2010. szeptember 6. hétfő

Egy rosszindulatú bejegyzés

Category: Barátok,Blog,Iskola — Tags: , , – Incanus @ 16:10

Mint azt ti is észrevettétek – remélem!!! :D – kevesebb bejegyzés született az elmúlt periódusban. Ez sok mindennek  betudható, pl. átestem az első “Jézus Isten blogolok” korszakomon és most már mindenről csak később kaptok tájékoztatást. Ilyen az is, hogy Dórinak – ki blogom nyelvi szaklektora – nincsen Internete, így nem tudja olvasni a nevezetes oldalt. Csak, mert szeretem, írok addig is egy rakta blogbejegyzést, hogy ne unatkozzon, miután lesz Internete. :) Ugye milyen rendes vagyok? :D

Ez volt az egyik epésebb mondani valóm, a másik pedig az, hogy ez a rakat tanárváltás valami borzasztó. Mondanom sem kell, hogy vannak bizonyos fenntartásaim, de hát…nem, ezt nem lehet elfogadni, annyira megszokta az ember azt, akivel együtt dolgozott, illetve azokat, akikkel együtt dolgozott szörnyű érzés bemenni arra, hogy most már nem x tanárnő tartja az órát, hanem y tanárnő.

Meg még nem is írtam…lett még egy osztálytársunk idén, akit szintén – lepődjetek meg! :D – Dórinak hívnak. Ő Dóri szintén 12 éve zongorázik és szintén nagyon tehetséges, mert aki 12 évet zongorázik, annak tehetsgéesnek kell lennie, ugye Athhillám…khm…bocsánat, ezcsak F(B)unnynak szólt. :D ja, és ő is szereti a magyart és oh jeeeee. :D

2010. szeptember 2. csütörtök

Végre először…

Category: Bódottá,Iskola — Tags: , – Incanus @ 18:31

Idén, végre először egész jó órarendem lett. Nagyon sok tanárváltásunk lett, aminek  – mondanom sem kell – nem örülök, de hát, ez mindig felkészít arra, hogy mindenki és minden dolog tünékeny. Ja és Dóri, akit ezen túl Funnynak fogunk szólítani a megkülönböztetés végett, megmondta, hogy szerinte megint nekem van a legtöbb órám. :D Köszönjük Funny :D

Magyar irodalom és nyelv fakultáció: Székely Imréné
Történelem: Nagy Péter
Német nyelv fakultáció: Peresztegi Nagy Istvánné
Angol nyelv: Balogh Julianna
Matematika: Gugolya László
Bevezetés a filozófiába: Nagy Péter
Biológia: Szabó Endre
Testnevelés: Kiffer Zoltán
Mozgókép-és médiaismeret: Szalainé Szántó Marianna
Művészetek: Tarné Szabó Magdolna
Osztályfőnöki: Majorné Szloboda Mária

Az órarendem egész jó, sőt, mondhatni már-már utópisztikus.

Hétfő
1. Mozgókép-és médiaismeret
2. Testnevelés
3. Angol nyelv
4. Matematika
5. Matematika
6. Történelem

Kedd
1. Német nyelv fakultáció
2. Biológia
3. Magyar irodalom fakultáció
4. Magyar nyelv fakultáció
5. Bevezetés a filozófiába
6. Matematika

Szerda
1. Magyar irodalom fakultáció
2. Történelem
3. Testnevelés
4. Angol nyelv
5. Osztályfőnöki
6. Német nyelv fakultáció
7. Német nyelv fakultáció

Csütörtök
1. -
2. Magyar irodalom fakultáció
3. Biológia
4. Matematika
5. Német nyelv fakultáció
6. Német nyelv fakultáció

Péntek
1. Magyar irodalom fakultáció
2. Magyar irodalom fakultáció
3. Művészetek
4. Történelem
5. Angol nyelv
6. Német nyelv fakultáció

Ugye milyen jó? :D

2010. június 20. vasárnap

Lucille Aunt súlyosan megsérült. Hogyan sérült meg? Súlyosan!

Category: Barátok,Események,Iskola,MTT — Tags: , , , – Incanus @ 21:57

Talán az egészet ott kellene kezdeni, hogy előző héten csütörtökön búcsúztattuk Lovas tanár urat. A D-sektől kapott egy tollat, amibe belegravíroztatták azt, hogy “Lovas tanár úrnak 2010 11. c-d” és az volt az átadó mondat, hogy mivel a Tanár úrnak sosincsen tolla, így ha ezt is elveszti, akkor visszajut majd hozzá. Tőlünk pedig kapott egy “Oh édesség, oh bűn” csokoládét, valamint azt a képet, amit akkor készítettem, amikor dedikáltatta az Esti c. könyvet Esterházy Péterrel. Később kiderült, hogy amikor leért a tanáriba, meghatódottan elmorzsolt néhány könnycseppet és azt mondta, hogy nagyon jól esett neki ez az ajándék.
Pénteken a Juhászné tanárnőt búcsúztattuk, aki egy Mercit és egy csokor virágot kapott. Elmondta, hogy már készült zsebkendővel és, annyira furcsa érzés volt az, hogy már sem őt, sem a Lovas tanár urat nem fogjuk látni.
Hétfőn pedig a Fábiánné tanárnőt vagy is Kati nénit búcsúztattuk. Ő is meghatódott, persze hozzá méltóan nem vallotta be “jaj valami belement a szemembe”. :)
Még ezen a napon megérkezett a jogosítványom, végre, már alig bírtam ki.
Kedden rögtön autóba ültem és mentem a Vasváriba a bizonyítvány osztásra, ahol elmondták, hogy “kiemelkedő kulturális munkáért” dicséretet kapok, valamint egy Munkácsy kötetet, ami 3 nyelven, magyarul, angolul és németül íródott, szóval, nyelvtanulmánynak sem utolsó. Bunny, nem nem a nyelvi szaklektor, azt mondta, hogy biztosan a Csanády tanárnő választotta, mert tavaly pedig egy Zichy Mihály könyvet kaptam.  Tanárnő? :)
Ami a jegyeimet illeti, 4.0 lett az átlagom, ami effektíve jó, effektíve nem. A félévihez képest 0.25 századot javítottam, a tavalyi átlaghoz képest 0.46 századot. Részletesebben:
Magyar irodalom fakultáció: 4
Magyar nyelv fakultáció: 5
Történelem: 4
Emberismeret és etika: 3
Német nyelv fakultáció: 3
Angol nyelv: 5
Matematika: 3
Fizika: 3
Biológia: 4
Társadalomismeret: 5
Művészetek: 5
Magatartás: Jó
Szorgalom: Példás
Szerdán és csütörtökön eljött hozzánk Bunny (NYSZL), other Bunny és Niki filmezni. Megnéztük (kronológiai sorrendben) a Partigimit, az Anyád napját, a Tortúrát, a Superero Movie-t, a Fűrész 1-et, az Egyszerűen bonyolultat, a Hancock-ot, a Fűrész 2-őt, Fűrész 3-at és a végén még egy kis összefoglalást a Superhero Movie-ből. A “The sentense of the year” díjat a cím nyerte meg, persze ott van még az a bizonyos “Besz….. és az is, hogy havonta egyszer …ik a ….nád. :D
Csütörtökön este mentem a zeneiskolába, ahol 5-ik alkalommal kaptam a Hermann-emlékplakett keretében ajándék CD-t.
Pénteken volt gólyatáboros megbeszélés, ami nagyon izgalmas lesz, szóval, már nagyon várom. Jó lesz. :D

Holnap fog kezdődni az én érettségi időszakom, fél 8-ra kell bemennem. Előreláthatóan szerdán fogok érettségizni, remélem, hogy ezt nem teszik se előbbre, se későbbre, mert az borzasztóan rossz lenne. Nádával folyamatosan szervezzük az MTTSZ-t, már csak öhm, néhány nap és kezdődik, szóval, gyertek el rá, minél többen. :D
A 4 fős triumvirtus (igen Lois, tudom, hogy mik nem stimmeltek ebben a mondatban) kedvéért csak annyit mondanék, hogy mennem kell, azért, mert…:D :D

2010. június 7. hétfő

Esti-Normafa-Kortárs Művészeti Fesztivál-Szereplések

A mai napon beszélgettem Bunny A.-val és azt fájlalta, hogy már régen nem írtam ki új blogbejegyzést és ő nem tud mit olvasni, ezért úgy döntöttem, hogy írok. Milyen könnyű erre rávenni, nem igaz?
Az elmúlt hetek sztorizását ott kezdeném, hogy május 30-án Barbusom (csak a te kedvedért) voltunk a XI. Kortárs Művészeti Fesztiválon. Először megnéztük a Pelikán Udvarban Varga Gábor Farkas plakátkiállítását, amely közül egyértelmű kedvencem, az a Micimackós plakát, amely felhívja a figyelmet a globális felmelegedésre.
Ezután átmentünk a Vörösmarty Társaság nagytermébe, ahol is megtekintettük feszt Lszló grafikusművész kiállítását, ebből is van egy személyes kedvencem, íme:
Ezután megnéztük illetve meghallgattuk az Alkotó Művészek Társaságában levő tagok által szerzett zenedarabokat, kicsit hommage a Bartók érzésem volt, de, ez is bizonyítja, hogy mennyire nagy hatású zeneszerzője a XX. századnak.
Ezután az Olvasóteremben megnéztük Borsos János helyspecifikus installációját, ami azt mutatta be, hogy egy ATYA feliratú lézerből hogyan lesz a szemben levő falon FIÚ és a közöttük levő tér miként válik a SZENTLÉLEK megtestesülésévé.
Az utolsó kiállítás amit megnéztünk, ez a Deák Dénes Képtárban volt, “Viszonyok- Ki? Kit? Mivel? A portré változatai a Deák Gyűjteményben és a kortárs magyar képzőművészetben” címen rendezték meg. A kedvenc alkotásom itt egy szoborkompozíció volt, illetve egy fa:

Március 31-én a Zenei Nevelésért Alapítvány átadta az éves Zenei Nevelésért Díjakat, amelynek a gálaestjén mi is játszottunk Ádámmal, mégpedig Rachmaninovtól az Olasz polkát és Hellenbachtól a Paso doblet. Tulajdonképpen azt vettük észre Ádámmal, hogy az a fél év, azért nagyon meglátszik a zongorajátékunkban. Közönség, hallgatóság, vélemény?
Az elmúlt héten, mégpedig Június 1-én történt, hogy elmentem vizsgázni forgalmi vezetésből. Azon a napon szakadt az eső, fújt a szél. Mindig is azt mondogattuk a Magdival, hogy már minden időben vezettem, hóban, jégben, olvadásban, szélben, esőben, napsütésben és borult időben, tehát már sok meglepetés nem jöhetett, azért ez még hiányzott. :D Felkészültem a lehető legrosszabbra, beültünk az autóba, és mondta a vizsgabiztos – aki megbuktatott a 2. rutin vizsgámon – , hogy húzzak egy útvonalat. Lám melyik útvonal volt az? A 7-es…ez azért volt nagyon jó, mert ezt az útvonalat csináltam meg a Magdival a próbavizsga gyanánt. A vizsga leteltével megmondta a vizsgabiztos, hogy “Gratulálok! Sikeres vizsgát tett.” Nem mellesleg 9 hibavonallal, 10-től megbuktam volna…:D Szóval, öröm és bódottá, aztán csütörtökön, vagy is Június 3-án elmentünk fényképet csináltatni, illetve jogosítványt, ahol annyira rossz lett a fotóm, hogy ha illusztrálni szeretnék a II. világháború borzalmait, akkor ez tökéletesen alkalmas rá. Katasztrófa!!! :D
A keddi nap ott folytatódott, hogy elmentem zongorából vizsgázni, ahol Chopintől az Ász-Dúr Grande Valse Brillantet játszottam, illetve az Ádámmal négykezeseztünk, mégpedig Rachmaninov Olasz polkáját. Mivel ez egy vizsga, azért kicsit aggódtam, de Ági néni elmondta a vizsgbizottságnak, hogy azért játszom kottából, mert fél év, az azért még is csak fél év volt. – Bunny Andrews az Incanus BLOG nyelvi lektora, mint szakavatott olvasó tudhatja, hogy miért…ugye? :D -
Június 4-én volt a pedagógus napi köszöntő, ahol is  – szinte meglepő – zongoráznom kellett, mégpedig Beethoven Hat éccosaisse c. darabját. Volt benne egy hiba, de ezt a szintinek tudom be, könyörgöm, nem szintin, hanem zongorán tanulok játszani. Ezen a napon mondta meg az osztályfőnök, hogy az egész éves énekkari munkáért igazgatói dicséretet kapok, ami borzasztóan jó és tökre örültem neki. :D
Június 5-én Nádával felmentünk a Normafához és kiválasztottuk a tökéletes helyszínt az MTT Születésnapnak, valamint elmentünk a Kreatív boltba, összeírtuk a “Büdzsé-keretünket” és már nagyjából kész van a költségvetésünk is Ádám/leguánember jóvoltából. Szóval öröm és bódottá. Amúgy Náda készített egy képet és csak gratulálni tudok hozzá, mert benne van a TOP 5 emberi kép rólam kategóriában. :D Szerintetek?
Azért szeretem ezt a képet, mert tökéletesen bemutatja, hogy “A főszervezők élete nem csak játék és mese, hallottál már a gonoszról,a csúf, kopasz MTT-ről”. (Igen, de imádom ezt a csúf, gonosz izét :D )
A szervezés részleteibe még egyelőre nem szeretnék belemenni, mert elég majd ha az eredményt látjátok. :D
Ezen a héten még történt, hogy egyelőre úgy tűnik, 3 tizedet javítottam a félévi átlagomhoz képest, azért 12. végére majd meglesz az 5.0 átlag…hát hogyne…:D
Végül, de nem utolsósorban, a mai nap voltunk hírhedt :D (bocs, de most lett csak 1-1) nyelvi lektorommal Esterházy Péter Esti c. könyvének felolvasóestjén. Megdöbbentő, hogy mennyire naturalista vonásai vannak azoknak a részeknek, amiket felolvasott és persze művészien vulgáris. De, nem szeretném lelőni a poénokat, nem vagyok én gyilkos, főleg nem poéngyilkos. :D Alá is dedikáltattam vele a könyvet, és ez is öröm és bódottá. :D Lassan összeválogathatnám, hogy melyek azok a pillanatok, amelyekért érdemes élni, ezek azok.

Ezúton közlöm, hogy holnap és holnap után lesz 2 rendezvény, amelyre mindenkit sok szeretettel várok.
Az első helye Vasvári Pál Gimnázium Tornaterme, ahol előadjuk azokat a darabokat, amiket Freyungban játszottunk. Személy szerint játszani fogom Bartók Béla Este a székelyeknél c. darabját, valamint a VI. táncot bolgár ritmusban. Továbbá Beethoentől a Hat éccosaisset. Az időpontja pedig 2010. június 8. 17:00.
A másik rendezvény helye a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI Nagyterme, ahol játszani fogom Chopintől az Ász-Dúr Grande Valse Brillantet, Rachmaninovtól az Olasz polkát és Hellenbactól a Paso Doblet. A rendezvény időpontja 2010. június 9. 17:30. Erre is mindenkit  sok szeretettel meghívok.
Hogy mást ne mondjak ezeken kívül még folyik egy forgatás is, mivel a Sanyi egy operatőri iskolába jár, és év végén be kell adnia egy vizsgafilmet, és mivel szerinte annyira kézen fekvő volt, ezért a zongorázásról és rólam fogja készíteni, ami szintén elég sok idő. De nagyon ügyesen csinálja a dolgát, szóval szurkolunk neki.
Végül de nem utolsó sorban, június 1-vel beköszöntött a tavasz, ezért az Incanus BLOG is átöltözik. Enjoy! :)

2010. május 29. szombat

A nagy büdös élet

Category: Események,Iskola — Tags: , – Incanus @ 21:06

Megint kis késéssel, de elmesélem, hogy május 17-én megírtam az ének érettségi írásbeli részét. Arról beszélni teljes mértékben felesleges lenne, hogy közvetlenül az érettségi kezdete előtt féltem-e, vagy akármi.
Feltereltek minket az E/1-be, ahol elkezdődött az egész a zenehallgatással, majd következett a kérdéssor része. Tulajdonképen a kérdéssorral hamar végeztem, utána jött az esszé, melynek témája: “Erkel Ferenc a magyar nemzeti romantika megteremtője. Baromira örültem neki, mert egyetlen egy esszét írtam meg gyakorlás képen, az Erkel Ferenc a magyar nemzeti opera megteremtője.
Az ominózus nap utáni időben számolgattam, latolgattam a pontjaimat, amikor is elérkezett a pénteki nap, ahol kiderült, hogy összesen 94 pontom lett a 100-ból. Borzasztóan el voltam keseredve, mert a kérdéssor, amit írtam ugyanúgy 43 pontos lett a 46-ból, mint itthon, amikor gyakoroltam rá. Aztán beszéltem az Juhász Lívia tanárnővel – az ének tanár – meg Zsóka nénivel is, akik azt mondták, hogy ez egy borzasztóan jó pontszám, de valahogy mégis kevésnek éreztem/érzem. Bár legalább már nem bánkódom miatta, mert a szóbelivel fel lehet hozni 96 pontra is, és az nagyon jó lenne. :) Ilyenkor mindig eszembe jut Lovas tanárúrnak az a mondata, hogy “feláll a hátamon a szőr, amikor valahol ezt hallom, hogy nagy betűs  életbe mentek, egy francokat, az a nagy büdös élet”. Tulajdonképpen annyira igaza van, ezek az első olyan grandiózusabb vizsgák, amin meg kell felelni és számít az eredménye is, nagyon számít…

2010. március 27. szombat

Szép magyarsággal mondott ambivalencia

Category: Barátok,Események,Iskola — Tags: , – Incanus @ 19:50

Egyre több történelmi pillanat van az életemben mostanában, pl. ez az első blogos bejegyzésem, amt a Zoli gépéről írtam, illetve írok. Előre le kell szögeznem, hogy borzasztóan hálás vagyok minden 11. c-s osztálytársamnak, különösen Móninak a feladatokért és Bunnynak a több ezer pont újraszámlálásában nyújtott segítségéért.

A törénetet ott kezdem el, hogy péntek reggel már valóban úgy ébrettem, hogy ritka szarul vagyok, persze még mindig jobban, mint csütörtökön, de hát…, a lényeg érthető. Péntek reggel 7:40-re felhoztam a szigorúan védett helyről a fordított napnak a feladatait, és 7:45-kot megtartottam az utolsó eligazítást.
Azt azért tudnotok kell a fordított napról, hogy már a február 1-i DÖK gyűlésen mondták, hogy március 1-re kell lennie, egy komplex menetnek, hogy a különböző feladatokat az osztályunk milyen sorrendben szeretné megoldatni a többi osztállyal. Már február 2-a óta mondogattam nekik, hogy agyaljanak a különböző feladatokon, mert sehol sem fogunk tartani. Erre a március 1-i DÖK előtti pénteken megkérdeztem, hogy na, hol tart a fordított nap feldatainak a megírása, agyalása. Akkor derült ki, hogy tulajdonképpen sehol se. Szerencsére Móni köré szerveződött egy kis brigád, akik kitalálták a különböző feladatokat.
Innentől kezdve már könnyebb volt, mivel már csak a feladatokat kellett tisztázni,de azért az még sem olyan könnyűú, mint ahogyan azt az egyszerű halandó ember gondolná.
Majorné ellátta a feladatsort különböző megjegyzéseivel valamint meg kelltt csinálni a feladatok megoldásait.
Lényeg a lényeg, elérkezett a péntek. Vikim, Henim már ott vártak reggel a buszmegállóban és már, gondolom izgatottan várták a kész feladatsort.
20 ember kapott 1-1 osztályt, ahol az volt a feladata, hogy az osztály időben eljusson egy-egy feladathoz.
Az első volt egy teszt feladat (18 pontnyi kérdéssel), a 2. egy 13 plusz egyes feladat volt, amelyben fel kellett ismerniük, hogy melyik tanár mondta azt a bizonyos aranyköpést, 24 pontért. Volt egy krimi feladat 15 pontért, egy sport feladat 24 plusz 20 pontért, egy ki mit tud?, egy rap nóta, szóval….maradjunk annyiban, hogy bőségesen volt feladat.
Amikor 10 órakor már (oh, és persze a zenefelismerés) elkezdődött a ki mit tud?, Bunny és én megkaptuk az öszes osztálytól a tesztlapot és bár mindegyiket már kijavították az osztálytársaink, azért mindegyikben volt bőségével javítási hiba. Miután 3-szor átnyálaztuk azt a cirka 160 oldalnyi anyagot, megszáoltuk a plakátokat (a vezetőség feladata), majd lementünk a tornaterembe, ahol már nagyjában folyt a ki mit tud? és a rap nóta előadása. Juhász Lívia tanárnő, Balogh tanárnő, a Hencsöcs és a Szöszike voltak a zsűriben. Kicsit vicces volt, mert miközben folyamatosan ment a műsor, próbáltam összegyűjteni, hogy ki mennyit kapott egy-egy feladatra.
Kívülről valószínűleg tisztára hülyén néztem ki…valószínűleg úgy, mint egy fekete ruhába öltözött, vállán táskát hordó, bal kezében 160 oldalnyi kijavított feladat egy tűzős mappán, jobb kezében toll, fáradt arckifejezés, táskás szemek, betegség jelei és a többi és a többi és a többi. Miután meglettek a pontok, Bunnyval bementünk az F/5-be és ott összeadogattuk, amikor is megszületett az eredmlny.
Kb 11:30 körül az udvaron, a megmaradt kb 100-150 gyereknek (jesszusom, mikrofonba beszéltem) kihírdettem, hogy The winner is…9.b, osztályfőnökük Kovács Marianna tanárnő. Tisztára örültek neki. Amúgy nagyon jók voltak, iszonyatosan profin csinálták a feladatokat és…amikor már jöttem Budapestre tegnap, felhívott Kovács és megkérdezte, hogy becsületesen nyertek? Én meg elnevettem magam és megmondtam neki, hogy fantasztikusan jól felépített produkciót állítottak össze és borzasztóan ügyesek voltak. :) Tényleg, nagyon király volt.
Amikor az emberek azt monják, hogy főszervezni jó dolog, azt azért sosem teszik hozzá, hogy hány fő részére, mivel, mikor Nádával, Momóval meg Rabynnal főszerveztük a tavalyi MTT Születésnapot 15 főre az semmi volt, de azért 30 főnyi szervezővel megszervezni egy több órás aktív programot 638  (az egyik kérdés volt) diáknak…az olyan, mint mikor kimosnak és kidobnak a, szép magyarsággal mondott platzra.

2010. március 13. szombat

“Margaret Rutherfordnak csodálatom jeléül”

Category: Események,Fellépések,Irodalom,Iskola,Zene — Tags: , , , , – Incanus @ 15:31

Végre itt van a hosszú hétvége. Annyira szükségem volt rá, mint…nem tudom, de nagyon. Ezen a héten történt :D :

Hétfő: Kaptam egy 5–t töriből az elmúlt 2 hét aktív órai munkájáért. + Sikerült az egészségügyi vizsgám.
Kedd: Megtudtam, hogy írni fogunk társadalomismeretből és bioszból 1 hét múlva, tehát jövő héten kedden.+ Megérkeztek a freyungi gimnázium cseregyerekei, és nekik adtunk egy kis műsort, amelyen kísértem az énekkart, meg kamarazenéltem Kingával, meg játszottam a Bartók VI-os-t és a Chopin Esz-Dúr Grande Walse Brillante-t.
Szerda: Feleltem németből 5-ös lett, kikaptuk az angol tz-t, 38/35 szóval, 5-ös. :D
Csütörtök: Művészetekből kaptam egy 5-t, mert megállapítottam, hogy a koordináta-rendszer segítségével jutottak el az expresszionisták A-ból B-be + kiosztották a nyelvtan tz-t, (ami fakton 93 %-tól 5-ös, suttyósoknál 79%….) 4-es lett 86%-al…igazából…ez botrány, de azért örültem neki, mert egyedül a D-s Vikinek lett még ugyanennyi százalékos 4-es, a többieknek, mind-mind rosszabb….Valamint elkezdtük Ági nénivel tanulni a Diáknapokra a darabomat, annyira szép, hogy konstatáltam, minél idősebb leszek, annál szebb darabokat fogok tanulni.

Ja és folyamatosan zenét hallgatok, meg az ének érettségi tételeit és nagyon sok van és annyira szépek, és rájöttem arra, hogy nagyon sok filmzene zeneszerző innen lopott néhány motívumot, ami meg felháborító.

Elkezdtem olvasni Agatha Chritie-től A kristálytükör meghasadt c. könyvet (The Mirror Crack’d from Side to Side), tudjátok, ez az amit a Móniéktól a névnapomra kaptam, annyira szép a borítója, hogy már rögtön beleszerettem.

2010. február 3. szerda

Kulturális Incanus-díj

Category: Barátok,Iskola,MTT — Tags: , , , – Incanus @ 19:48

Elég vicces, hogy már megint a Dóri kérésére születik a blog bejegyzés, de hát nem lehet neki nemet mondani, főleg amikor azt mondja, hogy a Tolkien Társaság Tagja, meg azt, hogy Attilám, meg azt, hogy Tehetséges, meg azt, hogy a vezetés neki egy kikapcsolódási lehetőség. :D
Az előző bejegyzésemről kiderült, hogy nem volt oktalan, megérkeztek a hullámok, mivel ez a hét a dolgozatok hete lett. Hétfőn kiosztották az etika házi dolgozatomat, 5-ös fölé lett – ne kérdezzétek, hogy az milyen jegy, meg micsoda, mert én sem tudom. :D Előtte a fizika dogámat is, ami…fogalmazzunk úgy, hogy várakozáson aluli lett.
Kedden megírtuk a matek tz-t, majd a biosz tz-t, kíváncsi leszek, hogy hogy sikerültek, mivel mind a kettőre sokat tanultam.
A mai napon megírtuk a dupla órás nagy irodalmi témazárót, amely magába foglalta Stendhalt, Gogolt, Tolsztojt, Dosztojevszkijt, Csehovot, Ibsent és…ja, igen, Flaubert-t. Zoli bácsi aranyosan közölte, hogy összesen 3 feladat lesz. Az ez első egy 20 idézetből álló műfelismerés volt, ami tényleg nem volt nehéz. A 2. feladat egy nagy esszé volt egy tetszőlegesen kiválasztott és tanult epikus alkotásról, annak bemutatásáról, szereplői életviteléről és alakulásáról…stb. Valamint a 3. feladat is egy nagy esszé volt, csak az drámából. Az epikus alkotásnak Tolsztoj: Ivan Iljics halálát választottam, a drámának pedig Ibsen Vadkacsáját.
Holnap fogunk írni németből tz-t, jövőhéten meg angolból és töriből. Imádom, amikor így összejönnek ezek, nehéz lenne úgy időzíteni, hogy ne egymás után legyen a tz-áradat.
Idő közben befejeztem Ibsen Vadkacsáját – mint ahogyan azt olvashattátok – és úgy döntöttem, hogy a Bűn és bűnhődést majd befejezem nyáron és most inkább elolvasom a következő kötelezőket, mert így nem fogok velük végezni és Lovas felad egy rakattal még.
Tegnap meglepetten konstatáltam azt, hogy a Wikipediára nem kerültek még fel az Oscar-jelöltek, szóval tegnap 3 óra munka árán de átírtam az oscar.com-ról, szóval, méltán mondhatom, hogy ezt én csináltam és jeeee. :D

http://hu.wikipedia.org/wiki/82._Oscar-g%C3%A1la

Julcsi, Kincső és Mil jóvoltából sikerült megvalósítani az egyik MTT-s titkos projektem és így a rendezvény előtt 3 nappal már nem is szeretném titkolni, szóval, az MTT Farsangon, ami szombaton lesz, fogok játszani egy zongoradarabot, mégpedig azt, amivel tavaly a FMDN-en arany díjat nyertem…na? ki tudja? A válaszokat várom 2010. február 5-ig, hozzászólás formátumban. :D . :D A helyes megfejtések beküldői közül kerül kisorsolásra a KULTURÁLIS INCANUS-DÍJ.

Kéz-és lábtörést a játékhoz.

Agiou!

2010. január 24. vasárnap

Szörnyű titkok…it’s fact…not…fiction…

Egy blogbejegyzést mindig nagyon-nagyon nehéz elkezdeni. Főleg mostanában, amikor különösen elkezdtem érezni azt, hogy jönnek azok a bizonyos hullámok, még nem látom Őket, még csak hallom ahogy ütköznek a kősziklához, de közelednek.
Elég nehezen tudom rávenni magam arra, hogy blogbejegyzést írjak, pedig annyira jó dolog és annyira szeretem csinálni és félek, hogy valamit ki fogok hagyni és elsikkadnak azok a nagyon fontos részletek. Érdekesnek tartom, hogy most milyen gondolatébresztően kezdtem el ezt a hozzászólást és már-már komikusnak mondhatnám az egészet. Tulajdonképpen a mai, közelmúlti napjaim olyan kevertek. Nem mondom magam boldognak, de szomorúnak sem, olyan közömbös és negédes. Lehetne jobb is, főleg azok után amik történtek, de mazochista voltomat tekintve mindig legyen inkább rosszabb, mert azzal felkészülhetünk a közelgő hullámokra.
Ami a székesfehérvári Diákgálát illeti, sajnos nem tudtam rá elmenni, mivel az Andrea (a Vasvári szabadidő-szervezője) elbénázta az egészet és kicsúsztunk a jelentkezési határidőből, borzasztóan idegesítő ez a nő. Viszont kárpótolt az élet abban, hogy (Ha valahol becsukódik egy ajtó, kinyílik egy ablak) Ági néni beírt egy februári hangversenyre Bartók Béla: VI. tánc bolgár ritmusban című darabjával, aminek borzasztóan örülök, tekintve az elmúlt fél évet. A másik, hasonlóan jó dolog, hogy voltam Ági néninél zongora órán, a beszélgetések után meghallgatta az elmúlt fél év 3(!) darabját, majd elkezdte lapozgatni a kottáimat és leadta azt a 8 darabot, amit a második félévben LEGALÁBB!!! meg kell tanulnom: Bartók Béla: III. tánc bolgár ritmusban, Bartók Béla: Szabad változatok, J. S. Bach: E-Dúr kétszólamú invenció, F. Chopin: Gesz-Dúr keringő, F. Chopin: Ász-Dúr Polonaise, J. Haydn: F-Dúr Szonáta II-III. tétel, Rachmaninov: Olasz polka. Egy szó, mint száz, tartalmas lesz ez a félév is. :)
Vasvári, telnek múlnak a napok, és egyre közeledik a május 17-e, amikor is érettségizni fogok Ének-zenéből. Tulajdonképpen azt mondta a Juhász Lívia, hogy nem kell aggódnom miatta, mert úgy is menni fog, de azért én még is félek egy kicsit. Jó-jó, tudom, hogy a 9-10. évi jegyem az 5D, de hát akkor is. Ami a féléves jegyeimet illeti, már szinte valamennyit elmondtam lejjebb, de összeszedem mégegyszer:
Magyar irodalom fakultáció: 4
Magyar nyelv fakultáció: 4
Történelem: 3
Német nyelv fakultáció: 4
Angol nyelv: 5
Matematika: 2
Fizika: 3
Biológia: 5
Magatartás: Jó
Szorgalom: Példás
Borzasztóan el vagyok keseredve minden jegyemen, ami nem 5-ös, és jó lehet, hogy az átlagom 3.75 lett, és a tavaly félévihez képest javítottam legalább 0.75-t, de akkor is. Legalább abból a 4 tárgyból 5-nek kellene lenni, na jó, matekból megengedett a 4-es, de kicsit parázok miatta.
Ami a nyelvvizsgáimat illeti, most, nyár előtt fogok menni angolból középfokúra, jövő tavasszal meg németből középfokúra, elvileg. Remélem, hogy mindegyik sikerülni fog, mivel + pont a felvételin, és az jó lenne, hogy ha már a zongoraversenyekre nem adnak plusz pontot, ami egyszerűen botrány.
Tegnap megnéztem a Szent Lajos király hídja című filmet, ami meg kell hogy mondjam, nagyon tetszett. A történetet megtaláljátok a filmkatalóguson, és itt nem is szeretném vele tölteni a helyet, de 4-t adtam rá, mert szerintem a maga kategóriájában nagyon jó volt. Különösen tetszett Kathy Bates játéka, de hát…ezen már nem tudunk meglepődni. Barbara kölcsön adta a Chicago című filmet, ami meg egyszerűen szenzációs, egyértelmű 5-ös. Két dal nagyon tetszik benne, az egyik a Cella Tangó, a másik pedig az amit Queen Latifah énekel.
Időközben elolvastam A.P. Csehovnak a Ványa bácsi című drámaiatlan drámáját, ami pedig fergeteges volt. :D Sajnos még mindig a 106. oldalon tartok F. M. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődésében, de Isten úgyse’ el fogom olvasni Ibsen után. Gy.k. azért, mert utána Ady jön, akinek egy csomó versét fogjuk venni, még a tartalomjegyzék is kitölt 1 egész oldalt. :D
Már csak 13 nap és kezdődik az MTT Farsangja, vááá tök jó lesz…remélem megengedik azt amit kértem, és akkor :D váááá :D De ne olvassátok tovább, mert szörnyű titkok tudói lesztek! :P :D Háttérben a Vasvárival. :D

2010. január 18. hétfő

The Golden Globe ceremony and the war…

Category: Események,Filmek,Iskola — Tags: , , – Incanus @ 19:49

Húúúú, hát…sziasztok :D
Elég régen nem írtam már, de most már rászántam magamat, hogy az elmúlt 10 napot összegezzem…:D Először is kezdem, a szívemhez legközelebb álló dologgal…a Golden Globe-díj átadásával. Tudni illik, hogy tegnap, vagy is ma hajnalban volt az átadási ceremóniája a LXVII.(gy.k. 67.) a Golden Globe-díjnak. Amint már olvashattátok, voltak olyan filmek és színészek-színésznők, akiknek drukkoltam és persze volt olyan is ami ezekből bejött. Akkor kezdeném is. :D
Legjobb film (dráma) az Avatar nyert, szóval bejött amit vártam. Legjobb film (musical vagy vígjáték) kategóriában sajnos sem az Egyszerűen bonyolult, sem a Julie és Julia sem a Kilenc nem nyert. :( Legjobb színész (musical vagy vígjáték) kategóriában sem nyert a “jelöltem” Daniel Day-Lewis. Legjobb színésznő (musical vagy vígjáték) kategóriában az én jelöltem nyert :D Meryl Streep a Julie és Julia című filmjéért. Legjobb mellékszereplő kategóriában sem nyert a jelöltem, Penelope Cruz :S. Legjobb rendező kategóriában a jelöltem, James Cameron nyert az Avatar című filmjéért. :) Legjobb forgatókönyv kategóriában sem nyert a jelöltem az Egyszerűen bonyolult. A legjobb eredeti betétdal kategóriában sem nyert sem a Kilencben hallható Cinema Italiano (amit emg is értek, mert szerintem borzalmas) és az Avatar beli I will see you. A Legjobb eredeti filmzenében sem nyert az Avatar :S. Legjobb televíziós sorozat (dráma) kategóriában sajnos nem nyert díjat a Doktor House és sajnos a Legjobb televíziós színész (dráma) kategóriában sem nyert Hugh Laurie. Viszont a Legjobb színésznő televíziós sorozatban (musical vagy vígjáték) kategóriában nyert Toni Collette a Tara alteregói című film kapcsán.
Összegezve elmondható, hogy 4 jelöltem nyert és köztük van MERYL STREEP is. :D

http://www.youtube.com/watch?v=NdihnsXPPBo

Ami az iskolát illeti, eltelt az első félév, tulajdonképpen egyedül az angol és a biosz jegyemmel vagyok megelégedve (5), irodalomból, nyelvtanból, németből 4-es lettem, és a többit nem is mondom el…aki kíváncsi, kérdezzen. :D Még annyit hozzá, hogy mélységesen felháborít az, hogy az egy órás tárgyakat nem osztályozzák le félévkor…ez egyszerűen botrány.

A keresztesháborúról csak annyit, hogy én győztem. :D Ági nénihez visszakerültünk, csütörtöktől hozzá fogunk járni, ismét. :D Kicsit komikusnak tartom ebből adódóan azt, hogy ahogy visszakerültem hozzá, már is megyek pénteken a székesfehérvári Diákgálára, szóval :D Amint lesznek pontosabb információk, akkor majd megosztom veletek. :D