Archive for MTT
Az az út
Egyszerűen úgy érzem, hogy el kell mesélnem azt, hogy mennyire jó volt a mai estém. Ugye ma néztem meg a Hobbit 2.0-át. Nem a film miatt, még csak nem is az Uránia miatt, egyszerűen avégett, hogy újra elkezdtem érezni azt, amit már 1 éve nem az MTT-ben. Azt hiszem valahol újra visszataláltam arra az útra, ahol 2011-ben voltam és jártam, és azt hiszem, hogy most már egyre jobban kezdek újra azon járni. Amikor bementem és sokan, tényleg nagyon sokan jöttek oda és kérdezték, hogy mi van velem, hogy vagyok, hogy megy a szervezés és azt, hogy ugye utána megyek a Krimóba az after-before partyra…nagyon boldog voltam, és nagyon jól esett. Szóval köszönöm, tényleg…köszönöm! 🙂
Impresszionisztikus felvillanások
A minap beszélgettem Barival, aki mondta, hogy tök jól halad az MP és egy csomóan tapasztalták, hogy az elmúlt 1 évben mennyit változtam. Akkor boldog voltam, hogy így ez tök jó, mármint, hogy jól halad az MP. A változást nem érzékelem, szerintem pontosan ugyanolyan vagyok, mint 1 éve, csak maximum máshogyan reagálok olyan dolgokra, amelyeket már átéltem.
Aztán ez a boldog a mai napig tartott, amikor azt mondta az egyik szponzora az MP-nek, hogy így már nem lehet átvenni a felajánlott könyveket, mert csak péntek 16-ig lehetett, amikor én a vizsgán csücsültem épp…elhihetitek, hogy így mennyire ki voltam emiatt.
Aztán délután Rubyval találkoztam és az jutott eszembe, hogy bemegyek és megkérdezem. És láss csodát, hétfőn ha minden jól megy mégis csak át fogom tudni venni a könyveket és a nő nem tudott arról, hogy lesz ügyelet. Így azért kicsit megnyugodtam. Persze ettől függetlenül azért lebasztak, de így izé, nyilván azt vártam, hogy valaki oldja meg helyettem a dolgokat, hanem azt, hogy adjon tanácsot, hogy hogyan lehetne ezt megoldani. Whatever…
Holnap Hobbit 2.0, kíváncsi vagyok, hogy milyen lett, mert már kb. az összs barátom látta, és amikor volt Ági szülinapi happeningje, akkor így mindenki arról beszélt, aki ott volt én meg néztem bután. Szóval holnap kiderül, hogy milyen lett! 🙂
Egyébként ez is annyira furcsa, hogy LEP főszervező vagyok, és egyszerűen nem érzem azt, amit tavaly. Mármint tavaly kb. bent laktam a Corvinban, mert a művészeti főszervezés mellett ugye volt a kórus, ami idén nem nálam van, mármint ennek az összefogása, és így sokkal nyugodtabb az egész. Arról nem is beszélve, hogy azt hiszem, sok szervezés közül ez a Művészeti Pályázat most nagyon-nagyon a szívügyem lett. Nagyon szeretem csinálni, és annyira jó érzés, amikor olyan visszajelzések jönnek egy-egy kiértesítő ímél után, hogy mennyire hálásak és örülnek és boldogok és ez nagyon jó, meg abszolút pozitív energiával tölt fel, hogy ennyi embernek — majd 300 — örömet tudok okozni, és ez nagyon jó. Meg persze így majd rajtuk keresztül remélhetően egy csomóan kerülnek közelebb az MTT-hez, vagy ha ez nem is, de legalább Tolkien nem /tolkijen/ lesz, hanem /tolkin/, és már ez is valami. 🙂 #boldog
Elvonuló szürke felhők
Nem szokásom táboros videót vagy videókat nézni, de most megláttam, hogy BigFoot kitett egy táboros nosztalgiavideót, még 2011-ből. Úgy érzem valami a videó megnézése után megszakadt bennem.
Az volt az első igazán jelentős szervezésem az MTT-ben és valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva ahogy egy-egy pillanatra megláttam magam a videón rájöttem, hogy az elmúlt 2 évben számos tekintetben kifordultam önmagamból. Sokkal jobban teret engedtem a rosszabbik felemnek és elfelejtettem azt, hogy én akkor mennyire örültem, hogy szervező lettem. Mennyire örültem annak, hogy 11 napon keresztül egy rendet vezethettem és hogy e rendnek 11 napig én voltam a szakmai mentora és pótapukája.
Nagyon furcsa érzések kavarodnak bennem, mert most azt hiszem, hogy e töréssel elszántam magam arra, hogy rálépjek újra arra az útra, amelyet akkor jártam. Boldog voltam és őszinte, tiszta szeretetet adtam másoknak és ezt is kaptam másoktól. Boldogságtól telített profi rendet csináltam és utána valami elpattant bennem és eljutottam oda, ahol most vagyok.
Vissza akarok térni újra oda, hogy szívügyemnek tekintsem a szervezéseket, nem csak presztízsbeli kérdésnek. Újra járni szeretném azt a boldogító utat. És…ez is ritka tőlem, de a GYU-ból idézve azt mondhatom, hogy lehet, hogy kisebb leszek, de önmagam maradok.
Újra az az ember akarok lenni, mert azt hiszem, hogy ez az út is működőképes, amin most vagyok, de így tényleg el fog jönni az az idő, amikor a hatalom teljes pompájában maradok vetélytárs nélkül, mert mindenkit tönkretettem; így viszont lehet, hogy nem fogok ugyanolyan magas szintre jutni, de akik velem lesznek, örülni fognak a közös sikereknek és nem csak konfliktusokat fogok generálni.
Nagyon furcsa, de most kezdem el érezni, hogy mennyire fájó lesz az, ha idén kimarad a tábor, eddig nem gondoltam erre, de nem nihilista módon már most valamelyest fáj, nemhogy majd augusztusban, most kellene szervezőnek lennem, mert ennyire termékenyen, szeretetteljesen profi rendet nem tudnék máskor csinálni.
Szeretnék újra Ő lenni, újra teljes értékű boldog ember lenni, mint aki voltam:
Esély
Azon gondolkodtam az elmúlt héten, hogy írni kéne valamit az OTDK-ról, mert azért mégis csak egy igen meghatározó élménye volt az életemnek. El kellene mondanom, hogy mennyire inspiráló volt az, hogy kb. 400 művész vett körül, azt, hogy 2. lettem, azt hogy milyen érzések voltak bennem…stb. De valahogyan azt érzem, hogy ez annyira sajátom és személyes, hogy nem okvetlenül illik róla beszélni.
Valahogy úgy érzem, hogy most jobban rányomja a gondolataimra az a bélyegét, hogy a tegnap kezdődő tavaszi tali az első olyan többnapos MTT-s rendezvény 2011 nyara óta, amin nem veszek részt. Nyilván ez személyes döntés, mert fakadt abból, hogy csalódtam az egész MTT-ben, másrészről pedig meg azért, mert csalódtam azokban az emberekben, akikről azt hittem, hogy meg lehet bennük bízni. Arról nem is beszélve, hogy voltak olyanok, akik teljes egészében eljátszották a bizalmamat, így nyilván a 2. esély, mint opció és mint olyan nem játszik náluk, mert úgy érzem így visszanézve, hogy nem kaptam az egyénektől annyit, amennyi megérdemelné azt, hogy 2. esélyről, mint lehetőségről beszéljünk.
Múlt héten, szombaton
Vártam több, mint 1 hetet, hogy lecsengjen bennem minden érzelmi vihar és be kell vallani, hogy féltem attól, hogy milyen lesz az, hogy már nem tartozom ahhoz a közösséghez. Nyilván hosszútávú következtetéseket egyelőre nem lehet levonni, azonban most úgy érzem, hogy jól döntöttem. Nagyon jó tudatában lenni annak, hogy az a közösség, amelyre sokan úgy tekintenek, mint saját individuumuk egyetlen interpretációs színtere, addig én meg tudtam azt tenni, hogy szakítsak minden ilyen sallanggal és eltávolodjak ettől a masszától.
Az elmúlt egy évben túlságosan sok időt szenteltem ennek a közösségnek az oltárán, ami így visszanézve bizonyos szempontból nagyon hasznos volt, bizonyos szempontól viszont teljes időpocsékolás. Felesleges volt hitegetnem magam azzal, hogy ez egy másfajta közösség, felesleges volt azzal áltatnom magam, hogy a barátaim nem olyanok, ők tényleg lojálisak…a francokat. A legtöbbjük éppen ugyanolyan, mint bárki más. Persze a bizalom is fontos kérdés itt, de addig nincs értelme semmilyen változásnak vagy változtatásnak, amíg azokban az emberekben nem tudatosul önnön valóságtudatuk.
Arról nem is beszélve, hogy tényleg újfent rájöttem, hogy az a sok idő, amit erre az egészre fordítottam, mennyi más hasznosabb dologgal is eltölthettem volna. Most már 1 hete tanszéki előadó vagyok az ELTE-n. A munkával töltött órák során tudatosult bennem, hogy mennyivel fontosabb nekem, mint karrieristának a munkámban való elsőség, precizitás és maximalizmus, mint az, hogy egy ilyen túlkoros, valóságtudat nélküli közösség tagja legyek, akik azt hiszik, hogy az egész csak egy burok, amelyet nem érinthetnek a társadalmi változások, szokások és viselkedések. Dehogy is nem! Ezzel a szélmalomharccal ássa egyre jobban és jobban alá magát, mert titkon, legbelül mindenki tudja, hogy nem fog fennmaradni ez az egész. Azt hiszem hasznosabb elhagyni hamarabb a süllyedő hajót, mint megvárni kapitányként a végét. Amíg lehet, hagyjátok ott az egészet és jöjjetek rá, hogy ez csak addig jó, amíg azt hiszed, hogy ebből meg tudsz élni. De onnantól kezdve, hogy 30 évesen kijössz az egyetemről — hiszen minek kellene időben elvégezni — és munkanélküli leszel rá fogsz jönni arra, hogy ez akkor jó, ha van mellette egy biztos megélhetésed, a Hotel Mama be fog zárni!