Mint azt tudjátok megszereztem a jogsimat és azóta keményen vezetek a Forddal, de abban nem volt jó a rádió. Kb. 2 hete elkezdődött a házunk felújítása és ezért megkaptam a Volkswagent, mert az sokkal biztonságosabb. Egy este mentem a városba és bekapcsoltam a rádiót, amin abszolút véletlenül a Juventus szólt, pont a ’90-es évek zenéje este 9-től. Az egyik reklámban elmondták, hogy naponta kapnak arról SMS-eket, hogy mennyi új hallgató van, ezért a Juventus Hallgatók Klubja megnyitja kapuit és csak jelentkezni kell és ha kisorsolnak, akkor kapsz egy órát amit csak Neked szerkesztenek. Gondoltam mit veszíthetek rajta, jelentkezem. Tegnap délután 3 előtt pár perccel megcsörrent a telefonom és a Somogyi Zoli volt. Azt mondta, hogy kiválasztottak ezért holnap – azaz ma – kapok 1 órát, amikor csak nekem szól a zene a rádióban.
Ma bementem az iskolába és azon aggódtam, hogy csak ne akkor, amikor ott vagyok még. 10:57-kor léptem be a házba, leültem és 10:59-kor megszólaltam a rádióban, illetve az a telefonbeszélgetés, ami tegnap volt. Elmondták, hogy ezt csak nekem szerkesztik és ez baromira jó.
Miközben ezt a bejegyzést írom folyamatosan mennek a számok. És 12-től csinálok egy videós belinkelést arról, hogy mik voltak. Mindent összevéve nagyon tetszett a “műsorom” és KÖSZÖNÖM JUVENTUS RÁDIÓ!!! Miközben ezeket hallgatom az jár a fejemben, amit Dóri mondott, országos versenyt nyert és még saját rádióidőt is kap, botrányos.
Először is volt Chertől a Believe,
majd a Traintől a Hey, soul sister,
Ákostól a Valami véget ért,
a R.E.M-től a Losing my religion,
az Ace of base-től a Don’t turn around,
a Roxette-től a The look,
K’ Naan-tól a Wavin’ flag,
az Undercover-től a Backer street,
a Queen-től a The show must go on – ez volt az egyik, amivel úgy voltam, hogy ha tovább kell hallgatnom lelövöm magam…
az Aventura-tól az Obsesion, ez nagyon funny volt ,
Somló Tamástól az Annyi mindent nem szerettem még, ezt is nagyon szeretem
és befejezésül Rod Stewart-tól a What a wonderful world
Már az előző héten is elkezdtem rajta gondolkodni, hogy vajon megírjam-e erről a bejegyzést, de már nem bírom tovább, egyszerűen muszáj.
Előző héten elkezdődött a Megasztár, ma pedig az X-faktor. Az utóbbinak még csak most ment le az első fél órája, így arról még nem tudok objektíven nyilatkozni, de a Megasztár… Komolyan mondom, olyanokat engednek tovább akik annyira hamisak, hogy a fülem vérzik tőle. A probléma az, hogy általában a leghamisabbak nyerik meg az ilyen khm…”tehetségkutatókat”. Mondok rá egy példát, hallgassátok meg Tóth Verától, Fekete Dávidtól és Kaszás Attilától a Fényév távolságot. Az utóbbit csak azért, hogy össze tudjátok hasonlítani, de ez sem muszáj, elég ha meghallgatjátok, ahogy Vera énekli, szinte hibátlanul, majd jöjjön ahogy Dávid…akik ismernek, tudják mit jelent az, amikor azt mondom, hogy futkos a hátamon a hideg…de nem a gyönyörtől. Meglepő, hogy elvben szakavatott zsűri ilyeneket tovább engedett.
Amin most kiakadtam, ez viszont X-faktor. Kb. 8-an elénekelték egymás után a Hallelujah-t Leonard Cohentől, az első 7, nincs mit tagadni katasztrófa volt. A zsűri meg ott melodrámázott, meg játszották az eszüket, hogy ők kivolnunlak. Könyörgöm ez nem a Parlament! Azért zsűri, mert elvállalták. Ez a feladatuk! Tudom, én is zsűriztem már. Mentségükre legyen mondva, hogy a szakmaiságukat megőrizték azzal, hogy a 8. énekest, aki – megint csak nem teljesen tisztán, de a többiekhez képest tisztán énekelt – szintén ezt énekelte, tovább engedték. “A zenekritikus rovatát hallották.”
[szerkesztés 20:50-kor]Elég volt ennyit nézni, letettem a színvonalbeli voksomat az X-faktorra. Meg kell, hogy mondjam, a zsűri mérföldkövekkel jobban ítél, mint a konkurens csatorna zsűrije. Meg baromira igaza volt ifj. Malek Miklósnak abban, hogy nagyon sokuknak nincsenek meg azok a zenei eszközei, amik elengedhetetlenek, vagy legalább is annak kellene lennie. Na, ez volt igazán zenekritikusi.
Ma, a hosszú-hosszú napok után is rám jött – már nem először – a mindenki annyira hiányzik érzés. A kötődésekről már nem egy bejegyzést írtam, de még mindig meg tudok önmagamon is döbbenni. Sanyargató módon hiányoznak a barátaim és erre ráébresztett néhány nappal ezelőtt a Dórival való beszélgetésem. Kevesebb, mint 1 órát beszéltünk, de az is tele volt – a már említett és annyira hiányzó – csipkelődésekkel, pl:
- Csa-Csa-Csa…CSÁRLÍÍÍ
- Jaj, haza kellett hoznom a munkámat, de nem harapnak. Kuss! Kuss! Kuss legyen Zorró! Mondom KUSS! (eközben lefröcsköli pacal szósszal a Gucci hófehér ruháját). Nagyon drága darab?
- AZ VOLT!
- Jutalom….:P
Aki látta az Anyád napját, az tudja, hogy ez miért vicces, mi meg főleg tudjuk.
Aztán hétfőn voltam bent a Vasváriban, mert gólyatáboros megbeszélés volt – ti. most vasárnap-hétfőn, tehát augusztus 30-31-én megyek – többek között én is – gólyatáboroztatni és funny lesz…és nem baj ha nekik – 9.c – muhaha - – nem fog tetszeni, mi élvezni fogjuk – muhaha - -.
Jesszus, a tábor óta nem írtam, akkor most azt is leírom, hogy az idei KÖMF-ön előreláthatólag rendet/foglalkozást/projektet fogok vezetni és ez tök kúúúúl. Van olyan koncepciója, aminek kevésbé örülök, de ezt majd csak akkor, hogy ha nyilvánosságra kerültek az alapelvek. És kitaláltam már rá egy irányvonalat, viszont, még a konkrét dolgokat nem, szóval azt is lassan össze kellene gyűjteni.
Szintén az elmúlt hetekben történt, hogy betöltöttem a 18-at, ami – nem is kell, hogy mondjam – undorító. Tökéletes mértékben öregnek érzem magam, pedig mindenki azzal riogat, hogy lesz ez még így se.
Aztán voltam fent tűzijátékot is nézni a mötötösökkel. Meg kell, hogy mondjam, sokkal de sokkal többet vártam. Nem időben, hanem nívóban. Gazdasági recesszió ide vagy oda, azért mégis csak ez “Magyarország Születésnapja”.
Ha már ilyen villámbejegyzés szerű toszt csinálok, akkor elmondom, hogy soha, az elmúlt 18 évben nem voltam ennyire lelkileg rottyon, mint az elmúlt 1.5 hétben. Sajnos az emberek azt hiszik, hogy azért, mert bohém vagyok és boldognak látszom, azt hiszik, vagy is a többségük, hogy minden rendben, de ez koránt sem van így. Nem mondom, hogy mik is felvetődtek bennem és ezek nem éppen pozitív dolgok voltak és ez a pár sor a “nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” elv jegyében íródott.
Ezen kívül elolvastam a Kurázsi mama és gyermekeit meg a Mario és a varázslót és elkezdtem A Mester és Margaritát. Nos, az első megdöbbentően jó volt, a második kevésbé, bár úti leírásként nem tudom, hogy mit vártam. A harmadikban pedig még csak a 2. fejezetben tartok…igen-igen, le vagyok maradva.
Ja, és még egy, az elmúlt 4 napban a Volkswagent vezetem,amiben relatíve normálisan szól a rádió és valamilyen furmányos módon akármikor bekapcsolom a Juventus-t, mindig Charlie énekel. Szóval ezt Nektek :
A mai napon beszélgettem Bunny A.-val és azt fájlalta, hogy már régen nem írtam ki új blogbejegyzést és ő nem tud mit olvasni, ezért úgy döntöttem, hogy írok. Milyen könnyű erre rávenni, nem igaz?
Az elmúlt hetek sztorizását ott kezdeném, hogy május 30-án Barbusom (csak a te kedvedért) voltunk a XI. Kortárs Művészeti Fesztiválon. Először megnéztük a Pelikán Udvarban Varga Gábor Farkas plakátkiállítását, amely közül egyértelmű kedvencem, az a Micimackós plakát, amely felhívja a figyelmet a globális felmelegedésre. Ezután átmentünk a Vörösmarty Társaság nagytermébe, ahol is megtekintettük feszt Lszló grafikusművész kiállítását, ebből is van egy személyes kedvencem, íme: Ezután megnéztük illetve meghallgattuk az Alkotó Művészek Társaságában levő tagok által szerzett zenedarabokat, kicsit hommage a Bartók érzésem volt, de, ez is bizonyítja, hogy mennyire nagy hatású zeneszerzője a XX. századnak.
Ezután az Olvasóteremben megnéztük Borsos János helyspecifikus installációját, ami azt mutatta be, hogy egy ATYA feliratú lézerből hogyan lesz a szemben levő falon FIÚ és a közöttük levő tér miként válik a SZENTLÉLEK megtestesülésévé.
Az utolsó kiállítás amit megnéztünk, ez a Deák Dénes Képtárban volt, “Viszonyok- Ki? Kit? Mivel? A portré változatai a Deák Gyűjteményben és a kortárs magyar képzőművészetben” címen rendezték meg. A kedvenc alkotásom itt egy szoborkompozíció volt, illetve egy fa:
Március 31-én a Zenei Nevelésért Alapítvány átadta az éves Zenei Nevelésért Díjakat, amelynek a gálaestjén mi is játszottunk Ádámmal, mégpedig Rachmaninovtól az Olasz polkát és Hellenbachtól a Paso doblet. Tulajdonképpen azt vettük észre Ádámmal, hogy az a fél év, azért nagyon meglátszik a zongorajátékunkban. Közönség, hallgatóság, vélemény?
Az elmúlt héten, mégpedig Június 1-én történt, hogy elmentem vizsgázni forgalmi vezetésből. Azon a napon szakadt az eső, fújt a szél. Mindig is azt mondogattuk a Magdival, hogy már minden időben vezettem, hóban, jégben, olvadásban, szélben, esőben, napsütésben és borult időben, tehát már sok meglepetés nem jöhetett, azért ez még hiányzott. Felkészültem a lehető legrosszabbra, beültünk az autóba, és mondta a vizsgabiztos – aki megbuktatott a 2. rutin vizsgámon – , hogy húzzak egy útvonalat. Lám melyik útvonal volt az? A 7-es…ez azért volt nagyon jó, mert ezt az útvonalat csináltam meg a Magdival a próbavizsga gyanánt. A vizsga leteltével megmondta a vizsgabiztos, hogy “Gratulálok! Sikeres vizsgát tett.” Nem mellesleg 9 hibavonallal, 10-től megbuktam volna…:D Szóval, öröm és bódottá, aztán csütörtökön, vagy is Június 3-án elmentünk fényképet csináltatni, illetve jogosítványt, ahol annyira rossz lett a fotóm, hogy ha illusztrálni szeretnék a II. világháború borzalmait, akkor ez tökéletesen alkalmas rá. Katasztrófa!!!
A keddi nap ott folytatódott, hogy elmentem zongorából vizsgázni, ahol Chopintől az Ász-Dúr Grande Valse Brillantet játszottam, illetve az Ádámmal négykezeseztünk, mégpedig Rachmaninov Olasz polkáját. Mivel ez egy vizsga, azért kicsit aggódtam, de Ági néni elmondta a vizsgbizottságnak, hogy azért játszom kottából, mert fél év, az azért még is csak fél év volt. – Bunny Andrews az Incanus BLOG nyelvi lektora, mint szakavatott olvasó tudhatja, hogy miért…ugye? -
Június 4-én volt a pedagógus napi köszöntő, ahol is – szinte meglepő – zongoráznom kellett, mégpedig Beethoven Hat éccosaisse c. darabját. Volt benne egy hiba, de ezt a szintinek tudom be, könyörgöm, nem szintin, hanem zongorán tanulok játszani. Ezen a napon mondta meg az osztályfőnök, hogy az egész éves énekkari munkáért igazgatói dicséretet kapok, ami borzasztóan jó és tökre örültem neki.
Június 5-én Nádával felmentünk a Normafához és kiválasztottuk a tökéletes helyszínt az MTT Születésnapnak, valamint elmentünk a Kreatív boltba, összeírtuk a “Büdzsé-keretünket” és már nagyjából kész van a költségvetésünk is Ádám/leguánember jóvoltából. Szóval öröm és bódottá. Amúgy Náda készített egy képet és csak gratulálni tudok hozzá, mert benne van a TOP 5 emberi kép rólam kategóriában. Szerintetek? Azért szeretem ezt a képet, mert tökéletesen bemutatja, hogy “A főszervezők élete nem csak játék és mese, hallottál már a gonoszról,a csúf, kopasz MTT-ről”. (Igen, de imádom ezt a csúf, gonosz izét )
A szervezés részleteibe még egyelőre nem szeretnék belemenni, mert elég majd ha az eredményt látjátok.
Ezen a héten még történt, hogy egyelőre úgy tűnik, 3 tizedet javítottam a félévi átlagomhoz képest, azért 12. végére majd meglesz az 5.0 átlag…hát hogyne…:D
Végül, de nem utolsósorban, a mai nap voltunk hírhedt (bocs, de most lett csak 1-1) nyelvi lektorommal Esterházy Péter Esti c. könyvének felolvasóestjén. Megdöbbentő, hogy mennyire naturalista vonásai vannak azoknak a részeknek, amiket felolvasott és persze művészien vulgáris. De, nem szeretném lelőni a poénokat, nem vagyok én gyilkos, főleg nem poéngyilkos. Alá is dedikáltattam vele a könyvet, és ez is öröm és bódottá. Lassan összeválogathatnám, hogy melyek azok a pillanatok, amelyekért érdemes élni, ezek azok.
Ezúton közlöm, hogy holnap és holnap után lesz 2 rendezvény, amelyre mindenkit sok szeretettel várok.
Az első helye Vasvári Pál Gimnázium Tornaterme, ahol előadjuk azokat a darabokat, amiket Freyungban játszottunk. Személy szerint játszani fogom Bartók Béla Este a székelyeknél c. darabját, valamint a VI. táncot bolgár ritmusban. Továbbá Beethoentől a Hat éccosaisset. Az időpontja pedig 2010. június 8. 17:00.
A másik rendezvény helye a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI Nagyterme, ahol játszani fogom Chopintől az Ász-Dúr Grande Valse Brillantet, Rachmaninovtól az Olasz polkát és Hellenbactól a Paso Doblet. A rendezvény időpontja 2010. június 9. 17:30. Erre is mindenkit sok szeretettel meghívok.
Hogy mást ne mondjak ezeken kívül még folyik egy forgatás is, mivel a Sanyi egy operatőri iskolába jár, és év végén be kell adnia egy vizsgafilmet, és mivel szerinte annyira kézen fekvő volt, ezért a zongorázásról és rólam fogja készíteni, ami szintén elég sok idő. De nagyon ügyesen csinálja a dolgát, szóval szurkolunk neki.
Végül de nem utolsó sorban, június 1-vel beköszöntött a tavasz, ezért az Incanus BLOG is átöltözik. Enjoy!
Az egész történet ott kezdődött, hogy Gödény Istvánné, Zsóka néni a vasváris művészeti bemutató után megkeresett azzal, hogy nem lenne-e kedvem ahhoz, hogy majd május elején, 1 hétre elmenjek vele Freyungba és részt vegyek a cserediák-programban, mint a Vasvári zongoristája. Természetesen rögtön igent mondtam rá, mivel azelőtt még soha nem jártam Németországban.
Az indulás előtt néhány nappal elmentem Zsóka nénihez, hogy borzasztóan aggódom az ének érettségi miatt és ha most kint leszek 1 hetet Németországban, akkor nem fogom tudni 100 %-ra megcsinálni, mire Ő és Csöpi néni meggyőzött, hogy nevetve le fogom tenni.
Így szombaton reggel elindultunk Apával a Skála parkolóhoz, ahonnan is indult a busz. 25 gyerek, kiknek a neveit nem szeretném felsorolni, mert biztos vagyok benne, hogy valaki(k) kimaradn/a(ának), 2 tanárnő, Zsóka néni és a lánya Kriszta néni illetve Gábor az ex-vasvárisból lett mindenes, valamint Miklós a buszsofőr. Először a mosoni pihenőhelyen álltunk meg, majd Ausztriában nem tudom, hogy hol, valamilyen katolikus múzeumban, végül pedig Freyungban. A leszállás után énekeltünk a németeknek még pedig a Tavaszi szél, vizet áraszt kezdetű népdalt. A németek nagy-nagy örömmel fogadták ezt az éneket. A köszöntés után mindenki megkereste, megtalálta a saját családját, kivéve az a 7 panziós, Dorka, Flóra, Balázs, Imi és én ( vendégművészek by: Gábor), a mindenes Gábor és a sofőr Miklós, akik mentek tovább Mauthba, ahol is az A&A Fuchs panzióban szálltunk meg. Ezzel alapvetően még nem is lett volna baj, csak hogy volt 3 ilyen panzió azon a településen szóval kis keresgélés után hipp-hopp megtaláltuk. Ezután jöttek az étkezéses problémák, de szerencsére Gábor elintézte, hogy a freyungi gimi kifizesse a vacsoráinkat, ergó, étteremben kajáltunk. Természetesen rántott sajtot, hiszen az a favoritom.
Másnap reggel ráértünk felkelni fél 8-kor, mert hogy még hétvége van. Tudtuk, hogy elmegyünk Krumauba, ez Csehországban van. Egy kisebb buszozás után eljutottunk oda ahol elmondta a Kriszta néni, hogy abba a várba fogunk felmenni amit ott látunk. A városban sétáltunk egyet meg ilyesmik, aztán 14 óra magasságában kaptunk 2 óra szabadjáratot. Leültem, olvastam az Édes Annát, amelyet még mindig nem fejeztem be, beültem egy kávézóba (örök érvényű tapasztalat, hogy a kávézókban borzasztóan jól lehet könyvet olvasni), láttam, hogy a Beni-Gery-Rácz-gyerekek beültek egy csónakba és ott eveztek a folyón, szóval olyan kis hangulatos volt.
Hétfőn elmentünk túrázni a Bajor-erdei Nemzeti parkba, amivel alapvetően nem is lett volna baj, csak hogy borzasztóan hideg volt, ráadásul túrázás közben még az eső is elkezdett esni és ha ez még nem lett volna elég, akkor meg kellett másznunk egy hatalmas hegyet, a Lusent valami 1300 métereset, azt hittem, hogy meghalok, persze akkora köd volt, hogy nem láttam előrébb az orromnál, így még azt sem tudtam megsaccolni, hogy mennyit kell menni? Bár ezt a képet a Goggle-ről szedtem, de nehezebb, mint aminek látszik. A fáma szerint egy alkoholista férfi megölte a barátját, amiért börtönre ítélték, de nem tartotta elég szigorúnak a büntetést, ezért egy lépcsőt épített ennek a hegynek a tetejéig. Innen jön a második fáma, hogy az ördög annyi kincset rajtett el ezen a hegyen, hogy el szerette volna dugni mások elől, ezért egy nagy kőlapot hozott, csak, hogy valamitől annyira megijedt, hogy kiejtette a kezéből a táblát és az darabokra tört. Persze ez csak mítosz, a tények és a jelen abszolút azt sugallja, hogy piszkosul nehéz a megmászása.
A hegymászás után mentek a többiek a vadasparkba, ami szintén itt található, de féltem és persze a Gábor is félt, hogy megfázom csütörtökig és akkor taknyosan nem tudok fellépni, ezért engedéllyel a buszon maradtam megszáradni. Így erről abszolút nincsen semmilyen képem. A többiek azt mondták, hogy a vadaspark mottója nyugodt szívvel lehetett volna az is, hogy “Sokat mehetsz, a semmiért”, de hát ezt nem tudom eldönteni.
Még ezen a napon kitalálták a csajok, hogy legyen a panzióban egy ilyen összeröffenés, ahol “megmutatjuk, hogy hogy buliznak a magyarok”. Na már most ez annyira gázul sült el, hogy kb. 6 magyar táncolt, aki ott volt, a 4 jelenlevő német az ágyon feküdt és a telefonjával irogatott valamit. Ahogy telt-múlt az idő elkezdtek hazamenni a családjukhoz az emberkék én meg odamentem a németekhez és megkérdeztem, hogy mi a problémájuk, mi történt, nem érzik jól magukat, és mivel megbízható vagyok, ezért nem mondom el, hogy mi volt a baj, amit valószínűleg mint a két nemzetség érzett. A németek azt, hogy megbízható vagyok, innentől kezdve sokszor beszéltünk, meg hülyültünk, a magyarok meg azt, hogy miért beszélnek velem a németek, amikor nincs is cserediákom.
Kedden reggel elindultunk Passauba. Passauban Kurt bácsi (a továbbiakban Kurt úr, mert a vezetéknevét nem tudom) vezetett végig, mivel ő ott lakik. Kriszta néni megkért, hogy Boldog Gizella sírjánál egy Himnuszt vezényeljek le, ami, mivel a Himnuszról van szó, nem volt nehéz. Az éneklés után hajóztunk, mivel Passau “a 3 folyó városa” és megnéztük mind a 3 ágat, persze, szinte már szokás szerint esett az eső, fújt a szél és borzasztóan hideg volt. Én hülye, miért nem vittem magammal pulcsit? “Székesfehérváron jó idő van, akkor ott végképp, egy fenéket.” A hajózás után Kurt úr bevitt minket a passaui székesegyházba, ahol meghallgattunk egy orgonakoncertet. Az orgonista Ludwig Ruckdeschel volt, aki a világ legnagyobb templomban működő orgonáján adta elő, időrendi sorrendben a következő darabokat: J. F. Dandrieu: Offertorium des Ostertages, J. S. Bach: Krisztus feltámadt, Az előadó, Ludwig Ruckdeschel Improvizáció c. darabját. Majd következett. H. v Herzogenberg: Látjuk a pompás napot, M. Regel, Húsvét c. darabja és végül J. Langlais, Incantation pour un joir Saint c. művét. Alapvetően az orgonistával nem volt bajom, leszámítva a saját darabját, ami annyira nem illett oda, hogy még. A darabokkal viszont annál inkább, az elsőt leszámítva a többi számomra élvezhetetlen volt, olyan hangerővel játszott, hogy a dobhártyám majdnem beleszakadt. (Nem valószínű, hogy ezt olvasod Franz mivel nem tanulsz magyarul, de tényleg ez volt a véleményem). Az orgonázás után kaptunk megint 1-1.5 óra szabadjáratot, ahol Anna, Letti, Marvin, Franz, Moritz és én beültünk egy kávézóba, ahol kávéztunk, meg beszélgettünk, nagyon jó volt. Itt kell leszögeznem, hogy a németet egyedül a panzióban és az ismeretlen helyeken, ismeretlen személyekkel használtam, a skacokkal az angolt. Evidencia is, mivel angolul már több éve tanulok, mint németül, jöttek is azok a kérdések, hogy ki az angol tanárom én pedig nyugodt szívvel mondtam, hogy a Csanády tanárnő, persze ezután teljes döbbenet volt és ez tényleg így van. A kedvencem az volt, amikor a Dorka megkérdezte, hogy nem is gondolta volna, hogy ilyen jól tanít, szóval köszönöm tanárnő. A kávézás után elegáns, angolos (10 perces) késéssel megérkeztünk a buszhoz és robogtunk hazafelé.
Szerdán úgy kezdődött a nap, hogy a Mauth és Freyung között Miklóson és rajtam kívül mindenki bus-surfing-elt…ezt megtanították a németeknek is, akik Freyung és Waldkirchen között ezt játszották. Ezután megmutatták a németek, hogy ők hogy játszák azokat a játékokat, amiket mi is: Az út véget ért és eljutottunk Waldkirchenbe, vagy hova, ahol megnéztük az üveg-huta múzeumot és persze meg is tekintettük, hogy hogyan készül az üveg, ahol is megmutatták, hogy hogyan készül a “balatoni magyar hal”, íme: Este felé még tudtunk próbálni a gimnázium koncertzongoráján, csodálatos volt, imádtam, majd később lesz róla képem is. Megkértek, hogy foglalkozzak a kórussal, tanítsak meg nekik egy népdalt, tisztítsam ki, az egyéni énekeket, ergó művészeti vezetővé léptettek elő.
Csütörtökön egy erdei múzeumban keztünk, Freyungban, amelyet a Modern Művészetek Műzeumával zártunk, sajnos elég hamar. Az erdei rész nem annyira tetszett, de ott volt Jochen Michel szobrászművész kiállítása is, ami egyszerűen gyönyörű volt, a képeket majd lassacskán mind-mind megtekinthetitek a Picasan. A kiállítás után mentünk főpróbára az iskolába, ahol egy rakat idegeskedés után végeztünk, visszamentünk a panzióba, hogy ejtőzhessünk egy kicsit a nagy pillanat előtt. A Magyar est mottója “Kultur kennt keine Grenzen” volt, ami azt jelenti, hogy A kultúra nem ismer határokat. A műsort Wolfgang Redel, a freyungi gimnázium igazgatója és Zsóka néni nyitotta meg. Ezután következett az iskola Big Band-je, akik előadták a Moten-Swing nevű darabot, egyértelműen nagyszabású volt. Ezután következtek a magyarok, akik egy palotást táncoltak, majd jöttem én Chopin: Esz-Dúr Grande Valse Brillante c. darabjával. Hatalmas tapsot kapott, és egy jó zongorán egy jó darab, mint tudjuk, mindig jobb. Ezután következett a magyar kórus különböző népdalokkal és népdalfeldolgozásokkal, köztük Bartók Bélától a Négy szlovák népdal. Ezt követtem megint csak én a magyar blokkommal, Bartók Béla VI. tánc bolgár ritmusban és ugyancsak Bartók Béla, Este a székelyeknél. Ezután jött Lillának a Csudi jó, ami egyértelműen csudi jó volt. És olyan szépen, tisztán énekelte, hogy a közönség egyértelnűen önfeledten tapsolt. Ezt követte egy magyar néptánc blokk, majd a freyungi gimi Big Band-je, a Rock around the clock c. darabbal. Ezután jött Lilla által koreografált rock’n roll, mégpedig a Made in Hungária c. egyik ismert betétdalával, a közönség imádta. Ezután jött a technikai malőröm, egy ragtime. Ahhoz képest, hogy ezt kb. 2-szer játszottam el, jó volt. Lilla levette a 3. oldalt de én nem azt néztem, hanem az előzőt és ezért nem értettem, hogy mi történt. Megálltam, ránéztem a közönségre, bocsánatot kértem, majd újra kezdtem. Onnantól kezdve már futott az egész darab. nagyobb taps, mint szokott, gondoltam, hogy ez ilyen együttérző taps, amikor is Brunner úr, a gimi volt igazhatóhelyettese felkért, hogy a színvonalra való tekintettel még egy darabot játsszak, természetesen éltem a lehetőséggel. Az oklevelek átadása után (amelyben a gimnázium tiszteletbeli tanulójává választották a magyar szereplőket) kimentem, meghajoltam, majd elmondtam: Beethoven: Sechs eccosaissen (Hat écosaisse, még érthetőbben Hat skót tánc). A zongorajáték után következett egy interaktív tánc, amelybe mindenkit belevontak. Miután kilihegtem magam, odaálltam egy oszlop mellé, és odajött hozzám egy őszes hajú úriember, aki magyarul(!) beszélt. Beszéltünk, beszéltünk, majd mondtam neki, hogy hát “Elnézést kérek, de mi még nem ismerjük egymást”. Mire ő: Oh, bocsának Vogl Attila vagyok, Franz édesapja. Addig beszélgettünk, addig beszélgettünk, míg mondta, hogy engedjem meg, hogy bemutassa a feleségét, meg a másik fiát. Nagyon kedves és nagyon intelligens férfiúnak tűnt. Mi magyarok rengeteg kaját vittünk magunknak a magyar est miatt, ahol az összes vendég ehetett magyar specialitásokat. Vogl urral sokat beszélgettünk a külföldi zenéről, kultúráról, Freyungról, róla, rólam, a családjáról, stb.stb.stb. Pénteken reggel elmentünk valami Freyunghoz tartozó városrészbe, ahol megnéztünk egy másik üveg-huta boltot, majd elkezdődött egy közös focizás, de sajnos félbeszakította a fantasztikusan rossz idő és az eső. Visszamentünk a panzióba, ahova is 18 órára megérkezett Vogl úr és azt mondta, hogy elvisz a mauthi templomba, hogy meghallgathassam ahogy a fia, Raphael kántorkodik, és mindösszesen 13 éves. Nagyon ügyesen játszik, tehetséges, szóval, megszólalt azt hiszem valamelyik magyar cserediák, hogy megvan a freyungi utódom, mintha tehetséges lennék és híres ezért utódot kell nekem keresni a különböző országokban.
A rögtönzött orgona hallgatás és orgonán való játszás után elvitt Vogl úr Hinterschmmiding, vagy hogyan írjuk a település nevét, ahol bowlingoztunk és az első két lökést leszámítva mindig 6-ot vagy 7-et sikerült felburítanom. Rengeteg Lilla féle stand-up comedy-s mondat elhangzott, pl. a cím is, vagy egy közös, hogy “Aki tudja csinálja, aki nem, az is. ” És egyéb ilyen pikantériák. Egész héten hiányoztak a németek, pedig még el sem mentünk, de itt már különösen. Csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz, ha el kell mennünk holnap. Az est további részében nagyon sokat beszélgettem az emberekkel, magyarokkal, németekkel egy rakat kép készült, amit majd láthattok a Picasan. Majd olyan 11 magasságában Vogl úr visszavitt a panzióba, ahol folytatódott tovább az ünneplés, hiszen az Iminek születésnapja volt. Itt döbbentem rá arra, hogy muszáj elengednem őket, mert bár nekem nem volt egyetlen egy cserediákom sem, de én az összeset annak tekintettem, mármint a saját cserediákomnak.
Szombaton reggel megajándékoztuk az Anitát, pontosabban Anita Fuchs-ot, ő az egész panziónak a vezetője és egy roppant kedves néni, aki pl. nagyon sokszor megengedte, hogy Dorkával netezhessünk az ő gépénél. Nagyon mgkedveltük, ahogy Inyet is, akinek a nevét biztos, hogy nem így írjuk, de ő volt az a néni, aki minden étkezésnél felszolgált nekünk, bajor népviseletben.
A buszmegállóba csak jöttek és jöttek egyre az elutazók és az utaztatók. Valahogy észrevett engem a Vogl néni, aki odajött, megölelt, annak ellenére, hogy kb. 2-szer találkoztunk, vagy látott engem. Ezután mindenkitől elbúcsúztam, e-mail cím cserélések, ölelések és puszik cseréltek gazdát. Nagyon sokan elérzékenyültek, még az én szemembe is könny szökkent, de nem volt vészes. Mielőtt felszálltam volna a buszra, végignéztem a németeken és odarohant felém a Vogl néni és mondta, hogy reméli, hogy még találkozunk és nagyon hiányozni fogok neki. Én…Akit, hangsúlyozom, hogy mindösszesen 2-szer láttott, és sosem beszéltünk huzamosabb ideig. Ahogy felszálltam a buszra, integettünk egymásnak, illetve a két csoport egymásnak, leültem az Anna mellé, egymásra néztünk és mind a kettőnk szeméből el kezdett ömleni a könny. Anna volt az ott lakó én meg a kedveztetett és annyira jó érzés volt, hogy olyan embereket ismerhettem meg, akiket egy életre megszerettem és ez felejthetetlen élmény marad.
Amikor visszaértünk a Vasvárihoz, Zsóka nénitől megkérdeztem azt, amit Anya szokott egy külföldi utazás során, hogy mennyi pénzért utazna vissza, mire ő azt mondta, hogy nincs annyi pénz, mire én…ha azt mondják, hogy nem fizetnek semmit, menjek vissza, visszamennék. I (L)(L)Freyung(L).
A Diáknapok számomra mindig is egy megfoghatatlan verseny, mivel oké, hogy művészeti, de se nem zongora, se nem kórus, hanem olyan vegyes. Ezért is ad mindig egy különlegesebb érzést, mint egy balassagyarmati verseny.
Reggel ó órakor keltem, és egy kis szöszmötölés, meg egy reggeli müzlikakaóval elindultunk apával a vasútra, ahol már egy népes társaság gyülekezett Andrea nénivel, Kisteleki tanárnővel, Juhász Lívia tanárnővel, Tóth Andrea tanárnővel és Spanio Tania tanárnővel együtt. 2 busszal mentünk melyek 7 óra után pár perccel el is indultak Dunaújváros felé. Az út odafelé borzasztóan hosszúnak tűnt, de hát nagy nehezen odaértünk, pontosabban a Lorántffy kollégiumhoz. Egy gyors becuccolás után elindultunk a Széchenyi Gimnáziumba a kórussal, mivel hogy ott rendezték meg a szólóének és kamarakórus kategóriát. Egy alapos, kb 30 perces beéneklés után felmentünk a színpadra, illetve a kórus a színpadra, én a zongorához (gy.k. mi voltunk az elsők). Az első darabunk valami cseh vagy lengyel, szerintem kortárs zeneszerzőtől volt a My secret love song c. dal. Ez egy tenor-basszus szólóval indul és mikor eljátszottam azt a 4 ütemes bevezetőt, teljesen váratlanul ért, hogy milyen hangerővel éneklik, mivel a mi kórusunknál mindig is probléma volt az erőteljesen való éneklés és valahogyan mindig olyan vérszegénynek tűnt. De most nem olyan orkán erejű hangja volt, hogy teljesen le voltam döbbenve. Emiatt a kezemből hirtelen kiment az összes vér és egyszerűen remegni kezdett, ami miatt majdnem leesett a kotta, de valami lélekjelenlétből adódóan tudtam játszani is, meg még a kottát is visszatoltam a helyére.
A második darab Bárdos Lajos, Tiszai dallamok volt, amely mint tudjuk egy kíséret nélküli kórusmű. Ennek is olyan kirobbanó ereje volt, hogy az döbbenet.
A harmadik darabra megint visszaültem, mivel ez volt Karai Józseftől a Hív a messzeség. Véleményem szerint ez a darab volt az, ami rátette az i-re a pontot. Akkora vastapsot kaptunk, hogy…nagyon nagyot.
Ezután következett az a hosszú várás, amíg eljutottunk a 17. műsorszámhoz, ami a mi kamarakórusunk volt. Két darabot énekeltünk, de olyan…nem tudom, valahogy nekem kevésnek tűnt, de hát, azt gondoltuk, hogy majd kiderül.
A szereplés után átmentünk a Sándor Frigyes zeneiskolában, mivel ott volt a szólóhangszer és kamarazenekar kategória. Ádám már várt rám, elsőként a saját, szóló darabomat játszottam el, ami Bartók Bélától volt a VI. tánc bolgár ritmusban. Bementem, bemondtam a sorszámomat, meg azt, hogy mit játszom, majd leültem és átgondoltam mindent. (Azon a napon reggel amikor felkeltem, éppen akkor jött fel a Nap és Ági néni előtte azt mondta, hogy úgy képzeljem el azt a darabot, mint egy vibráló napfelkeltét, ezért felhúztam a földszinten a redőnyöket és elkezdtem játszani. A zongorán visszatükröződött a felkelő Nap mély narancssárga fénye és folyamatosan futkosott a hátamon hideg, ergó jó volt). Miközben játszottam már nem is a közönség, a zsűri vagy a berendezés volt a szemem előtt, hanem az a kép, amikor kel fel a nap és ilyen mély, izzó színe van. És ahogy megy és megy és megy az a crescendo és a végére az a tiszta E-Dúr akkord és az egész felhangrendszere, egyszerűen hátborzongató. Visszatérve a zongorára…befejeztem meghajoltam, kimentem és az a maroknyi, kb. 20 fős tömeg akkor vastapsot csinált, hogy az döbbenet volt, így visszamentem még egyszer meghajolni.
Ezután következett Ádámmal a négykezesünk, Rachmaninov: Olasz polka, ami nem kapott akkora tapsot, mint amit vártam, mint az enyém, mint a Bartók.
A szereplés után visszamentem a koleszbe, ahol neki láttam az Úri murinak…kevés sikerrel. 16:45-re visszamentem a Kortárs Művészeti Intézetbe, ahol értékelték a képző-és iparművészeti és az írók, költők kategóriát. Tulajdonképpen üres beszéd volt a köbön. Ahogy véget ért az értékelés elindultam vissza a koleszbe, ahol megtaláltuk Barbival az egyetlen egy nyitva levő pékséget. Átéreztem, hogy mit érezhettek a mózesi népek. Miután visszaértem a koleszbe, leültem dumálni a Beával meg a Lillával. lassacskán visszaszállingóztak az emberek és 8 óra után pár perccel megcsörrent a Barbi telefonja…eredményhirdetés…Mindenki köré csoportosult és hallgattuk, ahogy mondja: ” A kórus aranyat kapott, a fiú tercett aranyat kapott, a kamarakórus ezüstöt kapott, a két-három versmondó aranyat kapott.” Mögöttem nagy sikoltozások én meg még mindig várom a saját eredményemet. Amikor is azt mondta a Barbi, hogy kategóriadíjas lettem…Mondom neki, hogy áhhhh kizárt, mire ő, de igen, most mondták be, hogy a Bartók darabbal. Egyszerűen nem akartam elhinni. Felhívtam anyát, Ági nénit, meg Majorné tanárnőt és mindenki nagyon nagy örömmel fogadta és. nagyon örültem neki. Ezután nagy-nagy esti ünneplés kezdődött.
Másnap miután összepakoltunk és elhagytuk a szállást, elmentünk a Bartók Béla Kamaraszínházba, ahol is a gála volt. Naívan felültem az utolsó sorba, amikor a Juhász Zsófi ( a székesfehérvári MMK igazgatója) beleszólt a mikrofonba, hogy várnak lent a 3. sorban, ahol az első székre ki volt írva “Besse Attila részére fent tartva”…nem semmi…mi? A gálán levő műsorok, miután lementek, következett a díjátadó. A közönségdíjjal kezdték, ahol a Vasvári nagykórusa és az egyik versmondó srác közönségdíjas lett. Az ajándékot, mivel én voltam a legközelebb nekem kellett átvennem, és beálltam a csomó fejes, képviselő és politikai személy mellé a félkörbe.
Mikor a 6. kategóriához érkeztünk, elszorult a gyomrom, és kezdődött, a katarzis. “6. kategória, szólóhangszer és kamarazenekar kategóriában a kategória díjat kapja, a Vasvári Pál Gimnáziumból Besse Attila. Műsora Batók Béla, VI. tánc bolgár ritmusban. Felkészítő tanára: Peresztegi Nagy Istvánné. A díjat átadja, Dr. Balogh Ibolya a Fejér megyei közgyűlés elnöke. A díszoklevél mellé a Fejér megyei közgyűlés díját is megkapja, egy 15.000 Ft-os Media Markt ajándékkártyát. Odamentem a díjátadóhoz és az az érzés egyszerűen leírhatatlan. És az a vastaps, ami akkor szólt. Nincs rá más jó szó: LEÍRHATATLAN!!!
Végre itt van a hosszú hétvége. Annyira szükségem volt rá, mint…nem tudom, de nagyon. Ezen a héten történt :
Hétfő: Kaptam egy 5–t töriből az elmúlt 2 hét aktív órai munkájáért. + Sikerült az egészségügyi vizsgám.
Kedd: Megtudtam, hogy írni fogunk társadalomismeretből és bioszból 1 hét múlva, tehát jövő héten kedden.+ Megérkeztek a freyungi gimnázium cseregyerekei, és nekik adtunk egy kis műsort, amelyen kísértem az énekkart, meg kamarazenéltem Kingával, meg játszottam a Bartók VI-os-t és a Chopin Esz-Dúr Grande Walse Brillante-t.
Szerda: Feleltem németből 5-ös lett, kikaptuk az angol tz-t, 38/35 szóval, 5-ös.
Csütörtök: Művészetekből kaptam egy 5-t, mert megállapítottam, hogy a koordináta-rendszer segítségével jutottak el az expresszionisták A-ból B-be + kiosztották a nyelvtan tz-t, (ami fakton 93 %-tól 5-ös, suttyósoknál 79%….) 4-es lett 86%-al…igazából…ez botrány, de azért örültem neki, mert egyedül a D-s Vikinek lett még ugyanennyi százalékos 4-es, a többieknek, mind-mind rosszabb….Valamint elkezdtük Ági nénivel tanulni a Diáknapokra a darabomat, annyira szép, hogy konstatáltam, minél idősebb leszek, annál szebb darabokat fogok tanulni.
Ja és folyamatosan zenét hallgatok, meg az ének érettségi tételeit és nagyon sok van és annyira szépek, és rájöttem arra, hogy nagyon sok filmzene zeneszerző innen lopott néhány motívumot, ami meg felháborító.
Elkezdtem olvasni Agatha Chritie-től A kristálytükör meghasadt c. könyvet (The Mirror Crack’d from Side to Side), tudjátok, ez az amit a Móniéktól a névnapomra kaptam, annyira szép a borítója, hogy már rögtön beleszerettem.
Az az igazság, hogy még most sem tudtam teljesen kiheverni azt az – fogalmazzunk úgy, hogy – “élményt” amit ez a szentendrei válogató nyújtott.
Reggel 7-kor indultunk a székesfehérvári vasútállomásról, kicsit komikusan, mivel két nagy csellóval mókás az út.
kb 2-3 óra alatt felértünk Szentendrére, ahol megtudtuk, hogy bár a 8-as sorszámot kaptuk, de másodikként fogunk játszani, mivel ezt a számot húzták ki.
A fellépés előtt sokat gyakoroltunk és azon kívül, hogy nem éreztem a darabunkban azt a plusz valamit, amitől igazán jó lesz, nem volt semmi baj. Elérkezett a 12 óra, amikor is a mi kategóriánk kezdődött. Kimentünk, lejátszottuk a darabot. Nem volt 100 %-os, ezt már akkor tudtam, de örültem, hogy nem csúszott szét, hogy megvoltak benne a zeneiségek, stb.
2 óra magasságában megkezdődött az eredményhirdetés. A zsűri elnöke – Dezső Marianna – mondott néhány szót, majd elkezdte mondani a pontokat. Összesen 60 pontot adhattak oda, és már az elején furcsa volt, hogy a székesfehérváriak közül 48 pontnál több nem volt, ami – tudva a tavalyi balassagyarmati versenyen – nagyon kevés volt, szerintem.
Néhány perc múlva elérkeztek hozzánk, bemondták a nevünket, majd azt, hogy 35 pont. Hát én onnantól kezdve olyan ideg lettem. Egyszerűen nem akartam elhinni. Tudtam, hogy nem fogunk 60 pontot kapni, de szerintem egy 50-48 pont az reális lett volna, erre meg azt mondák, hogy 35. Márta néni megkérdezte ezt a nőt, aki azt mondta, hogy hamisak voltak a gordonkák AMIT ELŐTTE HANGOLTUNK BE…MŰSZERREL.
Mélyen felháborított az, hogy véleményem szerint a zsűri nem volt független, hová süllyedtek? Odáig, hogy nem lehet tovább jutni egy versenyen, hogy ha nem ismerjük személyesen a zsűritagokat? Ez egyszerűen botrány, undorító és gusztustalan.
Mélyen fel vagyok háborodva azon, hogy a szentendrei zeneiskolán kívül mindenki 50 pont alatt kapott pontokat, ez egyszerűen…felfoghatatlan.
Egy blogbejegyzést mindig nagyon-nagyon nehéz elkezdeni. Főleg mostanában, amikor különösen elkezdtem érezni azt, hogy jönnek azok a bizonyos hullámok, még nem látom Őket, még csak hallom ahogy ütköznek a kősziklához, de közelednek.
Elég nehezen tudom rávenni magam arra, hogy blogbejegyzést írjak, pedig annyira jó dolog és annyira szeretem csinálni és félek, hogy valamit ki fogok hagyni és elsikkadnak azok a nagyon fontos részletek. Érdekesnek tartom, hogy most milyen gondolatébresztően kezdtem el ezt a hozzászólást és már-már komikusnak mondhatnám az egészet. Tulajdonképpen a mai, közelmúlti napjaim olyan kevertek. Nem mondom magam boldognak, de szomorúnak sem, olyan közömbös és negédes. Lehetne jobb is, főleg azok után amik történtek, de mazochista voltomat tekintve mindig legyen inkább rosszabb, mert azzal felkészülhetünk a közelgő hullámokra.
Ami a székesfehérvári Diákgálát illeti, sajnos nem tudtam rá elmenni, mivel az Andrea (a Vasvári szabadidő-szervezője) elbénázta az egészet és kicsúsztunk a jelentkezési határidőből, borzasztóan idegesítő ez a nő. Viszont kárpótolt az élet abban, hogy (Ha valahol becsukódik egy ajtó, kinyílik egy ablak) Ági néni beírt egy februári hangversenyre Bartók Béla: VI. tánc bolgár ritmusban című darabjával, aminek borzasztóan örülök, tekintve az elmúlt fél évet. A másik, hasonlóan jó dolog, hogy voltam Ági néninél zongora órán, a beszélgetések után meghallgatta az elmúlt fél év 3(!) darabját, majd elkezdte lapozgatni a kottáimat és leadta azt a 8 darabot, amit a második félévben LEGALÁBB!!! meg kell tanulnom: Bartók Béla: III. tánc bolgár ritmusban, Bartók Béla: Szabad változatok, J. S. Bach: E-Dúr kétszólamú invenció, F. Chopin: Gesz-Dúr keringő, F. Chopin: Ász-Dúr Polonaise, J. Haydn: F-Dúr Szonáta II-III. tétel, Rachmaninov: Olasz polka. Egy szó, mint száz, tartalmas lesz ez a félév is.
Vasvári, telnek múlnak a napok, és egyre közeledik a május 17-e, amikor is érettségizni fogok Ének-zenéből. Tulajdonképpen azt mondta a Juhász Lívia, hogy nem kell aggódnom miatta, mert úgy is menni fog, de azért én még is félek egy kicsit. Jó-jó, tudom, hogy a 9-10. évi jegyem az 5D, de hát akkor is. Ami a féléves jegyeimet illeti, már szinte valamennyit elmondtam lejjebb, de összeszedem mégegyszer:
Magyar irodalom fakultáció: 4
Magyar nyelv fakultáció: 4
Történelem: 3
Német nyelv fakultáció: 4
Angol nyelv: 5
Matematika: 2
Fizika: 3
Biológia: 5
Magatartás: Jó
Szorgalom: Példás
Borzasztóan el vagyok keseredve minden jegyemen, ami nem 5-ös, és jó lehet, hogy az átlagom 3.75 lett, és a tavaly félévihez képest javítottam legalább 0.75-t, de akkor is. Legalább abból a 4 tárgyból 5-nek kellene lenni, na jó, matekból megengedett a 4-es, de kicsit parázok miatta.
Ami a nyelvvizsgáimat illeti, most, nyár előtt fogok menni angolból középfokúra, jövő tavasszal meg németből középfokúra, elvileg. Remélem, hogy mindegyik sikerülni fog, mivel + pont a felvételin, és az jó lenne, hogy ha már a zongoraversenyekre nem adnak plusz pontot, ami egyszerűen botrány.
Tegnap megnéztem a Szent Lajos király hídja című filmet, ami meg kell hogy mondjam, nagyon tetszett. A történetet megtaláljátok a filmkatalóguson, és itt nem is szeretném vele tölteni a helyet, de 4-t adtam rá, mert szerintem a maga kategóriájában nagyon jó volt. Különösen tetszett Kathy Bates játéka, de hát…ezen már nem tudunk meglepődni. Barbara kölcsön adta a Chicago című filmet, ami meg egyszerűen szenzációs, egyértelmű 5-ös. Két dal nagyon tetszik benne, az egyik a Cella Tangó, a másik pedig az amit Queen Latifah énekel.
Időközben elolvastam A.P. Csehovnak a Ványa bácsi című drámaiatlan drámáját, ami pedig fergeteges volt. Sajnos még mindig a 106. oldalon tartok F. M. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődésében, de Isten úgyse’ el fogom olvasni Ibsen után. Gy.k. azért, mert utána Ady jön, akinek egy csomó versét fogjuk venni, még a tartalomjegyzék is kitölt 1 egész oldalt.
Már csak 13 nap és kezdődik az MTT Farsangja, vááá tök jó lesz…remélem megengedik azt amit kértem, és akkor váááá De ne olvassátok tovább, mert szörnyű titkok tudói lesztek! Háttérben a Vasvárival.
Lassan elgondolkodom azon, hogy nem lenne-e érdemesebb többször rövidebb hozzászólást írni, ami felölel 1 napot, mind hogy heti egyet írni ami pedig 1 hetet ölel fel.
Hozzászólásomat kezdjük előző héten szombaton, azaz január 2-án. Délelőtt indultam el Székesfehérvárról Budapestre azért, hogy segítsek a LEP előkészületeiben. Az egész dolog kettőkor kezdődött, Ring, Ratzkha, Mil, Meta, Estel és én díszítettük az MTT Helyiségeit, a másnapi rendezvény helyszíneit. Én csak 7-ig voltam ott, de Ring, Ratzkha és Estel ha jól tudom vagy 10-ig szenvedett a tökéletesítéssel. A pakolászás után visszamentem Ibolyáékhoz, akik készítettek egy nagyon fincsi IKEA-s menüt, ami nyam-nyam volt, az egész nap után. A vacsi végeztével Ibolya feltelepítette a Heroes 5-t a gépre, amivel vagy 3-4 órán keresztül játszottam. Királyság volt.
Másnap 8 órakor keltem és 9:30 körül már ott is voltam a Paulay Ede utcában, a rendezvény helyszínén. A reggeli kapkodásban felvágtam a jegyeket, amiket nem raktam sorrendbe és emiatt majdnem bukott az egész jegyszedés, és Rózsa jól le is dorgált, borzasztó érzés volt, de hát…na mindegy. Az első blokkban azaz 11:30-tól 13:30-ig Rózsával és Kincsővel jegyet árusítottunk, ami nagyon üdítő volt, főleg, hogy ez egész kint volt, de szerintem ez így helyes, hiszen ettől olyan LEP-es az egész, bár nekem a helyszínként jobban tetszett az AKG, de hát gazdasági recesszió, meg ilyesmik miatt, csak ide futotta.
A második blokkban Starával infopultoztam (életem első infopultozása!! ), és meg kell, hogy mondjam, nagyon élveztem. Mindenre tettem Tolkien pecsétet, amitől abszolút MTT-s lett az egész. Volt ilyen a ruhatáros cetlin, a belépőjegyen, stb.stb.stb, ja és személyi jogsértés történt, mert először én adtam Miri kezére Tolkien pecsétet, és utána utánozták, Botrány. Már ebben a blokkban elkezdődött a gyomoridegem a rendvezetés miatt, de Stara, Náda, Miri, Rózsa, Ring és még sokan mások nyugtatgattak, hogy nyugi, úgy is menni fog.
Aztán elérkezett az idő, amikor is elindult a harmadik blokk. Dalnok rend vezetés… Ajjaj. A problémák ott adódtak, hogy nem volt szinti, mert Peredhilnél maradt, aztán a második, hogy a Műhelyben nagyon sok foglalkozás volt, aztán a harmadik probléma az az volt, hogy elég kevesen kezdték el, de azt hiszem ez a későbbiekben megoldódott, ugyanis a jelenlevőkhöz képest a foglalkozáson 14-en voltak!!!, ami váááá. Az első dal, egy Hobbit drinking song volt, amelyet – aki látta a GYU I-et – mindenki ismeri, hiszen ezt énekli Pippin és Trufa a Megyében. A második darab Farkas Ferenctől volt a Valoon szerenád, amit azért választottam, mert egy aranyos, táncolós kis, szerelmes dalocska, és azt hiszem ügyesen csináltátok. A harmadik pedig a The Road goes on, című szám volt. Nagy meglepetésemre az első darab tetszett nekik a legjobban, de ahogy Kincső is mondta: “Sose várd el azt, hogy minden darab, mindenkinek tetsszen!”, és azt hiszem, hogy ez igaz is.
A harmadik blokk után következett Rabynnal a best of MTT, amit – azok akik jelen voltak a képeken, rendezvényeken biztos, hogy tudtak értékelni, és nosztalgiáztak is – én nem nagyon tudtam értékelni…ez nem is jó szó, inkább átérezni, hiszen én nem tudom, hogy milyenek voltak azok a rendezvények.
Ahogy véget ért az egész, jött volna a koccintás, de csak addig tudtam maradni, amíg elmondták a verset, mivel Stara, Telwe és én rohantunk a vonatra, hiszen mind a hárman székesfehérváriak vagyunk. A vonaton volt egy-két kalamajka, amely érintett egy eltűnt kulcsot, de ezt most inkább hagyjuk. A lényeg, hogy nekem tetszett az egész nap, és MTT forevör és .
Elérkezett a hétfő, amikor is eszembe jutott az, hogy még nem tudom, hogy Ági nénivel mi lesz. Ezért megbeszéltem az Ádámmal, hogy kedden bemegyünk a zeneiskolába és utána érdeklődünk ennek. Mint kiderült Ági nénit visszavették a Hermannba, de kihelyezték a Hétvezérbe. Egyszerre jutott eszünkbe, hogy na ezt azért nem. Másnap megírtam egy kérvényt a Hermann igazgatójának, hogy mi szeretnénk az Ádámmal visszakerülni Ági nénihez, amit aláírtak a szüleink, mi, a Vasvári igazgatója és ének tanára is – hiszen nekik is érdekük a dolog -. Szerdán bevittem a zeneiskolába, és megkértem az igazgatóhelyettest, hogy nem írnák-e ezt le valahova, hogy érkezett egy ilyen levél, mire ő “ohhh, majd a Babszika iktatja”. Az iktatás után bevitték a Tóka Szabolcsnak, aki elolvasta, majd behívott magához beszélgetni és egy 40 perces beszélgetés elteltével oda jutottunk, hogy akkor visszakerülünk Ági nénihez, és ő biztosítani fog egy termet szerdánként 6-8-ig, ahol Ági néni taníthat minket. Nagyon örültem ennek, mivel úgy érzem, hogy ez így korrekt velünk szemben, hiszen ez lett megígérve anno egy fél éve. Egyetlen egy kitétel volt, mégpedig az, hogy még hétfőn le kell vizsgázni Pista bácsinál és utána megbeszéljük az átadás körülményeit, szóval úgy érzem, hogy a fél sikert már elkönyvelhettjük.
Csütörtökön megírtam a javító dolgozatot fizikából (a 3-ért), szóval remélem, hogy meglesz, ez lenne az első alkalom a Vasváriban és az kész csoda lenne, majd meg is kérem a Babszikát, hogy iktassa ezt be valahova. . Lezártak minket biológiából is, mivel van 4 db 5-öm és 1 db 1-em, így 4-re, de amikor megnéztem a naplót, akkor az volt beírva, hogy 21/5 és mellette az, hogy 5. Tehát lehet, hogy a tanár úr – mivel csak 5-öm van, leszámítva azt az egyet – nem nézte az egyest, és ezért megadja az 5-t, ami nagyon-nagyon jó lenne, mert tényleg szoktam tanulni bioszra, és…na.
A mai napon lezártak angolból is 5-re, szóval. Bódottá van, nagy bódottá.
Íme itt van a The Road goes on…hallgassátok egészséggel.
Sajnos az emberek azt hiszik, hogy azért, mert bohém vagyok és boldognak látszom, azt hiszik, vagy is a többségük, hogy minden rendben, de ez koránt sem van így. Nem mondom, hogy mik is felvetődtek bennem és ezek nem éppen pozitív dolgok voltak és ez a pár sor a “nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” elv jegyében íródott.
