Archive for Irodalom

A változás szele

Még mindig annyira jó érzés, amikor kilépek az utcára és megcsap az a különös, meleg fuvallatú északi szél. Egész nap ez volt és annyira, annyira gyermekien jó érzés volt tudni, hogy a dolgok biztos, hogy jó irányba fognak menni, mert csak akkor fúj ez a szél, amikor valami nagy változás következik be az életemben.

[…]
“Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.

Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
Új arcok, új szemek kacagnak az égre.

Jókívánságok

Még ennyi év után is azt gondolom, hogy ez az egyik legszebb magyar vers. Ezzel szeretném üzenni 2014-re, hogy “Adjon az Isten”.

Jöhettél volna…

Éreztem, hogy lesz ezen a héten olyan nap, amikor ez a vers igazán aktuálissá teszi a hangulatom, nos…eljött az a nap.

Lődi Ferenc — Lehettél volna

Jöhettél volna, mint a zápor,
ha szomjasak a friss vetések,
mikor a harmat szinte lángol,
s felhőcskének az égre téved.

Későn jöttél.

Lehettél volna gondos kertésze életemnek.
Emlék vagy már,
s téged okolva kérdem magamtól:
mért szeretlek?

Sír az út…

Páros utak mellett,
Páratlan gelice,
Kinek a világhoz
Nem vót szerencséje.

Látom, az életem
Nem olyan gyönyörű.
Elhervadt orcámon,
Folydogál a könnyű.

Sír az út.
Sír…

Páratlan gelice,
Fogott hozzám járni.
Isten megengedi,
Párja fogok lönni.

Isten mögengedte,
Rossz embör elvötte.
Verje meg az Isten.
Verje meg, verje meg!

Sír az út.
Sír…

balkani_gerle_ifj._vasuta_gabor

Karinthy Frigyes — Előszó

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.

Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.

karinthy frigyes

Rubyról

Néha úgy érzem, hogy hiába vesz körül azért elég sok ember és hiába mondhatom el azt, hogy van 5 olyan ember, akit igazán jó barátomnak tartok, mégiscsak 1 van olyan, aki abban a kategóriában van, hogyha éjszaka hívna, hogy baj van, akkor rohannék; ha éjszaka hívnám, hogy baj van, akkor rohanna. Azért nagyon jó érzés ezt elmondani, mert — és ne értsétek félre nem akarom túlmisztifikálni az egész “barátságot”, mint jelzőt — nem abban mutatkozik egy barátság erőssége, hogy jóidőben hányan örülnek veled, hanem abban, hogy rosszidőben kik tartanak ki melletted.

Fodor Ákos — Tündérpárbeszéd

– Tudsz játszani?
– Tudok.
– És szeretsz is?
– És szeretlek is.

IMG_20130801_181428

Kedves Jóisten,

Azt gondótam máma, hogy bízni kéne az emberekbe, me hát a Mr. … is mindig csak veszekszik velem, aztán meg csak megvert, és emiatt nehéz eztet elérnem. Nem tudom, hogy mit kéne csináni. Me hát…az emberek egyfelő tudom, hogy kedvesek hozzám, de hát micsinájjak, ha egysze csak nem megy az az érzés. Egyszerűen nem tudnak az emberek túllépni azon, hogy aztat mongyák rám, hogy jó fej vagyok. Egyszerűen nem tudok ezzel az egész érzéssel mit kezdeni. Vót egy esküvő szombaton, és azon gondolkodtam, hogy nem ez az első MTT-s esküvőm mégsem hívtak meg egyiken sem az esküvő utáni ünneplésre. Azt most más kérdés, hogy szeretném-e vagy sem, de akkor is ott van, hogy egy csomó barátom megy, én meg nem.
De nem okvetlenü ez a probléma, hanem egyszerű találkozónál is azt érzem, hogy hiába vagyok valakiknek az állítólagos jóbarátja, mégsem jut eszükbe, hogy meghíjjanak. És ez az, ami talán a legrosszabbul esik, me az, hogy nem hínak esküvőre, az egy dolog, még tudom azt is mondani, hogy nem okvetlenü az én világom, de azé a baráti találkozók azok lennének. És…úgy érzem, hogy az egésznek van egy nagyon erős kihasználási jellege, amellye azé nem tudok mit kezdeni. Mivel, a szakmai fejlődésemnek mindenképpen jót tesz, de a szociális hálómnak nem. Ez az, amive nehéz mit kezdeni.
Elég szomorú vagyok ezek miatt, és nem tudom, hogy mit kéne tennem…tejjesen tanácstalan vagyok és a Mr. … sem mond semmit sem, csak hallgat és néz meretten maga elé
Celie

…mintha jajszó…

Sosem hittem, hogy valaha egy Ady Endre verset fogok kitenni, de már jópár napja ez jár a fejemben, mert a “You are not alone” mondat nem fedi a valóságot…már nem fedi. Szóval muszáj ezt kiírnom:

Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában

Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.

Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.

Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.

Életérző idézet

Kevés mondat fedi le jobban a mostani életérzésemet, mint a következő idézet:
“Hajlamosak az emberek elfelejteni azokat akikre a leginkább támaszkodniuk kéne, nyitniuk kell a világra, hogy észre vegyék a körülöttük levő támaszokat. Az emberek jönnek és mennek, rajtunk múlik kit tartunk közel magunkhoz, mert rajtuk kívül más nem fog mellettünk maradni.” /Süle Reni/

Csalfa sugár

Érdekes lények az emberek. E csoport érdekesebb halmazát képezik azok, akik körülöttünk vannak. Őket hívjuk ismerősnek, havernak, barátnak, kedvesnek…stb. Olyanok, mint a hobbitok Tolkien regényében, kiismerheted őket hamar, de sok év elteltével is tudnak meglepetéseket okozni. Na ezeket nem szeretem. Nem szeretem azt, amikor egy kapcsolat egyoldalúvá válik. Nem szeretem azt, amikor az emberek nem önmaguk. Nem szeretem azt, amikor úgy viselkednek, ahogy az nem méltó egyik félhez sem.
Nem arról van szó, hogy oldottabb körülmények között az ember olyat is kimond, amit egyébként nem. Hanem arról, amikor olyat mond ki, ami nem teljesen egyértelmű. A félreértéseket a félinformációk okozzák, amelyek alkotják és összetartják a társadalmunkat. Vannak olyanok, akik képesek minden helyzetben megőrizni a hidegvérüket…nos, én nem tartozom közéjük. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha tudnánk, hogy a másik fél mire gondol és akkor csak és kizárólag olyan mondatok hangozhatnának el, amelyek mindig jól sülnek el. Ez egy vicces társadalom lenne…na most nem erről van szó. És az már csak a dolog pikantériája, hogy az elmúlt héten mindig, amikor valami hangulatváltozásom volt, eleredt az eső, és dörgött az ég. Nem hinném, hogy emiatt, de jó lenne ebben ringatni magam.

Arany János: Csalfa sugár

Kis bokor, ne hajts még,
Tél ez, nem tavasz:
Kis lány, ne sóhajts még
Nem tudod, mi az.

Bokor új hajtását
Letarolja a fagy:
Lány kora nyílását
Bú követi, nagy.

Szánnám a bokorkát
Lomb-s virágtalan:
S a lányt, a botorkát,
Hogy már oda van!

[szerk.] Vicces, mert ezt a bejegyzést 3 nappal ezelőtt írtam és csak most vettem észre, hogy nem tettem ki…pedig most lett csak aktuális.