Archive for Barátok

A legszebb május 1-je!

(Telefoncsörgés, csak egy arc, az az arc, elérzékenyülés, döbbenet, arc, könny, biztos, hogy téves)
– Tee…tessék?
– Na hello!
– Ööö… igen?
– Ne haragudj, hogy megzavarom május 1-jei felvonulásodat, de a helyzet az, hogy megígértem, hogy Te leszel az első, aki megtudja a barátaim közül.
– De… mégis mit?
– Azt, hogy hazajöttem.

(Döbbenet, mosoly, arcgörcs, zavarodottság, hosszú másodpercek)
– De.. akkor most itthon vagy?
– Igen!
– Jaaaaaaj… (könny)

(Kb. 1 nappal később)
(Csengő, alatta apró címkén: “Lakás”, gyertyafény keringő, ajtózizegés)
(Lassan óvatosan belép a kapun, előtte folyosó a szabad ég alatt, annak végén még egy kapu, kinyílik, ott áll)
(Mosoly, meghatódottság)
– Na hello!
– Szia!
(Mosoly, néhány tétova közeledő képés a másik felé, jobb kéz előre kézfogásra… ugyan…)
(Ölelés hosszú másodperceken keresztül)

Az elmúlt 21 év legszebb május 1-jéje volt. Egyszerűen éreztem azt egy nappal korábban, hogy valami történni fog holnap. Juli megmondta, hogy szerencsés lesz a csütörtököm, és tényleg. És hívott és… amikor kiment, akkor úgy éreztem, hogy nem fog visszatérni az életembe. Amikor az ember a legjobb barátai közül többet is ilyen szinten elveszít a fizikai távolság miatt, az borzasztó. Ehhez hozzájön az, hogy vele az elmúlt két és fél évet napi szinten együtt töltöttük. Akkor hiányérzetet generált, amit nehéz volt megélni és felfogni is. De most, hogy újra visszatért és jó döntést hozott… nagyon jó! 🙂
Meg merem koskáztatni, hogy tényleg ez volt az elmúlt 21 év legszebb május 1-jéje. Nagyon örülök annak, hogy ilyen barátom van és nagyon örülök annak, hogy jó döntést hozott.
Most már teljes az egész kör. Most már tudom azt is, hogy milyen az, ha az egyik legjobb barátja az embernek kimegy külföldre és visszajön. És tényleg nem ért véget a világ, és tényleg kerek és egész az egész.
Még nehéz felfogni és megélni azt, hogy újra itt van és újra egy időzónában és újra egy országban vagyunk. Boldogság! 🙂

Védett: Bariról

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Már megint egy kurva döntés…

Van egy dolog, amit nem tudok elviselni, és az a hűtlenség. – Kezdődik az idézet, és mennyire igaz. Mennyire igaz az, hogy vágyunk a kölcsönös, minden területet átfogó megbecsülésre, elismerésre, társiasságra és egyszerűen nem kapjuk meg, mert valaki, valakik fontosabbak, érdekesebbek, okosabbak, szebbek, izgalmasabbak, mint mi vagyunk. Helyes ilyenkor a látszólag újabb, érdekesebb, okosabb, szebb, izgalmasabbat választani, vagy inkább meg kell maradni, a már nem annyira fontos, érdekes, okos, szép, izgalmas személynél. Megtehetjük ezt a lépést kezdésként, vagy ezzel csak honorálhatjuk a másik cselekedetét, és kvázi viszontválaszként építjük ezt fel.

Choice

Nearer My God to Thee

Tegnap voltam Marcinál, és azon túl, hogy végre véget ért a vizsgaidőszakom egy elképesztően sokkoló zenei élményben volt részem. Először is annyira gáz volt, hogy én ezt miért nem ismertem, másrészt pedig ez annyira jó, hogy meg kell szereznem belőle a kottát és muszáj lesz betanítani a kórusomnak, mert ritkán érzem — az ebből a darabból is áradó — tisztaságot, fájdalmat, mélységet és mérhetetlen szépséget. 🙂

Védett: Andrisról

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

2011 őszén történt

2011 augusztusában kezdődött el az a folyamat az életemben, hogy egyre jobban elkezdtem figyelni magamra. Fontosabbá vált az életemben, fontosabbá vált magam számára hogy én mit látok, hogy én hogyan élem meg a dolgokat, a karrierem és a személyes, szakmai sikerem fontosabb vált.
Az egész talán ott kezdődött, hogy 2012 márciusában elindítottam az MTT Kórusát. Itt nem az egocentrikusság az, amely fontos, hanem inkább az a figyelem, amellyel szeretnék erre tekinteni. Az egész társaság egész kevés kivételtől eltekintve teljes egészében átcsoportosult. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy kik azok akik a kezdetektől fogva énekelnek a kórusban. Ugyanakkor ez a folyamatos közösségváltás nem gátolta meg azt, hogy valami olyan közösség alakuljon ki a kórus keretein belül, akik egymáshoz és az irányomba is, oda-vissza rendkívül lojálisak, elhivatottak. Azt gondolom, hogy ez ritka, mert oké, kialakulhat egyfajta közösség egy rendezvényszervezés során, de egy olyan közösségben, ami több, mint másfél éve egy célért alkot, ritka. Talán ez az, amihez kötöm az első ilyen szakmai előrelépésemet az elmúlt néhány évben.
Aztán ezt követte az április OTDK, ahol ugye az önálló művészettudományi kutatás mindenképpen nagy előrelépés volt, meg így nagyon örültem neki, hogy az sikerült. Ez volt az, amivel előrébb tudtam most lépni, ugyanis meg fog jelenni a teljes kutatásom a Parlando decemberi számában, így gyakorlatilag az egész “országos” szintre emelkedik és ez megint csak jó érzés. Aztán majd jön januárban az Első évszázad, aztán ha minden jól megy, akkor sikerül megnyerni az Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány művészeti és művészettudományi ösztöndíját, ami nagyon jó lenne és nagyon örülnék neki, ha megnyerhetném, mert segítenék a további fejlődéseimet.

Jó lenne megtanulni oroszul és kint tölteni fél-1 évet, ahol folytathatnám ezen kutatásokat. Jó lenne ha nem csúsznék semmilyen magyaros tárggyal és folytathatnám a tanulmányokat MA-n itt az ELTE-n, mert akkor valamikor az MA alatt vagy az MA után kimennék külföldre, nagyon jó lenne. 🙂 Majd meglátjuk.

Arról nem is beszélve, hogy így a barátaim rendkívül támogatnak és támogatják ezen törekvéseimet és ez nagyon jó érzés — ha már más területen lecsökkent –. Szóval, köszönöm Nektek, leginkább a művész barátaimnak, akikkel 2011 őszén ismerkedtem meg, és most már tényleg 2 évesek lettünk. 🙂 <3 http://www.youtube.com/watch?v=U1njg0m_42E

Az 5-ön történt?

Zebegény mindig is valamilyen hihetetlenül különleges, szinte életet és gondolatokat megváltoztató helyszíne volt az életemnek az elmúlt öt évben. Itt születtek anno és értek véget a legfontosabbnak tartott baráti kapcsolataim. Azért a sok “FF-nő”, nyegle állatarchetípusok mellett örülök annak, hogy számos kapcsolatom megmaradt közülük, amelyek nagyon fontosak a számomra a mai napig. Itt vagyok, az idén KÖMT-nek nevezett, általam inkább ÖT-nek tartott rendezvényen, utolsó nap van, és nagyon örülök azoknak a kapcsolataimnak, amelyek azóta is megmaradtak és fontosak mindegyik félnek.
Persze, volt anno egy képzeletbeli 7-es, amely sosem ült össze. Fontos volt, hogy azzá váljak, aki ma is vagyok, azonban olyan potenciális értéket sosem képviselt számomra, amelyre azt mondanám, hogy ettől vagyok 100%-ban az, aki. Ez hazugság lenne. Fontos volt megismerni azokat az embereket, akik alkották ezt a csapatot, de azért valljuk, ebből az ún. “elitklubból” kevesen voltak olyanok, akik fontosak maradtak volna. Volt olyan kapcsolatom ebből a csoportból, amelyben csalódtam. Nem is egy…:
1. a szakrális pillanatok hiánya és nem értékesítése volt az, amely tönkretette a barátságunkat. Azt hittem tévedett a valahol tévedhetetlen emberismeretem és ő nem olyan, mint amilyennek megismertem. De aztán kiderült, hogy semmivel sem több, mint amit elsőként gondoltam róla. Fájt…
2. azt hittem, hogy a barátságunk nemcsak egyoldalú, és ha nem is örökké, de legalább azért elég sokáig jó barátságot fogunk ápolni, de kiderült, hogy ez is csak egy olyan dolog volt, amelyik ideig-óráig volt fontos. The pain is temporary.
3. azt hittem, hogy barátságunk kiemelkedően fontos mindkettőnk életében, aztán csak fontosabbá váltak más emberek, más közösségek, más kapcsolatok, amely egy teljességgel ivócimboraságra alakult át, folytonos lemondásokkal és vaksággal.
4. az érdekesség varázsának megjelenése, lángolása, pislákolása, elhunyása, majd apró szikrákban való parázslása. Jó lett volna, ha ebben több is van, mint félévi megbeszélés-jellegű kapcsolat. Persze, ettől még ez legalább megmaradt. Bár valahol bevallom, nem gondoltam, hogy ebből több is lehetne, talán jobb is ez így.
5. hihetetlen mély és intenzív kapcsolat, amely tönkre fog menni az önzőség miatt. Persze, mint minden nagy kapcsolatnak, így ennek is volt egy hihetetlenül éles konfliktusa, de valahol onnantól kezdve ezt már világossá vált, az idegi kiborulás nem fog annyit megérni, hogy én ezt továbbfolytassam. El fogom engedni ezt, ha akarja, ha nem, mert az egész valahol egy folyamatos hazugságon alapult és köze nem volt ahhoz, hogy ez valami igazi értékes dolog legyen, mert amint az egészet ehhez kötném, hamissá válna, és tulajdonképpen ezáltal negatívan igazzá.
6. félek, hogy pengeélen táncol az igaz és valódinak vélt őszinte és a hamis, nem igaz, kicsit sem őszinte dolgok között. Nem tudom és nem is akarom mondani, hogy ez bizonyossággal meg fog maradni. Az biztossággal állítható, hogy az egyéni individuum kibontakoztatását folyamatosan segítő és elmélyítő pillanatai voltak, amely viszont még mindig pozitívan hatott a jelenlegi gondolkodásomra és életszemléletemre.

Néha azt érzem, hogy ezek azért fontos pillanatai voltak az életemnek, de azért mégis csak ott van, hogy többségében azok az emberek képezik az MTT-ből fontos baráti kapcsolataimat, akik nem tartoztak ebbe a körbe, mert valahol őket nem fertőzte meg ez a teljesen felszínes, érték nélküli “halmaz”, akikre azt mondtam, hogy ez az első olyan meghatározó klikk, ahova szeretnék tartozni.

Ki nem mondott, fájó pont, amely mellett szocializálódnom kellett itt. Fájdalmas (volt) ezt megélni…nyilván voltak és vannak is olyanok, akik nekem segítettek ebből folyamatosan, újra és újra felépülni. De kimondhatatlanul nehéz szituációk teremtődtek, amelyeket igen is meg és át kellett élnem, mert valahol nem volt választási lehetőségem, hogy kilépjek ebből. Nem azért, mert nem hagyták, hanem valahol reméltem és hittem abban, hogy ezek is csak áldozatai annak, hogy ez jó barátság lesz és közben pedig elfelejtettem azt, hogy ki is vagyok, milyen vagyok és hova is tartozom, mert nem ehhez a körhöz. Elfelejtettem azt, hogy én lettem az áldozata a jóhiszeműségemnek. Sérültem benne úgy, hogy az a bizonyos balansz teljes egészében aránytalan méreteket öltött.
Az elenyésző számú valódi és a dunátrekesztő vigasztalások voltak azok, amelyeket mérhetetlenül meguntam, nem akarok ebben a talmi világnézetben tovább működni.

Védett: Gondolatok a saját **********ről

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

…a lélek

Néha amikor a világra nézek, a természetre, a környezetemre, az emberekre, az ismerőseimre, a barátaimra nem azt látom, hogy ez egy színes kép lenne, egy színes világ. Hanem valamilyen nagyon súlyos, nagyon nehéz esőfelhőréteget, amik csak nagyon lassan vonulnak. Szinten nem is változnak…ez mindig elkeserít. Valahol azt érzem, hogy az “ezt akarom látni” és az “ezt látom” közel sincs egyensúlyban. Ez sajnos mostanában egyre rosszabb.
Szeretném néha azt mondani a barátaimnak, hogy az élet nem ilyen. Az életet nem mindig kell komolyan venni. Le kell nyugodni és nem foglalkozni bizonyos dolgokkal, mert egyszerűen felesleges. Ki kell választani az ocsú közül a gabonát és a többit eldobni. Nem kell feleslegesen foglalkozni olyan dolgokkal, amikre nem érdemes időt szánni. Körülöttünk az emberek jönnek-mennek. A probléma csak az, hogy el fog jönni az az idő, amikor az ember észreveszi, hogy mi történik és baráti kapcsolatokban ő pontosan milyen szerepet is játszik…és itt kell okosan dönteni és mérlegelni. Megéri-e maradni, vagy inkább továbbállni. Itt válik fontossá az a mondat, hogy az embernek figyelnie kell a mindennapi értékes pillanatokra, mert egy idő után ha csak a sallanggal foglalkozik, az ocsúval, akkor ezek a pillanatok meg fognak szűnni…és vége lesz mindennek, mert onnantól kezdve meghasad valami mélyen az emberben.

Rubyról

Néha úgy érzem, hogy hiába vesz körül azért elég sok ember és hiába mondhatom el azt, hogy van 5 olyan ember, akit igazán jó barátomnak tartok, mégiscsak 1 van olyan, aki abban a kategóriában van, hogyha éjszaka hívna, hogy baj van, akkor rohannék; ha éjszaka hívnám, hogy baj van, akkor rohanna. Azért nagyon jó érzés ezt elmondani, mert — és ne értsétek félre nem akarom túlmisztifikálni az egész “barátságot”, mint jelzőt — nem abban mutatkozik egy barátság erőssége, hogy jóidőben hányan örülnek veled, hanem abban, hogy rosszidőben kik tartanak ki melletted.

Fodor Ákos — Tündérpárbeszéd

– Tudsz játszani?
– Tudok.
– És szeretsz is?
– És szeretlek is.

IMG_20130801_181428