Archive for Események

Dolog van!

Gyerekek…én meg fogok pusztulni…úgy érzem, hogy az elméletben elhangzó “áhhh, idén jóval kevesebbet csinálok, mint tavaly”, csak egy önámítás.

Az egyetem rettentően sok vagy inkább sokk, és nem tudom, hogy hogyan fogom megoldani azt, hogy ne csússzak vele semennyit sem. Tulajdonképpen nem is az énekes tárgyak miatt, hanem a magyarosak miatt félek, mivel rettentően sokat kell olvasni és a tanárok többsége nem az a könnyen vizsgáztató típus hanem a kitaposom a beled és akkor is örülj a kettesnek…szörnyű…

Az MTT-ben most ugye szervezés terén abszolút ambivalens érzéseim vannak:
egyfelől örülök neki, hogy újra visszakerültem az aktív szervezők áramlatába és újra közéjük tartozom a majd fél éves kihagyás után (TP-MP), másfelől viszont úgy érzem, hogy ezek a feladatok jóval nehezebbek a tavalyiakhoz képest. Félreértés ne essék, imádom csinálni és tényleg nagyon örülök annak, hogy most így újra, de azt hiszem ez az egész valami nagyon mély és radikális jellemfejlődést fog bennem elindítani, mindenképpen pozitív irányba, mert ennyi emberrel ilyen szinten már jó ideje nem dolgoztam együtt.
Emellett még ott van a kórus, amivel fellépésről, fellépésre készülünk és az meg egyre jobban és egyre többször hihetetlenül intenzív élményt ad.

Az emberi kapcsolatokról meg már ne is essék szó…leginkább ők, illetve az alvással töltött idő az, amely végtelenül redukálódott…Sajnálom gyerekek! 🙁

Esély

Azon gondolkodtam az elmúlt héten, hogy írni kéne valamit az OTDK-ról, mert azért mégis csak egy igen meghatározó élménye volt az életemnek. El kellene mondanom, hogy mennyire inspiráló volt az, hogy kb. 400 művész vett körül, azt, hogy 2. lettem, azt hogy milyen érzések voltak bennem…stb. De valahogyan azt érzem, hogy ez annyira sajátom és személyes, hogy nem okvetlenül illik róla beszélni.

Valahogy úgy érzem, hogy most jobban rányomja a gondolataimra az a bélyegét, hogy a tegnap kezdődő tavaszi tali az első olyan többnapos MTT-s rendezvény 2011 nyara óta, amin nem veszek részt. Nyilván ez személyes döntés, mert fakadt abból, hogy csalódtam az egész MTT-ben, másrészről pedig meg azért, mert csalódtam azokban az emberekben, akikről azt hittem, hogy meg lehet bennük bízni. Arról nem is beszélve, hogy voltak olyanok, akik teljes egészében eljátszották a bizalmamat, így nyilván a 2. esély, mint opció és mint olyan nem játszik náluk, mert úgy érzem így visszanézve, hogy nem kaptam az egyénektől annyit, amennyi megérdemelné azt, hogy 2. esélyről, mint lehetőségről beszéljünk.

Így van rendjén

Magam sem hiszem el, hogy véget ért az első egyetemi hetem. Elöljáróban garantálhatom, hogy ebben a félévben nem lesz szabadidőm, és a szociális élet vagy az alvás lesz az, amiből vissza kell venni, mivel nem fogom bírni. Van egy rakat órám, mellette MTT Kórus, KÖMF, TDK, hogy csak így akronímákban beszéljek. Ne értsétek félre, nagyon élvezem, csak pl. ezen a héten sem fogok visszamenni Fehérvárra, mivel holnap egész nap a könyvtárban leszek és tanulnom kell ahhoz, hogy minden egyes tárgyra meg tudjam írni a házit…még szerencse, hogy a FÉSZEK Zenei Gyűjteménye és a Főkönyvtára egymás mellett van…a kettő között pedig a Fecske. 😀
Oké, nem lehet azt mondani, hogy nem tudtam, hogy mire kell számítani így az ének-zene alapszakkal, karvezetés szakiránnyal és magyar minorral együtt, dehát Istenem, nem mondhatom, hogy nem pörög az életem. 😀 😀 Még ha így kevesebb hosszú beszélgetést tudok is beiktatni a hétköznapjaimba, nem baj, annyira nem is volt fontos. Így viszont természetesen jobban meg tudom válogatni, hogy mire szeretnék elmenni, mire szeretnék időt szakítani, és ugyancsak természetesen azokra a dolgokra fogom fordítani ezt, amik igazán fontosak számomra, vagy olyan support-légkört alakít ki, ami szükséges a fejlődésemhez.

Csak, hogy Ti is lássátok az órarendet, amit nem tudok sajnos printscreenen mutatni, mert nem engedi a gép:

HÉTFŐ
08.30-10.00 Bevezetés a nyelvtudományba
12.00-13.00 Népzene-néphagyomány 1.
16.15-17.45 Karének 2.

KEDD
08.30-10.00 Nyelvészeti proszeminárium
09.00-11.00 Kargyakorlat 2.
11.00-13.00 Karvezetés gyakorlat 1.
13.00-14.00 Zongorakíséret 1.
14.00-15.30 Beszédtudomány
15.30-17.30 Általános zeneelmélet 2.

SZERDA
08.30.10.00 Pedagógiai problématörténet
10.30-12.00 Kommunikáció szóban és írásban
12.00-13.00 Vezénylési gyakorlat 2.
14.00-14.30 Zongora 2.
16.15-17.45 Karének 2.

CSÜTÖRTÖK
08.00-09.30 Német
10.00-11.30 Klasszikus magyar irodalom 1.
12.00-13.00 Beszédgyakorlat 1.
13.00-13.45 Magánének 2.
15.30-17.00 Szolfézs 2.

PÉNTEK
10.00-11.30 Zenetörténet-zenekultúra 2.
12.00-14.00 Előadói gyakorlat 2.

Igen…jól látjátok, ez 20 tárgy…45 kredit értékben, ami jó, mert így már biztos, hogy fogok kapni ösztöndíjat…remélem :)) Mindegy, a lényeg az, hogy most jó. Pörög minden, ezer meg egy dolgom van, és azt hiszem ez így nagyon jó. 🙂 Azt csinálom, amit szeretnék, azzal beszélek, akivel szeretnék. Gyakorlatilag nem köt semmi olyan, amit ne szeretném ha kötne és ez most nagyon jó! :))

A short post

Már egy ideje szeretném megírni ezt a bejegyzést, de valami miatt nem volt olyan hangulatom hozzá, amely köztes lenne jó és rossz között.
Azon gondolkodtam, hogy vannak olyan helyzetek, amikor teljesen furcsa lenne bármit is magyarázni. Felesleges lenne belemenni abba, hogy ki mit érez, hogy ki miért hálás, azonban muszáj, emberi lényünk minden erejét felhasználva összeszedni magunkat és megölelni a másikat. Átérezve az akkor felgyülemlett és kimondatlan összes emberi érzést, hálát és szeretetet. Teljesen mindegy az, hogy előtte volt-e valamilyen meghatározó beszélgetésetek, teljesen mindegy, hogy utána lesz-e, ez abszolút a pillanatra építő viselkedés. Talán nem is fontos, hogy volt-e előzménye vagy lesz-e folytatása, ez egy azonnali visszacsatolás. Ezért szeretem ezt használni, és Zoe Heller szavaival élve, jó érzés mindkét félnek…egy csapatölelésről meg már ne is beszéljünk. 😀

2 hete vagyok Székesfehérváron, és azt hiszem örülök annak, hogy azok a barátaim akik. Félszavakból értjük egymást, tekintetekből és pillantásokból tudjuk, hogy mire gondol a másik. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy szituáció mennyire meghatározza a viselkedésünket. Múlt héten találkoztam Dórival és Rubyval és hihetetlen volt számomra, hogy a jóleső, már amúgy is mély beszélgetést, egy pillanat nem sok, de annyi se kellett hozzá és átvette a döbbent csend, a támogató magatartás, és azok a felajánlások, amikre ha gondolok még mindig csak azt a szeretetet és az erős barátságot tudom érezni, amiből kevés adatik meg. Nagyon hálás vagyok az ilyen pillanatokért.

Hétfőtől pedig újra Budapesten leszek, ugyanis kedden mennünk kell énekelni, mivel díszdoktorrá fogják avatni a finn köztársasági elnököt. Eldöntöttem, hogy a következő félévben igyekszem összeszedni magam az életem minden területén. Kevesebbet fogok támaszkodni az előadói képességeimre és többet a biztos tudásomra, mind az egyetemen, mind az MTT-ben, mindenhol.

Jaaaaaj, ének szak :D

Elég régóta nem írtam semmit, valahogy nem nagyon vitt rá a lélek. 😀
A legfontosabb, ami mostanában történt, hogy szeptember 2-án hivatalosan is ELTE-s lettem a beíratkozási procedúra segítségével. Erről nem is igazán tudok és nem is akarok többet mesélni. Elég az hozzá, hogy ki kellett töltenünk egy csomó felesleges papírt, amit utána be kellett tenni egy borítékba és leadni.
A következő fontos állomás a szeptember 6-i szakos tájékoztató volt, amelyen elmondtak nekünk minden fontos információt a szakkal kapcsolatban. Kicsit furcsának tartom és számomra érthetetlen egy dolog, mégpedig az ösztöndíj. Nem is maga a dolog, hanem az, hogy ezt megkaphasd. Ugyebár első félévben nekem 26 kötelező kreditem lesz, amiből 2 lejön, mivel az Informatikai alapismeretek tárgy megszűnt, tehát 24. Ha nagyon teperni akarok, akkor felvehetem a Hangszerismeretet és a Népzene-néphagyományt, amivel kapnék plusz 3 kreditet. Az ugyebár 27. A pepszi tárgyakról pedig a regisztrációs jelentkezés során ledobott. Azaz a plusz 10 kredites sáv pedig nekem pepszi tárgyakra kell. Tehát azok terhére sem vehetek fel semmit. Azaz sehogy sem tudnám összegyűjteni a 30 kredithez szükséges tárgyakat. Viszont azt mondta Aliz – a tanulmányi referensünk -, hogy ha kevés tárgyad van és azokat jól teljesíted, az ugyanaz, mintha sok tárgyad lenne és rosszul teljesdítenéd. Szóval elkönyveltem ott a dolgot, hogy nekem 24 kreditem lesz és nem fogok meggebedni.
De, elkezdődött a versenyjelentkezés, amikor is az egyik pepszi tárgyamnál kiestek valakik és azt most fel tudtam venni. Így igazából meglesz az eredetileg teljesíthető 26 kreditem. Majd szépen ide is ki fogom rakni az órarendem. 😀
Aztán elérkezett szeptember 8-a, amikor is délután telefonált Ibolya, hogy nem szombaton fogok felköltözni, hanem ma, azaz csütörtökön, mivel a Dani megbetegedett. Így csütörtökön este felkerekedtünk és igen, felköltöztem Budapestre. 😀
Hajnalba nyúlóan pakoltam és rendezkedtem, így elég keveset aludtam az ének szakosoknak kötelező megjelenésű évnyitó előtt.
Itt megismerkedtem az ének szakos elsősök egy részével, illetve a kórus vezetőjével Dr. Mindszenty Zsuzsánna tanárnővel. Elénekeltük a Himnuszt és a Nagyszombati himnuszt. Annyira jó volt érezni, hogy jesszusom egyetemista lettem. Nagyon jó nagyon-nagyon tetszik! 🙂
Az évnyitó után Andrissal az egyik sráccal visszamentünk az egyetemre, ugyanis délután 1-kor kezdődött az egyéni órák beosztása – A zongorajáték alapjai és Hangképzés -, de előtte a Tanárnővel volt beosztás. Kiderült – what a surprise!! 😀 -, hogy tenor hangom van. 😀
Az órabeosztást illetően kiderült, hogy a zongoratanárnőm Dr. Ivanyickaja Irina lesz, a magánéneket pedig Dr. Wiedemann Judit fogja tartani. Én nagyon örülök ennek, mert biztosan nagyon jó lesz. 🙂 😀

Dodiee mondta

Tegnap előtt feljöttem Budapestre, hogy megnézhessem a tűzijátékot az MTT-sekkel. Ez egy olyan esemény, vagy spontán rendezvény, amely mindig is különleges helyet fog elfoglalni az életemben. Idén különlegesen sokan voltak ezen a rendezvényen. A Ferenciek terén találkoztunk, ahonnan átmentünk Morganához – akinek nem mellesleg annyira különlegesen szép lakása van, hogy még – ahol óhatatlanul is elkezdtünk beszélgetni.
Táborról, emberekről, az MTT-ről kikerülhetetlenül. Dodieenak mondtam, hogy kissé előítéletes vagyok: minden emberről van egy kialakult képem, ami nálam nem számít beskatulyázásnak, hiszen ez nem egy olyan hely, ahonnan nem lehet pozitív vagy negatív irányba lépni. Ide zömmel azok tartoznak, akiket még nem ismerek igazán, vagy bár évek óta ismerek, de kicsit furcsán viselkednek velem, de egyértelműen nem kategorizálható negatívnak. Dodiee erre azt mondta, hogy olyan vagyok, aki ha azt mondja valakire, hogy nem szeretlek, akkor abból a szerepből nem lehet kilépni. Tehát bárki törheti magát, vagy szeretné megérteni, hogy én mit gondolok róla, bármit is tehet, nem fogom megkedvelni, ami, mint ti is látjátok, nem igaz.
Ezzel szemben van egy olyan lista, vagy van egy olyan csoportja az ismerőseimnek, akik már tettek olyan alattomos és gerinctelen dolgot velem szemben, amit képtelen vagyok megbocsájtani. Szoktam mondani, hogy ellenem csak egyszer kell ilyennek lenni, és akkor ott vége. Ehhez mindig is tartom magam, és azt hiszem, hogy ez Nektek is 100 %-ban érthető. Aki alattomos módon, gerinctelenül és jellemtelen csigaember módjára viselkedik bárkivel szemben is, azok számára nincsen mentség. Szerintem ez mindenki számára általánosan elfogadható és elfogadott.

Piertotum Locomotor

Csütörtökön Ibolya, Zita – a volt iskolatársa – és Dani, meg persze én elmentünk Parndorfba és Bécsbe. Tudjátok, hogy én nem igazán szoktam eljárni magamnak ruhát venni, csak évente egyszer, a tábor előtti csütörtökön. Ami most, azaz július 14-én volt.
Reggel indultunk olyan 7 óra környékén a Szabolcs utcából, majd a Lehel téren felvettük a Zitát és indultunk is. Nagyon hamar – alig 2 óra alatt – odaértünk Parndorfba. Erről azt kell tudni, hogy egy patkóalakú üzletsor, ilyen ún. outletekből áll és mindenhol márkás cuccokat lehet kapni relatíve olcsón, vagy olcsóbban, mint Magyarországon.
Mivel ez az év egyetlen ruhavásárlási lehetőségem, így igyekeztem azért jó dolgokat venni, sokat és olcsón. Persze ez egy olyan háromszög, amiből elég nehéz kijönni. Jót és sokat, de nem olcsón, sokat és olcsón, de nem jót, jót és olcsót, de nem sokat.
Vettem 4 pólót, 2 pulóvert, két farmert, két kávét, egy cipőt és 10 szem csokis bombont. Hogyha összegezni szeretném az egészet. 🙂

Tegnap fel is avattam az egészet…vagyis egy pólót, egy pulóvert, egy cipőt és egy nadrágot, amikor elmentem Rubyval és Dórival a HP 7/2-re. Úgy éreztem, hogy végre nekem is vannak normális ruháim. Tudjátok Ti is, hogy mennyire külsőségre épülő ez a mai (magyar) társadalom. Ha rongyokban jársz, kinéznek onnan. Nyilván rongy szó alatt nem a különleges ruhák értendőek, hanem azokra a ruhákra, amik ilyen ápolatlanul rongyok. Igazából ezt az irányultságot tökre nem értem, mert miért nem hordhat mindenki olyan ruhát, amilyen ruhát csak akar. Szóval felhúztam egy ilyen – Dóri elmondása szerint – sötéttégla színű pólót, egy fekete kardigánnal, kék farmerrel és kék cipővel. Tulajdonképpen nem szoktam színes ruhákat hordani a…szóval amiatt, ezért mindig meghökkentő, ha színespóló van rajtam. 😀 Azt hiszem, hogy Ruby is meglepődött…:D Ugye, hogy ugye? 😀

Ami pedig a filmet illeti, nekem nagyon tetszett, bár szokás szerint Rubyval végignevettük az egészet. (Ha tudnátok, hogy mennyit hallgattam emiatt a Dóritól, hogy: “mindenki ott sírt, én meg csak azt láttam, hogy te mellettem rázkódsz a nevetéstől, és csak attól féltem, hogy egyszer csak kitör belőled a nevetés és mindenki felénk fog fordulni”.) Jó…tényleg nem tehettem róla, Ruby folyamatos háttérkomenteket csinált, amelyek reflektáltak korábbi filmes élményeinkre. Szóval…mindenképpen megérte megnézni. Bár azt hiszem, hogy nem ártana, ha még egyszer megnéznénk. Megígérem, hogy megpróbálom nevetés nélkül végignézni a filmet. 😀

Meg kell, hogy mondjam a legjobban az tetszett a filmben, hogy végre nagyobb szerepet kaptak a tanárok. Tudjátok eddig nem jött át – hogy ilyen XXI. századi marginális zenei kifejezést használjak -, hogy egyáltalán ők tudnak varázsolni. Nem úgy, mint mondjuk a Gyűrűk Urában, ahol mindenki tudja, hogy Gandalf a megtéveszthetetlen, megkérdőjelezhetetlen, nagyhatalmú varázsló.
Ugyebár a Harry Potter filmekben az volt a legnagyobb probléma, hogy Minervát láttuk varázsolni ezt a részt leszámítva egyszer, Perselust kb. 2-3-szor, és kb. ennyi. Azt sem tudjuk, hogy a többiekkel mi van, vagyis kik ők egyáltalán. Szóval lehettek volna sokkal de sokkal könyvhűbbek is – ha egyáltalán van ilyen szó -.
Azt hiszem, hogy a legjobb és a legnagyobb alakítást – amelyben megegyezik a filmes karakter és a színészi elvárás – azt Maggie Smith nyújtotta. Különösen aranyos volt az a rész, amiben kimondja azt a bizonyos varázsigét, majd megfordul és megszólal, hogy már úgy várta, hogy ezt a varázslatot használhassa. 🙂 🙂 Übercuki, de komolyan. Szóval ő alapvetően szerintem a bölcs öreghölgy, vagy bölcs öregasszony, aki mindig, mindent helyesen és jól tud. Szóval, én nagyon örülök, hogy végre normális, megillető szerepet kapott.
Ami csalódás a filmben az az volt, amikor a Perselust alakító Alan Rickmannek a könnyét begyűjti a Harry. Szerintem állatira nem rá vallott az ahogyan azt megírták. Szóval minden elismerésem Alan Rickmannek, de ezt lehetett volna jobban, szerény véleményem szerint.
Miután kijöttünk a moziteremből, a Dóri azt mondta, hogy ezzel véget ért egy korszak, hiszen effektíve gyerekkorunktól mentek ezek a részek, de én nem érzem ezt ennyire fájónak. Úgyis meg fogják csinálni még egy jópár év múlva, mint ahogyan minden filmet. 🙂

Vágyak és vizsgák

A szóbeli érettségi utáni héten, azaz június 27-én muszáj volt elkezdeni a készülést a gyakorlati vizsgámra. Tudjátok, amikor anno februárban le kellett adni a jelentkezést, másodikként megjelöltem az ELTE-BTK ének-zene szakot.
Nyilván benne van ilyenkor az emberben, hogy azért ez mégis csak ének szak, amire csak nem jelentkeznek annyian. Ezen felül még az is ott van, hogy kevés hallgatót vesznek fel – mindössze 22-t -, és persze az is meglepő, hogy erre pasik nem nagyon szoktak jelentkezni.
Szóval lényeg a lényeg, hogy június 27től július 3-ig minden nap mentem le Pákozdra és gyakoroltunk vagy összhangzattant vagy énekeltünk, vagy vezényeltünk. Így joggal merül vel Bennetek is a kérdés, hogy azért ez nem sok egy picit? A válasz persze evidens, vagy éppen a kérdés költői.
A gyakorlati vizsga ugyanis 6 részből áll, az első része a zongora. Amikor hétfőn bementem vizsgázni értelemszerűen én is ezzel kezdtem. Két különböző darabot kellett vinni két különböző sítlusút. Nekem az egyik J. S. Bach g-moll háromszólamú invenciója volt, a másik pedig Bartók Ostinatoja. A zongoraszakos vizsgáztató hölgy az utóbbi darabot kérte, amit persze eljátszottam.
Ezt követte az összhangzattan és a zenetörténet. Mivel Bartók darabot játszottam, így Bartók zenetörténeti jelentőségét kérdezte a vizsgáztató úr. Ezzel nem is lett volna baj, hiszen Bartók az egyetlen egy olyan zeneszerző aki végigkísérte az eddigi zongoratanulásomat. Kérdezte, hogy milyen zongoradarabokat ismerek tőle, illetve azt, hogy játszottam-e már egyáltalán Bartóktól más darabokat. Becsületesen válaszoltam rá, hogy a Gyermekeknek köteteket és a Mikrokozmosz köteteket végigjátszottam. Miután ezt elmondtam megkérdezte, hogy milyen hegedűdarabokat ismerek, szintén Bartóktól. Nos…fenntartásaim voltak a kérdéssel kapcsolatban, mivel zongoristaként miért kellene bevágva tudnom, címekkel együtt a hegedűdarabjait. Nyilván, ha azt mondom, hogy A csodálatos mandarint ki szerezte, és azt mondom rá, hogy Bartók Béla, az oké, mert az alapműveltség része, de szerintem a hegedűdarabok ismerete, címekkel együtt nem okvetlenül tartozik az alapműveltséghez.
A zenetörténeti kérdéssort követte az összhangzattan. Ugyebár amikor készültem ebből a részből, akkor mindig az volt, hogy a Tanárnő mondta, hogy hányadik fokokat üssek le a zongorán és akkor azt leütöttem. Nos a vizsgáztató úr pedig kijelentette, hogy akkor zongorázzak neki egy 7-8 akkordból álló hármashangzat-dallamot, amelyeket persze összhangzattanilag összekötök. Ez – ha egy 10-es skálán kellen értékelnem -, olyan 8-ra sikerült.
Ezt követte a lapról olvasás, még mindig ezzel az úrral. Elém rakott egy rövid barokk 3 keresztes recitativot, amivel még nem is lenne baj, viszont tele volt módosított hangokkal. Úgy gondolom, hogy egy ilyen kérdéssor után annyira ideges lesz az ember, hogy alig-alig tudja összeszedni azt a tudását, amivel rendelkezik. Na, ez nálam is így volt, a hangom elkezdett remegni, és alig találtam el normálisan, pedig blattolni minden további nélkül tudok.
Ezt követte a műdal eléneklése. Erre a részre is természetesen kettő különböző stílusú darabot kellett vinni. Nekem volt Mozarttól a Vágyódás a tavasz után, illetve Schuberttől a Jókedv. Az utóbbit kérték eljátszani, és úgy látom, úgy érzem, hogy ezzel nem is volt semmi probléma sem.
Utolsó részként pedig a népdaléneklés következett. Erre a részre 40 népdalt kellett vinni, 20 kötelezőt és 20 szabadon választottat. Itt el kellett énekelnem a Fekete föld…kezdetű népdalt szöveggel és szolmizálva.
Ezzel véget is vizsga első része. Ez volt kb. délben, 16 órára vissza kellett menni a Múzeum krt-re, ugyanis 16 órakor kezdődött a vezénylés. Itt mindenkinek kellett választania egy Tempo goiusto karakterű népdalt, amit el kellett vezényelnie a felvételizőkből álló kórus előtt. Nekem ez a Juhászlegény… kezdetű népdal volt.
Úgy gondolom, hogy ez a része jól sikerült, mert tényleg, 100 %-ban úgy énekeltek, ahogy én szerettem volna. 🙂
Egyébként csak egy kis statisztikai adat végett, 33 vizsgázó volt arra a napra beosztva, abból összesen, nem viccelek, komolyan, 16 ember ment el. Ebből a 16 emberből velem együtt volt 3 fiú. Szóval…igen. 😀

Elvileg most csütörtökön, azaz július 7-én tudtam volna meg, hogy hány pontot kapok/kaptam a gyakorlati vizsgámra, viszont még nem kaptam arról információt, hogy mennyi pontot értem el, ergó nem töltötték még fel. Nem bánnám, ha ez lassan bekövetkezne, mert már lassan-lassan itt lesz a július 21-e, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy akkor hova vesznek fel. Jaj, de jó lenne, ha vagy az ELTE magyarra, vagy pedig az ELTE énekre felvennének. 🙂 🙂

Az esélytelenek nyugalmával

A június 18-i vizsgámra egy napra kiszávárogtak, hogy ki valószínűleg melyik napon lesz. Mivel így is, úgy is be kellett mennnem, ezért hétfőn már jó korán felkeltem. Készítettem egy kávét, majd elmentem az iskolába. Ott kiderült, hogy valóban hétfőn leszek, viszont az utolsók között.
A dologgal magával nem is lenne baj, mivel addigra már egy sor tétel kiesik, csakhogy nem mindegyik tételem volt írásban kidolgozva. Természetesen mindegyiket elolvastam, de mint minden vizsgánál, itt is nagyon fél az ember.
Nyelvtanból becsületesen bevallom, hogy mind a 20 tétel megvolt, irodalomból jóval kevesebb, ami pedig a törit illeti…nos inkább hagyjuk! 🙂
Ahogy mentek be sorra a vizsgázók nagy örömmel mentek ki bizonyos tételek. A végére bent maradt a 6 életműből 4 – Petőfi, Arany, Babits és József -, Vörösmarty, Berzsenyi, Katona és Gogol. Ezek közül mindenképpen az utolsó kettő közül szerettem volna húzni, mert ugyebár a többi költő, és egy költőről beszélni sokkal nehezebb, mint egy íróról, vagy egy drámaíróról.
Az esélytelenek nyugalmával bementem és kihúztam nyelvtanból és irodalomból is a 3. tételt jobbról. Irodalomból borzasztóan dobogott a szívem. És láss csodát, mi volt a tételem!? Gogol és a kisember bemutatása a XIX. századi realista szépprózában. Nyelvtanból pedig a kommunikációs funkció szerinti szövegtípusok. Ami szintén egy nagyon jó tétel.
Boldogsággal átitatott, már-már eufórikus érzéssel leültem kidolgozni azokat. Amikor feleltem Csöpi néninél, szinte éreztem, hogy amit mondok, az mind-mind jó. Velem átlósan, balra szemben foglalt helyet Csöpi néni, és hihetetlen nyugalommal árasztott az el, hogy mosolygott, meg bólogatott. Így természetesen sokkal nyugodtabban feleltem le, mint töriből. Amikor befejeztem a mondandómat a vizsgaelnök megdicsért, hogy ritkán lehet hallani ilyen összeszedett feleletet. Erre azt mondta Csöpi néni, hogy “ezt el is vártam Tőle”. 🙂 🙂 De aranyos. 😀
A magyart követte a töri felelés. Na már most, ettől féltem a legeslegjobban, mivel töriből nem voltak kidolgozott tételeim, csak és kizárólag átolvasottak, ami ugyebár egy nagyon jó feleléshez édeskevés. Először kihúztam az EU kialakulását, de kiderült, hogy a tétel hibás volt, mivel nem volt benne a tételszámot tartalmazó cetli, így húzhattam még egyet. Így került hozzám a tatárjárás. Ennek a tételnek nagyon örültem, ugyanis ez volt az, amelyet utoljára olvastam át. A felkészülés után próbáltam bevetni miden előadói gyakorlatomat: ha bátran és magabiztosan mondod, lehet, hogy elhiszik, hogy tudod. Persze volt olyan kérdés, amire nem tudtam válaszolni, de így is reménykedtem.
Utolsónak pedig az angol volt. A 3 db néhány mondatot igénylő kifejtésben rákérdeztek arra, hogy anno miért ezt az iskolát választottam?, milyen sportokat szoktam a TV-ben nézni?, és arra, hogy a jövőben vidéken vagy városban szeretnék lakni. A szituációban egy nyári munkát kellett vállalnom Kanadában és ezzel kapcsolatban kellett érdeklődni. Az önálló témakifejtésben pedig megkaptam a család témakörét, ami azért valljuk be, nagyon is jó. Amikor kijöttem a teremből a vizsgaelnök megemlítette, hogy jól felkészültem ebből is. Szóval, minden reményemet összevetve úgy voltam bele, hogy most már biztos megvan az a bizonyos 6 pont. 😀

Az érettsgéi eredményének a kihirdetése június 23-án, csütörtökön volt. Ami az eredményeket illeti:
magyarból 100 %-os lett a szóbelim, így lett az írásbelivel együtt 91 %-os, a töri szóbelim 88 %-os lett, így az írásbelivel 83 %-ra javítottam. Az angol szóbelim 100 %-os lett, így azt 86 %-ra javítottam, és persze maradt még a 67 %-os matek és a tavalyi 96 %-os ének. 🙂

Így nagy reményekkel indulok annak neki, hogy felvegyenek vagy az ELTE-BTK magyarra, vagy pedig az ELTE-BTK énekre – bár, mint tudjuk, oda nem számít az érettségi, csak a gyakorlati vizsga, és persze a többletpontok -. Majd meglátjuk! 😛

A reménytelenek nyugalmával

Elég régen írtam már utoljára. Szóval június 18-án volt a nyelvvizsgám. A reménytelenek nyugalmával mentem oda. Az ok egyszerű volt: teljesen mindegy, hogy sikerül-e vagy sem, de mindegy, mert úgyis sikerülni fog, ugyanis az ezzel járó 28 pontot sem így sem úgy nem számolhatom bele a továbbtanulásba. Szóval reggel felkeltem, készítettem egy kávét, majd elmentem. A vizsgahely igazgatója már mosolyogva fogadt és oda is jött többször is, hogy ugye minden megy?, értem a feladatokat?, hogy vagyok?, gyakoroltam?, van kérdésem?.
Ugyebár már csak az írásbelit kellett letennem, persze harmadszorra, ugyanis az első kettő alkalommal nem sikerült 1 és 1.5 ponttal.
Szóval az első része az írásbelinek a szövegértés volt. Az első szövegértés arról szólt, hogy volt 3 bekezdés 3 különböző látványosságról. A lényeg az volt, hogy ez egy lyukas szöveg volt, és mint minden ilyen szövegben, mind a 10 helyre be kellett tenni egy-egy szintagmát, persze a 13-ból.
A második szöveg egy elvontabb és nehezebb szöveg volt. A téma a különböző tanulási stílusok és módszerek voltak: bal-és jobbagyféltekés, vizuális, hallás utáni tanulás. Mennyire hatékony ha egy zajos helyen tanulunk?, és persze mennyivel hatékonyabb az, ha csendes helyen tanulunk? Itt volt 10 kérdés, amire válaszolni kellett. Szóval ez egy nehezebb volt, mint a másik.
A fogalmazásnál az első levélben tanácsokat kellett adni egy angol barátomnak, aki utazott külföldre és különböző elektronikai cuccok segítségével szeretné tartani a kapcsolatot a nagyszüleivel. Ági néni azt mondta erre, hogy ez egy nehéz téma, de mondtam neki, hogy nem, mivel amikor az Andris utazott Japánba, anyának tartania kellett a kapcsolatot vele, és neki is meg kellett tanítani a Skype használatát. Így neki is ezt el kellett magyarázni többször is, mivel azért ez egy nehezebb valami, persze neki meg az idősebbeknek úgy általában.
A második fogalmazásnak a könnyebb oldala az volt, hogy én már azt a februári nyelvvizsgán írtam. Konkrétan az volt, hogy el kellett mondanom a magyar étkezési szokásokat. Így ez már ismerős volt számomra.
To sum up, a lényeg az, hogy remélem, hogy most már meglesz az a fránya 60%. Szóval, gondoljatok rám, hogy jövő héten ez sikerüljön, ugyanis akkor fog ez kiderülni! 🙂