fenntartásaim voltak a zenekarral szemben, mivel most is 2/4-es ritmusban játszottak, szóval, rémálom volt. Az étkezés után hosszú-hosszú várakozás volt. Zolival megállapítottuk ismét, hogy mi is jobbak lennénk. Aztán arra gondoltunk, hogy odamegyünk és kérünk tőlük egy számot, még pedig Bartók Béla cesz-moll fúgáját erdélyi parasztritmusban, persze ilyen nincs, de azért ez olyan Bartókos cím. 😀
Olyan éjfél körül iszonyatosan elálmosodtam, és felmentem, hogy ledőljek pár percre, amiből sajnos majd 2 óra lett. 😀 Aztán ismét visszamentem az ünneplő tömegbe, aminek a nagy része már hazament. Aztán olyan 4 óra körül hazajöttem, mivel alig voltunk páran, és az a pár is táncolt, szóval (mint tudjátok az meg nem az én világom. :D) ennyi volt. 😀

Mint azt tudjátok, a kedvenc XX. század külföldi zeneszerzőm John Cage, és tegnap jútyubon hallgattam, jó néhány alkotását, amelyek kötül a legjobb szerintem a 4’33, ajánlom mindenkinek meghallagtni. 🙂 Itt van róla egy kis ismertető :

1952-ben írja meg talán legnagyobb hatású művét a 4’33”-et. Ebben a művében egyetlen hangot sem kell az előadónak megszólaltatnia, elegendő figyelnie a csöndre, “szólaltassák” meg bárhol is a darabot. A 4’33” leginkább afféle zen feladványhoz hasonlatos, ahol a feladvánnyal való foglalkozás, az azzal kapcsolatos meditáció fontosabb, mint maga a válasz, a megfejtés, mely talán nem is létezik. Magyarországon az Amadinda ütősegyüttes játszotta lemezre a 4’33”-at, mely talán Edgar Varèse “Ionisation”-je és Bartók BélaConcerto“-ja mellett a 20. század legnagyobb erővel ható zeneműve.

És egy videó a darabról, ajánlom mindenkinek: http://www.youtube.com/watch?v=hUJagb7hL0E
És egy kép róla:

JohnCage

Zenei világnap, és létösszegzés

Nos, mivel ma nem volt tanítás, így már lassacskán egy napja tartozom egy bejegyzéssel, amit most meg is kaptok tőlem. 😀

Történelem: Kiosztották azt a dolgozatomat, amire azt mondta a tanár, hogy a Rákóczi-szabadságharcból fogunk írni, és erre kijelentette, hogy mégsem abból írunk, hanem a török kiűzéséből, szóval…kicsit ideges voltam, na nem baj. Na szóval kiosztotta, és kb. az osztály kétharmadának egyes lett, de nekik nem írta be, de pl. nekem akinek kettes lett, beírta, hihetetlen. Tiszta ideg voltam. Aztán szerdán az utolsó órában, úgy, hogy már van 3 jegyem (2 db 5-ös és 1 db 2-es) íratott velem egy újabb dogát. Na ekkor éreztem, hogy lüktet a fejemben az a pici erecske.
Német: Csütörtökön feleltem az olvasás, mint szabadidős tevékenység témaköréből, és 5-ös lett, annyira örültem neki, mivel német előtt tanultam meg a szöveget, és a szavakat pedig csak improvizáltam.
Fizika: Kiosztották a fizika dogámat, és ugyebár azt mindenki tudja, hogy én nem vagyok nagy fizikából és tök örültem annak, hogy kétharmad lett.

Aztán tegnap volt a zenei világnap, és a “Hermann László zeneiskola Zongorazenekara” nevében, én is felléptem, persze hatalmas tapsot kaptunk, annak ellenére, hogy szerintem nem volt olyan, amilyennek kellett volna lennie. Na nem baj. Ja, és sajnálom, hogy nem szóltam előtte egy nappal, de elfelejtettem. 😀 Tudjátok sok tanulnivalóm van mostanság és nem giazán érek rá.